Esztergom és Vidéke, 1993

1993-01-27 / 4. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE A kassai vértanúkra emlékezve Ökumenikus istentisztelet a Bazilikában Az idei ökumenikus imahét rendezvényei sorában - amelyet dr. Paskai László prímás-érsek, bíboros nyitott meg a budapesti baptista imaházban - január 20-án az esztergomi Bazilikában istentisztelettel egybekötött koszorúzáson emlékeztek meg a kassai vértanúkról. A három katolikus papot, Körösi Márk esztergomi kanonokot, Grodziecki Menyhért és Pongrácz Ist"ván jezsuitákat 1619-ben végezték ki a hajdúk, mert nem voltak hajlandóak kálvinista hitre térni. A vértanúk szobrát dr. Harmati Béla püspök, az evangélikus egyház elnöke, dr. Hegedűs Lóránt püspök, a református egyház elnöke, dr. Révész Árpád, a baptista egyház elnöke és dr. Hocker Frigyes metodista szuperintendáns koszorúzta meg. Igét hirdetett Hegedűs Lóránt és Paskai László. A koszorúzás II. János Pál pápa gesztusának viszonzásaként történt. Őszentsége, mint emlékezetes, másfél évvel ezelőtt Debrecenben szintén koszorút helyezett el a száműzött gályarab lelkészek emlékművénél. A nagyszámú, különböző felekezetű hívő Baróti István orgonaművészt és a Bazilika énekkarát hallgatva emlékezett a hit mártírjaira. Volt egyszer egy hadsereg... ...egy hadsereg, amelynek nagyobbik fele hazájától ezer kilométernél is távolabb nyugossza örök álmát jeltelen sírokban. S mert én annak a hadseregnek a kisebbik feléhez tartozom, amelynek az útja a sors kiszámíthatatlan akaratából az orosz harcmezókről hazavezetett, boldog vagyok, hogy ott lehettem velük, hogy e hadseregnek katonája lehettem. Hogy megcselkedhettem „amit megkövetelt a haza". Tudva tudtam, hogy szülőföldemért, Szabadka megtartásáért teszem azt, amit ezer éves történelmünk folyamán annyian megcselekedtek már előttem, e Kárpátoktól övezett gyönyörű hazában. Mások Kolozsvárért, Ungvárért, Kassáért tették ugyanezt. Ennek ötven esztendeje immár, s ez évfordulón a Don-kanyari összeomlás kezdetén a szokottnál fájdalmasabb szívvel gondolok rátok halott bajtársaim! Viharos történelmünk évszázadai alatt nem volt még egy olyan megpróbáltatása népünknek, melyben hatalmasabb túlerővel, gyalogságunk puskával, pisztollyal állt volna szemben több tonnás harckocsikkal, sorozatvetőkkel, tenyérnyire fagyott fülekkel, megfagyott orral, fagyfoltos arccal, meggémberedett ujakkal, lefagyott lábakkal. Ott maradtatok hóba fagyva, amikor a kegyes fagyhalál álomba ringatott benneteket a hazahúzó utak mentén. Megtört szemetek még az otthon is látható csillagokat kereste a mennybolton, amíg befútt benneteket a hó, csak égnek emelt két karotok meredt görcsbe szorított ujjakkal az orosz hómezők fölé. S bajtársak, kiknek piros vérét az idegen föld nagy mohón fölfalta az urivi, scsucsjei, korotojai hídfőcsatákban, s a végtelen domb- és völgyhajlatokban, a horhosokban, kiket hiába várt meleg otthonába szülő, feleség, gyermek. Igaz, a hazatértek se nagyon örülhettek megmaradt életüknek. Mert a közületek foglyul ejtetteket néhány év múlva nem várta ölelő karokkal az akkori haza! Megvetettek, kitaszítottak, meghurcoltak, bebörtönözöttek lettek -, soha ilyen torz, bűnös hatalom! Mi, maradékok az elmúlt napokban rátok emlékeztünk, halott bajtársak - a Mátyás-templomban, s az azt követő emléküléseken, melyeken fiatal történészeink arra törekedtek, hogy lemossák a gyalázatot, melyet az elmúlt évtizedekben ránk kentek. A Doni Bajtársak Szövetsége ez alkalomból körlevélben így értesített: „A doni katasztrófa kezdetének 50. évfordulójára hazánk egész népe szomorú szívvel emlékezik. Ebből mi sem maradhatunk ki. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársak Szövetsége felhívással fordul az önkormányzatokhoz, egyházakhoz és társadalmi szervezetekhez a januári évfordulóval kapcsolatos megemlékezések tartására. Kérjük bajtársainkat, hogy lehetőségeikhez mérten kapcsolódjanak be a lakóhelyeiken megtartandó megemlékezésekbe." ,Javasoljuk, hogy január hó 12-én az esti órákban közös emlékezésünk és kegyeletünk jeléül gyújtsunk gyertyát otthonaink ablakában. Az egyidőben pislákoló gyertyák lángja gondolatban valamennyiünket vigyen el az egykori szélfútta hómezőkre..." Bajtársaim! Magyar testvéreim! Hogy titkoljam el előletek, hogy e megemlékezésben nem vett részt „hazánk egész népe", s nekem sem volt módom mibe bekapcsolódnom. Az esztergomi önkormányzat elsiklott emléketek felett. Nem hiszem, hogy ne kapta volna meg az említett felhívást. Csak hát ugye, élőnek élő, holtnak holt abarátja. Még arra sem futotta maradék erejéből - akár felhívás nélkül is! -, hogy a helyi tévében szenteljen néhány percet emléketeknek, felidézve ismerősök, barátok előtt halványodó mosolyotokat, arcvonásotokat. Igaz, a tévé vezetősége is inkább a napi politika képviselőivel foglalkozott, mintsem 120 ezer magyar testvére halálát sirassa. Volt egyszer egy, a jelenben elfeledett hadsereg. Nem tudom, az önkormányzaton és rajtam kívül kapott-e még valaki bajtársaim közül körlevelet. Nagyon szomorú lennék, ha Esztergom városában csak az én ablakomban égett volna el egy szál gyertya, fakuló emlékeket idézve. Kadosa Árpád Tisztelt Polgármester úr! Apánkat 1944 novemberében elvitték a tábori csendőrök, majd orosz fogságba esett. Az eperjesi fogolytáborból írt, hogy viszik Oroszországba. Öten voltunk testvérek, én, a legidősebb 11 éves, a legkisebb 1945 márciusában született. 1945. december 6án, mikulási ajándékként kaptunk egy hírt, amelyet egy hazatérő hadifogoly hozott. Apánk él és egészséges! E fogoly küldött egy levelet, amire ráírta, hogy „Együtt voltam Istvánnal, él és egészséges, rövidesen itthon lesz. Ha hazajön, fogja tudni, ki az az esztergomi fogoly." Mindent elsorolt a családunkról, apánkról, hol dolgozott, merre van a házunk, a gyerekeket... Apánk soha nem ért haza. Az Új Magyarország című újságot úgy várom, hátha csoda történik és közlik a nevét, mikor halt meg. Sajnos nincs! Azt elmulasztottam, hogy kerestessem azt az esztergomi foglyot, aki akkor 30 év körüli volt. Tehát keresem azt a hazatérő foglyot, aki együtt volt Gyurcsák István mezőzombori lakossal és aki a családnak név nélkül értesítést küldött. Lehet, hogy nem is él már, de bízom a jó Istenben, hogy választ ad erre a rejtélyes eltűnésre, minden kötelezettség nélkül. Köszönettel: Bagdy Zolíúnné született Gyurcsák Irén, Mezőzombor 3931, Bercsényi u. 16. FELHÍVÁS Hová szállt a márványsas? II. János Pál pápa esztergomi látogatása előtt egy héttel újra eredeti helyén, az Erzsébet-parkban állították fel a Sobieski-emlékművet, tisztelegvén mind a lengyel hadvezér, mind a lengyel születésű egyházfő előtt. Elutazásakor Esztergom vendége, előtte elhaladva, megtekinthette, aztán szállt be a szárnyashajóba. Kevesen tudják, hogy az emlékmű nem teljes. Márványba faragott sas őrizte tetején a dicső múlt emlékét mintegy negyven évvel ezelőtt azonban a márvány hasábról az akkori újbátrak letaszították s az emlékezet szerint a Dunába dobták. Néhány éve már indult egy kezdeményezés: akinek van családi, vagy más olyan fotója, amely alapján rekonstruálni lehetne a kőmadarat, adja kölcsön! Jó pár felvétel össze is gyűlt, azonban a fényképészek - érthetően szinte kivétel nélkül szemből fotózták az emlékművet! Most tehát olyan felvételeket (is!) keresünk, melyeken oldalról látható a címerállat, s így a mélységi adatok is kiszámíthatók. A fotókkal dr. Horváth István múzeum igazgatót, (Balassa Múzeum), dr. Kolumbán György ügyvédet (Kis-Dunapart 23.), vagy a szerkesztőséget kérjük felkeresni. Természetesen minden felvételt - fotómásolat készítése után - visszaadunk (r.)