Esztergom és Vidéke, 1994

1994-08-25 / 33-34. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE - Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez év márciusáig a városi gáztársulás intézőbizottságá­nak munkájában is részt vehettem, így az előzményeket és a számada­tokat is módomban volt ismerni. Tavaly teljes egészében befejező­dött a Déli városrész gázvezetékkel való ellátása. Az Árok u.-Terézia ut­ca vonalától délre - mintegy 35 ki­lóméter hosszúságban - kiépült az elosztóhálózat. Ugyancsak tavaly kezdődött el - Égáz-beruházásként - a városon áthaladó főgerincvonal építése: az Árok utcából a Jókai u.­Széchenyi tér-Kis-Duna sétány-Jó­zsef Attila tér nyomvonalán. Gáz­építésre 93-ban a város mintegy 120 milliót tudott költeni, amit az Égáz Rt. 25 millió Ft értékű munkával egészített ki. Az ez évi költségvetés készítése­kor először 45 milliót szántak erre a célra, amit azonban a végleges költ­ségvetés elfogadásakor 15 millióra kellett mérsékelni. (Az „F" kategó­ria miatt megemelt pedagógus-bére­ket a városnak kellett fedeznie - a szerkesztő megjegyzése.) Ez a 15 millió az elmúlt évihez viszonyítva rendkívül kevés. Ezért az Égáz Rt. ez évben 30 millió forint értékű munkát ajánlott fel a városnak. Az összeg szűkösségére való tekintettel át kellett tervezni a gázprogramot. Nem lehetett folytatni azt a koncep­ciót, hogy minden utcában folyama­tosan megépítsék a gázvezetéket. Sajnos az OTP ez évtől megszüntet­te a kedvezményes kamatfeltétele­ket. Két elképzelés között lehetett választani: vagy tovább építik a so­ron következő utcákban a vezetéke­ket, vagy a gerincvonalak kiépítésé­re koncentrálnak. Az önkormányzat ez utóbbi mellett döntött, mert így a következő években a növekvő árak mellett jobban tud esélyegyenlősé­get biztosítani a még be nem épített városrészek számára. Ugyanis, ha a gerincvezetékek kiépülnek, akkor 1995-től bárhol, bármikor, bárme­lyik utca rákapcsolható a főágra. Ilyen előzmények után ez évben, tu­domásom szerint, a következő utcák vezetékei épülnek meg: az I. számú gerincvonal folytatása - Liszt F. u. ­Batthyány u. végétől a Basa u. érin­tésével a Bánomi út végéig. Ez a két gerincvonal lehetővé teszi, hogy a továbbiakban Szentgyörgymező és a Bánomi út feletti városrész ellát­ható legyen. Ez a szakasz teljes egé­szében Égáz pénzből épül. Továbbá épül még a II. gerincvo­nal a Terézia - Honvéd - Petőfi utca vonalán, amit a város építtet, vala­mint a Siszler úttól a Dobogókői útig terjedő szakasz, ami szintén Égáz-beruházás. Erről az ágról még ez évben gázt kap a kórház, valamint a Siszler úton épülő művese állomás is. Ez a beruházás a kórház esetében például mai árakon számolva - egy év alatt megtérül. A továbbiakban a fűtés ott csupán harmadannyiba fog kerülni. Az említett munkálatokra vonat­kozóan a város érvényes szerződé­- Az idén elfogadott gáztörvény értelmében most alakul meg a Ma­gyar Energia Hivatal, amely az érin­tettek bevonásával már megkezdte a tárgyalásokat az új gázárakat illető­en, melyeket egyeztetett vélemény alapján fog jóváhagyni, s az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium számá­ra beterjeszteni. Mivel még az elő­zetes tárgyalások eredményei sem ismertek, kár lenne jóslásokba bo­csátkozni. Remélhetőleg az áreme­lés elfogadható mértékű lesz, és to­vábbra is a gáz lesz a legolcsóbb fűtőanyag. Jelenleg a szilárdtüzelés 80 százalékának, az olajtüzelés egy­harmadának és az elektromos tüze­lés egynegyedének megfelelő az ára. - Milyen a lakosság bekötési haj­landósága? - Ebben az évben, mivel elsősor­ban a gerincvonalak épülnek meg, nem a „legnagyobb igényű utcák" vezetéképítésére kerül sor. Nem az Hol tart a gázvezeték-építés? kérdeztük Szeder Balázst, az Égáz kirendeltségvezetöjét sekkel rendelkezik. Továbbá a la­kosságtól befolyt összegek arányá­ban még szóba kerülhet néhány ki­sebb utca gerincvonalra való ráköté­se. Ott, ahol a jelentkezők által befi­zetettek megközelítően fedezik a beruházási költségeket. Most készí­tik elő az Arany János utca, a Malo­nyai utca, azEszperantóutca, aMaty­tyasovszky utca és a Basa utca Szenttamáson átmenő részének épí­tését. Építésükről feltehetően a kö­zeljövőben döntés születik. Az idei munkálatok azonban túl későn in­dultak meg, csupán május-június­ban, ezért Esztergom polgárainak és a forgalomban részt vevőknek a kel­leténél több bosszúságot kell elvi­selniük. - Kik végzik a kivitelezés munká­latait? - Az I. számú gerincvonal építé­sét, mely az Égáz Rt. pénzéből épül (30 millió), alvállalkozásban a bu­dapesti székhelyű Gáz-Kontakt Kft. végzi. Ok a földmunkálatokkal a tatabányai székhelyű Urbánus Kft.-t bízták meg. AII. gerincvonal kivite­lezője - a város megbízásából - a Vulkán Kft. - Mennyire elégedett munkájuk­kal? - Szervezettebben is dolgozhat­nánk... Kívánnivaló bőven akad. -Mennyire tartják be a határidő­ket? - Van ugyan néhány hetes csú­szás, de az a fűtési idény kezdetéig behozható. A végső határidőt még nem veszélyezteti. - A gáz ára állítólag rövidesen növekedni fog... volt az alapvető cél, hogy sokan kapcsolhassák be a készüléküket, hanem a gerincvonalak építése. Míg ezen vonalak mentén csupán pár száz fogyasztó csatlakozása várha­tó, addig Szentgyörgymezőn és a Bánomi út feletti lakóterületen leg­alább kétezer fogyasztó jelentkezé­sével számolhatunk, a gerincvona­lak megépítése után. - Hogyan alakult a bekötések száma? - Ezidáig 1400 lakást kötöttünk be. E szánt ez évben mintegy két­ezerre nő, illetőleg jövőre három­négyezer közé emelkedhet. Ez már a beköthető lakások ötven százalé­kátjelenti. Ehhez kapcsolódhat még - a távhőszolgáltatás rekonstrukció­ja esetén - egy gáztömbfűtőmű üze­meltetésével a jelenleg távhővel el­látott mintegy 2300 lakás. Tehát ezek is rákapcsolhatok lesznek. - Milyen eredménnyel jártak az eddigi bekötések? - A Déli városrészben a gáz be­vezetése óta jelentős mértékben ja­vult a levegő minősége, amit a mé­rési adatok és az ott lakók személyes tapasztalatai is igazolnak. Például a Kenderesi utcában. De továbbra is nagy gondot jelent, hogy a város­központban, az Aranyhegyi úton és Szenttamáson még mindig javarészt hagyományos módon fűtenek, pe­dig ezen részek kiváltása a belváros levegőjét illetően meghatározó len­ne. Köztudott, hogy a városközpont levegője télen rendkívüli mértékben szennyezett. A belvárosban a lakótömbök bel­ső gázelosztó-hálózatának megépí­tése igencsak nehézkes. Ráadásul az egyik lakó be akarja vezettetni a gázt, a másik nem. A város részéről jó lenne egy olyan kezdeményezés, hogy a tömbházban lakók esetében a közműfejlesztési összeg bizonyos hányadát a ház belső elosztóvezeté­kének építésére fordítsák. Ez csök­kentené az ottlakók terheit, és növel­né a jelentkezési kedvet. - A gázfűtésre való átállás költ­sége ma Esztergomban átlagosan kétszázezer forint körül van. Mennyire tudják elfogadni ezt a po­tenciális fogyasztók? - A dolognak két oldala van: az egyén oldaláról ez komfortfokozat­emelkedést jelent; a közösség, a vá­ros oldaláról pedig a levegőminőség nagyságrendekkel való javulását. Lehet, hogy ezt csak unokáinkon tudjuk lemérni. És távlatilag az egyén is és a város is a legolcsóbb energiával fűthet. Képletesen szólva petróleumlámpánál is lehet újságot olvasni - és színes tévén is lehet nézni a híradót. Illusztrálásként egy adatot: a megyében ez évben meg­duplázódott a gázzal ellátott lakások száma. - Miért drágább Esztergomban a gázépítés, mint másutt? - Két fontos tényező miatt: a környező településeken csak azon fogyasztóknak építenek leágazást, akik befizették a közműfejlesztést. Esztergomban minden ingatlanhoz megépítik a fogyasztói leágazást. Azért, hogy az utcákat ne kelljen még egyszer felbontani. De csak azokra a leágazásokra építenek elzá­rószerelvényt, amelyekre befizették a közműfejlesztést. A többi esetben ledugózott leágazás épül. így az utó­lagos bekötés néhány órán belül ­gázkorlátozás nélkül - teljesíthető. A másik árdrágító tényező a föld alatti közműrendszer rendezetlensége. Például a Liszt Ferenc, a Siszler és a Malonyai utcákban. Ezekben tel­jesen szabálytalanul mennek a veze­tékek. Ezért a szabványoktól való eltérések miatt felmentéseket kell kérni, továbbá víz- és csatornasza­kaszokat áthelyezni, aknákat meg­szüntetni. És az is növeli a költsége­ket, hogy a műemléki belvárosban az utcafrontokon nem jelenhetnek meg a gázvezetékek, ha azokat a házakba be akarják vinni. - A burkolathelyreállítások is sok gondot okoznak. Mi ennek az oka? - Ez állandóan visszaköszönő gond. Általában sávos helyreállítást írnak elő, ami a nem megfelelő tö­mörítés miatt sohasem lesz az erede­tivel egyenértékű... Sebő József

Next

/
Thumbnails
Contents