Esztergom és Vidéke, 1995

1995-06-15 / 24. szám

4 Sport - szabadidő - hétvége ESZTERGOM és VIDÉKE a ' II KEPES VISSZATEKINTŐ HETROL-HETRE JUNIUS 7. A Dobó Gimnázium színpadán került sor a helyi amatőr színpadok Vár a színhely 1995 című bemutatósorozatának utolsó műsorára, amelyben a „két szomszédvár": a József Attila Általános Iskola és a Dobó diákcsoportjai léptek fel. A kisebbek (a Maskarások) A hatalmas színrabló c. mesejátékkal, a gimisek (a Dobó-gó színpad) pedig egy összeállítással Ka­rinthy Frigyes drámaparódiáibóL Jókedvű szellemességben már a maguk kitalálta cím sem szűkölködött: Karinthy (d)ádák, - az előadás még kevésbé. Csak a rend kedvéért, hiszen Esztergom-szerte közismert, hogy mindkét nagymúltú diákszínpadnak ugyanaz a rendező tanára: Meggyes Miklósné. Köszönjük ezévi játékos munkájukat, - bizonyára találkozunk velük az Évadnyitó Városünnepen és a várszínházi díjkiosztó gálaesten. MÁJUS 28. Ezen a vasárnapon mutatta be a Ferences Gimnázium Franka-színpada a nagyközön­ségnek Max Frisch, svájci drámaíró híres müvét: És a holtak újra énekelnek. Az itt közölt „családias" tabló szinte az egész társulatot megörökíti a megérdemelten nagy siker után, ­csak éppen a rendező-tanár atya: Szabó József húzódik meg a háttérben. Jól tudjuk, régóta követve kiemelkedő diákszínpadi munkásságát, hogy ez emberi szerénységéből, mégin­kább pedagógusi hitvallásából következik: - azok a fontosabbak, akik a közös alkotást megvalósították. A szereplők, akiknek sorában ezúttal hat vendég is volt, mégpedig a Szent Erzsébet Szakközépiskolából, a József A. Iskolából, sőt a Belvárosi Óvodából is. MÁJUS 25. Ahogy nagyon fájlaljuk a Franka-színpad távolmaradását a Vár a színhely idei bemuta­tósorozatától, - ugyanúgy a Szent Istvánosokét, akik előbb Balázs Lászlóné, az utóbbi években pedig Durzák Anna vezetésével szintén nemegyszer bizonyították már igazi mű­hely-voltukat. Tavaly például Csiky Gergely: Csalódások c. komédiájával nem okoztak csalódást. Ezévben tovább követték klasszikus drámairodalmunk kezdő lépéseit, korántsem kezdeüeges színi eszköztárral, képzelettel és képességekkel. Az István napok zárásaként Balassi Bálint Szép magyar komédiáját mutatták be hatalmas közönség-sikerrel. Nekünk csupán egy visszatekintő felvételre telik a - ki tudja hányadik - visszatapsolás pillanatairól. Sajnos, ez is hiányos: a hét szereplőből csak négy látszik rajta. Az egyaránt felszabadult kedvvel játszó (diák)személyek közül kettő határozottan tehetségnek is látszik. Egyikük Ivanics Zsuzsa (Briszeida) - másikuk pedig szinte a láthatatlanságig...Olyannyira sikerült ugyanis „elbújnia" szerepe (Dienes) mögött, hogy sokáig nem ismertem rá: ő Bánhidy Vajk. Bakos Zsolt, Hornyák Imre, Szabó Gábor és Reisz Péter Pál KERÉKPÁR 10.000 KILOMÉTER A MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRT Május 29-én, hétfő reggel a Ferences gimnázium udvarán találkoztunk az európai korúba indult három sportemberrel: dr. Homyák Imre 38 éves plébánossal, Szabó Gábor 21 éves és Bakos Zsolt 20 éves dorogházi fiatalemberekkel. Homyák Imre kishíján lábamputációval végződött balesetéből felépülve határozta el, hogy a mozgássérültek mellé áll. Azóta minden segítséget megragad, hogy támogassa a mozgássérültek sportját. Magyarország-Szlovákia-Csehország-Németország-Franciaország-Spanyolország-M arokkó-Olaszország-Ausztria-Szlovénia-Magyarország útvonalon 10.000 kilométert tesznek meg kerékpárral, mindössze két hónap alatt. Céljuk: felhívni a figyelmet a mozgássérültek áldozatvállalására, kiváló sporttelje­sítményeikre, és segíteni a jövő évi paraolimpián való részvételüket. Naponta 180-220 kilométert kerekeznek, plébániákon szállnak meg. Útjukról naplót vezetnek. Ennek egyik példányát az esztergomi Keresztény Múzeumnak, a másikat pedig jövőre Pannonhalmán a Szentatyának szeretnék átadni. Útjuk első szakaszát, a Dorogháza-Esztergom közötti 152 kilométert már megtették. A következő állomás Nagyszombat. Jó utat és sikeres hírverést kívánunk! Horváty Péter FELFEDEZÉSEK KORA IV. 42. A szférák zenéje(17) A csillagász-szakkörnek sok tagja van - sokan akarnak ötöst földrajzból - de igazi csak négy. Mi cipeljük föl a távcsö­vet a Kucklánderbe, azon a selymes tava­szi estén is. Baktatunk fölfelé a keskeny, kitaposott ösvényen, míg a Tanárúr a Libresszóban iddogálva fedez bennün­ket. Szívjuk magunkba a virágillatot, a lá­bunk alatt elmaradoznak a város fényei. Ahogy alkonyodik, úgy nyílik ki fölöt­tünk a Világegyetem. Előbb a Vénusz, a Jupiter, majd a csillagok tűnnek elő. Egymás szájából kapkodjuk a rejtélyes neveket. Kéken csillan a Véga, sárgásán a Deneb. Kitárja szárnyát a Cygnus(18); az a halvány ott: a Delfin. Röpül a Bootes (19)sárkánya, kergeti az Arcturus, az Égi Hajcsár. A dombtető horpadásába érve össze­szereljük a távcsövet, azzal már az Alkor­Mizár kettős, sőt igazi kettőscsillag is lát­ható! Pici korong a Jupiter, csak sejthető rajta a narancssárgás folt. Körülötte négy apró fénypötty: a Medici csillagok(20). Fényévek suhannak el, beleszédülünk. Mennyi titok! Mennyi kaland! Kit érde­kel most, hogy holnap reggel iskola? 43. Csillag vagy színház? Az Amatőrcsillagászok Országos Kongresszusát a Kossuth Klubban rende­zik. Komárom megyét a Tanárúr képvi­selné, de inkább minket küld el Petivel, maga helyett. A vonatban megismerem Peti dilem­máját: csillagok vagy színház, mit vá­lasszon? Betéve tudja az összes csil­lagászkönyvet, még a vaskos „Távcső Világát"(21) is. De tüzes Harpagonná vá­lik egy pillanat alatt, ha úgy adódik. KÉZILABDA Megyei bajnok az EKC A megyei bajnokság utolsó fordulójá­ban: Esztergomi KC - Tatai KAC 31:21! Összeállítás: Konecsni Krisztina, Kör­mönczi Beáta, Papp Éva, Fekete Noémi, Fülöp Anikó, Gergely Irén, Kertész Pat­rícia, Körmönczi Renáta, Halmágyi Ju­dit, Héjjá Henriette, Nagy Alexandra, Mihály Andrea, Oszvald Katalin, Péter­vári Henriette, Sipos Krisztina. A Dobó gimnázium tornacsarnokában lejátszott találkozó után boldogan nyilatkozta Hen­ger István edző: - Színvonalas mérkőzé­sen a jobbik csapat nyert. A város sport­történetében először van NB Il-es női csapatunk. Ez kettős öröm, hiszen a csa­pat gerince mindössze 16-17 éves diák­lány és a tanulásban is kiválóan helyt­állnak. Bízunk a jó folytatásban! LABDARÚGÁS Engelbrecht Zoltán az új edző Két fordulóval a bajnokság vége előtt - váratlanul - lemondott Dóka János edző. A kényszerhelyzetben Engelbrecht Zoltán, a még most is kiváló labdarúgó vállalta el a csapat további felkészítésé­nek hálátlan szerepét. A 29. fordulóban: Sárisáp - Esztergomi FC 3:2 (2:1), összeállítás: Slavóczki, Mankó, Varga, Maradi, Pásztor (Pintér), Dékai (Dóka), Monostori (Kiss), Fehér, Mohos, Szeibert, Kneiszel. A Nyugatinál kérdezősködünk egy ki­csit, hogy jutunk a Nemzeti Múzeumhoz. A Kongresszuson furcsálkodva fogad­nak, tizenöt-húsz évvel idősebb nálunk mindenki. Szerencsére Kulin Papa barát­ságosan pislog tíz dioptriás szemüvege mögül. Róka Gedeon mintha leülne, mikor feláll előadást tartani. Hangja mint egy vitorláshajó fedélzetmesteréjé. A Lagran­ge-pontok kérdése(22) már régen fúrja az oldalam, odasettenkedek hozzá előadás után megkérdezni. Válasz gyanánt a ko­szinusz-tételt írja föl; csalódva hallgatom. Hazajövet elhatározzuk, tanfolyamot szervezünk és csillagászvizsgát teszünk. A Tanárúr lelkesen támogatja a tervet, a kurzust Peti tartja. Annyi a vizsgázó, hogy nem mi megyünk Pestre, hanem maga Kulin Papa jön hozzánk. Mindenki sikeresen levizsgázik. A Tanárúr kitünte­tést, jutalmat kap a Megyétől: nincs még ilyen szakkör az egész országban! Ezzel Peti dilemmája is megoldódik: a színházat választja. ASZTALITENISZ Sáfár Ferenc tudósítása: - Jól szerepel­tek az Uniker ASE sportolói az Ipoly­menti Béke Kupa nemzetközi versenyen. Különösen az ifjúsági fiúk remekeltek: 1. Jakab András, 2. Hajdok Tibor, 3. Be­reczki Zoltán (mind esztergomiak). Az.ifjúsági lányoknál Vollár Bernadett és Honti Boglárka bronzérmet szerzett. Ugyancsak bronzérmes lett felnőtt női párosban a Németh-Vollár, valamint a Honti-Burány pár. A vegyespárosban 2. lett a Németh-Ci­bulya, 3. a Vollár-Hetzer páros. Á felnőtt csapatversenyben a nők és a férfiak is egyaránt harmadikok lettek; férfi egyesben Hezter a nyolc közé jutott. A viadalon tizenhét egyesület indult: német, szlovák és magyar asztalitenisze­zők. Az ifjúságiak eredményei: Sárisáp ­EFC 1:6, EFC - Csémi Medosz 1:2. Va­sárnap délután ötkor a Ferences pályán kerül sor az utolsó fordulóra: az esztergo­miak a Csémi Medosz-szal találkoznak * Az Esztergomi Football Club rendkí­vüli elnökségi ülésén megtárgyalta és el­fogadta Dóka János edző lemondását. Az egyesület vezetése, támogatói és já­tékosai köszönetüket fejezik ki eddigi ál­dozatos edzői tevékenységéért és további pályafutásához sok sikert kívánnak. EFC Elnöksége HOLNAP Június 17 és 18-án II. SÖRFESZTIVÁL az evezősök sporttelepén Szombaton és vasárnap zenekari mű­sorok, sétahajózás, sétarepülés, kutyás bemutatók lesznek, továbbá ételek és ita­lok széles választéka várja a vendégeket. A rendezvény bevétele az evezős sport támogatására szolgál. A rendezvény részletes műsora a ki­függesztett plakátokon megtalálható. A belépés ingyenes. TERÜLETI LOVAS BAJNOKSÁG II. forduló Június 24-25-én kerül megrendezésre Esztergomban a Suzuki úti Lovaspályán a Területi Lovas Bajnokság II. fordulója. A kétnapos program reggel 8 órakor kez­dődik és este 18 álfáig tart. VILÁGBÉKEFUTÁS Vasárnap Esztergomon is áthaladt A Világbékefutás 1987 óta két éven­ként úgy fogja át a világot, mint a béke­vágy, amely felülemelkedik a nemzeti, vallási vagy egyéb különbségeken és át­lépi a határokat. Idén is - mint mindig ­New-Yorkból, az ENSZ székhelyéről in­dult, április 17-én. Nyolcvan országon haladt át idáig. Fáklyáját megáldotta II. János Pál pápa, vitte Helmut Kohl német kancellár és Erzsébet királynő is. Hercegszántó, Tornyosnémeti, Nagy­lak, Sopron irányából érkezett a futás jú­nius 10-én, szombaton Budapestre. Rö­vid pihenő után vasárnap reggel indultak tovább a futók. Délben érkeztek Eszter­gom határába, ahol a Dobogókői úton, a Terézia és a Kossuth Lajos utcán át futot­tak a Városháza elé. A népes sportküldöttséget Dr. Takács Márta jegyző fogadta. Köszöntőjében ki­fejezte örömét, hogy városunk részese le­het ennek a csodálatos és látványos Vi­lágbékefutásnak, amely segíti bennünk a béke álmát - lépésről lépésre erős hitté növekedni. Különösen fontos ez most, amikor a II. világháború befejezése után 50 évvel esztelen háborúk dúlnak, - tő­lünk néhány száz kilométerre is. A béke­futásban megérezhetjük az összetarto­zást, az egység erejét. Az a gyerek, aki megérintette a békefáklyát, átérzi azt is, milyen fontos a béke és a szeretet. Tole­rancia, megértés, szeretet hiányában: há­zunk és lelkünk egyéni békéje nélkül nincs egyetemes béke. „Tégy egy lépést a békéért. Tied az első lépés" - hirdeti a Peace Run, amelyet 1987-ben Sri Chin­moy békefilozófus New Yorkból indított el. Az európai békefutás záróünnepségén eloltják majd a valóságos lángot, de szí­vünkben tovább lobog, hogy minden pil­lanatban táplálja közös törekvéseinket a világbéke elérésére. A köszöntő után fél egykor indult a staféta Tát felé. Este fél hétkor Komá­romnál lépve át a határt, június 24-én Prágában ér célba az idei világstaféta. * A Vasas Dalosünnepek záróhangversenyét június 11-én tartot­ták a zsúfolásig megtelt Bazilikában. A nagysikerű koncertről, amelyen J. Haydn Nelson-miséje hangzott el - következő számunkban részletesebben tudósítunk. v Legközelebbi visszatekintőnk témái: Június 10-én a Szigligeti Ga­lériában nyílt meg Andráskó István festőművész tárlata. Június 11-én Paskai László bí­boros nyitotta meg a Keresztény Múzeum Új szerzemények 1975­1995 című kiállítását. Június 18-áig még látható Kó­kay Krisztina textilművész kiál­lítása a Vármúzeumban . j M ESZTERGOM és VIDÉKE POLGÁRI LAP Főszerkesztő: NÁGYFALUSI TIBOR Szerkeszti a szerkesztőbizottság Elnöke: BENCZE CS. ATTILA Rovatvezetők: Bánhidy László(fotó-grafika), Koditek Pál (közélet), Sebő József (művelődés), Ortutay András (helytörténet). Pálos Imre (sport) Szállási Árpád dr. (főmunkatárs) Felelős kiadó: a GRAN TOURS Kft. ügyvezető igazgatója 2500 Esztergom, Széchenyi tér 25. Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0864-7054

Next

/
Thumbnails
Contents