Esztergom és Vidéke, 1994

1994-02-17 / 7. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Gyakran kapom rajta magam, hogy egy-egy fárasztó nap terhét le­téve ülök szobámban és tekintetem a falra szegezem Kis idő múlva ér­zem, hogy napközben összecsomó­sodott idegszálaim kisimulnak, fe­szültségem enyhül, oldódik a görcs zsigereimben, béke árad el bennem. Szemben velem a falon Andráskó István két képe függ. Azokból árad a jótékony terápikus hatás. A két kép születését mintegy tíz év választja el egymástól, így egy alkotói életút két korszakát képviselik. Az egyiken gyöngyház-ezüst-szürke hajnal: pu­ha ragyogás, a balatoni nádasban egy vitorlás ébredezik, az oldalához csobbanó fodrokból - megannyi csillanó fény tarajból látomás dereng fel. S mintha zene is kísérné: egy hegedű üveghangjai. A másik, ame­lyen a tájképi elemeket egymásba oldva, barna és lila fényekkel az al­kony „művel" varázslatot, a gordon­ka bársony baritonján közvetíti üze­netét. A képek festője, Andráskó István, 23 éves korában, elég zaklatott, kez­désekkel, újrakezdésekkel tarkított „inasévek" után került Esztergomba 1953-ban. Génjeiben hordozta az apai nagyapa kalandvágyát, min­dent egy lapra feltevő merészségét, aki fiatalon „tántorgott ki" Ameriká­ba Királyhelmecről. Szabómester­ként teremtett magának egzisztenci­át Connecticutban. Gyermekei már ott születtek és kezdtek beolvadni az Újvilág társadalmába a nagy olvasz­tótégelyben. A nagyapát azonban valami, talán gyökereinek keresése, visszaűzi az első világháború előtti, utolsó békeéveit élő óhazába. Vé­gigharcolja a nagy háborút, majd a MÁV kínál számára nyugdíjas ál­lást. Az élet nagy kalandja békés öregkorba szelídül. Gyermekei közül a legidősebb fiú - aki majd István apja lesz - 8 éves korában lép először magyar földre. Kitűnő iskolákat végez, majd a Phoe­nix Biztosító kínál számára biztos hivatali karriert. Itt együtt dolgozik Illyés Gyulával; a két fiatal embert jó barátság köti össze. Andráskó úr, bár magát ízig-vérig hivatalnoknak, pénzügyi szakembernek tekinti, . vonzódik az irodalom múzsáihoz. * Gyenge pillantaiban enged a költé­szet csábításának, és a törvénytelen nász eredményei, egy-egy zsenge, még az Új Idők hasábjain is megje­lennek István élete a szabályos mederben - viszonylag polgári jólétben - fo­lyik. A budai Szent Imre cisztercita gimnáziumba jár. Már régóta a raj­zolás az egyik legkedvesebb időtöl­tése; rajztanára, Nagy Nándor jóin­dulatúan támogatja első próbálkozá­sait 13 éves, amikor szülei elválnak, a család széthullik. A sors még test­véröccsétől is elválasztja, rokonok­nál lakik. A kényszerű önállóság ha­mar megedzi „az élet iskolájába" át­iratkozott fiút. I&ztergojni arcélek ANDRÁSKÓ ISTVÁN Első kenyérkereső foglalkozása­ként a mai Erkel Színház épületében működő bemutató mozi (az ameri­kai filmek filmszínháza) plakátfes­tő-grafikus csoportjába kerül. Óriás-' plakátokat fest. A többi grafikus len­dületes, gyors munkája mellett érzi saját kezdő voltát, ezért otthon is fest, rajzol, betűket ír, hogy nagyobb rutint szerezzen. Minden bemutatott filmet megnéz. Habzsolja a háború alatti betiltás után Magyarországon újra megjelenő amerikai filmeket Egy kissé szerelmese lesz a filmnek, mint akkor oly sokan. Egy év után nagyobb jövedelmet és önállóbb munkát ígérő foglalko­zásba kezd: fotóügynök lesz. Az or­szágot járva eljut apró falvakba, kis településekre és megrendeléseket szerez egy jónevű pesti belvárosi fényképész számára. Ez a pályasza­kasz 1950-ig tart. A „fordulat évei­nek" osztályharca keményen köti gúzsba a vidéki magyar társadalmat is. Padlásleseprések, erőszakos té­eszesítés, félelem, kuláklisták Sok, ma már nevetségesnek tűnő, akkor életveszélyesen komoly kaland ré­szese lesz. Diverzáns kémnek nézik és mint ilyent egyszer a román határ közelében még vallatják is. Máskor Dunapentelén, az épülő Sztalinvá­ros melletti réten alszik egy széna­boglyában. Arend éber őrei verik fel álmából. Iratait átkutatják, megta­lálják a megrendelők név- és cím­jegyzékét, a nevek mellett a megren­delésekre utaló „titkos" jelekkel, amelyek az „eljáró közegek" számá­ra fényes bizonyítékai annak, hogy „imperilista ügynök" akadt a háló­ba. Nagy fogás! Hosszú, kínos ki­hallgatás után nagynehezen elfo­gadják a magyarázatot és szabadon engedik. Keserű iskola. Alkalma van bepil­lantani a magyar falu társadalmi nyomorának legmélyebb bugyraiba. Majdnem mindenütt megjelenik a falu erős embere, aki körül megfagy a levegő, akinek tekintetét is kerülik a többiek, aki fokozatosan a csizmá­ja alá gyűri a küszködő, nehéz sorsú parasztokat. Ugyanakkor sokszor válik tanújává egy-egy igaz ember­séget felmutató áldozatos tettnek, emberi szolidaritásnak. 1950 angyalbőrben találja And­ráskó Istvánt A székesfehérvári hír­adós zászlóajban védi a hont a lán­cos kutyától. Snájdig egy hadfi lehe­tett, ahogy nem kevés öniróniával leírja magát. A horthysta hadsereg madár- és ellenséglátta egyenruhá­jába öltöztették (Akkor még nem rendszeresítették a Vörös Hadsereg divattervezőinek atelierjéből kike­rült új módit) István zubbonyát go­lyó ütötte át valahol a szívtájon, nyilván olyankor, amikor egyik ko­rábbi gazdája benne tartózkodott. Távoli tragédia üzenete. A Farkas Mihály képére és hasonlatosságára szerveződő néphadseregben And­ráskó István a túlélésre rendezkedik be a többi derék, jópofa sráccal együtt, akiknek humora segíti elvi­selni ezeket az éveket. A alapkikép­zés után - ennek egy szép, „lélek­emelő" epizódja volt az első kará­csony klozettakarító ügyelete, - a zászlóalj dekorációs csoportjába, majd a városi Tiszti Klub állomá­nyába kerül. Operettelőadásra ké­szülnek, annak díszleteit festi töb­bedmagával. Megtisztelő feladat: a szovjet szo­cialista realizmus halhatatlan műre­mekének, a „Lenin a Komszomol valahányadik kongresszusán" 30 alakos kompozíciójának 6x3 mére­tes másolatát rendeli meg a klub pa­rancsnoka. A minta egy gyenge mi­nőségű színes nyomat az Ogonyok című szovjet hetilapban. Ketten fog­nak a magasztos feladathoz, András­kó István és egy hadnagy. Egyikük a jobboldali, a másik a baloldali tér­fél megfestéséhez kezd. A hadnagy bajtársnak jut a Leninnel súlyosbí­tott bal oldal, elvégre ő a rangidős. Egyedülálló mű született Egyik fe­lén avantgard beütések voltak felfe­dezhetők, a másik szigorúan követte a müncheni iskola kissé poros rea­lizmusát Hát ez így nem jön össze, állapították meg egyetértésben és kölcsönösen nekiestek a másik tér­félnek, hogy valamilyen elfogadha­tó egységbe hozzák a kettéesett mű­vet A megrendelők és a klub látoga­tói áhítattal nézték az ebédlőt díszítő alkotást Nem voltak túlzottan kriti­kus alkatúak. (No meg ki merte vol­na a nagy Lenint kritizálni.) A fenti kétes értékű művészi siker mellett volt a katonaéveknek más, valóban pozitív hozama is. Tagja lett az egyik katonai akadémián szerve­zett képzőművészeti stúdiónak. Dél­előtt dekorációs feladatokat láttak el, délután hattól tízig rendszeres akadémiai stúdiumokat végeztek a Képzőművészeti Főiskola tanárai­nak vezetésével. Itt szerzi meg azo­kat a festészethez nélkülözhetetlen szakmai alapokat, melyeket majd később saját kifejezési eszközzé, stí­lussá érlel. (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents