Esztergom és Vidéke, 1992

1992-02-14 / 5. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 E heti ajánlott levelem HOGY IDŐBŐL ÉS TÖBBESSZÁMBÓL KEVESEBB HIÁNYOZZÉK... Címzett: Varga Péter (Esztergom és Vidéke, 1992. 2. szám) A fent jelzett lapszámunkban nyilvánosságot kapott „tudósításod" a nagy remények teljesületlenségét kéri számon a város hivatalbéli önkormányzatától. „A rendszerváltást követően joggal vélhették az esztergomiak: Szent István városa negyven esztendő elnyomás után újbóli reneszánszát éli." így kezded, hogy azután „lepusztult épületek" vigasztalan városképével, a tudomány és művészet érdemes helyi alkotóinak anyagi támogatás és „körülrajongás" híján méltatlan elszigeteltségével, - megannyi negatív példával támaszd alá záróegyenleged: Esztergom egyelőre ilyesmire nem ér rá. Itt kérem gazdaság van és vállalkozás, autógyár és üzlet, nem érünk rá olyasmivel foglalkozni, mint kultúra, művelődés, oktatás, egészségügy és egyéb dőreségek." Ilyetén végkövetkeztetésed borúlátása, keserű iróniája engem is mélyen érintett. Egyfelől, mert magam is hajlamos vagyok az efféle hangütésre, de főként azért, mert - ha akarom, ha nem - bennefoglaltatom az általad használt többesszámban: „esztergomiak", „Esztergom"... „nem érünk rá." Válaszolnom kell hát, kedves Péter, „érsekvárosi tudósításodra." Azzal a meggyőződéssel teszem, hogy együttgondolkodó munkatársak lehetnénk amint voltunk is -, hiszen osztozunk a kultúrapártoló szenvedélyben. Az a pár évtizednyi korkülönbség azonban, amely - sajnos - közöttünk van, engem a mérlegelő megfontolásnak is „elkötelezett". A figyelmes körültekintés és a fegyelmezett gondolatépítés „önkénteseként" vallom: ezeknél célszerűbb „fegyvert" semmilyen tudatos értékvédelem nem forgathat, hogy értékeit érvényesítse. Feltételezve, hogy mindebben egyetértünk, talán el tudod tőlemfogadni, ha hiányfeltáró „jelentésed" szemléletében, módszerében „ tetten érek" néhány hiányosságot. Ami a leginkább alapvető, mert minden más - türelmetlenség, pontatlanság - ebből következik: történelmi szemléd felületessége. Kiindulásként a reneszánsszal példálódzói. Vitéz János, Bakócz Tamás városa vagyunk: ki merészelne hát igazadban kételkedni? De megkérdezted-e magadtól, hogy hány évszázadon, hány fejlődési szakaszon haladt (...? vergődött!) át a humanizmus eszmeisége, míg európai és honi tetőpontjaira feljutott? Ugye, te sem vitatod, hogy diadalmas fénykorát nem egy „rendszerváltás" + alig másfél esztendő hozta meg, hanem változások hosszú folyamata, amelyet konfliktusok szövevényes rendszere mozgatott? És hogy az isteni kor köznapi halandói, akik a magaslatok alatt, az udvari fénykörökön kívül csak árnyakkal viaskodtak, csak a „lakhatóság" nehéz gondjaival, miközben folyt a Nagy Átépítés: - ők az Épület tervéből mit fogtak fel, mennyit véltek részüknek az Egészből?... Mit, mennyit éltek meg az ö Reneszánszukból? Közömbös tényező ez a történelemnek, amely századok során a Mindnyájunkét építette, hogy a polgári értéktudat máiglan jogos büszkeséggel nyilváníthassa öröksége legnagyobb kincsévé. Miért ne vélhetné tehát joggal minden mai esztergomipolgár - ha nem csupán néz, de gondol is-,hogy városa az országgal együtt valóban „ újbóli reneszánszát éli" ? Tudod ezt magad is, a művelt történelemtanár, hiszen leírod: „Elején vagyunk még a történetnek." A folyamat mélyáramát is megmutatod: „Itt kérem gazdaság van és vállalkozás, autógyár és üzlet (...)" Hát akkor?... Nem gondolod, kedves Péter, hogy ezek nélkül lehetetlen - s így valóban csak jámbor óhaj.filoszi „dőreség" - a mi értékrendünk esélyeiért felelősen megszólalni? Mi egyébre épülhetett biztonsággal a polgári humanizmus szellemi kultúrája, mint a másikra: az anyagira, a gazdaságira, az üzletire? Mi másból éltek meg művészei, tudósai, mint az egyház és a polgárság gyarapodó vagyonából? Meg az ezzel együtt gyarapodó, teljesedő értéktudatából, amely egyre kevésbé tekintette veszteségnek a „ ráfordítást" mecénást adományok, illetve közadók formájában. Ha úgy tetszik, „két kultúra" kölcsönhatásából nőtt fel az az Egy. És ugyanígy ez a mostani, ez az „újbóli" sem válaszhat más lehetőséget, mint az „ikrek" párbeszédét. A vitára és tanulásra kölcsönösen kész alkuhelyzetet. Az érdekegyeztető ütközésekfolyamatát, amelyben mi megtanulunk a szűkösebb pénzzel ésszerűen gazdálkodni, ök pedig értékgazdálkodni a mi féltett szellemi javainkkal. Miközben véglegesen rájövünk, hogy együtt vagyunk: Mi, - csak éppen kétfelől, „két kultúra" felől érkezvén lettünk egy képviselőtestület. Amelynek közös dolga, hogy egy egész várost - a számára egyetlent - képesítse „önkormányzóvá". Ami ehhez az igazi többesszámhoz kell, kedves Péter, az rengeteg türelem és idő. Történelmi szemléletünké éppúgy, mint a saját napjainkat fogyasztó időáldozat. Bizony, ez a testület, ez a hivatal „ráért" a kultúrával (s az általad sorolt egyebekkel) „foglalkozni" ... Nem hagytuk, hogy ne foglalkozzunk - mindnyájunk, a Város érdekében - egymás értékeivel. Bár te úgy választottál, hogy visszahúzódsz ebből a zavaros változásból, minden bizonyított érték gyötrelmes újramérettetésének korszakváltó kény szer-hely zetéből, - kívülről is átláthatnád: a sértődöttség nem vállalkozás. S ha az lehetne is, biztos, hogy nem hasznot hajtó. Az önkormányzó képességű városi többesszám érdekében egyedül az volna célravezető, ha velünk együtt, higgadt türelemmel tanúsítani tudnád: a tavalyi költségvetés - amely még a te közreműködéseddel készült - egy jottányival sem csorbult a „mi" sérelmünkre. Sőt, a harmadik negyedévben hozzátettük, ami az intézmények működőképességéhez az infláció miatt szükségessé vált. Meg azt is, ami a hagyományfolytató, újrateremtő alkalmakhoz (augusztus 20., október 26.) kellett. Az idei költségvetési rendelet előkészítésében pedig a testület határozata már tízmillió forint körüli összegben „számol" a kultúra és a sport megőrizve-fejlesztő céltámogatásával. Ami több mint háromszorosa a tavalyi ráfordításnak. Mindezt, kedves Péter, kívülről is követheted: ez éppúgy jogod, mint a kritikus véleménynyilvánítás. De nem lenne teremtőbb szolgálat, ha vállalnád a szükségszerű ütközések türelmes, munkás folyamatából a téged tudásod és tehetséged szerint megillető részt? Talán emlékszel: nem sokkal távozásod után én egyszer már hívtalak. Most sem késő, hogy közénk jöjj. így volna igazi az a többesszám, és ez lenne igazi teljesedése az időnek. Amelynek valóban - ahogy írtad - az elején vagyunk. Hogy közepe és tetőpontja is: - hogy olyan íve legyen, amelyet bizonyosan é$ is, te is elgondolunk: kedves Péter, nem lehetne, nem kellene együtt csinálnunk ezt az Egészet?... Szeretettel üdvözöl: LÁZÁLOM*? Tisztelt Olvasó! A kertvárosi népszavazás eredményeként - közel nyolcvan éves városhoz tartozás után - leválik a településrész. Vajon miért vállalta magára az itt élő lakosság nagy része, hogy az önállóság megvalósításának csöppet sem könnyű terheit veszi a vállára? A válasz látható a település utcáin, terem, az üzlethálózat, a szolgáltatások alacsony színvonalán. Az emberek úgy érzik, hogy ma már kevés az, amit a Város vezetői „kötelezően" tudnak adni számunkra, de azt is tudják, hogy valójában a Városnak sincs sokkal több. A lakosság - látva a környező települések lassú, de folyamatos fejlődését -, maga akarja kézbe venni a község jelenének és jövőjének irányítását. Azt tartja, hogy csak az az egyén és közösség tesz a lehetetlenségnél is többet lakóhelye, lakóközössége érdekében, aki a saját bőrén érzékeli a rosszat, a javítanivalót Be kell végre ismerni, hogy ma még túlságosan messze vagyunk a várostól ahhoz, hogy a „bentlakók" igazán ismerjék, elhiggyék és megértsék az itt élő emberek gondjait Éppen ezért, azt hiszem, a városnak hagynia, megértenie és talán segítenie kellene, hogy ez a teljesen különálló kistelepülés a továbbiakban a maga útját járja. Teljes egészében úgysem tud elszakadni a várostól, hisz az elmúlt évtizedek alatt olyan erős szállakkal kötődött hozzá, melyeket egyetlen népszavazással, egyetlen tollvonással nem lehet semmivé tenni. Én úgy gondolom, valójában nem is szabad. Engedje meg, Tisztelt Olvasó, hogy mint magánember eljátsszak egy gondolattal, mely bennem már a népszavazás előtt megfogalmazódott Meggyőződésem, hogy a település mai leválása NEM lehet örökérvényű. Hosszú távú elképzeléseim szerint, majd úgy negyedszázad elteltével, létrejöhet a három település - Esztergom, Esztergom-Kertváros és Dorog - szövetsége, melyben mindegyik település összeségét érintő kérdésekben egységesen, regionálisan döntenek. Innen már csak egy lépés a nagy cél, a megyei jogú nagyváros megvalósítása. A települések közötti viszonylag kis távolság az elkövetkező évtizedekben valószínűleg teljesen elmosódik, a mai Esztergom és a Kertváros közötü külterület „belakhatóvá" válik, új utcákat nyitnak és új (Folytatás a 3. oldalon)