Esztergom és Vidéke, 1992

1992-01-27 / 2. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 A művészetek közül talán még a képzőművészeteknél is erősebb a zene kötődése a katolikus egyházhoz. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy Esztergom zenei életének fejlődesében, a XIX. századtól kezdődően, jelentős szerepet játszott a Bazilika mindenkori karnagya. Hasonlóképpen irányt mutattak a zenei életben az Érseki Tanítóképző, az Érseki Tanítónőképző, a Belvárosi Plébániatemplom énektanárai, karnagyai. Az alapokat az 1820-ban Rudnay Sándor hercegprímás hívására Budáról Esztergomba települt, s ettől kezdődően haláláig a Bazilika segens chorijaként működő, csehországi születésű Seyler József Antal (1778-1854) és utódja, Seyler Károly (1815-1882) zeneszerző vetette meg. Az ő munkásságukat Bogisich Mihály (1839-1919) és Liszt tanítványa, Kersch Ferenc (1853-1910), a termékeny zeneszerző folytatta, aki 1897-ben nyerte el megtisztelő beosztását: a Bazilika ének- és zenekarának vezetését. Ót e poszton 1911-től Buchner Antal (1882-1950) zeneszerző követte, akinek munkássága a két világháború között meghatározó volt a város zenei életében. Zenei tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán Koessler Jánosnál (1853-1926), a főiskola orgona és kar-ének tanáránál, valamint Bartók Bélánál, Kodály Zoltánnál és Dohnányi Ernőnél folytatta. Egyes adatok szerint 1911-ben, mások szerint 1913-ban Luspay Kálmánnal együtt Esztergomban megalapította a Katolikus Kántor című egyházzenei lapot, melyet évtizedekig szerkesztett. Főegyházmegyei cenzorként is működött. 1916-ban megalapította az Esztergomi Zeneegyletet, mely 1940-ig működött kisebb megszakításokkal, s ez idő alatt huszonnyolc színvonalas hangversenyt adott, jórészt a Budapesti Filharmónikusokkal és jeles szólistákkal egészítve ki a helyi erőket. 1922-ben Schmidz Sándor kérésére megszervezte a dorogi bányászzenekart Hosszú időn át alelnöke volt az Országos Magyar Cecília Egyesületnek. 1928-ban megalapította és 1936-ig működtette az esztergomi zeneiskolát. Szervezője volt a Liszt-évforduló helyi hangversenyeinek, s egyáltalán a helyi zenei életnek. Emellett igen sok kisebb művet komponált, egy operát, tizenkét színpadi művet es 34 misét írt. Művei 1944 közepéig 375 alkalommal szólaltak meg a rádióban. Közülük közel száz jelent meg különböző kiadványokban, s néhány hanglemezen is. A város zenei életében jelentős szerepet játszottak a templomi énekkarok mellett működő iskolai énekkarok, valamint a Turista Dalárda és a Legényegyleti Dalárda. Ezek élén az Érseki Tanítóképző, az Érseki Tasével a Kath. Legényegyletben alakult énekkar. Az első munkásénekkar 1940-ben a Petz Gyárban Dolovay József vezetésével jött létre. 1944-ben Városi Dalárda néven egyesült több énekkar. Munkájuk azonban az egyre sűrűsödő légiriadók miatt abbamaradt. Hasonló aktivitást mutattak a hangszerek művelői is. 1920. június 11-én dr. Lepold Antal prelátus kanonok díszelnök és Schönwalder József karmester vezetésével megalakult, majd 1924. július 30-án feloszlott a Polgári Fúvózenekar, a későbbi Leventezenekar jogelődje. Alkalmi társulásként 1925-ben s 1944ben egy-egy vonósnégyes adott jelt Zeneművészet, zeneoktatás Esztergomban (1919-1944) Hangversenyélet nítónőképző, az Érseki Papnevelde és a Belvárosi Plébániatemplom karnagyai álltak. Bellovits Ferenc reáliskolai tanár vezetésével alakult meg az Esztergomi Úri Dalárda, melyhez az 1880-as években zenekar csatlakozott. Bellovits Ferenc halála után az e fúzió nyomán létrejött Dal és Zenekedvelő Egyesület csendes álomba szenderült. Ekkor került Kecskemétről az esztergomi Érseki Tanítóképzőbe Nemesszeghy István, aki újraindította a város zenei életét. Előbb szalonzenekart, majd ifjúsági zenekart szervezett. Együtteseivel rendszeres közreműködője volt az olvasóköri kultúresteknek. 1931-ben vonult nyugállományba. Geyer Béla együtt dolgozott dr. Pántol Mártonnal és Béres Istvánnal, a Papnevelde énekkarának vezetőjével, majd később László M. Consiliával, a Tanítóképző énekkarának karnagyával. Az Esztergomi Dal és Zenekedvelő Egyesület hivatalosan 1923. május 19-én mondta ki feloszlását, átadva zászlaját, megmaradt hangszereit a Hajnali Kálmán vezette Turista Dalárdának. 1924-ben Szentgyörgymezőn, az Olvasókörben, 1926-ban pedig Ammer József belvárosi káplán vezetémagáról, egyben jelezve egy hangversenyzenekar létrehozásának szándékát. E hangversenyzenekar 1944 márciusában tartotta első próbáját. Fellépésükre azonban már a háború befejezése előtt nem került sor. Új színként jelenkezett 1935-től kezdve Paczolay Imre zenetanár jazz-kompozicióival. Az énekkarok és zenekarok valamint az Érseki Tanítóképző és a templomok orgonái az említett muzsikusokkal együtt jó alapot szolgáltattak a város élénk és színvonalas hangversenyéletének kialakulásához. A hangversenyek zömét Buchner Antal és felesébe, Buchnerné Nyárasdi Ilona költészettel is foglalkozó operaénekesnő szervezte. Munkásságuk nyomán már 1919-1920-ban több színvonalas hangverseny volt a városban. Bizonnyal zenei csemegének számítottak azok a koncertek is, amelyeken ifj. Zsolt Nándor (1887-1936) hegedűművész, Esztergom szülötte, Antalffy Zsíross Dezső (1885-1945) zongora és orgonaművész, Csuka Béla (18931957) a m kir. Operaház első magángordonkása, Gábriel Ferenc (1889-?) hegedűművész, dr. Meer Leo és Kádár Mici lépett fel a Szentbenedekrendi Szent István Főgimnázium dísztermében, illetve a Kaszinóban. Ugyanitt, s még ebben az évben, szerepelt az esztergomi származású Eitner Irén énekes és Gotter Vilmos zongoraművész. A hangversenyek másik kedvelt otthona a Vármegyeháza megyterme volt, ahol a Gamauf László alapítókarnagy vezette Budapesti Pdestrina Kórus, Tihanyi Vilma (1902-1951) operaénekes, Gluzek Lóránt csellista, az akkor még csak 17 éves Hubay és Kodály növendék Székely Zoltán (1903-?) hegedűművész lépett közönség elé. A két esztendővel később Hollandiába települő fiatal művésznek ez volt az első vidéki hangversenye. Sajátos, a helyi közvéleményben nem kevés vihart kavaró vállalkozás az a hangverseny, amelyet Antalffy Zsíross Dezső orgonaművész, Taky Gyuláné, és a festőművész-feleség Magyarász Béláné énekesnők adtak a Belvárosi Plébániatemplomban. A problémát természetesen nem a kevéssel utóbb az Egyesült Államokba távozó Antalffy, vagy az énekesek produkciójának színvonala okozta, hanem a templom hangversenyteremként történő működtetése. Egyesek imigyen pusmogtak a hangversenyt követően: „Hát már a kommunistákhoz jutunk? Cirkusz lesz már a templom is, oda is csak pénzért lehet jönni imádkozni!?" A cikkíró megnyugtatta a lázadókat, ho^y a hangversenyen egyházzenei müvek, s Mátéffy Viktor beszébe hangzik majd el. A belépődíjakból származó tiszta bevételt pedig a belvárosi templomra, a keresztény sajtóra és az elhagyott, elárvult gyermekek javára fordítják. Hasonlóan jótékony célokat szolgált a Dankó Sarolta és Siebelnáger Victor zenetanárok növendékeinek hangversenyéből származó bevétel is. Ez esetben a diákok és a hadifoglyok voltak a kedvezményezettek. (Folytatjuk) Dr. Bárdos István Érsekújvár története képekben Straba Sándor (saját költségén) egy vékony, de igényes kiadványt jelentetett meg: Érsekújvár története képekben 1545-1691. címmel. A magyar nyelvű kiadványhoz angol és francia nyelvű összefoglalás tartozik. Számunkra azért érdekes és értékes a kiadvány, mert a török támadásokkal szembeni várat Esztergom eleste után emeltette az esztergomi érsek. Innen is a vár neve: Érsekújvár. Tudjuk azt, hogy a XVII. században itt működött Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlése, ennek jegyzőkönyveit levéltárunk őrzi. , A jegyzőkönyv száraz adatai, az Érsekújvárt ismertető kiadvány mögött ott kell látnunk az alig száz főnyi Esztergom vármegyei nemességet, amely tisztként, katonaként a vármegye területéhez legközelebb eső várban harcolt, ontotta vérét. Nem olcsó, tartalom nélküli frázis, amikor Esztergomot egy-egy másik várossal kapcsoljuk össze. Straba Sándor írása is példa erre. Érsehíjvár feladása a töröknek és a császári őrség elvonulása 1663 IDŐLAPOZÓ CMUa szerkesztésében