Esztergom és Vidéke, 1992

1992-03-06 / 8. szám

m Esztergom. 1898. XX. évfolyam. 22..szám. es V.ÁKOS.L ÉS iYIKGYIOI ]filM>EICIGlNK KÖZLÖNYE J|f 1848. III. 15. A SZABADSÁG SZÜLETÉSNAPJÁN. — Esztergom, 1898. márcue 1$. — V m tj W 1 * * > r (N*) A legendák könyvében örök időkre van felírva ez a nap. Ha évszázadok múlnak el, akkor is fényben fog ragyogni emléke, s minél távolabb fut tőle az idő, annál ragyogóbb sugarat, glóriát fog látni körülötte a jövendő idők emberisége. Most még csak ötven éve múlt... Előttünk ragyog minden fényességével, csodás, magasztos, lélekemelő mozzanataival a szabadságnak melegítő napja, látjuk még az alakokat, hiszen közöttünk élnek, - halljuk a szózataikat, mint akkor, amikor lángoló szavukra bilincseket tört szét a nemzet egyetlen felhevülésében. Oh, márczius indusa, te szent napok között is a legszentebb, ünnepek között a legünnepiesebb! Ezen a magyarföldön millió meg millió ember léte akkor kezdődik, midőn te derültél rá a magyar hazára ébresztő, részegítő leheleteddel, hősöket nevelő sugaraddal Te emlékeztetsz minket arra, hogy mik voltunk ötven év előtt. Húztuk az igát türelemmel. Nemcsak kezünkön és lábainkon, de agyvelőnkön is ott Volt a bilincs, nemcsak tetteinket korlátozta az önkény, hanem ajkunkat is lezárta, hogy ne essék panasz szó, ne hallassák a jajkiáltás. És a magyar visszavonult önmagába. Minden embertársában a zsarnok hatalom kémjét kereste, minden nyilatkozásánál gyanúval tekintett körül azok között, akikhez szavait intézte. S nyomta, kinozta a bilincs szörnyűkép. Ekkor jöttél te, márczius! Felforraltad az ifjak vérét, megaczélositád az öregek izmait, lángot öltöttél az asszonyok szemébe, forró indulatokat a szivekbe! Aztán kijelölted a prófétákat, akik hirdették a szabadságot, a dalnokot, aki énekelte az ellenállhatatlan ódát, teremtettél egy hadsereget a nyomukba, mely győzni, vagy halni volt kész a szabadságért! S amikor a döntő perez elérkezett, feltámadt a nemzet és viharként zúgta az eskü szavát a költő után, hogy rabok tovább nem leszünk, A „Talpra magyar" és a „Tizenkét pont" a magyar szabadság arany bullája! Abban van megirva, hogy aki magyar földön született, az szabad ember, hogy nincs született nemesség s nincs rabszolga többé. Abban van megirva, hogy a kinek lelkében az igazság, a jogegyenlőség magasztos elve visszhangos gondolatokat terem, az el is mondhassa azokat embertársaijavára, boldogulására. Abban van megirva, hogy a sajtó szabad! Hogy a lenyűgözött gondolat millió fehér papíron szárnyat kaphat s beröpülheti széles hazánk kalászos rónáját, bortermő hegyeit, virágos völgyeit, hogy nincsenek többé pápaszemes vadállatok, akik a gondolatok velejét kitépik, formáját összezúzzák, lényegét meghamisítják s a nép elé egy torzszülöttet dobnak, melyet az kaczag ki legjobban, aki szülte, mert nem ismer rá többé a saját szülöttére. S mikor a szabadság szózata szerte röppent a széles magyar hazán, egygyé forrt a nemzet az örömben, az újjászületés, az átalakulás nagy örömében. Ezen a napon épült föl az erős polgári társadalom s lett önmagának urává, önmaga sorsának kovácsává a magyar nemzet. Oh márczius! Nem csodálkozunk a diadalodon! Ugy érezzük, hogy nekünk is ott kellett volna lennünk, s fáj, végtelenül fáj, hogy ott nem voltunk. Ugy érezzük, hogy mi sem vagyunk kevesebbek a márcziusi hadseregnél, s mi is meg fogjuk tenni a magunkét, ha valaha szentségtelen kéz nyúlna a te dicső diadalaidhoz, a te dicsőségedhez! És ezen évfordulón mi marad nekünk hátra, mint a nagy költő emlékét idézni fel s szellemalakja előtt esküre gyülekezve mondjuk el az ő örök fogadalmát: A magyarok Istenére esküszünk, Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk! B kf w m n Rí .3* fo* w * J*