Esztergom és Vidéke, 1992

1992-07-24 / 28. szám

1992. július 24. 28. szám Ára: 19,50 Ft ESZTERGOM és VIDÉKE POLGÁRI LAP Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: DR. KŐRÖSY LÁSZLÓ Újraindult 1986-ban DIÁKOKNAK Rossz hír diákoknak: felújítják az iskolákat! A nyáron oktatási intézménye­ink karbantartására is sor kerül. A Petőfi Sándor Általános Iskola, az Arany János Általános Iskola, a Somogyi Béla Általános Iskola ta­tarozása nem tűrt halasztást. A kö­zépiskolák közül a Szent István Gimnázium és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola felújítására kerül sor. A József Attila Általános Iskola, az Árpád-házi Szent Erzsébet Egészségügyi Szakközépiskola és a 317. sz. Szakmunkásképző Inté­zet műszaki hibáinak elhárítására pedig megrendelték a vizsgálati terveket. * A Szent István Gimnázium diákjai testvérvárosunkban, Bam­bergben jártak. Diákjaink a bambergi önkor­mányzattól háromszáz márkát kaptak. Ennek átadására az au­gusztusi képviselőtestületi ülésen kerül sor. Megjelenik hetenként Esztergom Város Önkormányzatának és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárának támogatásával Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, Széchenyi tér 25. Tel./fax: 13-756 Tx: 27-477 A Bástya Áruház eiső emeleti szintjének terve A városközpontban tizenkét éve üzemel a Bástya Áruház, mely legú­jabb elnevezése szerint Bástya Ke­reskedelmi és Szolgáltató KFT. Fennállásuk első évtizedében jelen­tós forgalmat bonyolítottak le, sok vásárlójuk volt. Az utóbbi időben árukészletük megcsappant és a ve­vőkör is beszűkült. Az elmúlt hetek­ben a Bástya jövőjét illetően hihetet­lenebbnél hihetetlenebb hírek ter­jedtek a városban. Azt beszélték, hogy autószalon lesz, hogy bezár­ják, hogy eladják... Mégis, mi van a Bástyával? Brassai György ügyvezető igaz­gatót két hónappal ezelőtt választot­ta meg a taggyűlés a kft élére. A tulajdonosok, az UNIKER, az ÁB Novinvest, a Bétex, a VOSZK, a győri Hűtőipar és a magánszemé­lyek azt várják, hogy az ügyvezető igazgató, valamint Quintz József gazdasági és Orbán Balázs kereske­delmi helyettes eredményesen mű­ködtessék a 175,5 milliós törzstőké­jű társaságot. Korábban a Bástya RT kül- és nagy­kereskedelemmel is foglalkozott. Most a KFT profilja tisztán kiske­reskedelmi lesz: élelmiszer, mű­szaki, méteráru és lakástextil, papír és írószer, női és férfi divatárú és ajándék. A Bástya 1991-ben 70 milliós veszteséggel zárta az évet. Ez év tavaszán már túlságosan nagy volt a hitelállomány és a tartozás. A szállí­tók egy része már nem adott árut. így reskedelmi normák szerint épült, alapterülete 4000 négyzetméter, amelynek alig a fele az eladói tér. EbbŐl az élelmiszer osztály ma 330 négyzetméter. A raktárak átalakítá­sával ez akár 500 is lehet. Az elmúlt több mint 10 év alatt a gépek is elhasználódtak, egyre több a meghi­básodás. Ezek a körülmények késztették arra a KFT tulajdonosait, hogy az , Miért alakul át A BASTYA KFT? fordulhatott elő, hogy a korábbi 10 milliós élelmiszeripari árukészlet ma alig éri el a 3 milliót. Magasak voltak az üzemeltetési költségek, a banki kamatok, a bérek és azok já­rulékai. Ezért a 126 fős létszámot negyven fővel csökkentették. Ah­hoz, hogy a mostani szervezeti for­mában jól tudjanak működni, 100 milliós hitel kellene. Ennyit ma sen­ki sem ad. Az áruház a korábbi ke­élelmiszeripari szint bérbeadásáról tárgyaljanak. Csak olyan tőkeerős kereskedelmi társaságok, vegyesvál­lalatok jöhettek szóba, amelyek meg­felelő színvonalat képesek garantál­ni. Nos, a tárgyalási pozíciók jóval kecsegtetnek. Egy-két hét alatt el­dől, hogy melyik világhírű élelmi­szeripari kereskedelmi vállalat lesz a Bástya alsó szintjének bérlője. Négy jelentkező közül a legmegfe­lelőbbet fogják választani. Az első emeleten az átalakítás után 27 üzlet fog működni. Ezeket részben a Bástya kft. üzemelteti, részben pedig kiadják azokat. Már sok üzletnek megvan a bérlője. Csakis referenciával rendelkező ke­reskedőknek adják ki. Az emeleti ajtót kinyitják, sőt egy újabb ajtót is terveznek. A műszaki termékek mellett ott lesz a Kodak fotószalon és „Mister minit" amerikai javító vállalkozás is. Az alsó szint bérbea­dás utáni megnyitására még a nyár folyamán sor kerül. Az első emelet pedig szeptemberben nyithat - új formában. Ha ezek megvalósulnak, akkor már gondolkodhatnak a má­sodik emelet átalakításáról. A város lakói, az idegenforgalom is azt szorgalmazza, hogy a város­központban egy jól felszerelt, áruval jól ellátottt áruház működjön. Meg­ismerve az új vezetők elképzeléseit bizton remélhetjük, hogy ez a közel­jövőben megvalósul. (Pálos)

Next

/
Thumbnails
Contents