Esztergom és Vidéke, 1994

1994-07-28 / 29-30. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Akiben összesűrűsödött Esztergom történelme Július 20-án a szentgyörgymezői temetőben az esztergomiak százai kísérték utolsó útjára a 81. életévében elhunyt dr. Bády Istvánt, a város volt polgármesterét, az 1956-os Nemzeti Tanács volt elnökét. Particédulájára - saját kérésére az alábbi került: „Megköszönöm Neked, - Uram, Teremtőm az irgalmas halált. Megköszönöm, hogy a legfőbb Parancsnok (Cserkész) szolgálattételre berendelt, 1994. július haván. Megköszönöm mindazoknak, akik nekem jót tettek, de egyben bocsánatot kérek és megkövetem, akiket én megbántottam, megsértettem." A gyászszertartást Kovács Tibor őrkanonok, a Bazilika plébánosának vezetésével három pap végezte. A temetőkápolna előtt felállított koporsónál a város képviselő-testülete nevében Balogh Péter alpolgármester, ma jd Horváth Csaba, az 1956-os Nemzeti Tanács titkára búcsúzott az elhunytól. A gyászénekek a Hunyadi Zoltán vezette Monteverdi Kórus tolmácsolásában hangzottak fel. A sírnál dr. Csapody Jenő egykori 14-es esztergomi holló cserkész, Pista bácsi hajdani csapattársa, ma a cserkészek országos elnökségi tagja vett végső búcsút városunk díszpolgárától. BALOGH PÉTER ALPOLGÁRMESTER GYÁSZBESZÉDE Gyászoló Család, Gyászoló Esztergomi Polgárok! Megrendülten és megilletődötten állok dr. Bády István koporsója előtt. Esztergom Város Önkormányzatát képviselve egy olyan embertől kell búcsút vennem, aki maga is a köz szolgálja volt, formálisan 16-17 éven keresztül, de gyakorlatilag egész életében. Ritka kincs, különleges érték volt az ő egész élete, ahogy megvalósult benne: - a kétkezi, paraszti tradíciókból az értelmiségi pályán való kiemelkedés úgy, hogy közben rokonságát, gyerekkori barátait, az övéit soha meg nem tagadta; - a nagy történelmi, politikai, társadalmi történésekben való felelősségteljes helytállás s emellett az apró, hétköznapi ügyekre való odafigyelés képessége; - választott hivatásának, a közigazgatásnak magas szintű megtanulása, a mindent jelentő közszolgálat életformaszerű gyakorlása, melyet mégis odahagyott, amikor azt már csak annak a bizonyos „szentgyörgymezei gerinc"-nek a meghajlításával, megtörésével lehetett volna végezni. Esztergom Város Képviselő-testülete ennek az életműnek, ennek a helytállásnak értékként való megörökítése szándékával hozta meg 1992. decemberében 202/1992. sz. határozatát, melynek alapján „Dr. Bády István jogásznak a hagyományokat megőrző, sokoldalú városfejlesztés kiemelkedő irányítójának, aki 17 éves köztisztviselői pályáján, a korszakváltás legnehezebb próbatételeiben: - 1945-50 között polgánnesterként, - 1956-ban a Nemzeti Tanács elnökeként a történelmi és a várospolgári érdekek önzetlen szolgálatával közmegbecsülést szerzett, kimagasló érdemei elismeréséül az ESZTERGOM VÁROS DÍSZPOLGÁRA címet adományozza." S valóban polgár volt ő, a kifejezés legigazabb és legteljesebb szociológiai, politikai és kulturális értelmében. Szociológiai értelemben szentgyörgymezei kisbirtokos család tagjaként ő maga, személyesen polgárosult, mint annyian ezen a közzépparaszti rétegből, jórészt önerőből emelkedve az értelmiségi középosztályba, első generációs értelmiségiként. Politikai és kulturális vonatkozásban az ő polgárságeszménye a hűség, a józanság, a türelem volt, abba soha nem fért bele a szélsőségek támogatása, ugyanakkor higgadt, mérlegelő mentalitásával az ellenfélben, a másként gondolkodóban is felismerte és elismerte az értéket. Egész életében hű maradt a szüleitől keresztségben örökül kapott vallásához, egyházához, s később az érett fejjel maga választotta politikai pártjához, úgy, hogy eközben a város érdekeit mindig szem előtt tartva törekedett a megegyezésre, az együttműködésre. Gyakorlatias szemléletével mindent megtett az anyagi problémák megoldásáért, de tudta, hogy oktatás, művészet, erkölcs, hit nélkül az anyagi problémák sem orvosolhatók. S mindezt egyszerűen, közvetlenül, póz- és pátoszmentesen vallotta és cselekedte. A megrendülés és megilletődöttség perceiben be kell vallanom lelkiismeretfurdalásomat is: vajon mi, a város mai önkormányzati vezetői, polgármester, alpolgármester, képviselő-testületi tagok felismertük-e és kihasználtuk-e azt a lehetőséget, amit a velünk élő történelemként köztünk lévő dr. Bády István tudása, mérhetetlen gazdag tapasztalata, ember- és városismerete - jelentett vagy jelenthetett volna? Távozása Kosztolányi Halotti beszédének súlyos verssorait idézik fel bennem: „Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyfomia két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Drága Pista bácsi! Te itt voltál a világban itthon Esztergomban, itt adtál nekünk, utódaidnak, kortársaidnak példát, emberséget, szeretetet. Köszönjük. Emlékedet megőrizzük, Isten Veled. Bánki Sárik József Emlékezés Pista bácsira Néhai dr. Bády István hívta fel figyelmemet Bánki Sárik József egykor Szentgyörgymezőn élt 56-os szabadságharcosra. Tavaly októberben még fáradhatatlanul szervezte meg a vele való találkozókat. Pista bácsinál találkoztunk, mely után meg is jelent a riport az Esztergom és Vidékében. Újra Pista bácsi házában hozott össze bennünket a sors, a temetés után. így emlékezett: Az ember attól fél a legjobban, amikor úgy érzi, hogy visszavonhatatlanul elmulaszt valamit, amit soha többé nem pótolhat. Amikor már nem tudtam elviselni Pista bácsi hosszú hallgatását, a telefonhoz nyúltam. Hosszú csengés búgott a vonal másik végén. Amikor meghallottam fáradt hangját, megkönnyebülten sóhajtottam magamban a hála Istent. Csak beszélgetés közben említette, hogy délelőttre mindig megy hozzá valaki ismerős, délután lánya, Zsuzsa, éjszakáit fia, Gábor vigyázza. Már régen - talán felesége halála óta - készült a hosszú útra. Betegségét azzal múlatta, hogy mások gondjaival, azok megoldásával küszködjék. Fáradhatatlanul tette azt, amire életét szentelte. Már akkor is nagybeteg volt, amikor a szentgyörgymezői templom rekonstrukciója miatt gyötrődött. Halálának híre váratlanul érkezett. A fekete keretes gyászjelentés mellett az április 2-án kelt búcsúlevél. Ura és Istene, földi szenvedésekkel, de megengedte Neki, hogy megérhesse Szentgyörgy-napját, szűkebb pátriájának legnagyobb ünnepét. Aztán már csak betegágyából, képzeletben élte át az aratás kezdetét. Az Öregcserkész lassan lehúzta nyakkendőjegyurűjét,gondosanöszszehajtotta a zöld háromszögű kelmét, és elment. Örökre! Nem halt meg! Csak elment, új ösvényeket keresni az égi rengetegbe. Amíg Szentgyörgymező szülöttei őrizni fogják hagyományaikat, O mindig visszatér az esti harangszóval, s a Dunáról jövő szellővel bejárja a régi és új utcákat. Fáradt teste visszatért a földbe, de emléke örök időkje köztünk marad! Erre tanúja a városi sokaság, aki elkísérte Őt utolsó földi útjára. Búcsúztam a szobától, ahol annyit beszélgettünk. Búcsúztam a gyermekeitől, unokáitól, aközös ismerősöktől. Búcsúztam a közös emlékektől. Százhalombatta messze van Szentgyörgymezőtől. A kocsitól visszanéztem még az ismerős zöld kapu felé. Dr. Bády István ott állt a kapuban, kissé görnyedten, de mosolygó arccal. Valami különös volt. Aztán megértettem. Hiányzott a Bazilika árnyéka. Lejegyezte: Pálos Imre Megtiszteléssel és köszönettel vettük Édesapánk, Nagyapánk DR. BÁDY ISTVÁN elhunyta alkalmával az iránta megnyilvánuló szeretetet és tiszteletet. A gyászoló család