Esztergom és Vidéke, 1994

1994-11-10 / 45. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Civil szerveződések Rudnay Egyesület a Déli-városrészben A Déli-városrészben a Mindszenty iskola építése, fejlesztése és a Szent Anna plébánia kulturális rendezvé­nyei kapcsán spontán szerveződésű közösség alakult ki. A sokszor vélet­lenszerű közösségi összejövetelekből most tudatos szervezet született. Az 1994. szeptember 17-i alakuló köz­gyűlésen kimondták a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület lét­rejöttét. (Rudnay Sándor bíboros her­cegprímás, nagy formátumú városépí­tő volt - a Szerk.) Megválasztották a tisztségviselőket: dr. Kápolnai Dezső A Rudnay Egyesület összejövetelén elnök, Orosz János Iván szervező tit­kár, dr. Kiss-Rigó László vezetőségi tag, Szalma László vezetőségi tag. Az Ellenőrző Bizottság tagjai: Kerekes Bertalanná, Kipke Ferenc, Németh Jó­zsef. Dr. Kápolnai Dezső elnök: - Egye­sületünk megalakulásának döntő mo­továciója az volt, hogy a sokszor vé­letlenszerűen alakuló közösségi mun­kának szervezeti alapot biztosítsunk. Fontos körülménynek ítéltük azt, hogy a Déli-városrészben ilyen jellegű civil szervezet eddig nem volt. A meg­alakult egyesület hiányt pótol. Társa­dalmi fejlődésünk szükségszerű irá­nya a „társadalmi finomszerkezet" ki­alakulása. Azért, hogy a társadalom minden rétege azonos esélyt kapjon saját ügyeinek intézésében, érdekei­nek védelmében. Célunk, hogy fórumot biztosítsunk, ínformációt cseréljünk a vélemény­nyilvánítás érdekében. Kulturális is­meretterjesztést végezzünk, klubéletet alakítsunk ki. Ismeretterjesztő előadásokat szer­vezünk, tájékoztató kiadványokat je­lentetünk meg, hagyományteremtő eseményeket rendezünk, kulturális, történelmi tárgyú konferenciákat szer­vezünk, támogatjuk a helytörténeti ki­adványokat, védjük Esztergom és el­sősorban a Déli-városrész történelmi, kulturális értékeit, hagyományait. Nemzetközi kapcsolatokat teremtünk a hasonló célú szervezetekkel. Egye­sületünk érdekvédelmi tevékenysége során információt gyűjtünk, képvisel­jük városrészünket az elérhető fóru­mokon, együtünűködünk más érdek­védelmi szervezetekkel, részt veszünk a tagjaink érdekeit befolyásoló esemé­nyeken, javaslatokat készítünk, jelöl­teket állítunk. Vállalkozási tevékeny­séget azonban nem folytatunk! Mint­egy harminc-ötven aktív tagra számí­tunk, akiknek családjain és ismerősein keresztül több száz ember közvetlen és közvetett kapcsolatát igyekszünk megteremteni. Szeretettel várjuk Esztergom más városrészeiből, a térségből érkezőket is! Szerveződésünk alapja a közös kul­turális, történelmi értékrend, így a val­lási, egyházi szervezetek határai nem korlátoznak bennünket. Szeretnénk, ha szellemi értelemben is nyitottság jellemezné egyesületünket. Progra­munk keretében véleményt nyilvání­tunk a helyhatósági választásokkal, je­löltekkel kapcsolatban. Véleményt mondunk a városrészbe települő Zeiss galvánüzemmel kapcsolatosan. Be­cket Tamás nemzetközi konferenciát szervezünk a Szent Tamás hegy néva­dójáról. Nyílt és baráti kapcsolatokra törek­szünk a város hasonló szervezeteivel! (Pálos) Az Esztergomi Művészek Céhe 1990-ben alakult, a legjobbkor, hiszen ez volt az az idő, mikor országos szin­ten rabolták ki mindenéből a művésze­ti szövetségeket, s tették majd' földön­futóvá a nagyszámú tagságot. Eltéko­zolt (elsíbolt) vagyon, ennek-annak átjátszott ingatlanok rémtörténetei voltak az alakulás „festői" háttérele­mei, napjainkra pedig csak annyit vál­tozott a helyzet, hogy mára a galériák is végveszélybe kerültek. Esztergomban csend van. A Város gálánsán galériát adott a Céhnek (ritka gesztus manapság!), a testvérvárosi kapcsolatoknak és a szerte széles e hazában gombamódra szaporodó ke­reskedelmi galériáknak (is) köszönhe­tően rendszeres egyéb bemutatkozási lehetőségeket kapnak a művészek, s a hírek sikerekről számolnak be. A Cé­hen keresztül könnyen elérhetők-szer­vezhetők a művészek, ami a kiállí­tásszervezőknek nagy segítség, az al­kotóknak pedig fogódzó: nem kell ál­landóan önmenedzselésükkel is törőd­niük. Jó kezdeményezés volt hát a Céhhé önszerveződés, és eredményeket ho­zott tehát szükség is volt-van rá. Ilyen eredmény a Rév-Komáromban meg­nyílt tárlat is, melyet a Duna-menti Múzeum két nagy termében rendeztek meg. Húsznál több képző-(fotó)művész egy kisvárosban, nagyon nagy dolog. Ok huszonötén képviselték Eszter­gom létező kulturális életét a felvidéki határváros többségében magyar kö­zönsége előtt az 1994. október 21-iki megnyitón. Köszönet illeti Komárom­Esztergom Megye Önkormányzatát, és a szervezésben oroszlánrészt válla­ló Virág Jenőt hogy a tárlat létrejöhe­tett, az anyagot kiállítássá rendező (és a plakátot készítő) Ölveczky Gábort pedig azért, hogy világosan átlátható képpé formálta a Céhtagok sok-sok munkáját. Ez az átlátható kép azonban nem igazán örömteli, hiszen - a kortárs csoportos kiállítások sajátsága szerint - nagyon vegyes színvonalú az anyag. S bár ezzel mindig számolni kell, saj­nos tovább rontja a képet az, hogy esetenként évtizedes munkákat látha­tunk. Számomra nem érvényes az az összkép, amelyben az egyik alkotó friss gondolatait tárja elénk, a másik mégis úgy gondolom, mindenképpen beszéljünk Róluk, hiszen mai hírünk legjelesebbjei mégiscsak ők. Rögtön az első öröm: a folyamatosságé; hogy a századunkban művészetté izmoso­dott fotográfia itt Esztergomban már generációk egymásutánját nevelte ki. Az idősebbek összegző bölcsessége (Kaposi Endre), a középkorúak avant­garde-ragaszkodása, hagyománnyá tétele (Balla András, Mudrák Attila), és a fiatalok elmélyült, filozófiával telt úttörése (Kovács Melinda, Major Ákos) mind-mind nagyon frissnek ha­Az Esztergomi Művészek Céhe kiállítása a rév-komáromi Duna-menti Múzeumban pedig - talán bizonytalan lévén az újonnan megfogalmazottakban - rég bevált műveivel mutatkozik meg. Tu­dom, nem feltétlenül tartozik ránk egy-egy kísérlet, de akkor inkább nem kellene jelen lenni, ha nem tud valaki érvényeset felmutatni. (Az „érvényes­ség", mint olyan itt úgy értendő, hogy a művész „dolga" önmaga megújítása, és ennek művekkel történő megfogal­mazása. Aki ezt - ilyen, vagy olyan okkal, bevallva, tehát vállalva, vagy bevallatlanul, tehát kiürülve, mindegy - tartósan nem teszi, az az adott pilla­natban: nem művész...) Ez persze csak a „jókra" vonatko­zik, hiszen van olyan alkotó Eszter­gomban szép számmal. Főleg a kiállí­tás első termében, ahol a méltán elhí­resült esztergomi fotósokat láthatjuk. Az esztergomi fotóról sok újat nem nagyon lehet e lapban már elmondani, hisz a napokban nyílt 3 kiállítás is ­amikről talán legközelebb leend szó ­tott. Nem tudom, mennyire lehet képe Rév-Komárom városának a ma fotó­művészeti törekvéseiről: akár így ­akár úgy, biztos, hogy ilyen „erős" termekkel ritkán találkozik a tárlat-lá­togató. Jó volt felfedezni friss képeket (Kovács Melinda: Hasonlat III.), an­nál is inkább, mert jól rímeltek ezek az 1-2 éve készült Kaposi-xerográfiák­kal. A termet egyetlen „dolog" rontotta némiképp: Franta Dezső restaurátor­művésznek nem kellett volna megen­gednie magának, hogy mívesen elkészí­tett helyreállításairól 9x12 cm-es auto­mata nagyításokkal számoljon be. Vennie kellett volna a fáradságot a munkájához méltó kiállítású (bevilá­gított és nagyított) dokumentálásra, mint tette ezt kolléganője, a textilres­taurátor Szabó Judit, akinek képei a gyönyörűen helyreállított miseruhák méltó párjai. Aztán belépünk a Múzeum belső ter­mébe, és vége az áhítatnak. Balra ma­gas színvonalú felütéssel kezdődik a fal Prunkl János két Chagallé mellé tehető olajképével, Barcsay Tibor ví­zjós tollrajzaival és Kókay Krisztina finom, ceruzával „papírra horgolt" textil-rajzaival - azután azonban saj­nos nem sok történik. Ami egyedül figyelemre nagyon is méltó, az a két közelmúlt vérveszteség: Kollár György és Végvári János egymás mellé tett munkái. (Nagy ötlete -és talán figyelmeztetése - ez a kiállítást rendező Ölveczky Gábornak, inert az egymással alaposan összetéveszthető táblaképek világosan mutatják meg: egy Eszter­gom-nagyság(?)rendű kisvárosban mi­lyen veszélyei vannak a provinciális avantgarde-nak...) Ha e két festő munkáit egynek (!) tekintjük (ne tessék megbotránkozni, hanem átgondolni - ugye tényleg az?!), akkor egy nagyon jó minőségű életmű jön ki belőle, és ebben a fény­ben a Rév-Komáromban mellettünk látható környezet finoman szólva is csak unalmas-halovány-szürke. Számomra rejtély például, hogy Wieszt József hogyan tehet ki kitűnő Perspektíva tanulmánya mellé csupán stílusgyakorlatokat, vagy Furlán Fe­renc miért kidolgozatlan-végigérle­letlen vázlatokat állít ki (ezek jót ígér­nek pedig!)? A többiek? A sajnálatos súlytalan­ságot, másutt a görcsös próbálkozás iz­zadságszagát vagy a profi kimódoltsá­got érzem. Az Esztergomi Művészek Céhe be­mutatkozott hát a szlovákiai Rév-Ko­márom művészetszeretőinek. Láthatni a nagyszámú művészcsapatot ami a kiál­lítók számát tekintve üdvös. Csak minő­ségi bizonyítványt ne ez alapján kelljen kiállítsunk... Kaján Imre

Next

/
Thumbnails
Contents