Esztergom és Vidéke, 1994

1994-09-15 / 37. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Hát, ez aztán kritikán aluli nálunk! Minden délelőtt el kell mennünk vásárolni, ami sokszor tényleg kaland. A bababocsival való közlekedés ugyanis sokhelyütt leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütközik, éspedig azért, mert az autósok egész egyszerűen nem tartják be a közlekedési szabályokat. Itt van például a járdán való parkolás. Tessék megpróbálni délelőtt végigmenni az Arany János utcán a piac felé. Sokszor babakocsi nélkül se igen fér el az ember, hát még kocsival! Es én nem látok táblát, ami engedélyezné a járdán parkolást, de rendőrt sem, aki bírságolna. Pedig elég gyakran járunk arra. Elhiszem én, hogy szegény városunk parkolóhelyek hiányában szenved, ez azonban nem az én dolgom. Mi gyalog járunk, illetve szeretnénk, annak rendje s módja szerint a járdán. (És most nem csak az Arany János utcáról beszélek.) Semmi kedvünk letérni az autóútra, ahol szinte érintésnyire haladnak el mellettünk az autók, s bármennyire kedvelem is őket, ez azért riasztó. Különös tekintettel némelyik sebességére. Meg kell jegyeznem azonban, hogy járdáink állapota helyenként némi kívánnivalót hagy maga után, hogy finoman fogalmazzak. Én aztán tudom! Néha a lelkem kirázodik, ahogy anyám lavírozik az apró gödrök vagy nagyobb lyukak közt! Járni se könnyű rajtuk, nemhogy babakocsit tolni. Visszatérve egy pillanatra a parkolásra: itt fedeztem fel, milyen leleményesek az emberek. Vagy legalábbis az autósok. Láttam már autót állni a szigeten, elhaladva a halászcsárda előtt és a híd alatt; nos, ott, a hídról levezető lépcső tövében, hogy megkerülni is alig lehetett a lépcsőről lejövet, parkolt egy kocsi. Ennél még ötletesebb volt az a sofőr, aki a Kis-Duna sétány megemelt - gátként is szolgáló - járdájára hajtott fel közvetlenül a lécsős híd előtt, és ott foglalta a helyet. Csak érdekességképp említem: épp járt arra egy rendőrautó. Szerintem észre sem vette. (Lehet, hogy nem a közlekedési kihágások figyelésével, hanem valami más feladattal volt megbízva?...) Ami azt illeti, mi is járunk autóval, de kínosan ügyelünk a közlekedési szabályok betartására. Eszünk ágában sincs például a zebrán megállni. Ilyet nemegyszer láttunk a posta előtt. Az embernek megáll az esze! Én ugyan még nem tudok járni, de nem lehet olyan nagy ügy, hogy néhány méter ekkora nehézséget okozzon némely autósnak. Különben úgy látszik, az autóvezetők valamely okból nem rajonganak a zebráért, olyannyira, hogy jobb szeretnek tudomást sem venni róla. Nem egy autómárkát sikerült alavagyok. Biztosan bőven vannak esetek, amikor számonkérik, megbüntetik a szabálytalankodókat. Csak én pont nem láttam ilyesmit. De otthagyva az autókat és gazdáikat, akik közlekedési morálban ugyancsak szűkölködnek, (tisztelet azért a hál'isten számos kivételnek!) térjünk csak vissza a gyalogos forgalomra. Autómentes helyen sem könnyű haladni! Piacokon átmenni az árkádok alatt időként komoly vállalkozás, csakúgy mint abból az irányból bejutni a piacra. Cigányok kínálgatják akármilyen árujukat és ők meg az érdeklődők úgy ledugítják az utat, hogy alig lehet moccani. Anyám a múltkor kénytelen volt emelt hangon átjárási lehetőséget kérni, mert mind rá, mind Kis K.D. kalandjai, avagy jelentések egy gyermekkocsiból 2. Közlekedés posabban szemügyre vennem úgy, hogy már a zebra közepén jártunk, amikor elzúgott előttünk. Bizony! Ilyenkor sem, egyetlenegyszer sem láttam megbüntetni a szabálytalankodókat. Persze azokat sem nagyon vonják felelősségre, akik meg-megállnak a tilosban és nem is csak egy-két percre. A volt Mackónál lévő helyijáratmegálló mögött a főúton, vagy a hajdani bisztró helyén alakuló ízléses épület előtt például előszeretettel ácsorognak autók - és nem áruszállítókról beszélek. Sorolhatnék konkrét eseteket minderre, hisz annyit vagyunk úton; dehát azt hiszem, fölösleges. A jelenség a lényeg, az, hogy lassan ott tartunk: teljesen hiábavaló közlekedési táblákat elhelyezni útonútfélen, ha nem tartják be a rajtuk lévő utasításokat-tiltásokat, illetőleg, ha senki nem képes rá, hogy betartassa őket. Persze lehet, hogy igazságtalan a babakocsimra fittyent hányva folyt az alkudozás. Most ismételjem meg azt a már unalmassá váló mondatomat, hogy rendőr persze sehol? Jó, tudom, elmagyarázták már, hogy ezeket a feketeárusokat szinte lehetetlen tetten érni, s ha mégis beviszik őket, másnap újra ott vannak. Ez van! Egyébként időnként képtelenség végigmenni magán a piacon is, mégpedig - ismét autó! - az áruszállítás miatt. Múltkorjában nemhogy babakocsival, de gyalog is nehéz lett volna eljutni a piac egyik végéből a másikba, mert valahol középtájt az amúgy is szűk helyt tolakodott egy tehetautó. Jő pár percig vártunk, de mivel nagy volt a meleg és sok a darázs, nem böjtöltük ki, amíg helyreáll a rend. Nem tudok mást ismételgetni: hol van ilyenkor a rendőr vagy a piacfelügyelő? Elég világos a tábla a piac Arany János utcai betorkollásánál: reggel 7 és déli 12 között behajtani tilos. Mí általában 9 és 10 között járunk arra, mint a legtöbb ember, úgyhogy ebben az időben láttuk a leírtakat. Ismét odahagyva az autókat, most egyéb bánatunkról: fölöttébb nehéz babakocsival feljutni a Kis-Duna sétányon a gát-részre, ahol pedig nincs forgalom (dehogy nincs, de erről majd később), és ahonnan látni a folyót. Lejutni meg egyenesen veszélyes, mivel nem lehet jól belátni az úttestet a fáktól és bokroktól. Anyám először mindig leszalad, megnézi, nem jön-e jármű, visszaszalad, letol engem, miközben a babakocsi vészesen megbillen a hepehupás meredeken - én persze élvezem. Anyám kevéssé. Nem lehet olyan nagy ügy egy-két feljárót kiképezni babakocsival járók és mozgássérültek részére. Sok helyre különben a lépcsők miatt nem jutunk be, anyám scin engem, sem a babakocsit nem szívesen hagyja magára. Ilyen a világ, mint mondja. Meglehetősen szomorúak vagyunk azért is, hogy a lépcsős híd aszfaltozásakor sem gondoltak a kismamákra és a mozgássérültekre - sőt, a kerékpárosok sem haragudtak volna, ha többé nem cipelniük kellett volna járművüket a gyaloghídra föl és le. Anyám érdeklődött is a Polgármesteri Hivatalban, nem lehetne-e valami megoldást találni, tekintve, hogy már úgyis dolgoznak a hídon, de azt mondták, későn szólt, ilyesmi nincs a költségvetésben. Különben meg elég meredekek ott a lépcsők ahhoz, hogy egyszerűen egy aszfaltcsíkos feljárót öntsenek egyik szélén. Ebben van valami. Nem vagyok szakember és nem tudom hogyan, de valahogy tán meg lehetett volna oldani. Alig várom, hogy kinőjem a babakocsit és saját lábamon járjak, bár már most látom, az is kész kaland lesz! (Várady) A megbékélésért - Zséren Szeptember 10-én Szlovákiában, a Zoboralján található Zsére községben, a felvidéki magyarság legészakibb szigetén az 1993. május 9-i dorogi kiáltványhoz csatlakozva és dorogi segítséggel egy emlékművet avattak. Mint azt az ünnepség fő szervezője, Pécsi L. Dániel köszöntő beszédében hangsúlyozta, „az Európa Tanács bécsi tanácskozásán a kisebbségek jogait tartalmazó okmányt Meciár miniszterelnök és Jeszenszky külügyminiszter is aláírták. A mi dolgunk az, hogy tovább lépjünk és ezt a barátságot létrehozzuk és ápoljuk." Azsérei ünnepség is ennek jegyében zajlott le. A nap szentmisével vette kezdetét, melyen felszentelték a község Sára Ernő grafikusművész tervezte címeres zászlóját. A szentmise után a téren az ünnepség kezdetét fanfarok jelezték, majd a dorogi ifjúsági zenekar Láng Péter karnagy vezényletével eljátszotta a szlovák és a magyar himnuszt. Megható pillanat volt, mikor a magyar himnuszt kezdték el játszani - egy emberként csillogó szemmel énekelték. Az egybegyűlteket ilj. Földes László, a Zoboralja Alapítvány elnöke üdvözölte, majd Gál László Zsére polgármestere nyitotta meg az ünnepélyt. A Zoboralja Énekegyesület dr. Simek Viktor vezényletével szlovák és magyar kórusműveket adtak elő, népviseletben. Ezt követően szlovák és magyar nyelven felolvasták a Dorogi Nyilatkozat, Felhívás a világ közvéleményéhez című fejezetét, majd a zsérei nyilatkozat következett. Michael Kovacnak, a Szlovák Köztársaság elnökének köszöntését dr. Lubomir Hudak, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője tolmácsolta, majd Holocsi István, a Komáromi Jókai Színliáz színésze felolvasta Göncz Áipád köztársasági elnök levelét. Az ünnepi beszédet Benyó Pál, a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa mondta el. O is a két nép megbékélését és barátságát hansúlyozta. Végül Pécsi L. Dániel mondta el nagy hatású köszöntőbeszédét. Ezután leplezték le a dorogi Ginda György Károly kőfaragó mester alkotását, melyet a pozsonyi Mirosláv Rusko tervezett. Az ünnepség a koszorúzással folytatódott, melyet a helyi és a dorogi szervezetek, valamint a magyarországi szlovákok nevében a kesztölci Radovics István, a piliscsévi Forda László és a sárisápi dr. Szilárd Mária - valamennyien polgármesterek - helyezték el a közös koszorújukat. A délután hangversennyel és lovas ugrató bemutatóval telt el. A gyönyörű időjárás pedig még növelte az ünnep hangulatát. Pick József