Esztergom és Vidéke, 1994
1994-12-01 / 48. szám
10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Nyílt levél hídügyben II. Tisztelt Homor Kálmán Úr! Tisztelettudó emberként papírt és tollat ragadva és időt nem halasztva válaszolok hídügyben hozzám írt és az „Esztergom és Vidéke" november 24-i számában megjelent nyílt levelére. Bevallom, rövid ideig haboztam, hiszen soha nem volt (tudomásom szerint) ellentét közöttünk, bár levelét elolvasva ez az Ön részéről nem tűnik ilyen egyértelműnek. Amiért mégis az írás mellett döntöttem az az, hogy kifejezzem és megrősítsem Önnel való egyetértésemet a Mária-Valéria híd újjáépítésében, és azt, hogy nem kételkedem az Ön szakértelmében. Ha már tollat ragadtam, azért néhány „apróságot" az ügy és az Ön nyílt levele kapcsán tisztázni szeretnék. - Hídügyek. Én a hídügyben saját véleményemet mondtam el, „Szívem szerint magam is a híd mellett vagyok, de inkább csak gyalogos forgalommal tudnám elképzelni". Esztergomnak azonban nem csak egy hídügye van. Hány éve tud közlekedési bénulást okozni a megsérült és lezárt Kossuth híd? Mi ez a Mária-Valéria hídhoz képest? Mégsem tudjuk évtizedek óta megoldani. Számomra ez is csak az „érzelmek hídja". Északi elkerülő híd. Én 20-30 éves távlatban is nehezen tudom elhinni a megvalósulást, különösen a szemben lévő papírgyár helyén, mert az ÁRT-ben, nagyvonalúan oda van húzva széles filccsíkkal. - Útügyek. Ön szerint csak 20-30 évig kellene elviselnünk a MáriaValéria híddal kapcsolatos személyautó és autóbusz forgalomnövekedést. A mostanit sem lehet már nagyon elviselni. Önnel ellentétben állítom, hogy akár megépül a MáriaValéria híd, akár nem, a 200-250 méter széles szigetet úttal, közepén kettévágni bűn lenne. Mert bűn tönkretenni, ami már egyszer megépült (kemping, sporttelepek), másrészt a megmaradó 80-100 méteres területeken még egy tisztességes strandot sem lehet felépíteni (íme történelmi fürdővárosiasságunk). Ha mindenáron csak a szigeten vezethető keresztül út, akkor az csak a Nagy-Duna partján lehetséges, mert ezzel megoldható a sziget (és a város) árvízvédelme, az esztétikus partrendezés, a duna-parti sétány, kerékpárút és még sorolhatnám Esztergomot nem ez az út zárná el a Dunától, hanem már elzárta az az irdatlan bozót, mely már a szigeten kívül, az Erzsébet-parkban is a „Várhegy világörökségre pályázott dunai látképét" is veszélyezteti. Tisztelt Homor Kálmán Úr! Ön krisztálytiszta koncepcióról" logikus, előkészített általános városrendezési tervről beszél. Én meg megoldatlan árvízvédelemről. A város elleni bűntettnek minősülő, évtizedek óta elhanyagolt, csodálatos fekvésű szigetről, a Duna partjára döntött szeméthegyekről, megoldatlan városi közlekedési lehetőségekről, szégyenteljes piacról, évtizedek óta lezártan meglévő Kis-Duna hídról, befejezetlen (és átgondolatlan) gázprogramról, Szent Tamás-hegy rendezetlen infrastruktúrájáról tudok. A rendezési terven kívül - Ön tudja-e, hogy most vezetik be a dorogi gyógyszergyár szennyvízét (állítólag tisztítva) a Prímás-szigeten keresztül a Dunába? Közvetlenül a vízkútjaink alatt, a dunai látványkép kellős közepébe, majd a víz elviszi elvén. Hogy mit rak le majd a sziget partoldalába? Hát vannak gondjaink bőven! Tisztelt Homor Úr! Ön írja „(hál 'Istennek), hogy ma már kinek-kinek joga van véleményt formálni- természetesen hídügyben is." Ugyan sportszerűen úgy gondolja, nem csak azonos véleményt? Végezetül engedem magam meggyőzni. Csatlakozom a hídépítést szorgalmazók táborához, csak még a megoldandó problémáink sorrendjét nem tudom eldönteni. Tisztelettel Mármarosi Győző Dr. Kemenszki István rendőrkapitány sajtótájékoztatójából: Az elmúlt hétvégén Esztergomban tizenhárom bűncselekmény vált ismertté, melyek közül a lakosság tájékoztatására néhányat kiemelek: A Komtávhő Rt. feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik az Esztergom és Dorog közötti hőtávvezetékröl 13 darab 2 négyzetméteres aluminíum táblát eltulajdonítottak. V. József esztergomi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki ajtóbefeszítés és álkulcshasználat módszerével behatolt a Fári-kútnál lévő hétvégi házába, és onnan 2 darab lábast, 5 darab üveg fűszertartót, 6 darab 2 decis talpas poharat, valamint 1 darab csehszlovák gyártmányú légpuskát tulajdonított el. Cs. Márta esztergomi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki betörte Esztergomban lévő divatáru üzletének kirakatát és abból 2 darab női pulóvert vitt el. P. László esztergomi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki lakatlefeszítés módszerével behatolt a Palatinusz tó mellett lévő konténer faházába és onnan 1 darab 260 l-es hűtőládát szállított el. K. Gyula esztergomi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a lezárt állapotban lévő, EVA-391 forgalmi rendszámú, királykék szinű, Skoda Formán típusú személygépkocsiját eltulajdonította. A Renőrkapitányság kéri a lakosságot, hogy akik a fenti bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, azok jelentkezzenek a Rendőrkapitányság ügyeletén vagy a 07es, illetve 312- 100-as telefonszámon. Büntetőeljárást folytatunk L. Györgyné esztergomi lakos ellen, aki személygépkocsijával elütötte H. László segédmotorkerékpár-vezetőt, aki ebből eredően 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A balesetet követően a hölgy a helyszínen nem állt meg, onnan eltávozott. Nem győződött meg arról, hogy történt-e személyi sérülés. Hy módon felel a közlekedési baleset okozásáért, valamint a segítségnyújtás elmulasztásáért is. Hasonló bűncselekmény történt a hétvégén Dorogon is. A Rendőrkapitányság felhívja a járművezetőket, hogy amennyiben közlekedési balesetet okoznak, ne tetézzék hibájukat az ilyenkor fennálló segítségnyújtási kötelezettségük elmulasztásával. (P) LAPZARTAKOR ÉRKEZETT: Megalakult a megyei és esztergomi közjogi kamara November 28-án, hétfőn délután Tatabányán, a megyei közgyűlés dísztermében megalakult a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara, valamint helyi szervezete az Esztergomi Térségi Kamara. A megyei kamara tisztségviselői: Pethő Zoltánné (Tatai Polárkem Kft.) elnök, Engelbrecht József (vállalkozó, esztergomi kamarai elnök) és Beiermeiszter György (Tatabányai Gasztro Kristály RT.) alelnökök. A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara Ideiglenes Szervező Bizottsága megyei képviseletét Engelbrecht József látja el. Gratulálunk! Az alalkuló ülésről következő számunkban tudósítunk. Költőink doyenje Megjelent városunk legidősebb költőjének, Komora Istvánnak (87 éves) Az élet antológiája című verseskötete. Kapható a szerzőnél (Kossuth utca 51., emelet). Ára 450,-Ft. A könyvesboltokban úgyszintén, de ott drágábban. A legújabb vers: Szabad választás 1994 évben ismét választás előtt áll a nép. Hogyan tovább? Melyik Párt Képviselőjét választod? Hallgass szívedre, - ne kortesre. Ne keresd a jót, bizd szíved az Istenre, gondolkozzál, az idő segít. Aki siet mindig veszít, KERESD ISTENT, értelme lesz, MEGTALÁLOD... Az értelmetlen döntések, értelmessé válhatnak még. NAGYON VIGYÁZZ! Ha most nem követsz el hibát, válasszál régit vagy újat, csak rosszat ne! Ha a papír nem lesz üres, lehetsz boldog - b olgodtal an, ami voltál. Lőrinc utcai fák, ti szívem csücske, ti gazos tövűek, ti derékbatört, ti kiszáradtak! Hányszor motoszkált bennem, hogy írni kellene rólatok, s most újra itt álltok pótolva, sőt kitámasztva, mert az élet élni akar mindennek ellenére. Madárberkenyék, ti kedves, kedves fák, tán nem a mi éghajlatunk alá valók, ámbár ha öntözve lennétek, s a vandál kezek is megkímélnének benneteket... Hány éve már, hogy próbáltok élni, s hányatoknak sikerült? 7 fácska az egyik oldalon, 18 a másikon, s eddig csak ketten tudtatok felcseperedni. Nézlek, nézlek benneteket, és remélem: talán lesztek jövőre is, és talán örökké fogtok élni! Gyalogjáró Múzeumbarátok A Keresztény Múzeum baráti körének tagjai és a Vincze család barátai voltak jelen azon a koncerten, melynek Vincze Katalin (szoprán), Vélsz Péter (tenor), Vincze Zsuzsanna (hegedű) és Kuti Balázs (zongora) voltak az előadói. A november 26-án, szombaton délután a Keresztény Múzeum földszinti termeiben tartott zene-délutánon Stradella, Hándel, Mozart, Schumann, H. Wolf, Bizet, Weber, Kodály, Tosti, R. Straus, Kálmán és Lehár művei hangzottak el. Karácsonyi ajándék A Gran Tours utazási irodában az alábbi, újonnan megjelent könyvek kaphatók: Komárom-Esztergom Megye Településtörténeti Kalauza, Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat levéltárának évkönyve, Esztergom Evlapjai 1994, Gyüszü László Tatabánya 1956. RENDŐRSÉGI HÍREK Autólopás, betörések, cserbenhagyás...