Esztergom és Vidéke, 1992

1992-11-19 / 45. szám

A SZERZŐ KIADÁSÁBAN Még egy kevéssel adóznom kell a „félkarúaknak", aztán némi - ígérem, nem hosszú - átmenet máris amaz „emlőkhöz " vezérel... Nos, mivel szeretjük a körültekintő döntései őkészítést, körülnéztünk néhány városi önkormányzat házatáján. Tatabányán aiTÓl tájékoztattak, hogy több, mint egy éve baj nélkül működik egy nyerőautomatás játékterem, egy másodikra éppen készültek kiadni az engedélyt Mint mondták, a rendőrség (is) tartott tőle, hogy a ,/élkarűak" vonzani fogják a kétkarú - „gyanús elemeket", de időközben meggyőződtek arról, hogy munkájuknak az ilyen önkéntes „koncentráció" inkább javára mint kárára válik. (Növekszik a nyílt ellenőrzés lehetősége, más egyéb információszerzési módok esélyeiről nem is beszélve...) Megyénk határain túlról csak két példa - a két szélsőségre. Sárváron a törvény szigorát semmiféle helyi korlátozással nem toldották meg. Szentendrén amolyan „lelkiismereti" határozatot hozott a testület, mely szerint a pénznyerők helyi működését „nem tartják kívánatosnak". Én sem, mi sem: teljesen egyetértünk. Csak éppen az efféle „válaszok" hallatán szükségszerű megkérdezni, főként döntéshozóktól: „ - és akkor mi van?" Tényleg, lássuk (ez már csak egy szempillantásnyi időzés): mi is van honunkon kívül, mondjuk, a fejlett Nyugat tájain. Nem azért, mintha máris mindenben (pláne ebben) óket kellene követnünk. Óh, korántsem: ebben egyetértünk. Pusztán azért ez a kitekintés, mert a nyilatkozók egy zárójeles negjegyzésben hasonlóval örvendeztettek meg: „(Nem véletlen, hogy a liberális USA-ban csak két városban engedélyezik a szerencsejátékot, Las Vegasbanés Atlantic Cityben.)" Mivel számomra közismert volt, hogy Nyugaton úgy általában játékgép is, nyerőgép is üzemeltethető éttermekben, eszpresszókban, bárokban vagy akár benzinkútnál, - továbbá, mert pontos ismeretekre szomjazó, az ellentmondásos közlemények megértésére, a talányok megfejtésére törekvő (liberális) tanár-könyvtáros volnék, találomra levettem egy-két útikönyvet a polcokról. Bárdos István művét (így láttam Amerikát) lapozgatva, a 106. oldalon a következő sorokra bukkantam: „Nevaia állam területén járunk, ahol köz'udott, hogy a legeldugottabb helyeken is kaszinók és szerencsejátékbarlangok várják az optimista vendégeket. Távolban az ismeretlen kisváros utcáján még legalább 4-5 kaszinó reklámjai villognak az éjszakában. Áthaladok a fotocellás ajtón és :gy tekintélyes méretű játékteremjen találom magam. Nem számoom, de testvérek között is lehet vagy cétszáz különféle játékautomata, a félkarú banditától' a legbonyolultabb elektronikus játékokig. " (Kiemelések tőlem: N.T.) Akönyv 1988-ban jelent meg. Ha a KDNP helyi elnöksége (titkos) értesüléshez jutott volna arról, hogy időközben a konzervatív (- liberális ) Reagen- vagy Bush-kormányzatok (titokban) erőteljesebb tilalmazást léptettek életbe: - kérem, tájékoztassanak. Hálás lennék érte, hiszen akkor egye téri- hetnénk. Ebben is. így viszont - bizonyítékaik, érveik hiányában - folyton itt legyeskedik körülöttem a gyanú, bárhogy is hessegetem: lehet, hogy ők is ugyanezt a könyvet olvasták?... Csak éppen másként értelmezve?... No persze, útikönyvből temérdek van. Hatályban lévő szerencsejáték-törvényből azonban - kétségtelenül - csak egyetlenegy; és lám, mégis mennyire másként olvastuk. Mi az egészet, - ők azt a felét, amely álláspontjuk szempontjából szükségesebb, így fcntos(abb) volt. Egy másik - az egyházi tulajdon visszaadását szabályozó - törvénynyel kapcsolatban is pontosan erről a szemléletről árulkodik a nyilatkozat, amikor „tiltakozik az ellen, hogy a magát liberálisnak tartó képviselő akadályozza azt, hogy az egyház a demokratikus jogait gyakorolja. Képmutatásnak ítéli meg azt hogy járás, a mai helyzet diktatórikus megalapozója. A mai törvény nem állhat ugyanezen az alapon: ebben alighanem egyetértünk. Kérdés persze, hogyan értelmezzük és alkalmazzuk ennek a XXXIL törvénynek azt az elvét mely szerint a kárpótlás, visszaadás „az egyházak számára szükséges mértékben és időben " történjen meg. Ha „akadályozásnak" kell(ene) tekinteni, hogy ezt a szükséges mértéket és időt ne csak az egyház egyedül határozhassa meg, hanem vele együtt a helyi társadalom egészének igénye, - akkor valóban nem érthetünk egyet Mi, (naiv) liberálisok ugyanis azt gondoljuk, hogy egy demokratikus parlamentnek, kormánynak, önkormányzatnak bármilyen pártösszetételben - nem csupán az egyház(ak) és hívőik érdekeit kell képviselnie. Hanem a mindenkori és összes másik félét is. Velük együtt kell mérlegelni és eldönteni, hogy szükséges-e, indokolt-e a jelenlegi tulajdonos kárának állami megtérítése, a használó megfelelő elhelyezése, egyáltalán és először: a kötelező vagy vállalt feladat átadása. Ezeket nem „az elmúlt negyven év jogi és adminisztratív előírásai" tartalmazzák, hanem a mai törvény: kedvenc közös olvasmányunk... Egyetértünk...(4.) az egyháztól félti a demokráciát." (Kiemelések tőlem: N. T.) Tekintsünk el most attól, hogy Miavecz Jenő ilyet sehol nem mondott és le nem írt. A KDNP egyes megnyilvánulásait „ítélte" aggályosnak, nyilván abbéli (naiv) „rögeszméjétől" vezérelve, hogy ez a párt és az egyház nem (egészen) azonos. De ez a nyilatkozók „csúsztatásai" közül csak az apróbbak közé tartozik, és egyébként sem ez a lényeges. Az első mondat sajátos logikája az, ami bizony - eléggé ijesztő. Az a bi-zonyos törvény (XXXÜ./1991) ugyanis nem csak az egyháznak mint volt tulajdonosnak adja meg a jogokat hanem az ingatlanok egykori „eltulajdonításában" vétlen mai tulajdonosoknak és használóknak is. Előbbieknek a kárpótlás valamilyen formájához (ezek egyike az eredeti ingatlan víjjzatulajdonlása), utóbbiaknak ahhoz, hogy feladataikban és vagyonúkban ne károsodjanak. A törvény - bármilyen törvény - éppen ettől és csakis ettől lehet demokratikus. (Természetesen a mi naivul „rögeszmés" szemléletünk szerint..) Attól, hogy nem „félkarú"... Vagyis a demokratikus törvény és alkalmazása két kézzel, kétfelé oszt jogokat; ha úgy tetszik mindkét félnek valamennyire biztos nyerési lehetőséget Éppen ellenkezőleg tehát, mint az a bizonyos államosítási törvény és elAhogy ugyancsak mai - az ún. hatásköri - törvény írja elő az összes érintett (szakszervezetek, szülők, lakossági csoportok, munkavállalók) véleményének előzetes kikérését Mi megértjük, hogy a történelmileg és a mai törvény „adta módon" egyaránt jogosult egyház(ak) szempontjából mindez „akadályozásnak" látszik. Csak egyet nem értek: miért nem érthetünk egyet abban, amit szintén ugyanez a történelem és ugyanezek a törvények diktálnak. Hogy az érdekegyeztetés: a legfőbb közérdek. Mert ma nem lehet más történelmi és jogszerű - útja-módja az „elhárításnak", mint ez a (sajnos, hosszas) folyamat: az előítéletek, ellenségkép nélkül körültekintő elemzésen, az összes érintett fél törvénytiszteletén alapuló kompromisszum megkeresése. Amiként más vitás kérdésekben is. Netán még az olyan kisebb horderejű ügyekben is, mint a félkarúaké volt... Természetesen mi azért látjuk ezt így, ilyen „rögeszmés" világossággal, mert hozzászoktunk a pártállamban, amelynek „emlőin" - ahogy ez közismert tény - felnőttünk. Hát bizony. Naponta etettek (sőt-régi magyarul - „ emtettek") az érdekegyeztetés tápdús papijával. Állam-papi és párt-mami (ha tetszik: fordítva, de mindegy, mert hímnós egyedként), jelesebb napokon kinyilatkoztatták, hogy létfontosságú érdekeink tökéletesen azonosak. Épp ezért egyeztessük érdekeinket a többségével, amely ők, meg mi, meg én vagyunk. Ezenkívül még a nemzet, a nép, az ország. (Továbbá a hatalom és a dicsőség...) Ami nekünk-így, egységbe forrva - fontos, az nyilvánvalóan a többség érdeke. De mert a többség: mindenki, ami ennek nem fontos, az senkinek sem fontos... Bizony, ilyen tejecske folydogált azon emlők egyikéből. (Gyengébbek kedvéért ráírták: „Támogatott"...) Meg még olyan, hogy állam(párt)maminak (papinak) hálával tartozunk, mert ,fölnevel és táplál, ránk gondot ő visel. "És nem szűnik fogni a kezünket, hogy azonnal kivezessen gyermeki eltévelyedéseink sötétjéből. Pedig be is csukhatna, agyon is lőhetne. (Lásd: régi alapvicc a jóságos Lenin-elvtársról.) Ám ő ezt nem teszi, lévén egyre kegyesebb. Legfeljebb elbocsájt állásunkból, egy leheletnyit akadályozza érvényesülésünket, picikét szigorúbban alkalmazva némely játékszabályt. (Melyek mindegyike, persze, abszolút demokratikus, hiszen a többség állította fel, azaz mi.) Ilyenek folydogáltak, bizony... Sokáig csak ilyenek. (Ám ez már olyan ásatag-régen volt, hogy nem is értem magamat: honnan is emlékezem rájuk? Olvastam tán valahol?... Mostanában?...) No de - mit tesz Isten! - lettekvoltak egyéb más emlők is ottan. (Feliratok: „Tűrt"... „Tiltott" ...)tlet és irodalom, Mozgó Világ, Valóság, Csoóri, Konrád, (akkor még Csurka is...), szamizdat stb. stb. Itthon is, meg Nyugatról...Meg még az ördögi SZU-ból is...Hogy a hatalom nem kegyből lehet demokratikus(abb). Hogy szolgálnia kell, mert mi választjuk és fizetjük. Hogy jogrend, meg nyilvánosság, no meg az ellenzék szerepe.. .Ilyen reform-népi, meg reform-liberális, meg reform-(akkor még nem bolsi...) hogyishívjákok Másféle emlők, többféle kategóriában... (Ha úgy tetszilc) Mi pedig, komisz kölkök, csak úgy a saját buta fejünkből kiindulva, válogattunk közöttük. (Latin szóval: disztingváltunk.) így éltünk, éldegéltünk. (Át- és túl...)Felnevelődve. Úgy-ahogy, de mindahányan. Talán ez nem akkora baj, ugye? És talán az sem, hogy - ha már belekezdtem - végig is gondoltam ezt az egészet Elvégre egy értelmiséginek ez szolgálata, és kötelezettsége. Ha úgy tetszik: politikusi és morális. Egyetértünk?... pártonkívüli szabadelvű képviselő