Esztergom és Vidéke, 1992

1992-01-27 / 2. szám

4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 WŐLAPOZÖ Szomszédságunkból A Honismeret rendszeresen beszámol a határontúli magyarság rendezvényeiről, így az 1991/6. számban Himmler György tanár írását közli Ipolyszántó 1947-1948. évi tragédiájáról. A párkányi képviselő megemlékezését azért tartjuk fontosnak, mert Ipolyszántó ugyan nem Esztergom vármegyéhez tartozott, de lakói két évszázadon keresztül látogatták az esztergomi piacot, gyerekeik az esztergomi gimnáziumba jártak. A kassai program értelmében az egész magyarságot el akarták távolítani arról a földről, ahol egy évezrede élt. A kis Ipolyszántóról 178 magyart telepítettek ki 1947-1948-ban. A rövid írásból kiderül; sem az otthonmaradottak, sem az elüldözöttek nem felejtették el szülőföldjüket! 1991. májusában emléktáblát avattak. A református templomban tartott megemlékezésen az esztergomi Dobó gimnázium leánykara énekelte a 150. zsoltárt: . „Dicsérjétek az Úrat, áldjátok ő szent voltát..." Nem szándékunk túlmagyarázni a dolgot, de: ez is mutatja, hogy Ipolyszántónak köze volt, van Esztergomhoz. Köszönet azoknak, akik a Duna két oldalán ezt felismerték! Mivel a Honismeret kevesekhez jut el, idézzük fel az emléktábla szövegét: „Csak vándorok, csak bujdosók vagyunk. Az 1947-1948-ban szülőföldjéről kitelepftett 178 magyar testvérünk emlékére. Ipolyszántó közössége 1991." Esztergom neyér&: A megújult ÉS-ben vita folyik Esztergom nevéről. Rozsnyai Ágnes Gerendeli Györggyel vitatkozik. Egy alapvető személyes megjegyzéssel kezdem: az új szerkesztő egyik írása nekem nem volt igazán szimpatikus. A várak vetélkedője során (még nem főszerkesztőként) kifogásolta, hogy a középkori lovag, fegyveres vitéz fegyverzete, ruházata során senki nem említette az alsónadrágot. A korral jár: én akkor nem értettem meg a finom kritikát, de remélem, hogy az elmúlt évek a főszerkesztő úr számára is hoztak tanulságot Aki a középkorral, de akár a XVI-XVII. századdal is foglalkozott, tudja, hogy az alsóneműt nem ismerték. A bevezetőnek nincs köze a mondanivalómhoz, csak a gondolatok elfogadottságára, szintjére akar utalni. Az új elmélet szerint Esztergom neve az egykori kaldeus istennő, Istar nevéből eredeztethető. Számomra reálisabb az, amit Győrffy György fogalmazott meg: Esztergom már Géza fejedelem alatt a kialakuló, formálódó magyar királyság központja volt. A királyi, fejedelmi udvart szolgáló népek gyűrűje vette körül. Az egyik fontos munkát végző bolgár (szláv-török) pajzskészítők nevéből eredhetett a város neve, amelyhez a következő századokban magyarázatok, újabb elképzelések járultak hozzá, hiszen a Dunába ömlő Garamot a németek Gran-nak nevezték, s így a Strigonium, Esztergom forma ehhez is kötődhetett Újkori forrásaink (Xl-XÜI.század) nem tudnak Istar istennőről, persze a népvándorlás viharai ezt eltörölhették. Ha a folyam elnevezésében ez szerepet játszhatott (?), a város (és annak magyar) elnevezésében biztos, hogy nem volt szerepe az akkor itt ismeretlen kultusznak. Ortutay András I. Az oklevélig: 1876-1902. 1898 szeptemberében feltűnő jelenségre figyeltek fel az esztergomi polgárok: reggelente szép, szőke fiatal lány sietett a budapesti vonathoz. Miért volt ez feltűnő? Akkoriban fiatal lány nem járhatott, és még kevésbé utazhatott egyedül. Ki volt ő? Az akkori szokásokkal merészen szakító fiatal lány Brenner Júlia volt aki az esztergomi lányok közül elsőnek indult el Budapestre, hogy főiskolát végezzen, a Nemzeti Zenedében zongoratanári oklevelet nyerjen. Miért tette ezt? Az esztergomi lányok részére ekkor a szatmári irgalmas nővérekpolgárija volt aközépiskola, alegmagasabb képzési lehetőség. Igaz, itt 18 tantárgyat tanítottak, az alaptantárgyak mellett a német és a francia nyelvet, művészi fokon a rajzot kézimunkát, és külön a zongorát is. Brenner Júlia itt szerette meg és fejlesztette ki zenei tudását, amiben a családi légkör továbbsegítette. Édesapja Brenner József, a városnak köztiszteletben álló fűszernagykereskedője, édesanyja Nitter Róza, a Takarékpénztárt alapító Nitter Ferenc leánya, akinek házasságából 11 gyermek született; 5 fiú és 6 lány. A fiúk főiskolát és egyetemet végeztek, míg a lányok a 4 polgári után csak otthon művelhették magukat tovább. A zene központi helyet foglalt el a Brenner családban, ahol mindenki énekelt és zongorázott. Fennmaradt néhány családi ünnepség kézzel írt díszes kivitelű műsora, melyet a gyerekek rendeztek a szülők tiszteletére. Ezek közül, itt, az 1889. január 14-én a „Szerény ünnepély a legjobb Szülők ezüstmennyegzőjére, hálásan szerető gyermekeitől" feliratú műsorból csak a zeneszámokat idézzük: „Rapszódia Liszt Ferenctől", játssza Lujza. Menyegzői induló a Lohengrinből, éneklik Juliska és Margitka, zongorán kíséri Lujza." Megjegyezzük, hogy Lujza ekkor 18 éves, Juliska 13 éves és Margitka 12 éves volt. Az idősebb Lujza annyira jól játszott, hogy egész életében zongorázni tanította a rokonokat és ismerősöket, úgy ahogyan ez szokásban volt a zenét kedvelő esztergomiak körében. Ezek a műsorszámok azt is mutatják, hogy az esztergomi polgári iskolában nem az egykorú, oly divatos műdalokat tanították, hanem megismertették és megszerettették a még csak néhány évtizede szélesebb körben terjedő, közel kortárs, klasszikus zenét. A három éve meghalt vüághírű nagy magyar zeneszerzőt és zongoraművészt, liszt Ferencet Brenner Júlia már az iskolában megismerte és a szívébe zárta. A polgári után Júlia, otthon maradva, előbb a francia nyelvben tökéletesítette magát annyira, hogy a német mellett ezen a nyelven is írt és beszélt egész neti Intézetének ajándékozta. A második évet már mint pesti lakos végezhette, mert Róza nővére oda ment férjhez, és így nála lakhatott. Ezzel a fárasztó utazástól is megszabadult és a pesti lakhatóság, végre, önérzetét is növelte. Az utolsó félév elején, 1902 elején, újabb kérdés előtt állt: hogyan tovább? Levelet írhatott szüleinek, melyben tanácsot kért Fennmaradt ugyanis a fűszerkereskedő édesapa válaszlevele 1902. március 7-éről, mely az apa felelóségteljes szeretetéről tanúskodik. „Kedves Gyermeken Julis! Folyó hó 4-én kelt leveledből azt veszem ki, hogy az oklevél megszerzése mindenféle nehézséggel és pénzáldozattal jár, azt is BRENNER JÚLJA (W6-mo) • az esztergomi Városi Zeneiskola alapítója életében. Érdeklődése a zenén kívül sok mindenre kiterjedt, ami áüagműveltségen felüli volt. így az 1894-ben alakult Esztergom és Vidéke Történelmi és Régészeti Társulat első tagjainak sorában, a szülők neve mellett, a testvérek közül csak az ő nevét találjuk. Ekkor már 18 éves volt, és önállóan határozhatott. Mindennél jobban érdekelte azonban a zene, és amikor 1895-ben a vonatközlekedés is megindult Esztergom és Budapest között már azt tervezgette, hogy elvégzi Pesten a főiskolát, az akkori Nemzeti Zenedét, amely 1851-ben alakult a „Hangász Egylet-bői, Liszt Ferenc támogatásával. Fennmaradt naplótöredékei jelzik, hogy ez nem is volt olyan könnyű elhatározás. Szülei bölcsességét tanúsítja, hogy szívesen áldoztak lányuk továbbtanulására. Naplójából azt is tudjuk, hogy Pestre érve kisebbségi érzése volt, érzékeny idegrendszerével nehezen tudta a vidéki lány gátlásait legyőzni a bátor pestiek között. De a zenében való elmélyülés olyan csodálatos világot nyitott meg előtte, hogy nem hátrált meg a nehézségek elől. Az elméleti tárgyakról kézzel írt jegyzetfüzeteit a család a Magyar Tudományos Akadémia Zenetörtétudatod, hogy jelenlegi képzettségeddel egy zárdában taníthatnál, hol talán jól éreznéd magadat, miből azt következtetjük, hogy apáca akarsz lenni...miután az Isteni Gondviselés nagy családdal áldott meg, minden törekvésünk oda irányul, hogy gyermekeinket erkölcsi nevelés mellett szellemileg is kiképeztessük, hogy a lét fenntartásánál könnyebben megküzdhessenek, a vagyon pusztulhat, de a tudás megmarad... Nem lehet kifogásunk, ha férjhez menni nem akarsz, ha zárdába mész és tudásod, munkásságod ezen a pályán szenteled a nevelés ügyének, különösen ha te ezt oly szép életcélnak tartod, mind leveledben írod... Kötelességünknek tartjuk figyelmeztetni, hogy tervedet jól fontold meg... és tudasd velünk, hogy és miként szándékozod a zárdába menetelt,... hogy esetleg ügyedet előmozdíthassuk. Ha pedig a tanításhoz akarsz menekülni, megteheted ezt anélkül is, hogy zárdába mennél... gyere haza, nekünk nem leszel terhünkre, esetleg új zongorát vehetünk és ha tanítani akarsz, ezt is megteheted... Mindaz, amit a zárdában feltalálsz, szüleid házánál sem fog hiányozni és szeretett kedves lányunk maradsz így is, úgy is... Csókolunk és maradunk szerető A tyád és Anyád B renner József és Róza." Ebből a levélből az is kiderült hogy Júlia ekkor már végkép elhatározta: nem megy férjhez. Pedig naplójából tudjuk, hogy ő is nagy társas életet élt fényképei pedig rendkívüli szépségről tanúskodnak. Naplójából azt is megtudjuk, hogy nagy szerelme egy katonatiszt volt aki ekkor csak úgy nősülheted ha a lány apja nagy összeget tett le a fiatalok társadalmi életének biztosítására. A józan apa ezt jogtalannak ítélte, és minthogy 6 lánya volt kijelentette, egyetlen lányának sem teszi le az un. „kaució"-t Á fiatalember ekkor öngyilkos lett Ez a tragédia annyira megrázta a mély érzésű és nagy tettekre kész Júliát hogy elhatározta: hű marad emlékéhez. így merült fel most lelkében a kérdés, milyen életformát válasszon a zene tanításához. Lelki világától nem állt távol a zárda rejtett élete sem, de mégis úgy érezte, ha a világban marad, többet tehet a város zenei életének emelésére. így az oklevél megszerzése után, szülei biztatására, boldogan jött haza. Röpcédulákat nyomtatott melyben értesítette a város közönségét „Magánzongora iskolámat 1902. szeptember 1-én a Sissai utcai 1. szám alatt megnyitom,Brenner Júlia zongoratanár". Irma nővére 1900-ban ment férjhez dr. Prokopp Gyula ügyvédhez, aki szívesen adta át egyik kétszobás lakását a zeneiskola céljára. Jöttek is a növendékek, akik a magasabb színtű tanítást igényelték, mert Júlia szigorú következetességgel kitartott a főiskolán megtapasztalt elvnél: a technika elsajátításával kezdődjön a zongorázás, mert csak így lehet érteni és átélni a zeneművet a szerző szándéka szerint Ez ellenkezett az akkori gyakorlattal, ami - a kottaolvasás elsajátításával - a darabok úgy-ahogy lejátszásátjelentette. Ezzel a következetességgel sikerült a város zeneéletét felvirágoztatnia. (Folytatjuk) Prokoppné dr. Stengl Marianna