Esztergom és Vidéke, 1994

1994-11-17 / 46. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Sokat beszéltem, de messze nem mondtam el minden említésre méltót, amit eddigi rövid életem alatt tapasztaltam a nagyvilág e kicsiny városkájában. Nem beszéltem arról, hogy vannak például egyéb, kellemesebb zajok is, mint az autó- és motorzajok, emelt, artikulálatlan emberi hangok. Ott van például a madárcsicsergés. Vagy a szél zúgása a platán- és gesztenyefák lombjai között. Vagy a hullámok neszezése a parti köveken. De, még egy korábbról kimaradt kellemetlen hangélményt említve; az autóknak motor- és esetleges riasztózajukon kívül van még dudájuk is. Tudomásom szerint ugyan lakott területen nem lehetne azokat megszólaltatni, ezt azonban nem nagyon akarom elhinni. Folyvást találkozom ugyanis ezzel az éles, bántó hanggal, mely hirtelen-váratlansága miatt gyakran meg is ijeszt. Érdekelt, mire használják mégis, így erősen figyeltem; nemegyszer tapasztalhattam, hogy egymást üldözik vele az emberek. Valaki megy az autójával, meglátja egy vagy több ismerősét gyalogosan, rájuk dudál egypárat, hogy biztosan észrevegyék. De hogy minek, mikor meg sem áll, máris hajt tovább...? Az is elég sűrűn előfordul, hogy amikor odaér valahová az autós, restell kiszállni és felmenni egykét emeletet, inkább dudál. Az illető, akinek dudáltak, hamarosan megjelenik az ablakban és akkor általában rövid, de annál hangosabb társalgás követketik, ami pedig rajtuk kívül igazán nem tartozna másra. Szoktatom, szoktatom magam ehhez az új világhoz, de bizony ezeket a rossz zajokat a legnehezebb megszokni! Rosszabbak, mint a spenót, pedig anyám a megmondhatója, hogy azt aztán utálom! Akármilyen kicsi vagyok, már tudom, hogy minálunk állandó téma a szemét, a szemetelés. Úgy látom, joggal... Eleinte csodálkoztam azon, milyen kevés a pad, a szeméttartó ez a két dolog, amire egy olyan turistavárosban, mint a miénk, nagyon nagy szükség lenne. Aztán megláttam egy-két facsemetecsonkot és megértettem. Megláttam a kicsire apadt Dunából kikandikáló valamikori szeméttartó állványt és megértettem. Megláttam a fölborogatott virágállványokat és megértettem. Legjobban a félbetört kis fák látványa keserített el. Alig hittem el, hogy ezeket emberek csinálják. Nap mint nap látom, ahogy az emberek nyüzsögnek, jönnek-mennek, erőlködnek, a lelküket kiteszik, hogy szebb legyen az életük, a város, az ország, ez az egész világ. Aztán jönnek az éjszakai, sötét alakok és egyéb gaztetteik mellett, mintegy mellékesen - kettébetörik az újonnan elültetett gyenge kis fákat, amelyek élnek, de védekezni nem tudnak. Kicsik és tehetetlenek mint én. Biztos ezért fáj értük különösen a szívem. Ezek az éjszakai sötét alakok, akik tudatosan pusztítanak, rombolnak, a vandálok. Hallottam, nemrégiben volt az Esztergom tévében egy csokor azokról az épületekről, amik maguktól is pusztulnak, mert senki sem törődik velük. Nincs gazdájuk, tisztázatlan a tulajdonjog stb. stb. Ezek csak szavak, meglehet, okos szavak, de szavak. Az épületek meg, a bennük foglalt értékekkel, szép csendesen haldokolnak. Miként az a két földszintes lakóház a Kis-Duna sétányon, melyet nap mint nap látni kényszerülök és úgy sajnálok, mert nagyon szépek lehettek virágkorukban. Mostanában néha nyitva az ablaka az egyiknek és látni a tekintélyes méretű helyiségeket, a még mindig szép szárnyas ajtókat (ha el nem lopták már). Máskor meg ugyanez az ablak szépen csukva, peelszánt szülők hozzák ide porontyaikat, ők is csak rövid időre. Aztán, pár perc hintázás, két kerülésnyi kerékpározás után odábbállnak. (A játszóteret időközben gyönyörűen rendbehozták!) És sok hasonlót látok még a kocsimból szemlélődve. Megannyi gazdátlan telek, düledező épület, üres, pusztuló helyiségek - mind rom, mocsok-tanya. Biztos valamennyire van jó ok, megvan a megfelelő törvényi háttere az áldatlan állapotoknak, megvan hozzájuk a megfelelő jogszabály, ami megköti a tenni kész kezet is - de én még kicsi vagyok, nem is próbálom megérteni. Akárhogy is, szerintem ez is vandalizmus, annak finomabb, kulturáltabb fajtája. Mitől vagyunk ilyen gazdagok, hogy hagyhatjuk tönkremenni amink van, csúfságára ennek a gyönyörű városnak? Múltkorjában, még a nyáron másféle érdekességet láttam, ami elgondolkoztatott. Épp a szigeten jártunk, szemközt a stranddal, mikor észreKis K^D. kaland jai, avagy jelentések egy gyermekkocsiból 5. Apróságok dig az épületben nincs egy lélek sem; mintha csak a ház szelleme szólongatná időként kétségbeesve az arrajárókat, csináljanak már valamit! A valamikori Autóklub épületének is bealkonyult. Pedig micsoda paradicsomi hely! A kerítés napról napra fogy, szabad a bejárás a területre, az épületroncsba - azt csodálom, hogy valami csavargóbanda nem ütött még itt tanyát. Előfordult, hogy egyértelműen rossz szándékkal ott járkálókba botlottunk; legutóbb két fiatalember nagy köteg kábelt cipelve távozott sietve hátul a lépcsőn a Kis-Duna felé. Persze, igaz, vigyék csak. így legalább valaki hasznát veszi! Még ugyan kicsi vagyok hozzá, de már most fáj a szívem a Sandokan játszótérért. (Noha a nevétől nem vagyok épp elragadtatva.) Azt mondják, nemegyszer rendbehozták már, csak épp nincs, aki „karbantartsa". Egy árva pad szomorkodik a rozsdás láncú, nyikorgó hinta előtt, törött üvegdarabok szerte, konzervnyomok, kutyapiszok és égig érő fű, gaz. Valaki, akivel anyám beszélgetett itt, elrettenve fedezte fel, hogy még a vadkender is megterem itt. Ennyit a játszótérről, amely Esztergom egyik legszebb, legvadregényesebb helyén búslakodik, ahonnan még a bazilika és a vár egy kis része is látható - lenné. De csak az vettem, hogy két lurkó figyelemre méltó buzgalommal és kitartással igyekszik a falon felmászva bejutni a fürdő területére. Közvetlen a Termál büfé bejárata mellett. Egy ideig álldogáltunk és néztük őket; az egyik srác kezével már elérte a fal peremét és becsúsztatta a gördeszkáját. Jócskán kapált lábával a falon, míg ő maga is följutott, miközben társa valamivel lejebb erőlködve igyekezett követni őt. A művelet eltartott egy ideig. Volt időm tűnődni, miközben figyeltem a két ügybuzgó kiskrapekot. Nem az lepett meg, hogy a jegy árát elbliccelve próbáltak bejutni a strandra. Azt hiszem, ez bocsánatos bűn, mindenki megpróbálta annakidején, ki-ki a maga gyerekkora strandján. (Mint ahogy nyilván én is meg fogom!) Inkább a pimaszság képesztett el, amivel ország-világ szeme láttára, mintegy kérkedve vitték végbe a ,hőstettet", meg az a nemtörődömség, ahogy a legkisebb fenntartás nélkül rugdosták cipőikkel a ragyogó fehér falat, ügyet sem vetve rá, hogy a Termál büfé (akármilyen) frissen festett feliratait is tapossák. (Igaz, ha jobban megnézzük, akadnak másutt is a tiszta fehér falon újdonatúj fekete mászásnyomok!) Ami pedig ez egészben a legjobban megdöbbentett: a közöny. Déli egy óra körül járt, akadt forgalom bőven arrafelé. Senki, senki nem vette magának a fáradtságot, hogy legalább arra intse az ifjakat, talán mégse a strand-büfé bejárata mellett, talán mégse ilyen feltűnően, talán mezítláb, hogy óvjuk a falat... Közöny. Már látom, az emberek jobbára csak önmagukra figyelnek. Nincs idejük, energiájuk vagy egyszerűen csak kedvük egymásra nézni úgy, hogy lássák is a másikat. Ámbár... Hogy ne ilyen szomorúan fejezzem be, egy két vidámabb apróságot még búcsúzóul; énrám gyakran mosolyognak az emberek. Mind, aki ismer minket, megáll, ha találkozunk, elfelejti ügyét-baját, megkérdezi, hogy vagyok, rám nevet és van hozzám egy-két jó szava. És hogy örülnek, ha visszanevetek! Sokan akadnak olyanok is, akik ismeretlenül is rajtam felejtik a szemüket és látszik az arcukon, hogy kellemes gondolatokat ébreszt bennük egy kisbaba látása. És, mivel szeretnék teljességgel hű lenni az igazsághoz, tartozom elmondani, hogy minden rossz tapasztalatomra van azért ellenpélda. Soksok kutyagazdával találkoztam, aki pórázon vezette az állatot. (Igaz, olyannal azért nem, aki a kutyus ürülékét is eltakarította volna, ha az állat szembeötlő helyen végezte szükségét!) Akadnak aztán olyanok, akik ha meglátnak egy babakocsiban alvó babát, lehalkítják hangjukat, úgy mennek el mellette. És, ha hiszik, ha nem, akad olyan motortulajdonos, aki a sétányon leszáll járművéről és nemrestelli azt végigtolni! Nem is tudom, mit érdemel az ilyen ember! Persze, ha jobban belegondolok, csak a közlekedési táblának engedelmeskedik. Egyetlen ilyennel találkoztam. Koromnál fogva optimista vagyok, így vallom, hogy biztos vannak még, sokan, akik odafigyelnek és betartják az együttélés nem csak kötelező, írott, de igen sok íratlan szabályát is. Sokan vannak, bizonyára. De vajon hol...? (Várady) Múzeumi hírek A Keresztény Múzeum Baráti Körének november havi rendezvényére 13-án, vasárnap, 15 órakor a múzeum Gobelin-termében került sor. A résztvevők először Beethoven A-dur és C-dur szonátáját hallgathatták meg dr. Kleszky Miklós gordonka- és Terts Márton (15 éves !) zongora- előadásában. A hangversenyt követően Cséfalvay Pál művészettörténész, múzeumigazgató 900 éves a velencei Szent Márk Bazilika címmel tartott előadást.