Esztergom és Vidéke, 1994
1994-12-22 / 51-52. szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Előtérben az új képviselők A vendégek December 20-án, kedden délután háromkor a Technika Háza nagytermében tartotta alakuló ülését az újonnan megválasztott képviselő-testület. A Himnusz közös eléneklése után Török József korelnök köszöntötte a megjelenteket, köztük dr.Dékány Vilmos püspök, érseki helynököt, dr. Kovács György Zoltánt, a megyei közgyűlés elnökét, Tóthné dr. Men czel Zsuzsát, a Köztársasági Hivatal osztályvezetőjét. Ezt követően dr. Dinnyés József, a választási bizottság elnöke köszöntötte a megválasztottakat, majd dr. Takács Márta jegyző ismertette a körzetenként és a listákról megválasztott képviselők névsorát. A megbízólevelek átadása után az új képviselők és a kisebbségi önkormányzat tagjai esküt tettek. E peceket a Balassa kórus énekszámai tették még ünnepélyesebbé. Közreműködött Marosi Miklós (elektromos zongora), Reményi László (trombita), vezényelt Reményi Károly. A leköszönt képviselő-testület nevében Nagyfalusi Tibor volt képviselő adta át a város kulcsát dr. Könözsy László polgármesternek. Beszédében az egységen alapuló városvezetés jelkép értékű példájaként utalt a közigazgatási városegyesítésre, amelynek szándékát száz évvel ezelőtt, 1894 szeptemberében emelték határozati erőre az ősi városrészek. ( A dokumentumot szó szerint is idézte a helytörténet információkban leggazdagabb sajtótükréből, az Esztergom és Yékííliől.) Ezután következett az új polgármesteri díszlánc átadása. A fejlett nyugati demokráciákban élő hagyomány, hogy a polgármester ünnepélyes alkalmakkor a státusát szimbolizáló díszes jelvényt visel. (Franciországban nemzeti színű szalag- övet, a német városokban láncot.) A díszláncot a város fiatalsága nevében Argyelán Krisztina és Szijjártó Dávid adták át. Dr. Dékány Vilmos püspök, érseki helynök míves szónoki beszéddel köa Mária Valéria hidat is megépíthetjük. A Mária Valéria híd újjáépítéséhez szükséges műszaki és pénzügyi egyeztetéseken már rég túl vagyunk, most már az a fő dolgunk, hogy ébren tartsuk politikusaink lelkiismeretét. A vezetésben is változást tartok szükségesnek. Olcsóbbá kell tenni működésünket, ezért most csak egy alpolgármestert javaslok. Szeretném elérni, hogy a képviselők ténylegesen ismerjék körzetük napi problémáit. A testületi üléseket ritkábban, de jobban előkészítve kívánom összehívni, ehhez a bizottságoknak nagyobb szeMEGALAKULT a képviselő-testület Polgármesterünk a díszlánccal szöntötte a testületet és a polgármestert. Dr. Könözsy László esküje után szék foglaló beszédet mondott: "...Új négy év áll előttünk. S most friss erőkkel megerősítve indulunk. A legfontosabb teendőnk: létbiztonságot mindenkinek.További munkahelyekkel, a lakáskérdés megoldásával, a távhőrendszer ésszerűsítésével, a földből élőknek segítségnyújtással, a rászorulókkal való fokozott törődéssel. Az élet minőségének javítása úgyszintén fontos feladataink egyike. Ennek része a megkezdett gáz-, csatorna- és útépítések befejezése, továbbá a közlekedés fejlesztése: a városi úthálózat, az elkerülő út, a busz-és vonatjáratok korszerűsítése. Az üres, romos épületek rendbehozatala, a virágos, parkos Esztergom megvalósítása a városszéleken is. Esztergomnak mint regionális központnak is meg kell erősödnie, helyet adva további regionális intézményeknek. És ha már a regionális központnál tartunk, nem elkerülhető és ki kell mondani, rendkívül fájlaljuk az egyházi központúság súlyának csökkenését. Az egynapos turizmust tartós idegenforgalommá kell fejleszteni, történelmi, kulturális örökségünk megóvása és ország-világ előtti propagálása révén. Ha a szlovák és a magyar kormány egyaránt akarj a, akkor végre repet szánok. Megengedhetetlen, hogy egyes frakciók - úgy mint az elmúlt négy évben - egyszerűen magára hagyják a várost. Szeretném megköszönni Önöknek, hogy csetléseimet-botlásaimat elnézték. Hibáim számtalanok. Talán legnagyobb hibám, hogy a sok teendő közepette nem adtunk kellő tájékoztatást a nyilvánosságnak. Elengedhetetlen, hogy ezen változtassunk. A reális tájékoztatással igyekszünk majd megnyerni a város begubózó, közügyek iránt érzéketlen lakóit is. Történelmi négy év áll mögöttünk: az önkormányzatiság kiépítése, az infrastruktúra, a munkahely-teremtés melett városunk számára megtisztelő, hogy országos jelentőségű eseményeknek adhattunk helyet. A következő ciklusban munkás hétköznapok várnak ránk, ugyanakkor a millecentenárium ismét országos figyelem központjává avathatja városunkat, a magyar államiság szülőhelyét. Parlamenti képviselőnk, dr. Haller Zoltán pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy a kormánykoalíciót adó többségi párthoz tartozik, így többet tud tenni városunk érdekében. Én most a kiszámíthatóságot ígérem Esztergom népének. Cicero szavaival élve: A legfőbb törvény az állam üdve legyen!" Szünet után dr. Könözsy László a társadalmi alpolgármester személyére tett javaslatot. A huszonhárom képviselő titkosan dr. Amon Györgyöt választotta alpolgármesterré. (21 voksot szerzett.) Megválaszották a pénzügyi bizottságot is. Tagjai: dr. Berbik István (elnök), Graff József, Szendi Ferenc, dr. Mandák Imréné és Kipke Ferenc. A képviselők a bizottságok létszámában is megállapodtak. A tagok megválasztására a december 28-ai egyeztetés után, a 29-ei képviselőtestületi ülésen kerül sor. A gázvezeték továbbépítésére az ülésen kijelölt utcákban lakóktól a befizetéseket december 31-éig még elfogadják. (Bocskoroskúti, Jánoskúti, Regiomontanus, Lippert, Vaskapui, Ferenczy Béni, Bajóti Simon, Rozctti, Vitéz János, Rényi Rezső, Lakatos, Barkóczy, Dessewffy, Garam, Babits, Irinyi, IV. Béla király, Deák Ferenc, Széchenyi tér, Pór Antal tér, Vár út, Kollégium köz, Dobozy, Hild József, Földműves, Várköz, Széchy Dénes, Hunyadi, KisDuna sétány, Temető út.) Az érintett lakosság pontos felvilágosítást a Városüzemeltetési és Műszaki Irodától kaphat. A kertvárosi részönkormányzat megválasztására 1995. január 30-án kerül sor. A képviselő-testületi ülés dr. Könözsy Lázsió polgármester zárszavával este hat óra után ért véget. ( Pálos) Dr. Amon György, új alpolgármesterünk