Esztergom és Vidéke, 1993

1993-09-02 / 35. szám

249 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Missziós gyermeknap Esztergomban Szabó László evangélikus lelkész eddig is sokat tett a sérült gyermekekért. Egyik korábbi lapszámunkban már beszámoltunk arról, hogy a gyerekeket a lelkészi hivatal mikrobuszával egész napos kirándulásra vitte a Dunakanyarba. Most, augusztus harmadik szombatján úgyszintén egész napos programot szervezett az egészséges és sérült gyermekek részére, akik reggel kilenctől délután ötig szórakozhattak, tanulhattak, játszhattak. Hetven gyermek és az őket kísérő szülők, rokonok jöttek el, nemcsak Esztergomból és környékéről, hanem Nagytarcsáról, Ipolytölgyesről is. Volt énektanulás, tanúságtétel, bibliamagyarázat, bábjáték... Akik adélelőtti foglalkozáson elfáradtak, hazamentek. Akik jól bírták és ők voltak a többségben, azok Szabó László és családja vendégeként virslit kaptak mustárral, zsemlével, kenyérrel, s finom dinnyét kóstolhattak. Délután átsétáltak a közeli Honvéd utcai óvodába, ahol a tágas udvaron, a játékszereken önfeledten szórakozhattak. Fanny Crosby énekét is megtanulták, aki kiskorában vakult meg. A missziós gyermeknap mottóját is Fanny Crosbytól vették kölcsön: „Milyen boldog gyermek vagyok, legyek bár világtalan, Eldöntöttem, hogy e Földön nem leszek boldogtalan. Mennyi áldást küld rám az Úr, mely másnak nem adatott, Sírni-ríni, mert vak vagyok - nem tudok, s nem is fogok." Mintha megérezték volna ezt a gyerekek is, mert a látásukban, mozgásukban, értelmükben, hallásukban sérült gyerekek és egészséges társaik együtt önfeledten és boldogan játszottak. A hálás szülők, akisegítő iskola és óvoda nevelői ezúttal is köszönetet mondanak Szabó László lelkész úrnak és családjának! (Pálos) Esztergomiak Zólyomban A Zólyomi Demokratikus Baloldal Pártjának július 9-én tett esztergomi látogatását városunk szocialistái augusztus 18-19-én viszonozták. Ezúttal velük utaztak a szlovák városba a helyi vállalkozók képviselői is. A szocialistákat dr. Gábris József, Csemusné Láposi Elza és Juhász Anna, az esztergomi Kereskedelmi és Ipari Kamarát Engelbrecht József, Kuty Levente és Winkfein Károly képviselték. A küldöttség tagjai találkoztak a vendéglátó város közel 30 vállalkozójával, akikkel a megismerkedésen túl eredményes eszmecserét folytattak a két régió gazdasági együttműködésének lehetőségéről. Több üzletkötés lehetősége már az első találkozás alkalmával konkrét formában is felmerült. A résztvevők elhatározták, hogy még az ősz folyamán két alkalommal - először Esztergomban, majd Zólyomban - ismét találkozásra hívják az érdeklődőknek most már nagyobb csoportját. A vendéglátók a helyi várat is bemutatták vendégeiknek. A szocialisták küldöttségét másnap a város polgármestere is fogadta, aki általuk küldi szívélyes üdvözletét vá rosunk lakosságának és önkormányzatának. E találkozás résztvevői hangoztatták azon meggyőződésüket, hogy reális lehetőséget látnak a két város, sőt régió, gazdasági, kulturális, sőt egyéb területen való szoros együtt működésre is. A zólyomiak teljesen nyitottak abban a kérdésben is, hogy a jövő esztendőben rendezendő Balassa ünnepségek kapcsán szoros együttműködést alakítsanak ki Esztergom mai. Mindkét fél kinyilvánította azon meggyőződését, hogy a két párt együttműködése mellett szükségesnek és megvalósíthatónak tartja nemcsak a gazdasági, kulturális területek, hanem a két város képviselőtestületé nek minél előbbi kapcsolatteremtését is, melyet történelmi, gazdasági okok és napi gondjaink egyaránt sürgetnek. Dr. Gábris József Aki az AVO-nál disszertált... Beszélgetés Meszes Rudolffal Kis városunkban ki nem ismémé a melegszavú, „szódás" Meszes Rudi bácsit, akiről sokáig köztudott volt, hogy „politikailag megbízhatatlan". Hogyan is lett azzá? - Erre voltam kíváncsi. - Foglalj helyet ebben a „disszidens" székben - mondja Árok utcai lakásában. - ??? - Azok a barátaim, ismerőseim, akik az ötvenes-hatvanas években beleültek, rendszerint az akkori élet kilátástalanságáról beszéltek, és közülük számosan disszidáltak: Olajos János, Csemohorszky Vilmos, Erdei István... Itt kellene boldognak lenni, de nincsenek meg a lehetőségek! - mondogatták... - Rudi bácsi, hogyan alakult pályád a AVO-val való találkozásig? -1926 pünkösd vasárnapján születtem ebben a házban, amelyet valamelyik dédapám építtetett. Az itt működő műemlék szíkvízüzemet pedig apám létesítette, 1928-ban. Négy évig jártam a bencésekhez, majd a tanítóképzőben végeztem, 1945-ben. Még abban az évben beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetemre magyartörténelem szakra. Közben, mivel nem volt érettségim azt is le kellett tenni, görögből és latinból is. Tanáraim közül Hajnal István professzorhoz kerültem közel. A baj akkor kezdődött, amikor 1950-ben végeztem, s nála a tűzfegyverek elterjedéséről készültem diszszertációt írni. E témához hozzátartozott a végvári rendszer ismerete is. Ezért végigjártam a végvárakat, melyek természetszerűleg az országhatár mentén voltak találhatóak. így kerültem 1950 nyarán Sopronba. A város előtt még a vonaton megkérdezte egy ávós, hova igyekszem. Én - mondtam-, Sopronba, disszertációm ügyében. - Szóval maga disszidálni akar?! - Hiába védekeztem, a motozásnál találtak nálam egy ferencesektől ajándékba kapott szerzetesi sapkát. Az egyetem igazolása mit sem számított, az ávósok hamar „meglátták az összefüggéseket". Eszerint én Mindszenty városából jött szökött pap vagyok, aki az aulában azt a megbízatást kaptam, hogy földalatti összeesküvést készítsek elő, s hogy föllázítsam a népet, no meg összeköttetést keressek a papokkal! Mindezekből nyilvánvaló, hogy az amerikai titkosszolgálatnak dolgozom! Azért, hogy mindezeket bevalljam, Csornán az ávón öt napig éjjel-nappal vertek, hetvenkét órát pedig sötétzárkában töltöttem - összetörve, levegőtlenül. A hideg kőpadlón az ingem volt a takaróm. Az őr meg is sajnált, és azt mondta, hoz egy takarót. De később azzal jött vissza: Magának olyan súlyos a bűne, hogy nem adhatok! Öt napig kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan vertek. Hol fejtetőre állítottak, hol meg a hátamra álltak, s úgy ütöttek, máskor meg a talpamat. Ennivalóként éjfélkor valamiféle kávét adtak, de ki tudja mi volt benne. Hiába mondtam, hogy én semmiféle összesküvésről nem tudok. Amikor már tovább nem bírtam, aláírtam, hogy amerikai kém vagyok. Ekkor Győrbe szállítottak, és a politikai foglyok közé zártak. Ott neves cellatársaim voltak: herceg Esterházy Pál, dr. Tari Lóránt, aki emlékezetem szerint a tervhivatal vezetője volt, Zarka László, a Hunnia Filmgyár igazgatója és egy dr. Nagy nevezetű államügyész. Egy Spetanu Iván nevű román származású rabbal aláírattak egy papírt, hogy ő mindent tud rólam. Később kiderült, hogy egy kitöltetlen papírlapot írattak vele alá. Ha aláírja, hazamehet Romániába! - mondták neki. Az első tárgyaláson mindent tagadtam. Megmondtam, hogy azért vállaltam el a „kémkedést", mert vertek. Ezek után - három hónapi börtön után - feltételesen szabadon engedtek. A főtárgyalás október 18-án volt Győrben. Ezen szabadon védekezhettem. Koronatanúként Német Árpádot nevezték meg, akiről kiderült, hogy nem is létezik, csak a „vallomása". Szabadulásomat valószínűleg az ügyésznek köszönhetem, aki derék embernek bizonyult. Végül tényálladék hiányában fölmentettek. De még ekkor sem volt biztos, hogy az ajtóban nem az ávósok várnak. Ezért apám az egyik kijárathoz állt, anyám pedig a másikhoz. A tanári pályát itt Esztergomban kezdtem, de hamar elhelyeztek Tatabányára, hogy „megneveljenek", mivel köztudott volt rólam, hogy Istenben, családban és hazában gondolkozom. Tatabányán a megyei tanács személyzeti osztályvezetője - gyermekkori osztálytársam - azt mondta: Rudi, előbb-utóbb istentagadóvá kell válnod! Mivel 930 Ft-os fizetésemből 600at albérletre, 300-at étkezésre kellett volna költenem, ezért nem fogadtam el a tatabányai állást, és elmentem az Erdei Termék Vállalathoz, ahol begyűjtési állomásvezetőként jól kerestem és nem is bántottak. Egy jóakaróm, Balázs Tibor, az esztergomi szakmunkásképző igazgatója megmondta, hogy Esztergomban pedagógusként nem állnak velem szóba, ezért Nagykőrösön szerzett számomra állást, ahol egy ideig népművelési felügyelőként dolgoztam. Ezenkívül több helyen is dolgoztam, míg 1968. január l-jével szívideg miatt nyugdíjba nem helyeztek. Azóta az apámtól örökölt szódaüzemben dolgozom - mondja az örökké derűs Rudi bácsi. Sebő József