Esztergom és Vidéke, 1994

1994-06-09 / 23. szám

4 ESZTERGOMI HELIKON ESZTERGOM ÉS VIDÉKE BALASSI NYOMÁBAN: SÍRJÁTÓL A SZÜLŐVÁWG i994» május 26. ;; A városunkban tartott Balassikonferencia vendégei és Esztergom polgárainak egy maroknyi csoportja május 25-én kelt útra, hogy tiszteletét tegye a költő sírjánál, a felvidéki Hibbén. A konferencia résztvevői négy busszal utaztak, mivel azonban nem magyar állampolgárok is voltak közöttük, Parassapuszta-Ipolyság felől közelítették meg Szlovákiát. Mi esztergomiak a párkányi kompnál gyülekeztünk - aranyló reggeli időben. Csoportunk vezetője Iványi Pál, az esztergomi idegenvezetők doyenje volt. De velünk utazott a szlovákból is perfekt, majd nyolcvan éves Besey László - és a Balassi versmondó verseny győztesei, köztük a muzslai Árendás Csaba, aki Párkányban csatlakozott hozzánk. Édesapja még egy kosár - a családi pékségben sütött - dióscsigával és néhány üveg „valódi szőlőn termett" borral is ellátott bennünket útravalóul. (Hiába, „borivóknak való" nélkül Balassi-túrára indulni nem ildomos.) Ipolyságon hiába várakoztunk az említett négy buszra, ők még nem érkeztek meg. (Utunk végcéljához, a hibbei templomhoz is csak némi késéssel.) Gyönyörű időben és gyönyörű tájakon haladtunk végig. (Pécsi L. Dániel, a dorogi Megbékélés napjának főrendezője nem is győzte kattogtatni fényképezőgépét.) Az Alacsony Tátra gerincén csörgedező, fátyolos vízesésekkel csipkézett hegyi patakok mentén keltünk át. Hibbén már vártak bennünket, a község polgármestere, Karol Petrula és a szepesváraljai püspök Imrich Andrej, valamint a pozsonyi magyar kulturális intézet munkatársai. A Balassi hamvait rejtő templom előtt a Musica Historica együttes hangulatos reneszánsz zenével fogadta az érkezőket. Majd a község polgármestere köszöntötte a magyar Amphion-konferencia résztvevőit. Ezután Szabó Géza irodalomtörténész, a konferencia titkára emlékezett a költőre.— Balassi a görög mondabeli hős, Amphion példáját követve lantjának varázshangjaival építette föl szétszórt kövekből a magyar nyelvű poézist. (Szabó Géza szavait rögtön szlovákra is fordították.) Bent, a templom szentéjében először a magunkkal hozott koszorúkat helyzetük az emléktábla elé. Az esztergomi polgárokét Iványi Pál és Szederné Pereszlényi Márta, az esztergomi önkormányzatét Nagyfalusi Tibor és e sorok írója. A frissen felújított nagyméretű emléktábla előtt állva feltűnt egy apróbetűs sor az „Állíttatta Liptó vármegye közönsége 1898" felirat alatt, mely szerint a szépművű tábla faragója nem más, mint a híres süttői kőszobrász, Gerenday Antal. A koszorúzás után magyar és szlovák nyelvű mise vette kezdetét, melyen Imrich Andrej püspök úr is szólt a hívekhez - kiemelve a tolerencia és a kölcsönös megértés szükségességét. Végül megzenésített Balassi-versekkel zárult a megemlékezés. Az ünnepség végén megkérdeztem a pesti busszal érkezett Faragó Józsefet, kolozsvári egyetemi tanárt, az MTA tiszteletbeli tagját, számára milyen érzés volt Balassi sírjánál állni? - Ilyen utazásokon érezni igazán, hogy a magyar nemzethez tartozunk. Öreg koromra kellett megélnem, hogy eljuthattam ide. Besey Laci bácsi még váltott néhány gondolatot a község polgármesterével, aki szerint az ilyen találkozókra nagyon nagy szükség van. Utunk következő állomása Liptószentmiklós volt, ahol megnéztük a gótikus Szent Miklós templomot és a Palatínusok házát, ahol kimondták Juráj Janosik, a szlovák Rózsa Sándor halálos ítéletét. Indulás előtt Gyárfás tanárnő még vásárolt némi igazi liptói túrót, és folytattuk utunkat. Visszafelé még megálltunk a zólyomi várnál. Bemenni ugyan már nem tudtunk, de a versmondó verseny győztesei a várkapuban egyegy szép Balassi-vers elmondásával ajándékoztak meg bennünket. Esztergomba este tizenegykor érkeztünk meg. Sebő József BALASSI (SZOBRA) KÖRÜL... ESZTERGOM, 1994. MÁJUS 28. Nagyfalusi Tibor bevezető szavaiból Tisztelt közönség! rábban telt be a nagy halottakat szaA 440 éve született, 400 eszten- bályszerűen utolérő sors: a szobordeje halott Balassi Bálint személyi- rá-válás. 1938. augusztus 14-én lepségének, életművének emlékezetére, tiszteletére összegyűltek! A több mint ezer éve folyamatosan élő városunk, Esztergom vendégei és polgárai! Annak a dombnak a lábainál állunk, amely nemzetünk és városunk életében a legkiemelkedőbb hegycsúcsok. egyike: eseménytörténetében éppúgy, mint művészet- és irodalomtörténetének szellemi térképén. Ez utóbbit tekintve, igazán „helikoni" nagyságrendű csúccsá a magyar reneszánsz idején emelkedett, Vitéz János érsek európai humanizmusának köszönhetően. A Múzsákat nagyralátóan pártfogoló érsek bronzbaöntött alakja 1988 óta gondolkodik itt, a mostani évforduló főhősének szomszédságában. Méltán ilyen közel a latin nyelv nemzetköziségéből magyar nyelvű lezték le ezt a szobrot, amelyet a megyei Vitézi Szék kezdeményezésére indított közadakozásból állítottak. Az Esztergom ostrománál 1594. május 30-án hősi halált halt katonaköltőnek 1938 óta kultuszhelye ez a szobor, Dózsa Farkas alkotása. A helyekhez és évfordulókhoz kötődő kultuszokat az teszi tartalmassá, ha ünnepelt alakjukat nem eszményített szobor-voltában merevítik, súlyosbítják, növelik fölébünk; hanem utóéletükhöz, - közöttünk, velünk való - elevenebb, hitelesebb életükhöz szolgálnak segítségül. Hittük, s immár tudjuk, mert megtapasztalhattuk, hogy irodalomtudományunkrészéről ilyen tartalmas szolgálat volt az évforduló igékre váltó nemzeti reneszánsz jegyében rendezett négynapos Balegnagyobb költőjéhez, Balassihoz, lassi-konferencia is. - akin városunkban ötven évvel ko- (Folytatás az 5. oldalon) Jankovics József (az MTA Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának vezetője) beszéde Balassi Bálint emlékezete „Hej, szegény Balassi Bálint!" sóhajtott fel a költő-utód hadvezér, amikor a históriában arról a tragikusan szomorú eseményről olvasott, amely miatt ma - négyszáz év múltán - mi is Esztergom vára alá gyűltünk. Zrínyihez hasonlóan sokan keseregtek Balassi halálán a kortársak és a kései poéta-társak. Ám én most mégsem e halál évfordulóján kötelező, a veszteség-követelte fájdalommal a végről, az ómegáról, hanem az alfáról, az első igazán jelentős, magyar nyelvű költő születése feletti örömről szólnék. Mégpedig a hálaadás örömteli szavaival, hogy: volt Balassi Bálintunk. S hogy négy évszázad elteltével, az életmű egyre teljesebb ismeretében és soha nem tapasztalt mélységű birtokbavételével méltán mondhatjuk: van Balassi Bálintunk. Az elsőt ünneplem, s egyben az összegzőt, a betetőzőt, aki magyar nyelven - ha nem is a semmiből (magyar Amphion!), de megteremtette s rögtön európai szintre emelte világi líránkat, s aki őszinte, hatalmas öntudatú reneszánsz individualizmussal töltötte meg vallásos énekköltészetünket, s aki a drámát, a szerelmi komédiát magyar nyelven meghonosította, hogy megmutassa: „magyar nyelven is meglehetne ez, ami egyéb nyelven meglehet". Hogy ráébressze hallgatóit, népünk nem alábbvaló nép másoknál, nyelvünk nem alábbvaló nyelv a többi nemzeténél. Az elsőt ünneplem hát, aki a korban páratlan alkotói leleménnyel énekelte meg a leglíraibb költői témát, a szerelmet nemzeti nyelven, honosítva hozzá ideológiát, teremtve új formát, alakítva új morált. Arra emlékezem, aki már ciklussá font verskoszorúval indult az imádott nó megudvarlására, s ki nem a versek véletlen sorával, hanem kötetkompozícióba rejtve fejezett ki mélyebb és magasabb tartalmakat. (Folytatás az 5. oldalon)