Esztergom és Vidéke, 1991

1991-10-15 / 39. szám

4 ESZTERGOM ES VIDEKE SZEPTEMBER 15-ÉN ZÁRULT a városunkba is ellátogató pápa tiszteletére húsz élő magyar - köztük két esztergomi - művész kamaratárlata. Csépfalvay Pál megnyitójának szövegét 35. számunkban közöltük, ígérve, hogy a kiállítás kritikai fogadtatásara még visszatérünk. Az alábbiakban „A Kereszt és árnyéka" c. cikkből (Népszabadság, aug.24.) adunk részletet, amelyek tanulságos „üzenete" - véleményünk szerint messze túlmutat a művészet területén... (...) két posztmodern, négy multimediális és nyolc így-úgy avantgárd kiállítás között azért eszembe jutottak ők is. Ok is, akik ott voltak minden milliós állami táblaképvásárláson. Akik felszólaltak a képzőművészeti kommunista aktívákon a formalizmus fejlesztése miatt. Akik a kritikusokat feljelentették a pártközponti osztályvezetőknél, mert azok nem tanúsítottak kellő éberséget. Akik képcsarnoki sztárok lettek az egymást zsürizgető gyakorlat eredményeképpen. Akik „szövetségi" ínég „stúdiós" mellőzöttekké váltak a minőségelvet akárhogy is, de tiszteletbe tartó szakmai testületek becsületére. Akik az annyit kárhoztatott „kétfrontos harc" balszárnyáról verbuválták magukhoz a művészettörténeti asszisztenciát. (...) Hát most megvannak végre. A derékhad újra együtt - megkeresztelve. A rendszerváltástól a Vigadó Galériában megrendezett modern egyházművészeti kiállításig eltelt időt ez a derékhad valószínűleg egy ókeresztény bazilika jámborodó pogányságának fenntartott nartexében töltötte, és nyilván addig imádkozott, ameddig a templomból áradó megbocsájtás teljes összhangba került a megtérni vágyók amnéziájával. A történelem ismer tömeges megtéréseket. Ezek vagy úgy szoktak bekövetkezni, hogy egy elkorhadt ideológia ellenében belső szükséglettől vezérelve sokan hallgatnak a lelkiismeretük igaz szavára, vagy úgy, hogy a kölső kényszerhez igazodva - hiába, élni kell - megadják az istennek, ami az istené, a császárnak ami a császáré. Két szcenárió van tehát(...) Vajon mekkora utat kell a szívnek megtenni, ha valaki korábban a proletariátust jelképező vörös öklöt mozaikozza egy pártbizottság dísztermébe, ide pedig a Fekete Madonna másolatával fohászkodik új mecénás után (Somogyi János)!(...) Kiss Sándor egykor Partizántemetést mintázott, idén Jó Pásztort, hogy Ruzicskay György a múltban az Épülő Komlót örökítette meg, e nyáron Szent István életét, hogy Fóth Ernő régen nonfiguratív képe „Üdvözlet az érkezőnek" Az ehingeni IRIS művészcsoport alá azt írta, hogy Ekék, ma pedig, hogy Tékozló fiú. A felsorolásnak csak az elején járok, de abbahagyom.(...) A lényeg ugyanis nem az infravöröstől az ultraibolyáig ívelő út gátlástalan megtétele, hanem az, hogy sem most, sem a múltban ezeknek a teljesítményeknek, minden igyekezet, minden megfelelni akarás, minden izzadságcsöpp ellenére - vagy tán éppen azért - nincs értéke. Hamisak voltak akkor, és hamisak most. Hazudtak akkor és hazudnak most. Nem témájuk miatt, hanem a művek minősége miatt. Az akkori és a mostani hangsúlyos témaválasztás csak fügefalevél: arra jó, hogy elfedje azt a szakmai bizonytalanságot, ízlésbeli lapszust, egzisztenciaféltő gyávaságot, műveletlenségből fakadó szellemi restséget, amely gondosan megcélzott mecénás nélkül hamarabb derülne ki, és hamarabb is sikkantaná el magát a kisinas: „a művész úr meztelen".(...) A kereszt csak a megtévedt lelket válthatja meg. Megtévedt művészeten hitbeli dolgok nem segítenek^...) Most pedig következzék a pozitív példa Esztergomból. A vár rondellájában ugyanis kamaratárlat látható Advenienti Salutem címmel. Ez a kiállítás mindössze húsz művész munkáiból válogatott. Volt közöttük olyan is, aki a Vigadóba is adott. Volt közöttük olyan is, aki „pogány" művet is alkotott egykor. És mégis: az egész anyagon átlengett valami finom Sík Sándor-i elegancia, rendszersemleges humánum és főképpen és mindenekfelett a szakmai tartás. Somogyi József szakrális indítású műveinek (külön kis beugróban érdemli a külön figyelmet) művészettörténeti jelentőségéhez amúgy sem fér kétség: eleve szétfeszítenek minden tematikus keretet. De Szabó Tamás Korpusza, Csikszentmihályi Róbert páros kompoziciósorozata, Kárpáti Tamás sejtelmes víziója úgy hirdeti az isteni törvényt, hogy közben alázattal teljesíti a mesterség parancsolatait is. J V Az okokon lehet mélázni, de inkább a tanulságok érdekesek. A magyar egyházművészet előtt e pillanatban két út rémlik. Az egyik az államegyházé, a politikai katolicizmusé, amely egész művészgenerációkat képezett ki a két világháború között római ösztöndíjak révén, és azért, hogy jó kenyéradó gazdaként egzisztenciálisan is függő viszonyt teremtve a kiválasztottakkal, elláttassák a nélkülözhetetlen dekorációs feladatokat. E koncepció rövid távú haszna kétségtelen, de kétségtelen a konjunktúra vezérelte gyors átállás is. A Vigadó Galéria néhány „nagy öregje" (Búza Barna, Madarassy Valter, Mattioni Eszter) a példa arra, hogy mily könnyen lehetett Rómából Moszkvára, Moszkvából megint Rómára kacsintani. A másik a VI. Pál pápa szorgalmazta új egyházművészeti koncepció, amely a Vatikánban megnyitott Modern egyházművészeti kiállítás magas színvonalával, tágan értelmezett ökumenikus szemléletével hirdet egy másféle szemléletet. Ebbe belefér Manzú, de Siqueiros is. Bacon, de Guttuso is. Az meglehet, ők nem is mind jó keresztények. De kivétel nélkül mind jó művészek! Akár annak idején a nőbarát fráter Filippo Lippi és a sötét erkölcsű Sadoma, a léha Veronese és a huligán Caravaggio. A kétezer éves, bölcs katolikus egyház ugyanis pontosan tudja: isten megbocsájt, na istennek igazán tetsző a mű. És istennek csak a remekmű tetszik. Esztergom • főként a Keresztény Múzeum vezetőinek kvalitásérzéke révén - ezt az utóbbi, ezt a modern római útat szorgalmazná. A választás tehát szabad. De szabad majd válsztani? P. Szűcs Julianna OKTOBER 20-IG LÁTHATÓ az Esztergommal 1990 óta partnerkapcsolatokat szövögető német kisváros igen jóhírű müvészközösségének itteni bemutatkozása, amelyet szeptember 20-án dr. Könözsy László polgármester nyitott meg. A csoport tagjai - 6 hölgy és 2 férfi - többségükben 35-45 év közötti alkotók, de társulásuk csupán három esztendős. Megalakulását az alapozta meg, hogy 1988 őszétől művészek és művészet iránt érdeklődők hetente rendszeresen találkoztak, hogy társadalmi kérdésekről, filozófiáról és művészetről véleményt cseréljenek. A sokféle nézet és törekvés egymást gazdagító összefonódásánakjelképes kifejezéséül választották az Iris elnevezést: a szivárvány istennőjének és e hétszínű égi csodának görög nevét. Valóban, mint a szivárvány: - így összegződnek a kiállítás nézőjének benyomásai. Ezt csak erősíti, hogy a sokféle technikával készült, színgazdag képek, textiliák a rondella lanálta faiköríveken sorakoznak a szeme elé. Heinrich J. Wawryk olajfestményei témájuk szerint csendéletek, stílusukban szupernaturálisak; az örök természet és a jelenkori civilizáció tárgyi elemei a kompozíciókban mégis látomásként sugallják napjaink egyik legalapvetőbb diszharmóniáját. A művészek többsége (pl. Marlene Widmann, Marianna Wurst és mások) valamilyen fokban feloldják - szürrealizálják vagy absztrahálják - az érzékelhető valóság formáit és színeit. A szivárvány teljes spektrumát magában rejtő fehér szín Gabriele Herter modem kisplasztikáinak felületén válik uralkodóvá. E sorok írójának számára a legérettebb művészetről Maria Turban-Singerkis táblaképeken indázó fantázia-növényei, Anne Merkelbach fali selyemszőttese, textilkollázsai és gobelin-képei tanúskodnak, valamint ornamentikának, flórának és faunának az a pompás sereglése, amelyet Gudrun Brzoska a legkülönfélébb méretű madártojásokra varázsol, sgrafitto és batik-technikát is alkalmazva. A csoport jónéhány tagja már országos sőt nemzetközi hírre is szert ett; de legismertebb művészük talán Wolfgang Lackerschmid, az európai élvonalhoz tartozó jazz-vibrafonjátékos és komponista, aki ezen a bemutatkozáson természetesen csak néhány lemezfelvételének borítójával képviseltethette magát. N.T.