Esztergom és Vidéke, 1994

1994-09-08 / 36. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Tanévnyitó a tanítóképzőben Szeptember 3-án a Vízivárosi temp­lomban Veni Sancte misével kezdő­dött a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola új tanéve. A római katolikus tanítóképzőként immár második tanévét kezdő intéz­mény ünnepi megnyitóján a főiskola dísztermében Gárdái Zoltán főigazga­tó köszöntötte a megjelenteket. Az el­nökségben Paskai László bíboros, ér­sek, Gaál Endre, az Érseki Hittudo­mány Főiskola rektora, Juhász János, a megyei közgyűlés művelődési osz­tályvezetője és Homor Lajos főigaz­gató-helyettes foglalt helyet. Gárdái Zoltán ünnepi beszédében kiemelte, hogy amióta egyházi kézben van a főiskola, emelkedett a morális küszöb. A már egyházi képzőbejelent­kezettek jó hatással voltak a még vilá­gi képzőbe jelentkezettekre. A tanító­hitoktató szakosok számára a második évfolyamon most indul a vallásisme­ret című tárgy tanítása. Ugyancsak most kezdődik a katolikus szellemű újságíróképzés. A főiskola külkapcsolatai is jól ala­kultak. A passaui egyetem részképzés­re fogadja a főiskola hallgatóit, Bam­berg és Ehingen általános iskoláiban pedig a leendő tanítók gyakorlatra kapnak lehetőséget. A nyitrai pedagó­giai főiskoláról hozzánk évente húsz­huszonöt magyar szakos tanító érke­zik részképzésre, tőlünk pedig szlovák szakosok utaznak oda. A Körlánc amerika-magyar környezeti nevelési projekt révén ugyancsak jó kapcsola­tok alakultak ki a főiskola és a külhoni szakemberek között. Az ünnepi beszéd után 23-an arany­diplomát, 9-en pedig gyéinántdiplo­mát kaptak. Ezután az elsőévesek es­kütételére került sor. Végezetül a je­lenlévők közösen elénekelték a Szóza­tot. Aranydiplomát kaptak: Dudás Bé­láné, Encsy István, Gömöri Károlyné, Jóba Rudolfné, Kantár Imréné, Kiss Istvánné, Kisteleki Ilona, Keszthelyi Istvánné, dr. Kékesi Józsefné, Képes Tiborné, Klátik Mária, Mészáros Gi­zella, Mikle Gyuláné, Németh László­né, Roszival Miklósné, Ruzsits Ká­rolyné, dr. Simonics Andrásné, Schen­kengel Ilona, Szőke Jánosné, Tóth Gé­záné, dr. Valentin Kálmánné, dr. Varga Imréné. Gyémántdiplomát kaptak: Bors Szilveszter, Ernhoffer Lászlóné, Jávor Ernő, Kalmár Pál, Kántor József, Nagy János, Németh Józsefné, Polgár Sándor, Szabó Antal István. s.j. ; x ELCSERELEM Bánomi lakótelepi, 4. emeleti, két és fél szobás, összkomfortos lakásomat hasonlójellegű egy és fél szobásra, földszintire vagy első emeletire. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni lehet: Fortuna László, Bánomi 14. (Telefon: 316-501) . - Egyre többen szedik- mondja Ba­lázs Imre, a piac okleveles gombasza­kértője - Milyennek ígérkezik az idei sze­zon? - Most már jó. A szárazság miatt eddig nagyon rossz volt. Most, az esős időszak után nagyon sok új gombafaj jelenik meg. Most indul a szezon. Esz­tergom környékén ilyenkor, szeptem­ber-októberben jelenik meg a legtöbb faj. Tavaly mintegy 340 gombafajt ír­tam le, ebből mintegy 80 ehető. A leg­veszedelmesebb itt is a gyilkos galóca, elég gyakran hozzák ide is. Tavaly például két gyönyörű vödörrel hoztak egyszerre. Az elmúlt év őszén 30 má­zsa ehető gombát hoztak ide, körülbe­lül ugyanannyi rosszat is. A kirándu­lók számára azt javaslom, hogy aki nem ismeri a gombákat, először csak bemutatóra hozzon. Felesleges el­pusztítani az erdőt. A gombák lebont­ják a szerves anyagokat, s humuszt termelnek. Nagyon sok gomba „gyö­kérkapcsolt", azaz fával él együtt s egymást segítik. De ha kitépik s a haj­szálgyökereket megsértik, a fát is el­pusztítják. Ilyen például a pilisi széles­levelű fülőke vagy a hosszú szárú gyö­keres fülőke. Azt tanácsolom, ha piac­ra hozzák a gombát, csak a földből csavarják ki. Különösen az őzlábgom­bát, a gyűrűs tölcsérgombát, a mezei szegfűgombát. És műanyag szatyorba se gyűjtsenek, mert ott befülled. A gombán rajta vannak a baktériumok, amelyek bontják a műanyagokat, ezért ITT a gombaszezon! a gomba is mérgezővé válhat. Gombát mélyhűtőbe se tegyünk, mert a jég szétroncsolja a rostokat. Félkészétel­nek készítsük el s úgy tegyük a mély­hűtőbe. így sokáig eláll. Minden reggel fél nyoctól fél tizen­egyig itt vagyok az esztergomi piacon, s a vizsgálat - ingyenes! Tavaly nagyon sok volt a házaló. Közöttük is jócskán akad hozzánem­erto. És konyhakészen se hozzanak ide vizsgálatra. A szépen szeletelt gombáról már nagyon nehéz megálla­pítani, hogy ehető-e vagy sem. Egyébként egyre több a gombasze­dő. Éz nyilvánvalóan a gazdasági helyzet romlásával is összefügg. Az elmúlt évben például megduplázódott a számuk, összesen 600-an fordultak hozzám, míg a korábbi években ez a szám átlagosan 170-200 volt. Ittlétem hat éve alatt csak egyszer fordult elő 300 vizsgálat. Egyébként a gomba nagyon egész­séges. Egyes fajták gyógyszeralap­anyagokat is tartalmaznak. Páldául a gyapjas tintagomba a vércukorszintet csökkenti, a téli fülőke pedig véroldó anyagot is tartalmaz. -Hol vannak Esztergom környékén jó gombázó helyek? - Sokfelé, Pilismarót, Csév, Szent­lélek, Dorog környéke különösen gaz­dag gombákban. Itt a piacon a mezei szegfűgomba kilója jelenleg 300 Ft, Pesten 4-500 Ft. Az erdőszéli csiperke itt 200 Ft. Tehát megéri gyűjteni. Ezenkívül rostos étel, serkenti az élet­működést és vitaminokat is tartalmaz. Szeressük a gombát. De aki nem biztos a dolgában, feltétlenül hozza el ide! s.j. A Polgármesteri Hivatal még nem adta ki az építési engedélyt. Lapunk 31-32. és 33-34. számában már olvashattak a Carl Zeiss Hungaria Optikai Kft. esztergomi gyártelepítési terveiről. Mint írtunk, az Erzsébet királyné útja 37. szám alatti telephelyre szemü­vegkeretgyárat terveznek. A teljes gyártási sor a galvanizálási művelete­ket is magába foglalja. S ez közismer­ten veszélyes vegyszerekkel történik. Az Erzsébet királyné útja és a szom­szédos Sugár út sűrűn lakott terület, és közvetlen közelében általános iskola és óvoda is található. E területen soha nem működött ipari szennyezést kibo­csátó üzem. A hajdani erdészeti szakiskola vala­mint a katonai tiszti üdülő természetes egységet alkotott a kisvárosi utcákkal és házakkal. A tiszti üdülőből az évek során többszintes lakóterület alakult ki. Területén ma mintegy 180 lakás áll. Az erdészeti szakiskolát a leányne­velő intézet vette át, de a hetvenes években az is „kinőtte magát", ezért a Művelődési Minisztérium az Erzsébet királyné úti (akkori Rózsa Ferenc ut­ca) területét eladta a KONTAKTA Vállalatnak. A budapesti székhelyű vállalat Esztergomban nyomdát és csomagolástechnikai üzemet telepí­tett. A KONTAKTA felszámolásra ke­rült és az esztergomi üzemet a Stri­gonprint Nyomdaipari, Csomagolás­technikai Kft. vette meg. Tőlük keriilt a Zeiss tulajdonába. ZEISS Galvámizem III. A lakossági panaszra, valamint a közvélemény tájékoztatására dr. Kö­nözsy László polgármester elmondta, hogy a galvánüzem építési ügye ma még az engedélyezési szakaszban van. Átadta dr. Takács Márta jegyző leve­lét, melyet a galvánüzem-építés ügyé­ben a Carl Zeiss Hungaria Optikai Kft. címére küldött: A hivatalomhoz benyújtott galván­üzem építési engedély kérelmükhöz az alábbi iratokat kell pótlólagosan becsatolni: - szakhatóságok írásos hozzájáru­ló nyilatkozata (ANTSZ, Környezet­védelmi Felügyelőség), -3 hónapnál nem régebbi - ere­deti - hivatalos térképmásolat és tu­lajdoni lap másolat, - a lakóépületek, általános iskola és óvoda közelsége miatt a telepre ­beleértve a még be nem jelentett fej' leszjtéseket is - részletes környezetvé­delmi hatástanulmány készítendő, a 86/1993.8(VI.4.) Korm. rend. 6. pa­ragrafusa szerinti tartalommal. A környezetvédelmi hatástanul­mány o különleges telepítési adottsá­gok miatt szükséges. A Környezetvédelmi Felügyelőség­től a légszennyezésre és zajterhelésre vonatkozóan kibocsátási határér­téket kell kérni. Kérem, hogy felhívásomnak jelen levelem kézhezvételét követő 30 na­pon belül szíveskedjenek eleget tenni, ellenkező esetben kérelmüket a ren­delkezésre álló adatok birtokában tu­dom elbírálni. (folytatjuk) (Pálos) Az Esztergom és Vidéke 15. száma Pappné Muzslai Zsitva Ágnes gondo­latait „Nem értem miért jobb Piliscsa­ba, mint Esztergom?" címmel adta közre. Választ dr. Gál Ferenctől kapott (kaptunk), melyet a 19. szám közöl „Katolikus egyetem és Piliscsaba" címmel. A cikkből racionális választ kapunk az alapkérdésre, azonban a személyi jellegű motiváló okok diplo­matikusan kimaradtak. Bevallom, nem Pappné nem értem­je inspirált e sorok megírására, hanem az a látvány, amelyet jelenleg „a le­pusztult üres laktanyaépületek" átala­kítva nyújtanak. (Csupán a kérdés megfogalmazta összehasonlítás lehe­tőségét vitatom: „nem értem.") Az Esztergom-Budapest között na­ponta vagy gyakorta ingázók - és fő­leg a kíváncsiak - meggyőződhettek az állványoktól eddig még csak sejthe­tő épületek gyors átalakulásának, ki­bontakozásának izgalmas időszaká­Bölcsészettudományi Kar Piliscsabán ról. Esztergomi „ós"-lakos létem elle­nére is szívből örülök, hogy Piliscsa­bán felépült a katolikus egyetem egyik karának épületcsoportja. A kimondot­tan kellemes, fás, ligetes környezetben a korábbi (részemről ugyan nem ked­velt) ágas-bogas „Makovecz"-stflus letisztultabb, mértéktartóbb, termé­szet- és emberközelségű épületei cso­dálatos egységet alkotnak. A dinami­kus, igényes kivitelezés is dicséretes. Ez nekünk, esztergomiaknak azért is példaértékül szolgálhat, mert nem ítél­tetett halálra a megvalósítás gondola­ta, elkészült, s látványosságszámba megy. Az „irigyelt" megvalósulás egyéb­ként nem vesz el Esztergomtól, hanem városunknak „bevezető állomást" ad, mint úti cél előttit - dr. Gál úr szerint lehetőséget az esztergomi folytatás­hoz. A Magyar Hírlap augusztus 31-i mellékletében „Infrastukturális beru­házások Piliscsabán" című cikk egy része szintén az egyetemmel foglalko­zik. A „mű" megtekintését lokálpatri­otizmustól függetlenül minden eszter­gominak ajánlom. ^ \ » « v

Next

/
Thumbnails
Contents