Esztergom és Vidéke, 1993

1993-09-02 / 35. szám

260 ESZTERGOM ES VIDEKE Cambrai - Esztergom Cambrai Úgy tűnik, ez az (egyik) ideális útvonal. Azzal együtt, azokkal a helyszínekkel, városokkal, amelyek köztünk és körülöttünk vannak, azokkal az eseményekkel, már-már történelemmel, melyeknek részesei voltunk, s azokkal az emberekkel, akik „működtetik", aktivizálják ezeket a kapcsolatokat, s átélik mindazt, ami eddig megtörtént velünk. A fent jelzett útvonal e nyári tartalma: augusztus 17-én Cambrai ból, (és Svájc, Ausztria, Szeged, Makó felől, „a világ minden tájáról") 34 észak-franciaországi barátunk érkezett hozzánk vendégségbe. A Városházán gyülekeztünk, soksok ismerős arc: jónéhányukat tavaszi utunkról, vagy éppen korábbi találkozásokról már ismerhettük. Nehéz is elfogulaltlanul beszélni mindenkiről, hiszen az oly kedves Süle, Dinnyés családok mellett hogyan hagyhatnánk ki azokat, akikkel nap mint nap találkoztunk, beszélgettünk, akikkel a második napon már össszeölelkeztünk. Andre és Jean, az oly szívélyes „monsieur President"-házaspár, franciaországi házigazdánk; az utolsó este döbbenetes énektudásával megnyilatkozó tanárkolléga, a hihetetlenül jókedvű, felszabadult gyerekek... mind-mind kedvesek számunkra. Első este a Szigetcsúcs várta a vendégeket és a házigazdákat, halászlével, a második napon a Bazilika, a vár volt a terep. Kellemes ebéd a Szenttamás étteremben, s bizony senki nem utasította vissza a lehetőséget: repülős városnézés... Háromszor emelkedett fel a megbízható Ancsa (AN-2 típusú gép) Bán Józsi bácsival, a mindenes pilótával, a végén repültek Andre-ék - a négyszemélyes kisgéppel. Kis kellemetlenség: Jean fényképezőgépe (legalábbis az automatikája...) „beleütközött" a plexibe, egy képet sem tudott csinálni. Majd küldünk, a mi légifotóinkból! Este gitárgála, nagy sikerrel, vacsora, s készülődés a másnapi, balatoni túrára. Tihany, apátság, finom ebéd, strandolás: igazi nyaralás. Alighogy hazaértek, újabb fürdő után találkozó a Halászcsárdában, várakozás a tűzijátékra. Ami aztán duplázódott, mert a negyedik nap visegrádi, szentendrei kirándulását betetőzte a húszadikai légiparádé zsúfolt Budapestjének a képe. Utolsó teljes nap újra Esztergomban. Néhányan felszaladunk vendégeinkkel Dobogókőre, lefelé a Hoffman-kunyhó; van, aki el tudott indulni hajókázni is velük. Délután szívélyes találkozó a Döbönkúti dűlő farmgazdáinál, kellemes, friss gyümölcsös vacsora. Aztán még egy nagy alvás és másnap már a francia nyelvű búcsúmise, a Belvárosi templomban. S mintha perc lett volna, úgy elszállt ez a csonka hét... Széchenyi tér, pakolás, rakodás, öszszeölelkezés. És legközelebb, legközelebb... Integetünk, négynégy puszik, francia szokás szerint, gyertek, megyünk, au revoir, au revoir... Jövőre, veletek, ugyanott, ugyanitt!!! Akkor Bretagne-ba, Párizsba, Amiens-be megyünk? Jó veletek, jó, hogy itt jártatok! Rafael Balázs Akit Szent István nevezett ki Eitner Elemér Káci bácsi olyan régóta van Esztergomban, hogy Leopold Antal dr. prelátus-kanonok mondta egyszer:a Káci bácsit még Szent István király nevezte ki. (Vécs Ottó: Esztergom humora, 1933.) Koncert a Hídért Ebben az évben felgyorsultak az esztergomi Mária Valéria híd újjáépítéséért indított tárgyalások. Január 11.: Párkány és Esztergom Híd Bizottságai tárgyalásán részt vett Jeszenszky Géza külügyminiszter. A városházi este a helyi televízió adásának részévé nőtte ki magát, ahol már nemcsak a hídról, hanem a két testvérváros és a két nép viszonyáról is szó esett. Június 14-én a baráti társaságok, a megegyezést elősegíteni kívánó fórumok koncertet rendeztek a Zeneakadémián - szintén a hídért. Göncz Árpád államfő mellett ott állt a pódiumon dr. Könözsy László és Ján Oravec, a két polgármester. Joseph Haydn Évszakok című oratóriumát az Állami Hangversenyzenekar adta elő, magyar és szlovák énekesek közreműködésével. Vezényelt: Fischer Adám. Építkezés: januárban szándéknyilatkozat született az esztergomi oldal csonka ívének felújításáról. A munka a nyáron elkezdődött Néhány éve rendbehozták a párkányi ívet is. A legújabb fejlemény: szeptember l-jén (lapzártánk után) Pozsonyban, a Szlovák-Magyar Fórum rendezésében megismétlődik a koncert, bevételét a híd felépítésére ajánlják fel. Mihail Kovac a koncert szünetében állófogadást ad. Vendégei között van a két polgármester és Szentiványi István magyarországi országgyűlési képviselő, aki beszédet is mond. A koncert helyszíne a pozsonyi rádió díszterme. A meghívót Rudolf Chmel, a Szlovák-Magyar Fórum elnöke, volt budapesti nagykövet, kapcsolataink rendezésének elkötelezettje adta fel. A hangversenyen a bécsi Haydn Zenekar játszik, Fischer Ádám vezényletével. A karmester együttesük névadójának darabjait tűzte műsorra. Ünnep, iskola Ünnep, igen, ünnep ez is: az iskolakezdés. Ünnep az elsőosztályosnak, szorongással teli, de várt ünnep, csoda; ünnep a szülőnek, a tanítónak, tanárnak. Az újrakezdés és a folytatás, a felfedezés és az építés ünnepe. Tévedés ne essék: nem ügyeletes vezércikk születik. Nem a tanár hurráoptimizmusa beszél belőlem. Nem, nem felejtettem el, hogy magam is voltam diák, semmivel sem másabb, mint a többiek. Csak anynyit, finoman, annyit kívánok tudatosítani, hogy az iskola, a tanulás, a tudás, az érte való küzdelem, harc, munka: kiemelkedő pillanatok, napok, hónapok, évek sora. Unatkozó, téma nélküli tollforgatók, szűklátókörű riporterek május közepén, június elején szokták efféle kérdéseikkel zaklatni a gyerekeket, tanítóikat: ugye, nagyon elég volt már? Ugye, az a fránya iskola... Ugye, milyen jó a szabadság, a friss levegő... Ügyanők rendkívül okosakat tudnak mondani augusztus közepe táján tankönyvellátásról, tantermek meszeléséről, közalkalmazotti jogállásról, ideológiamentességről, -ról, -ről, -ról, -ről... És közben mintha valami furcsa, ferde hajlamú valaki lenne az, aki tíz hónapig gyötri magát és gyötri a többit... Persze, nem elfeledni!, ilyen is van. Vannak nagyon rossz tanárok, nagyon rossz diákok. (Ahogyan nagyon rossz... - kit ne bántsak meg?) Nem, nem csak munkájukban, nem csak eredményeikben. Másban. A rossz tanár nem a neki megfelelő helyen működik. Lehet, hogy más iskola, más korcsoport, vagy éppen más foglalkozás lenne a számára ideális. Lehet, hogy pályatévesztett, hiába van tele a feje a legfontosabb dolgokkal, nem tud tanítani. Bölcsész, könyvmoly; lehet, hogy valamilyen laboratórium, vagy üzem lenne számára az igazi, vagy éppen külszolgálat, buszvezetés, kereskedelem; valami egészen más. A rossz diák? Ö is soktól, sok mindentől lehet „rossz". Nem, nem mindig buta! Túlságosan egyszerű következtetés! Éppen egy ilyen, az előbb elemzett valaki tanította, egy szürke, vagy éppen folyamatosan a fellegekben szárnyaló egyéniség, s nem passzoltak össze. Rossz, mert nem találja a helyét - mert éppen ott nem is találhatja. Mert iskolája is „pályatévesztett". Mert a környezet, a család, a légkör - nos, ehhez kellenek a jó, a nagyon jó tanárok. Várom már, mert várhatók a „pedagógusok méltó társadalmi elismeréséről és egyebek" hangzatú nagy cikkeket. Ez is olyan téma, amely... Mi az, hogy méltó elismerés?! Maga az a társadalom nem méltó elismerlésre, aki nem becsüli tanárait és diákjait, végső soron: állampolgárait! Baj van abban a társadalomban, amely megengedi magának, hogy an block ítélkezzen egy szakma művelői fölött! Ahogyan a focihoz, úgy az iskolához is mindenki ért mifelénk, mindenki tud ítélni, általában, természetesen: lefelé. Úgyhogy... Úgyhogy váltsunk. Legyen ez, maradjon ez a nap valóban ünnep. Az újrakezdés ünnepe. A hétköznapok úgyis megjönnek maguktól. Jó munkát, kollégák. Hurrá nélkül. R. B.