Esztergom és Vidéke, 1992

1992-01-15 / 1. szám

4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Tisztelt Szerkesztőség! Ünnepi kettős számukban a év és a munkásmozgalom törté­szerzőjük (s.j.) tollából megjelent nete is. Természetesen nem a mar­„ígyműlik el a világ dicsősége..." xista filozófia tanulmányozására című írásukkal kapcsolatban sze- akarok buzdítani, de azért az elemi retném néhány gondolatomat ismeretekkel illik tisztában lenni, megosztani Önökkel és a lap olva- A cikkben vázolt törtlnelmi mi­sóival. liőről csak annyit, hogy hosszú Előrebocsájtom, hogy nem a éveken át a hely a 19-es Hősök tere szerző érzelmeivel, világlátásával nevet viselte. Megvallom, engem vitatkozom, azokat tiszteletben családi vonatkozások is kötnek e tartom. S.J.-t Esztergombakerülé- térhez. Anyai nagyapám alig múlt se óta ismerem, ezért nagyon el- 18 éves, mikor részt vett a párká­csodálkoztam, hogy egy iskolá- nyi csatában. Soha nem volt kom­zott, írástudó ember összekeveri a munista, nem is rokonszenvezett hetven éve létező, s éppen a na- velük, de mikor veszélybe került a pókban megszűnt Szovjetunió ál- város, ahol lakott, habozás nélkül lami zászlaját a munkásmozgalom fegyvert fogott. Súlyos tüdőlövcs­vörös zászlajával. Tudom, hogy sel hozták vissza. Amíg lehetett, sokan azonosították ezt a két szim- minden évben leróttuk kegyele­bolumot egymással, de ez nem le- tünket a csatában elesettek emléke het indok arra, hogy a tényeket előtt. Sokunknak ezt a miliőt is megmásítsuk. jelenti ez a tér! Egy hatéves gyereknek persze Nem tudom ki, s mikor döntött nem kell tudnia a vörös zászlóról, úgy, hogy az iskola faláról leve­de ha Európába akarunk eljutni, ez gyék az emléktáblát. Dicséretes a tudás később kicsit kevés lesz. buzgalma hozzájárul történel­Jövőnk csak akkor lesz, ha múl- münk leegyszerűsítéséhez. Ha tunkat is megismerik gyerekeink, nincs tábla, az esemény sem tör­Ennek a múltnak pedig, ha tetszik, tént meg. Ez ugyanolyan torz tör­ha nem, része az elmúlt negyven ténelemszemléletet fog eredmé­nyezni, melyet ma egyesek oly er- térségében, ahol mi is élünk, az kölcsi fölénnyel leszólnak. elmúlt évtizedekben - sajnos - az Végezetül ajánlom a szerző fi- elnyomó idegen hatalmat testesí­gyelmébe az áhított nyugati de- tette meg. Bizonyára el fog telni mokráciákat, ahol a szervezett néhány évtized, amíg tudatunkból munkásság (nem kommunisták!) eltűnnek a hozzá fűződő negatív ma is szabadon használhatja moz- asszociációk, s akkor ismét eredeti galmi jelképeit, s akikből ez elle- jelentésében ragyoghat utcáinkon, nérzést vált ki, nem ízlésficamról beszélnek. Párizs, Róma, Bécs vi- Amit a tizenkilences hősök em­tathatatlan varázsát sem ki- léktáblájával kapcsolatba ír, azzal sebbbbbbbítik az ott megjelenő egyetértek. Levétele mégis helyes vörös zászlók. Sokan ott sem sze- volt, hiszen egy vörös csillaggal rétik, de a demokráciához ez is ellátott emléktábla mégsem a hozzátartozik: „elviselni" a más Mindszenty térre való, hanem, eszmét vallókat. Persze ezt ott is, mondjuk, a csokahíd megmaradt itt is nehezebb cselekedni, mint pillérére, mint az javaslatként is mondani. fölmerült. Esetleg a vörös csilla­A tények makacs dolgok, s mel- got kéne róla eltüntetni, vagy anél­lőzésük nem szerencsés dolog, kül újrafaragtatni. Sajnálom, hogy a szerkesztőség A vörös zászlóval és a csillaggal tagjai sem vették észre az előfor- is úgy vagyunk, mint a „szocialis­duló tévedést, s nem korrigálták ta" jelzővel. A diktatúra annyira azt. kisajátította, hogy - bármennyire Forró Sándor is tisztelem a szocialista meggyő­ződésű embereket - nem szívesen * * * veszem nyelvemre e szót, noha eredeti jelentésében nagyon szé­Tisztelt Forró Úr! pen cseng. Meggyőződésem, hogy a vörös Har aS nélkül köszönti: zászlónak mint szimbólumnak a megítélése nem műveltség kérdé­se, hanem az érzelmeké. A mun­kásság vörös zászlaja a világnak e Sebő József Egy anomániás év végi vezeklése Újabb ügy, ügyecske: a szentta­mási stációk előtt, felfelé a helybé­li Via Dolorosán évek óta ott ár­válkodnak gusztusos pvc-üregük­ben a kilógó kábelvégek, várván a kandelábereket. Öt, tíz éve? Nem tudom. De ez nem is érdekel. Azt sem tudom, ki lehet a felelős - az arra járót ez egyébként sem érdek­li. Látszik, hogy nem tegnap hagy­ták abba ott a munkát, s ennek kapcsán kialakul, megerősödik egy - eleinte még tudat alatti ­megállapítás: rendetlenek. Trehá­nyok. Szervezetlenek. Az előítéletek lélektana. Többen szóltak már, hogy ano­mániáimban csak a rosszról, a ren­detlenségről írok, mikor itt történ­nek jó dolgok is. A glossza műfaja, amelyben én itt szerencsétlenke­dem, sajnos, erre találtatott ki. Ami pedig evidens: hogy van ke­nyér, hogy tiszta a város - arról minek kell írni? Hát nem az a ter­mészetes? Tévedés ne essék: én nem fel­elősöket keresek. Erre a munkára van egy legitim grémium: a pol­gármesteri hivatal. Nem az igazat, hogy ki, hol, mennyiért etcetera. Piszok van, rendetlenség van. Mi­ért van? Ne legyen! Ez ennyire egyszerű. Ha eddig még nem tűnt volna fel, én nem egy Víziváros­Sziget erőmű, Repülőtér-Belvá­ros-Várhegy metróvonal és egyéb fantazmagóriák mellett kardosko­dom, hanem olyan magától értető­dő dolgok hiányát teszem szóvá, mint éppen itt, a cikk elején. És szóvá kell tenni, hátha csoda törté­nik, mint 1974-ben, mikor egy té­vévetélkedő első perceiben Vitray Tamás szájából a következő hang­zott el: gyönyörű ez a kiskápolna! De nem bántja senkinek a szemét ott mellette az az undorító sziréna? Az adás végére - kb. három órával később!! - a sziréna eltűnt. Az ÉDÁSZ (?) kivonult, felmásztak, leszerelték, kiásták stb. Ijesztő arány tévesztések áldo­zatai - és sokszor elkövetői - va­gyunk. Ágyúval lövünk verébre, mennyei átkokat szórunk csirke­tolvajokra, vérért kiáltunk piti ügyek, piti emberek miatt. Ebbe a hibába magam is bele-beleesem. Éppen ezért: adott időben, nyilvá­nos helyen hamut szórok a fejem­re, ha számba vétetnek bűneim. Előzőleg azonban kérek egy csek­ket a helypénz befizetésére, s ké­rem, biztosíttassák egy guszti ku­kakonténer a maradványok eltaka­rítására. Rafael Balázs A Patkány Patkányt láttam. Nem tudom, kövér volt-e vagy sovány, fiatal vagy öreg, mert ez volt az első, amit én magam vettem észre. De patkány volt, az biztos. Sima sző­rű, csupasz farkú, fürge patkány. Amiről az embernek csak rémisz­tő dolgok jutnak az eszébe. Kínok, betegségek, szenny és csatorna­bűz. Az Aranyhegyen egy konténer mögül szaladt az utcai lefolyóhoz, és elmélyedten szaglászott. Egy normális nő, ha meglát akár egy egeret is, eszeveszetten ugrik fel az első magasabb alkalmatos­ságra - legyen az szék, farönk vagy egy járókelő nyaka. Sikoltozásá­val pedig kellő hatást érhet el - s nem az egérre nézést. De egy patkány!? Az utcán! Tu­dom: „hol élek én?!", „nem olva­sok újságot?!" - és más hasonló kérdéseket lehetne feltenni...ne­kem , aki még ráadásul állatbarát is vagyok. Szóval, ha az ember reggel meg­pillant egy kölyökmacskányi rág­csálót, miközben épp arra gondol, hogy vesz magának egy csokolá­dét vagy hasonlót, végképp nem tudja, mit csináljon. En úgy csináltam, mint aki nem csinál semmit és közben azon gon­dolkodtam, vajon hol lehet patká­nyírtót kapni. Mintha az én dolgom lenne... Schmöltz ELSŐ DÍJASAINK A Veszprémi Akadémia Bizottság által meghirdetett pályázaton első díjat nyert a Nemzeti Alaptanterv Komárom-Esztergom megyei se­gédanyagát összeállító, 16 fős munkacsoport, amely Balogh Akosné szaktanácsadó vetezésével dolgozott. Egyéni díjat kapott dr. Magyar György kandidátus, a Vitéz János Tanítóképző Főiskola oktatója, Kövecses Varga Etelka és Tisovszky Zsuzsa, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum muzeológusa, és Csom­bor Erzsébet, a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár igazgatóhelyet­tese.

Next

/
Thumbnails
Contents