Esztergom és Vidéke, 1992

1992-08-28 / 32-33. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 9 Ismét a vaskapui Mária-szoborról Az Esztergom és Vidéke tavalyi 32. számában Ortutay András öszszegezte a vaskapui menedékház közelében álló Mária szoborral kapcsolatos addigi kutatásainak eredményeit, pontosabban az első szobor elhelyezésének történetét Az írásból olvasóink nem tudhatták meg e szobor alkotójának nevét Nem azért, mert szerzőnk készakarva hallgatta volna el, hanem mert mindezidáig neki sem sikerült kiderítenie. Acikkmegjeleméseután Ortutay András egy Budapesti keltezésű levelet kapott; ebből sem derül ki az alkotó neve, ám mégis érdekes adalékkal szolgál: Tisztelt Igazgató Úr! Mint esztergomi elszármozott otthon maradt húgom segítségével olvasgatom az Esztergom és Vidéké-t. Ez évi 32. szám 6. oldalán örömmel láttam A vaskapui Madonna szobor c. cikket. Sajnos a szöveg a képpel nincs összefüggésben. Ugyanis a szövegben említett szobor fából készült, színesre festett volt. Ugy 15 év múlva kezdtek jelentkezni rajta az idd viszontagságainak nyomai. A festék lekopott, ezért a szobrot felállító turisták újra akarták festeni. Ezt azonban nem tudták végrehajtani, mert a szoborba vadméhek fészkelték be magukat és teljesen szétrágták belülről. Ezért elhatározták, hogy maradandó kőszobrot emelnek. Ez a mai, amely a képen is látható. 1940 körül történt a szoborcsere, közadakozásból készült. A felállítás körül egy kis huzavona keletkezett, mert a több mázsás kőszobrot nem lehetett vállon felvinni, mint fa elődjét. Szállítót kellett fogadni, s ezt a többletköltséget előre nem kalkulálták be. Családunk minden napját több mint egy évigfoglalkoztatta a kőszobor, mert édesapám az MTE esztergomi osztálya pénztárosaként kezelte a szoborra érkező adományokat. S bizony néhány vezetőségi tag saját adományain túl előleggel járult hozzá a szállítási és felállítási költséghez, hogy az előre kitűzött időben a szoboravatást meg lehessen tartani. Tisztelettel Németh Ferenc oki. erdőmérnök, Budapest Olvasónk megjegyzése jogos: az íráshoz mellékelt fotó valóban nem az eredeti fa-, hanem a későbbi kőszoborról készült. Ugyanis arról sincs dokumentumunk, hogy mi történt az első szoborral. Németh Ferenc levelének vétele után tovább folytattuk a kutatást, amelynek során kiderült: a szobron már sokkal korábban, felállítása után másfél évvel (!) jelenkeztek az első avulási jelek. Az Esztergom és Vidéke 1923. május 3-i számában találtuk az alábbi közlést: „ Vaskapui Mária szobrot az idő viszontagsága alaposan megrongálta. A minden nemesért lelkesedő turisták kedden lehozatták a szobrot és újrafestik, hogy ismét díszére váljék nemcsak a Vaskapu, hanem a városnak is." Ugyancsak e lapból tudjuk, hogy a helyreállításhoz megindult a gyűjtés. A város polgárai - nem csak a turistaegylet tagjai! - igen hamar összeadták a szükséges pénzt, illetve saját munkájukat Lapunk május 20-i számában már ezt írhatta: „A vaskapui Mária-szobor újonnan átfestve tető alatt újból visszakerült a helyére. Pénteken délután a reáliskolai cserkészfiúk vitték fel. A szobor elhelyezésénél több esztergomi turista is jelen volt. A festést Erdélyi Lajos szobafestő eszközölte, a tetőt pedig Németh Lajos mechanikus készítette." Levéltárunkban fennmaradt az az elismervény, amelyet Németh Lajos írt alá 10.000 koronáról - de ezt a pénzt soha nem vette fel, adományként maradt a turistaegyesület pénztárában! Valószínűsíthető, hogy ez a tető védte meg a szobrot több mint 15 esztendőn át, amikor is kőből faragottra cserélték ki, arra, ami ma is látható. Mivel a szobor történetében két fontos adatot még nem ismerünk az alkotó nevét és az első szobor hollétét -, kutatásainkat tovább folytatjuk. Ehhez olvasóink segítségét is kér jük, akár szóban, akár levélben. Bármilyen kapcsolódó dokumentumot köszönettel veszünk! - bencze Köbölkút sem., Az Esztergom és Vidéke olvasói testvérvárosunk, Párkány havi lapjából átvett írásokból is megismerhették, hogy a város lakosságának többségi népszavazása ellenére sem valószínű, hogy a település visszakapja nevét, Párkányt Esztergom vármegye másik rangos településén, a történelmi nevű Köbölkúton is népszavazás foglalt állást az ősi név viszszaállítása mellett. A szlovák kormány július 28-i ülésén Párkány és Köbölkút esetében is elutasította a történelmi név visszaállítását A kormány „történelmi, nyelvi és gazdasági okokkal" indokolta döntését amely előre látható volt Köbölkút esetében így marad a Gbelce név, amely 1948 óta szerepel a térképen. A Népszabadság tudósítójának elmondta Kovács Ferenc polgármester, hogy a szavazók 94,5 %-a döntött a régi név visszaállítása mellett, de „a mostani időszak úgy látszik nem alkalmas arra, hogy egy falu visszakaphassa eredeti elnevezését" Honnan is származik a Köbölkút név, mióta ismert? 1233-ban Péter alnádor nevében fordult elő írásban elsőként Cubulcut formában egy oklevélben, de egy évvel később már Kubulkut formában is találkoztunk vele. Eredetileg királyi birtok volt 1299-ben a Hontpázmány nembéli Forgách András faluja volt Jelentőségét jól mutatta, hogy 1332-es pápai összeírásban is szerepelt plébánosa. Bár a török háborúk frontvonalába esett, de mind a XVI-XVII. században lakott, jelentős település. 1570-ben az esztergomi szandzsák összeírása szerint 40 ház után adózott Ezt megelőzően a magyar királyi összeírók szerint Báthori András birtoka volt A török háborúkat követően egy időben Bottyán János birtoka. A történelem folyamán mindig magyar lakta falu volt jól mutatja ezt az 1773-ban készített Lexicon Locorum, amely szerint neve Kőbőlküth, a lakók nyelve magyar. Az 1780-l-ben készített Tabellae Locorum négy névváltozatot is említett Köbölkút Kőből-kút, Keőből kut, Keőbél kut. Az 1784-87-es népszámlálás idejében gróf Pálffy Károly birtoka volt, lakóinak száma 645. A falu névadása egyértelműen magyar névadás, a kút tagot csatolták az előtaghoz, amely a XVÖI. századvégi értelmezések tükrében a kút kőből építettségére utal. Az árpádkori formák ismeretében viszont a köböl mértékegység is felmerülhet mint magyarázat, s mi ezt tartjuk valószínűbbnek. A korábban említett riportban a továbbiakról. így nyilatkozott a polgármester: ,Annyit tudunk tenni - s ezt meg is tesszük -, hogy a népszavazás anyagait, az általunk összegyűjtött történelmi okmányokat, okiratokat sokszorosítjuk, s különféle archívumoknak, múzeumoknak felajánljuk Szándékaink szerint megküldjük e történelmi anyagot az esztergomi Balassi Múzeumnak is. Abban reménykedünk, hogy pár év múlva amikor talán már nem lesz ilyen nacionalista légkör Szlovákiában, elővehetjük majd az iratokat s újra kezdhetjük a névváltoztatási procedúrát" O.A. Történész Világkongresszus A Magyar Történészek Világszövetsége 1992. augusztus 17-18-án tartotta meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi termében tudományos konferenciáját a Habsburgok és Magyarország címmel. A megnyitó napon Benda Kálmán, a kongresszus rendezőbizottságának elnöke, Kosáry Domokos, az MTA elnöke és Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatójának köszöntője után hangzott el Szakáiy Ferenc: Habsburg Magyarország és a török hódoltság c. bevezető előadása A felkért előadók között volt dr. Beke Margit a Prímási Levéltár igazgatója, aki az esztergomi érsekeknek a török ellenes harcokban játszott szerepéről tartott adatgazdag, színvonalas ismertetést A hercegprímás szakácsa Mikor Vaszary Kolos herczegprimás egy téli este mindenek hire tudta nélkül, zajtalanul beköltözött esztergomi rezidencziájába és előkérte egy kis hideg sültből álló vacsoráját az udvarmester kellő tisztelettel előterjesztést tett neki, hogy a konyhán lenn vár az uj franczia szakács, a ki remeklésre és csodák elkövetésére kész Szent Benedek magyar fiainak sok szép és jó tulajdonsága között van a jámbor asztali örömek szeretete is. S hogy e kedvtellést mennyi tudománnyal iizik, bizonyíthatja mindenki, a ki valaha szerencsés volt benediktinusok közmondásos vendégszeretetét élvezni. De az is köztudomásu, hogy az ő soha nem szertelenül bőséges, mindazáltal pompás konyhájuk megmaradt szeplőtlen ősi magyarnak, sőt nyakas kemény szittyának. Másnap délelőtt az udvarmester megjelent Vatel Hyppolite konyhakormányzó ur előtt, aki, mint minden franczia szakács, ős unokaöccse a nagy Vatelnek, a grand Coude tragikus véget ért maitre d'hotel-jének, és régente Wahrmann Mór urnái hivatalnoskodott. Az udvarmester előadta a fontos férfiúnak az ebéd programmját melyet közvetlenül felsőbb helyen adtak neki utasításul: - Először is husieves gombával. Monsieur Vatel önérzetesen dörzsölte kövér kezét: - Helyes; potage Cardinal Mazarin, Chateau Yquemben főtt szarvasgombával. - Dehogy azzal: ő herczegsége azt nem szereti; csak közönséges husieves legyen egy kis szárított kucsmagombával. (A kucsmagomba és a közönséges leves hallatára monsieur Vatel sértődötten lépett hátra, de mérsékelte magát és hallgatott) - Aztán marhahús. A művész széles ábrázatát engesztelődő mosolygás világította meg. - Bravissimo! Boeuf á la Cardinal Richelien vagy á la Colonel Francois Fenyvessy... - Nem, nem, édes ur, rendes főtt marhahús tormával vagy czéklával. A czékla szóra az ősi Vatí-vér felforrott - Udvarmester ur, ön feledi, kivel beszél! Családunk kétszáznegyvenéves történetét soha sem szennyezte be czékla! - Már én arról nem tehetek, kedves monsieur. A harmadik fogás savanyu káposzta dagadóval. (Vatel urat a „dagadó" ugy érte, mint a villám. Sápadtan tántorodott meg; de rögtön magához tért és fehér köténye mellől kirántotta a nagy tráncsérozó-kést). - Látja ezt a fegyvert? kiáltott kevély haraggal. Ós nagybátyám szivébe mártotta, mikor XIV. Lajos a grand Condénéi ebédelt s a tengeri halak nem érkeztek meg kellő időben. Vagyok neki oly méltó utódja, hogy inkább én is így cselekedjem, semmint dagadót - érti uram? dagadót! - főzzek Ezennel benyújtom lemondásomat! A lemondás elfogadtatott A primás konyháját most magyar ténsasszony vezérli s mint mondják, hetedhétországra szóló malaczpecsenyét tálalt föl azon a diszebéden, a melyet a pápai nunczius tiszteletére rendeztek. S a monsignore, a krónika szerint oly jóízűen ropogtatta a szép piros porcellus piugnist mint soha semmi brillat-savaríni eledelt (Esztergom és Vidéke 1892. ápr. 28. betűhív közlés.) IDŐLAPOZÓ 1*1 ^ÍÉilfs»í—• ' Oi ifi A szerkesztésében