Esztergom és Vidéke, 1994

1994-07-28 / 29-30. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ** > i mr\r aut Az „Ez van" júliusi száma hiányolta, hogy a párkányi csata leszedett emléktáblája nem került visszaállításra. A rövid glossza befejezésével egyetértünk: „... a főhajtás kötelező mindazok előtt, akik hazájukért bármikor, bármely ellenséggel szembenállók kockára tették, netán feláldozták életüket. A kegyelet nem válogathat a politikai hovatartozás szabályai szerint!" Az Osztrák-Magyar Monarchia katonai összeomlása után 1918 novemberében a cs. és kir. 26. gyalogezred, majd decemberben a 14. honvédezred alakulatai érkeztek vissza Esztergomba. A Károlyi kormánynak nem állt rendelkezésére megfelelő katonai erő, hogy megakadályozza, hogy a cseh légió 1919. január 8-9-én bevonuljon Párkányba, majd március 2l-e után lezárva a hidat, a magyar közigazgatást is megszüntesse Esztergom vármegye párkányi járásában és az egész Felvidéken. 1919. május 20-án az esztergomi Vörös Őrség parancsnoka. Szabó István megállapodott a csehekkel, hogy átengedi őket Esztergomba, de a hídőrség rövid tűzharc után visszaverte a kísérletet. Az egész akció zavaros volt. Szabó István állítólag első világháborús orosz fogsága alatt ismerkedett meg Kun Bélával, s így lett a Vörös Őrség parancsnoka. A csehek részéről nem lehetett reális a kísérlet, hogy jelentéktelen erővel Esztergomon keresztül Budapest felé vonuljanak, hiszen Esztergomban a Vörös Hadsereg egy zászlóalja állomásozott. Szabó István átment a csehekhez, s a Tanácsköztársaság bukása után a magyar bíróság mint „vöröst" ítélte el. 1919. május 30-án a Vörös Hadsereg parancsnokságával való egyeztetés nélkül az esztergomi Vörös Őrség a Mária Valéria hídon átkelve támadást indított Párkány, majd Nána, a vasútvonal irányába. Elfoglalták Párkánynánát, de a csehszlovák hadsereg páncélvonatokkal támogatott délutáni ellentámadása visszaszorította a gyenge, rosszul szervezett erőket. Féltucatnyi középiskolás, aki sebesültszállításra vonult át, ott maradt a túlparton, bestiális kegyetlenséggel végeztek velük. Május 30-31-én élénk tűzpárbaj folyt, több ágyúlövés érte Esztergomot. Közben megindult az északkeleti fronton a Vörös Hadsereg támadása, s június l-jén Esztergomból is támadás indult. A Vörös Őrség, a felfegyverzett bányászkülönítmények, a Brandl-különítmény csapatait a dunai monitorok is támogatták. A június l-jén kezdődő támadás Komáromszentpéterig és Érsekújvár határáig jutott el, erőket kötve le a Stromfeld Aurél tervei szerint Bártfa irányába előretörő főerőkkel szembeállítható csehszlovák erőkből. Az Esztergomi Népszava cikkei sze'm^ ' JQ-'ES HOSOit TR ftorvMÓ vöröstfqseinok ^fttek^^atefe Esztergom var(>scb|)(^o népe. . . <> rint a proletárdiktatúráért harcoltak, a cseh „burzsoá" hadsereg ellen. Az esztergomi kórházba beszállított sebesültek és elhaltak nagy része esztergomi és felvidéki volt, de csepeli munkások, gyarországi Pártjának szervezete működött volna a városban. A tervezet folytatásában ismét szerepelt a párkányi csatáról való megemlékezés: „Az ünnepi év második köztéren megrenAz 1919-es párkányi csata és emléktáblája tokodaltárói bányászok is voltak köztük. A hazájukért harcoltak, szülőföldjükért, s biztos voltak, akik a proletárdiktatúráért, a világforradalomért. 1919. június 18-án Érsekújvár alatt állt meg az Esztergomból megindult támadás, majd június 24-én megkezdődött a nagyhatalmak által követelt visszavonulás. A cseh csapatok viszszatértek, a párkányi járásban felállított munkástanácsok azonnal megszűntek. A harcok résztvevői, sebesültjei és halottjai megérdemlik tiszteletünket, megemlékezésünket. A Tanácsköztársaság megünneplését előkészítő esztergomi emlékbizottság 1959-ben a többi közt tervezte: „A Tanácsköztársaság kikiáltásának 40 éves évfordulójának megünneplésére a Városi Tanács ünnepi tanácsülést tartson. A tanácsülés az ünnepi megemlékezésen hozzon határozatot utca elnevezésekről a Tanácsköztársaság országos és helyi személyiségeiről és az 1919. május 21 - június 3. párkányi harcok hősi halottainak az 1848-as honvédtemetőben elhelyezendő emlékmű létesítéséről. A tanácsülés hozzon határozatot még az MSZMP Városi Bizottságának épületén elhelyezendő emléktábla elkészíttetéséről is annak emlékére, hogy 1919-ben is ebben az épületben működött a Kommunisták Magyarországi Pártjának Esztergomi Szervezete." Megjegyezendő, hogy egyetlen írott dokumentum sem szól arról, hogy a Kommunisták Madezendő ünnepsége a május 21 - június 3. párkányi csata évfordulójának emlékünnepélye 1959. máj. 24-én, vasárnap. Az emlékünnepély szónokául Orbán Lászlót, az MSZMP Országos Központja Kulturális Osztályának vezetőjét javasolja felkérni... A párkányi csata emlékére rendezendő ünnepségek során lenne feiavatva-megkoszorúzva - a párkányi csata hőseinek sírhelye, illetve temetői emlékműve is." Az emléktábla felavatására 1959. május 24-én került sor, a 19-es Hősök terén. A megyei pártbizottság elvetette az ötletet, hogy a honvédtemetőbe kerüljenek a párkányi csata halottjai. Az avatásról a Komárom Megyei Dolgozók Lapja számolt be: ,,A nagygyűlés mintegy 5 ezernyi résztvevője előtt dr. Orbán László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a pártközpont tudományos és kulturális osztályának vezetője méltatta az évfordulót. Első szavaival a csata veteránjait köszöntötte: ...meghajtjuk a nemzet zászlaját előttük mondotta-s kívánunk nekik jó egészséget, hosszú boldog életet. Felelevenítette a csata eseményeit is. Elmondotta, hogy az intervenciós támadás hírére néhány óra alatt lelkes, önkéntes, népfelkelő csapatot alakítottak az esztergomi munkások, diákok, polgárok, a dorogi bányászok és a hadifogolytáborból szabadult orosz foglyok. Kiskaliberű fegyverekkel, s puszta kézzel indultak a párkányi hídon át támadó intervenciós csapatok ellen. A támadást megállították, sőt előnyomultak Párkánynánáig és ezzel meghiúsították az imperialista vezérkarnak azt a tervét, hogy a legrövidebb úton Budapestig tolja előre csapatait. Az esztergomi önkéntesek harca sok ellenséges erőt lekötött, s ez előnyösen hatott a salgótarjáni szénmedence sorsára is, amelynek megvédése a Magyar Tanácsköztársaság létkérdése volt. Dr. Orbán László beszélt arról, hogy ezek az események is tanúsítják: a magyar dolgozók már 40 évvel ezelőtt a szocializmus útját választották, mert ez adott választ évszázados kérdéseikre. Ezért sereglettek a Tanácsköztársaság zászlaja alá a munkások, parasztok és 133 napon át védték testükkel, vérükkel." Hogy Orbán Lászlót sikerült esztergomi szónoknak megnyerni, abban szerepe lehetett annak, hogy 1945 előtt ő volt Martsa Alajos felső összeköttetése (a kommunista pártban, vagy Deményéknél?). A május 20-i akciót nem tekinthetjük szervezett támadásnak, hiszen semmiféle cseh haditervben nem szerepelt, s nem követte semmiféle ellentámadás. Orbán László ünnepi beszéde összemosta az eseményeket, úgy állította be, mintha azonnal megindult volna az ellentámadás és sikerrel is járt volna. Ez teljesen ellentmondott a tényeknek. Az 1919. május 20-i akció Szabó István magánterve volt, amelyet zavarkeltési céllal támogathattak a csehek, de lehet, hogy csak szökését készítette elő. A május 30-i támadást valóban az esztergomi direktórium önállóan kezdeményezte, helyi erőkre támaszkodott. Ennek sikertelensége és az egész várost megrázó (csak június l-jén kiderült) cseh katonai kegyetlenkedés után, a helyi erőkön kívül más alakulatok bevetésével induló támadás járt jelentős sikerrel. A Tanácsköztársaság 40. évfordulójának megünneplését előkészítő bizottság így egy nemlétező időszak hőseinek állított emléktáblát, hiszen a cseh burzsoá csapatok által kiprovokált ellentámadást ünnepelhette, nem pedig az esztergomiak területvédő akcióját. Az 1919-es internacionalizmus és az 1959-es baráti Csehszlovákiához fűződő kapcsolatok szétválasztása sem lehetett könnyű. így azután emléktáblát avattak 1959. május 24-én, amikor semmi sem történt, s a szöveg sem felelt meg a valóságnak. Emléket kell állítani, de olyat, amit nem gondosan kiméricskélt „lehet" és „kell" szab meg, hanem olyan emléket, ami lehetőleg a legigazabb, s valóban nem egykori és mai politikai célokat szolgál. O.A.