Esztergom és Vidéke, 1993

1993-05-13 / 19. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Diáksikerek Szépen szerepeltek a Vitéz János Tanítóképző gyakorlóiskolájának diákjai az Európa Tanács által hirde­tett Europe at School pályázaton. A 10-13 évesek kategóriájában Üve­ges Nóra (7.b.) ezüstplakettet kapott - a mártélyi művésztelepen készített képéért. Elismerő oklevelet és könyvjutalmat Zifra Melinda és Zif­ra Zoltán (6.b.) kapott. Május 5-én a budapesti Profesz­szorok házában (Ajtósi Dürer sor) tartott díjátadó ünnepségen a Műve­lődési és Közoktatási Minisztérium nevében dr. Dobos Krisztina és Lu­káts Miklós adták át a díjakat - közel száz gyermeknek, szerte az ország­ból. Melinda: - Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz! Úgy éreztem, nem sikerül. Zoltán: - Mártélyon kiültünk a fűre, és gyorsan feldobtam az alap­színeket. Nóri: - Meglepődtem. Nem is tudtam, hogy elküldték a képemet. Alighogy lejegyeztük ezeket a hí­reket, a rajzszakkörösök Bangó Miklós vezette csoportja újabb sike­rekről kapott hírt: a Mezőgazdasági Múzeum által hirdetett „Hazánk mezőgazdasága - diákszemmel" cí­mű pályázaton Benkovics Gábor (7. oszt.) és Szerencsés Eszter (6. oszt.) kapott díjat. (A múzeum gyermek­rajz-kiállítása május 15-én 11 óra­kor nyílik.) Továbbá Kemenczki Edina (6. oszt.), Kóbor Kinga (6. oszt.) és Volf János (6. oszt.) rajzai szerepelhet­nek a bemutatón. A textilmunkák készítői közül Kádár Ágnes (5. oszt.) és Karácsony Zita (6. oszt.) mutatkozhat be. A csoportos díjazottak között „természetesen" a Gyakorló rajz­szakkörösei is szerepelnek - Bangó Miklós tanár úrral együtt. Földrajzból - ugyancsak a Mező­gazdasági Múzeum pályázatán - a „Nagyszüleim kertje" témakörben Bense Rita és Deszpoth Andrea ka­pott jutalmat dolgozatáért. A „Mit láttam egy erdei kirándu­láson?" témakörben Krammer Pé­ter, Kiss Gábor és Rátkai Gergő har­madik díjat kapott. A rajzosok most egy pécsi alkotó­táborba készülődnek. s.j. Cambrai-i vendégek A dobósok vendégei azóta meg is érkez­tek. Mindannyiunk Jeanja, Jean Descar­pentries, a nálunk tartózkodó Cambrai­Esztergom Baráti Társaság elnökével az élen a dobós gyerekek és tanáraik. Mohainé Lencsés Valéria, Galyasi Géza várták a Ba­zilika előtt azl a buszt, amellyel mintegy ötven diák érkezett Cambrai-ból egy héttel ezelőtt. A gazdag program nyolc napos volt. Ezalatt közös olasz-latin- francia dél­utánt tartottak, megnézték Esztergom, Szentendre, Budapest nevezetességeit, hét­főn a Balatonhoz mentek. Felvételünkön a Városházán látjuk őket: fogadta a diákokat és tanáraikat, kísérőiket Balogh Péter al­polgármester. Kellemes volt itt - mondták a francia gyerekek. Legközelebb az esztergomiak jönnek hozzánk! Nagyon jó barátokat ta­láltunk, s a nyári táborozáskor, reméljük, jópáran el tudnak jönni újra hozzánk! „Hatalmas űrt hagytatok magatok után. ...hatalmas űrt, a szó fizikai és elvont értelmében" - íija az Institut Agricole Cambrai, testvérvárosunk mezőgazda­sági középiskolájának igazgatónője. A levél címzettje: a Dobó Katalin Gimná­zium vegyeskara; a gyerekek, a francia szakos nyelvtanár, Mohainé Lencsés Va­léria és Galyasi Géza kórusvezető, ének­tanár. „Majd meghalok a vágytól - foly­tatódnak a kedves sorok -, hogy a mie­inkkel mehessek; sajnos, most nem tehe­tem." - Ez, hogy mehessek: mit jelent? - Azt, hogy a francia gyerekek ötödi­kén jönnek hozzánk, egy hétre - mondja Galyasi Géza. - Hogyan sikerült összehozni ezt a - Eddig öt nagyobb utazásunk volt ­ez volt a legcsodálatosabb. A fogadtatás, a szeretet, az ámulat, az éneklésünk ­nem jellemző, hogy ekkora iskolai kóru­sok lennének náluk. De a legnagyobb élmény, s negyedikesként ezt fogom el­veszíteni: az énekkar összetartása. Mel­lette pedig: Brüsszel. -Párizs „csak" városnézést jelentett? - „Csak" azt... - folytatja Galyasi tanár úr. - Mondom a helyszíneket: az Opera mellett, egy kis utcában volt a szállodánk. Voltunk a Notre Dame-ban, a Saint Chapelle-ben; amennyire lehe­tett: a Louvre, séták a Diadalív alatt... Amikor kijöttünk Párizsból, az autópá­lyán döbbentek rá a gyerekek: úristen! utolsót hallhattad. Később még három. Mindegyik hozott valami meglepetést Egy öregek otthonában például egy 92 éves magyar apácával találkoztunk. Egy általános iskolában is felléptünk - azt hiszem, ez volt a Jearme d Arc, istenem, ilyen iskolanév... - ott kitüntetést, okle­veleket kaptunk. S mindenütt: valami hi­hetetlen nyíltság... Voltunk a helyi Euró­pa-házban, s ott elénekeltük a fiatalok himnuszát: Beethoven Örömódáját. - A sokat emlegetett magyaros ven­dégszeretet tehát nem unicum? -Attól félek, nem... Bezártságunkban hihettük. Egyébként is: ha mást nem kapnak a mi gyerekeink (kapnak!), csak azt, hogy utazhatnak, láthatnak, már gaz­dagok. - Milyenek voltak a közös kirándulá­sok? Dobósok az Eiffel-tornyon nem mindennapos turnét? - Bár a baráti társaságoktól függetle­nül szerveződött a mi utunk, Cambrai­ban szerencsésen összefonódtak az ese­mények. Így valódi Esztergomi napok, mindannyiunk: franciák, magyarok ün­nepnapjai zajlottak vendéglátóinknál. - Mikor indultatok? - Előttetek, a baráti társaság indulása előtt két nappal, mert Párizsban voltunk legelébb. 26 órás utunkon csak egyszer, Melkben álltunk meg hosszabb időre. -Párizs? - Párizs... a legcsodálatosabb este! Meg az Eiffel-torony tetejéről - sóhajt közbe Molnár Katalin. - És milyen volt az út ? Hol is voltunk mi?! - Cambrai-ban hatalmas sikeretek volt. - Kezdődött ez a fogadtatással. A társ­iskolában mindenütt kétszer háromszínű lufik, szalagok, zászlócskák. Isten ho­zott! felirat. Aztán a családok, akiknél laktunk: a tenyerükön hordoztak minket. Ott voltak a közös programokon, s min­denkit hordtak jobbra-balra. - Nyelvi problémák? - Akadtak, persze. Azért az angol, né­ha a német jól jött. De a gyerekek egyéb­ként is sokkal gyorsabban tudnak kap­csolatot teremteni. - Hány fellépésetek volt? - Cambrai-ban első nap: három. Te az - Aki tudott, ott volt a baráti társaság rendezvényein, aztán jártunk Arrasban, bejártuk fél Normandiát. Fantasztikus volt a tengerpart, a tunel-építkezés, döb­benetes a halak, cápák, ráják, csigák éle­te a boulogne-i hatalmas akváriumban. Volt, ki családi program keretében Bel­giumba is eljutott. - A neheze: a pénz. Egyre kevesebb a szponzor, egyre zűrösebb pénzhez jutni. - Igen... Lassan már megalázkodunk. De azért volt, van segítség. Segítettek a szülők, hiszen a 361000 forintos busz­költség javát ők állták, gyerekenként ki­lencezer forinttal. Segítettek cégek, az Egomker, a Dorogker, 900 dollárt kap­tunk a Soros Alapítványtól, beszállt az önkormányzat kulturális és idegen­forgalmi bizottsága, válogathattunk egy csomó lemezt a Hungaroton Disz­kontban, ajándékba - csak így megy. Nem tudom, meddig leszünk képesek erre. Az iskolák már olyan helyzetben vannak, hogy egy megyei rendezvényt sem tudnak finanszírozni (pedig ezekből mi kapnánk, a gyerekeink tanulnának), nemhogy egy francia utat. Most éppen takarításra kell pénzt összekuncsorog­nom. -De ezekről beszélni kell... -Igen, kell. Mert ebből nő ki Párizs, Marosvásárhely, Técső, Erdély - és Cambrai. Köszönjük a segítséget. S bár nem voltunk „hivatalos delegáció": le­tettünk valamit Örök ajándék volt ez az út mindannyiunknak. (erbé)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents