Esztergom és Vidéke, 1992

1992-12-24 / 50-51. szám

7 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1945 decemberi kiadvány AZ ACÉLEMBERRŐL Tavaly érkeztek haza hamvai, idén ünnepeltük születésének századik évfordulóját. Voltak megemlékezések, és írások jelentek meg vele kapcsolatban. Sokat hallottunk felőle, mégis keveset tudunk róla. Ha pápa jön Esztergomba, imádkozik sírjánál, melyet a főszékesegyházi altemplom középpontjában helyeztünk el. De hol a helye Mindszenty József, a 79. esztergomi érsek alakjának emlékezetünkben? Mi idézhetné azt fel jobban, mint saját szavai? Poros, szakadt, szúette füzetet találtam. A Szentlélek Szövetség adta ki, Slachta Margit, a Rerum Novarum szellemében politizáló szociális nővér szerkesztette, Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában készültvárosunkban 1945 decemberében. Címe: „A Lélek szava szól a szentek unokáihoz." Versek, cikkek, beszédek, az első főpásztori levelek találhatók benne. A hercegprímási működés kezdeteiről számolnak be, de ezek a kezdetek már magukban hordozzák a jóslatot: ez a működés az adott helyzetben nem lesz hosszú életű és az 1948 karácsonyi elhurcoláshoz vezet. Állt Istenért, a hazáért, állt saját becsületéért. Élete igazolja a mondást: „Senki nem használhat szellemi erejével annyit nemzetének, mint amennyit árthat jelleme gyengeségével." Ezeknek a közel félévszázados írásoknak a felidézése nem csak arra alkalmas, hogy belőlük közvetlenebbül ismerhessük meg a híveiért aggódó egyházfő lelkületét, a magyar nép ügyéért felelőséget érző és bátran harcoló első zászlósúr hazaszeretetét, a megalkuvást még életveszélyben sem ismerő acélember egyéniségét, de hasznos tanulságokkal is szolgál, mivel a magyarság e két történelmi sorsfordulójában sok a hasonlóság, a felmerülő kérdések és gondok között meglepően sok az azonos. Alapvető különbség viszont, hogy most idegen hadseregek „baráti segítsége" nélkül formálhatjuk sorsunkat. Használjuk hát a tanulságokat, főleg, ha most nagyobb az esély népünk önálló talpraállásához, mint 1945-ben volt. (olajos) Szemelvények Hercegprímás-Atyánk székfoglaló szózata Esztergom, 1945. október 7. Nem sírok a földiek miatt Nem jövök Széchenyi és Kopácsy dúsgazdagságával, pedig de jó volna ez a török időknél koldúsabb, levégzettebb magyar nemzetnek! Mondom ezt anélkül, hogy sírnék a földiek miatt, de anélkül is, hogy ami jogalap nélkül történt, jogosnak elismerném. Ezeknek a földieknek a célja nem földi volt, hanem a tisztítótűz lelkeinek enyhülete imádságban és szentmiseáldozatban; a rövidséget tehát ők szenvedték és a fontos egyházi és kulturális célok. Egyébként az Egyház, a magyar nép érthető életigényeivel szemben tudott mindig nagylelkű lenni... Ma előttünk riadó, vak mélység örvénylik fel; történelmünk legnagyobb nemcsak közjogi, de erkölcsi, politikai gazdasági örvényében fuldoklik a vérző Magyarország. Legyünk az imádság nemzete Az elszakadt partok ellenében a lelkipásztorkodásban van hangsúly... Ha Isten-atyám és Máriaanyám segít, akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztőként kopogtatok lelketek ajtaján, a föltetsző tények ellenében az örök igazságokat közvetítem népemmel és nemzetemmel. Ébresztgetem nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül az állati lét gyökértelenségével egyesek talán igen, de a nemzet temetője, múltja, történelme, tanítása nélkül nem élhet. A felvidéki lakosság helyzetéről Esztergom, 1945. október 15. ... Megverik a pásztort, hogy elszéledjen a nyáj. (Mt. 26, 31.) Ez a nyáj pedig a nagy magyar néptömb... Miért közlöm ezt a fájó helyzetet veletek, Kedves Hiveim? Nem azért, hogy a gyűlölet lángra lobbanjon Bennetek. Elég a gyűlölet már! A szabadságjogok kezelésének, a gyengébbekkel való bánásmódnak kiáltó, vádoló és elrettentő példája ez, amely sorsát magában hordja. Ide bizony a félelemtől és nyomortól az embert mentesítő világ még nem érkezett el. Inkább együttérzés és részvét ébredjen szívetekben a lelketlenség áldozatai iránt, akik testvéreitek és hitrokonaitok. Akik pedig mindezt egy embertelen világ szelleméből cselekszik, azokat mentsétek az Üdvözítővel: nem tudják, mit cselekszenek (Luk. 23, 24.). Bemutatjuk A BÁTKY ZSIGMOND ALAPÍTVÁNYT Bátky Zsigmond, nagy magyar néprajzkutató megyénkben, Kocs községben született, a XX. század első évtizedeiben tevékenykedett a 4 kötetes „A magyarság néprajza" összefoglaló munka egyik alkotója, írója volt. A róla elnevezett Alapítvánnyal az a célunk, hogy az egykori Esztergom vármegye (a Felvidéket is beleértve) magyar, német és szlovák településeinek népi kultúráját, hagyományait, szokásait, egyházi és világi ünnepeit - vagyis az egykori népélet mind nagyobb körét visszaemlékezések alapján feljegyezzük, magnó-, videófelvételeket készítsünk még élő jeles szokásokról, népi mesterségekről, népdalokról, stb. Azzal a kéréssel fordulunk a községek, városok önkormányzatához és az érdeklődő, lakóhelyük kultúrájáért áldozni tudó és akaró magánszemélyekhez, hogy munkánkat, az Alapítvány céljait erejükhöz mérten anyagilag is támogassák, hiszen gondolnunk kell arra, hogy az utánunk következő nemzedékeknek is fontos tudniuk, honnan jöttek elődeik, kulturális gyökereiket hol és hogyan keressék! Segíteni kívánjuk a helyi néprajz iránt érdeklődő gyűjtőket, valamint tájház, néprajzi gyűjtemény létesítésére irányuló törekvéseket, és azt, hogy kiadvány formájában is közkinccsé tehessük a községek hagyományos népi kultúrájáról összegyűjtött, feljegyzett adatokat. Reméljük, törekvéseink találkoznak és összhangba kerülnek a város, a község, ill. az Önök szíves érdeklődésével. Anyagi hozzájárulásokat a következő, az esztergomi OTP RT-fiókjában nyitott számlánkra várjuk 741-4402-8-as számla javára, (egyszámlaszáma: 369-98058) Magánszemélyek az adomány összegét levonhatják adóalapjukból! Kövecses-Varga Etelka Tisovszkl Zsuzsanna RABOKAT ITELO TÖRVÉNYSZÉK 1819-ből maradt fent Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlésének az első külön kötetbe foglalt jegyzőkönyve, amely csak az ítélkezéssel foglalkozott. Ebben az évben 23 ülésen, 77 ügyet tárgyaltak, összesen 113 alkalommal. Külön-külön üléseken foglalkoztak a rabokat ítélő törvényszék, a fenyítő törvényszék ügyeivel, külön a polgári, és külön a pereket ítélő törvényszék ügyeivel. A mai bírói gyakorlattól eltérően, a közigazgatás vezetője, az első alispán „Előlüllése alatt" tartották a törvényszéket, aki ekkor Miklósffy Imre császári királyi tanácsos volt. A törvényszéken a vármegyei táblabírák mellett jelen voltak a főszolgabírák, alszolgabírák, a vármegyei főjegyző, az esküdtek. Kerekes József volt a vármegyei főügyész, Bozzay János az alügyész. Rövid statisztikát készítve kiderült, hogy a leggyakrabbam felmerülő ügy a csavargás volt: 25 esetben. Csehországba, Galíciába küldték vissza úti levél nélküli csavargókat, facér mesterlegényeket. Az ítélet általában a hazatoloncolás volt, egyéb gyanú, kisebb lopás esetében néhány heti börtön és 10-24 botütés. A hazazsuppoltakat az egyes községek kísértették át a következő állomásra: bizony könnyű volt megszökni. Szeptember 22-én két barti lakost ítéltek 20-20 pálcára, akik egy rabot kísértek Bartról Esztergomba. Este 9-kor érkeztek Párkányhoz és a szigeti vendégfogadóba borozni betértek, „és mintegy Éjfélkor jutván a Vármegyének Esztergomi Curiális házához, a hol is bé botsájtatván észre vették, hogy Skamula Ferentz a setétség kezdezésével megszökött." A tolvajlás volt a másik gyakran előforduló vádpont, 16 ilyen esetet tárgyaltak 1819-ben. A többi eset száma egy-kettő. Ilyenek a szolgálati mulasztás, paráználkodás, varázslás, bujaság, zsarolás, káromkodás, garázdaság, lázítás és sorolhatnánk tovább. Ebben az évben egy gyilkossági ügyet tárgyaltak a bírák. Szintén szeptember 22-én tárgyalták a gyilkosság miatt 1809-ben tíz évre ítélt Schaeffer Péter ügyét, aki tíz év letelte után Bajorországba küldetett haza. A bíráskodás mellett a törvényszék a kocsmai rendtartásról is hozott egy szabályzatot, s két ülés csak az úriszéki ítéletek másodfokú tárgyalásával foglalkozott. (OA.)