Esztergom és Vidéke, 1993

1993-05-13 / 19. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Amikor Jani (8 éves) meglátta a fürdókádat, döbbenten kérdezte: - Ebben a nagy fehér... izében... kell fürdeni? Ugyanis Jani soha életében nem látott még kádat. Ugyanolyan egzotikus volt számára, mint a hús a tányéron. Az előzmények: a Szent István Alapítvány évente többször hirdeti a sajtóban, hogy erdélyi gyermekotthonokból magyar árvákat hoz Magyarországra 2-2 hétre. Ilyenkor a szervezők olyan családokat keresnek, amelyek arra a tízegynéhány napra befogadnak egy vagy két kisfiút kislányt. Ennyit tudtam róluk, amikor egy esős vasárnap délben felmentünk Pestre. Hallgattunk, illetve mindenről beszéltünk, csak a gyerekekről nem. Hiszen semmit sem tudtunk róluk. Mit kapunk, fiút vagy lányt..? És egyáltalán milyenek, mekkorák? A gyerekek román rendszámú autóbusza pontosan érkezett 7-9 évesek néztek ki az ablakokon, közülük néhányan élénken integettek a várakozóknak. Akkor értettem meg: vannak itt visszajárok is. A felnőttek közül többen lázba jöttek és kiderült némelyik gyereket már többször is meghívták ugyanabba a családba. Az „édesgyerekek" is várták a „mostoha" társakat. Jani fekete, élénk szemű, de hallgatag székely gyerek volt Néha roppant röviden és telibetalálóan mondott valamit aztán megint hosszan hallgatott. Semmit sem kapkodott el. Az első napon megcsodálta a fürdőkádat, de másnap már nagyon élvezte, többször megkérdezte napközben is: mikor fürdünk már? Beleszeretett a fürdésbe. Aztán az ablaknál állva tágra nyílt szemmel rámeredt a kertre: ez mind a miénk? És szabad oda kimenni? - Menj csak, játszhatsz is. Csak az utcára ne menj ki. Figyeltük messziről, ahogyan alaposan megszemléli a fenyőket, a cserjéket Talán minden fűszálat is. Aztán a macska következett Úgy simogatta, szorította magához, hogy rögtön tudtam: a székelykeresztúri árvaház nem csak Magyarországtól, de az igazi élettől is messze van. A gyerekek sohasem simogatnak macskát... és őket vajon ki simogatja? Az evéssel is baj volt kezdetben. Az erdélyi árvaházak lakói a jelek szerint csak háromféle levest ismernek (el): a fuszulykát a pityókát (vagyis bab- és krumplilevest), valamint a zöldséglevest. Janinak hiába tálaltak mást nem ette meg a legfinomabb levest sem. Hasonlóan volt más ételekkel is. Említettem már: odaát ezek a gyerekek sohasem láttak húst ennélfogva nem teremben. Biztosan sírnak is a durva pokrócok alatt Amikor Janinak itt nálunk először vetették meg az ágyát, félve nyújtotta a kezét. Esze ágában sem volt még lefeküdni - kis ujjaival tapogatta a paplant: - Ez alatt kell aludni? - Igen. - Miből van ez? - Toll van belül. - Igazi, finom tollpihe? - Az bizony. A gyerek még sokáig nem tudott betelni vele, tapogatta. Később hallottam, ahogyan suttogja: - Milyen puha... milyen puha. A Vidám Parkban töltött nap - ebben biztos vagyok - örökre megmarad Jani emlékezetében. A dodzsem, a raEgy hang a Szenttamásról Nemere István ELJÖHETNEK is eszik meg. Persze, az első napok után „megszelídülnek". Az édességgel nincs baj, itt könnyen legyőzik az idegenkedést. Nem félnek az ismeretlen ételtől, ha édes. Otthon is szoktak kapni. „Akkor sokáig nem vagyunk éhesek", jegyezte meg Jani a rá jellemző tömörséggel, én meg elgondolkodhattam azon, milyen ellátásuk lehet az árváknak. Ott ahol sokszor a felnőtteknek sem jut elég ennivaló. Janinak vannak testvérei is. Az egyik húga ugyanabban az árvaházban van, ahol ő. Az édesanyjuk az ötödik szülésbe halt bele, a bábával együtt. Jani erről is tárgyilagosan beszélt, a maga nyolc évével. Érzelmeit már megtanulta elrejteni. Az árvaházban éjszakánként sokan alszanak egy kéta, a hullámvasút! Az óriáskerékről lepillantani a sohasem látott hatalmas városra, ahol a láthatárig terjed a háztenger. A vízmedence felszínén búgatni az elektromotoros csónakot, bedőlni jobbra és balra, újra meg újra! Belemerülni a szellemvasút homályába és kellemesen borzongani, aztán pukkadásig nevetni az elvarázsolt kastély torzító tükrei előtt Enni fagylaltot és szabadon sétálni, kéz a kézben a felnőttekkel. Mekkora boldogságot okozhat az egyszerű luftballon a ráfestett nyuszifejiel! No és az Állatkert. A sok madár a tavon, a ketrecek biztonságot sugalló rúdjai mögött a fekete párduc tekintete. Az elefánt, amely vezényszóra lefekszik és feláll. A jegesmedve az áljégtáblán, a nyüzsgő majmok, a sziklafalakon felhágó törpekecskék. Némelyik állat neve románul és magyarul; ez utóbbiakra itt derül fény Jani fejében. Az akvárium sötétjében éreztem, egy kis kéz tapogat keresi az én kezemet. - Félek, hogy elveszek - suttogta Jani a homályban. És nagyon erősen szorította az ujjaimat No és a város, a rengeteg autó! A Duna, a Gellérthegy, a Parlament A tömeg. Jani este olyan fáradtan zuhant álomba, hogy elmaradt a csodálatos puha paplan szokásos simogatása is... Aztán eljött az utolsó nap. Pest felé a kocsiban Jani még a szokásosnál is hallgatagabb. Nézi az erdőt a házakat embereket. Nem tud betelni a látvánnyal, gyűjti magába. A busz már ott áll, az ismerős kísérők mosolyognak, valakinek könnyes a szeme. Kis kezek szakadnak el nagy kezektől. Aki nem mondja, az is gondolja: ez nem volt az utolsó alkalom. A gyerekek jönnek máskor is. Jönnek...? ... Mert ez most nem biztos. Tulajdonképpen tőlünk függ. A Szent István Alapítvány pénze elfogyott új szponzorok után kell néznie. Nem könnyű találni, pedig kis összegről van szó. Az autóbusz kétszer jön Székelykeresztúrról, és mindez összesen 40 ezer forintba kerül. És most nincs, aki állja a pénzt. Ki tud segíteni? A gyerekek a tanév végén is jönnének. Még nem tudják, Jiogy nincs pénz, hogy a busz talán nem indul el. Csak vágyódnak. Akik már jártak Magyarországon, olykor előhúzzák az összetapogatott fényképeket, nézik azt a messzi álomvilágot. És számolják a heteket. Mikor jöhetnek ismét Magyarországra? MIRCI MURCI TALALKOZASA AZ ÖRDÖGGEL Jeles kandúrunk a Kossuth Lajos utcán ment végig - mert arra volt dolga, amikor is egy elegáns úr közeledett feléje. Mirci Murci egy pillantást vetett az úrra és rögtön felismerte. - Bocsánatot kérek, nem az Ördöghöz van szerencsém? - kérdezte udvariasan. De, az vagyok valóban, gratulálok Mirci Murci úr, nagyon jó szeme van. Tudja, az emberek többsége nem ismer fel. Persze Ön állat nem ember és ez nagy különbség. Mirci Murci meghívta az ördögöt egy italra, amit az el is fogadott. Beültek egy kis kávéházba, és elbeszélgettek. - Miért pont Esztergomba jött Ördög úr? - kérdezte kíváncsian macskánk. - Hiába, maguk laikusak nem értik kapcsolatunkat az egyházzal. Esztergom kedvelt városaink közé tartozik, mint Róma, Siena, Krakkó. Egy szép gótikus katedrálisra úgy nézünk, mintha majdnem mi építettük volna. Sokkal bonyolultabb ez a kapcsolat mint ahogy azt maguk elképzelik - miközben az ördög joviálisán koccintott és kiitta borát. - Igen, értem, én is olvastam teológiai műveket érdekel a probléma. Például: von Glasenapp Öt világvallását... i Az ördög érdeklődéssel pillantott Mirci Murcira. - Helmut von Glasenapp? Kiváló elme, mi nagyon kedveljük. Éles logika, objektivitásra való törekvés, az ész győzelme a szív fölött... Szóval a mi emberünk. - Hallotta a híreket Ördög úr, hogy nagy átrendezések lesznek az egyházban? - kérdezte kandúrunk, kíváncsian várva társalgópartnere véleményét. - Sajnos nem nyilatkozhatom ez ügyben, feletteseim megtiltották. Természetesen van véleményünk, később lehetséges, hogy nyilvánosságra hozzuk. Annyit azért elárulhatok, hogy mi a hagyomány hívei voltunk és maradtunk is... Tudja, ha Esztergomban járok, mindig elmegyek a Keresztény Múzeumba. Csodás műtárgyak között általában jól érzem magam. Az is kellemes, hogy több táblaképen mi is ábrázolva vagyunk... - Cséfalvay atyát ismeri? - kérdezte macskánk. - Természetesen - válaszolta az ördög. Majd elgondolkozva folytatta:Nézze, mi tulajdonképpen mindenkit ismerünk. Mirci Murci elszánta magát egy meredek kérdésre: - Mondja meg nekem őszintén, Ördög úr, maguk ténykedésükhöz a legfelsőbb hatalom engedélyét is bírják? Ez mindig is érdekelt és most Öntől, mint autentikus személytől tudhatom meg az igazságot. Az ördög elgondolkozva nézett a kandúrra. - Bocsásson meg, de a problémát nem tudom magának teljesen megmagyarázni. Nézze, én önt egy nagyon értelmes állatnak tartom, de.... szóval mi bírjuk a legfelsőbb hatalom engedélyét, különben nem tudnánk működni, de itt vannak olyan dolgok, amit már Ön, bocsásson meg, nem érthet. - Igen, most már valamivel tisztábban látok-mondta Mirci Murci zavartan. - Olvastam a Dalai Láma egy művét, és szerinte minden csak kivetítés, illúzió, az igazság túl van a fogalmakon... Az ördög elismerően bólogatott: Én is olvastam Őszentsége műveit. Rendkívüli intelligencia, nagy mélység, viszont ő is csak egy koncepciót képvisel, mint mindenki, aki ember, vagy állat. - Marco Ferreri flönjeit ismeri? kérdezte macskánk témát váltva. - Hogyne, őt rendkívül kedveljük, biztos nálunk fog kikötni, de biztosítom önt, jó dolga lesz. Különben nagyon jó rendező. Az ördög hirtelen az órájára pillantott: - Bocsánat, Kandúr úr, mennem kell, találkám van egy nagyon-magas rangú személlyel, sajnos nem árulhatom el, kiről van szó, megért, ugye? Mirci Murci felállt melegen megszorította az ördög kezét és a következőket mondta: - Ördög úr, rendkívüli szerencsésnek tartom, hogy találkozhattam önnel, aki egy nagyon kellemes ember, bocsánat Ördög, és remélem, még összehoz minket a sors... - Kandúr úr, önben egy kiváló állatot ismertem meg, eszmecserénk nagyon épületes volt. Nyugodjon meg, még sokszor jövök Esztergomba. - Viszontlátásra! Barcsai Tibor