Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-15 / 10. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE - Kedves János bátyám! Az Esztergom és Vidéke számára kérek Tőled interjút. Te Is Esztergomban születtél, onnan indultál. - Igen. Esztergomban születtem, részben ott végeztem az iskoláimat. Az egyetem elvégzése után sem szakadtam el a várostól, a szüleim ott éltek és ott is haltak meg. Édesapám Esztergom járás főszolgabírója, majd később Esztergom vármegye alispánja volt nyugdíjazásáig. A gyermekkorból megmaradt barátságok fűznek a mai Esztergomhoz. Homor Kálmánnal osz- tálytársak voltunk, később a szakma, a mérnöki pálya fűzte szorosabbra a régi kapcsolatot. -Te hidász lettél, nem is akármilyen. Elég, ha a legutóbbi munkáid közül az új technológiával épült berettyóújfalui híd tervezését, vagy a hazánkban meghonosított, a szabadon szerelt hidak sorozatát említem. Nekünk, esztergomiaknak, azonban az esztergomi hidak a legkedvesebbek. Te tervezted a Lőrinc utcai Bottyán hidat. - Nem véletlen műve volt. Az UVA* TERV vezetői tudták, hogy Esztergomban születtem, és így a megbízás beérkezése után rögtön nekem adták ezt a szép feladatot. A Bottyán híd helyén a háború előtt a Lőrinc híd ívelt át a KisDuna felett. Ez egy szegmens, acélszerkezetű híd volt, hasonló, mint a Mária Valéria híd csonka maradványa, ami nem csoda, mert azzal együtt, azonos koncepció szerint készült. Egy napon érte el őket a végzet is, mindkettőt felrobbantották 1944. december 26-án. A Bottyán híd tervezésének előkészítése közben a régi híd maradványai a parti keszon-alapok felhasználhatónak bizonyultak, és a továbbiakban ez határozta meg a tervezést. Nehézséget okozott az, hogy a Lőrinc utca szintjét az ÉDÁSZ és a megyei bérpalota épületének elhelyezkedése miatt nem lehetett nagyon megemelni, márpedig a híd nyílásának a legnagyobb vízhozamot áteresztő mérete miatt erre az emelésre nagy szükség volt. Ezért egy kis magasságú, karcsú és könnyű hidat kellett tervezni, középen egy befüggesztett résszel. A híd karcsúságát azzal fokoztuk, hogy a belsejét üregesre terveztük, így a híd saját súlya kisebb lett, ezáltal a magassága is csökkenhetett. Egy hasonló híd korábban már megépült Győrben, és ennek a hídnak a parti pillérei megbillentek. A kellemetlen tapasztalatokon okulva, a Bottyán hídhoz szilárdan alapozott ellensúlyt terveztünk. A meglévő parti pillérek mögött 10 méterrel új szekrényalapokat süllyesztettünk le, és arra támasztottuk, arra kötöttük le a partra nyúló részt. így alakult ki a szigeti kis alagút. Ez az átjáró a város felöli oldalon is megvan, csak el van temetve. Nem tudom elhallgatni azt, hogy a szigeten komoly közvilágítást terveztünk, még az átjáróhoz is. Ha ezt nem ronglták volna meg, és helyreállították volna, akkor abban a zugban is nagyobb rend és tisztaság lenne, talán a szigeti mulatók zárását kövelően is. - Az esztergomi hidak állapota egyre rosszabb, a Bottyán híd a legépebb. A híd tervezésénél milyen élettartamot vettetek figyelembe? - 100 évet. Ez az előírás. Sajnos, az utóbbi időben a légszennyezés, a hidak mértéktelen téli sózása, de főleg a karbantartás elhanyagolása erősen csökkenti az élettartamot. Láthatatlanul ugyan, de súlyos milliók porlanak el „megtakarított" fillérek miatt. A károkat végül meg kell fizetnie valakinek. Nem tudom azt, hogy ezen a területen mi a helyzet Esztergomban, de azt látom, hogy a gyaloghíd dilatációs szerkezetei végveszélyben vannak. Ami ma öt millió, az holnap lehet tíz-húsz, vagy hatvan. Sajnálom a Kossuth hidat is, bár azzal kapcsolatban vitatkoznék veled - olvastam a cikkedet -: én igyekeznék megnyitni a személygépkocsi-forgalom előtt. Azt a kis forgalmat a Bajcsy-Zsilinszky út talán elbírná, és kerülne pénz a híd rendbehozatalára, erősítgetésére is. Visszakanyarodva a Bottyán hídhoz: én úgy tudom, hogy az üzembehelyezése, 1964 óta, komolyan nem vizsgálták meg. A hídszabályzat a tízévenkénti vizsgálatokat kötelezően előírja, és e vizsgálatok eredményét a híd törzskönyvébe be kell vezetni. A szabályosan vezetett törzskönyv a hidak karbantartásának hatékonyságát nagyban elősegíti. Példának említem, hogy a törzskönyvben megvan a próbaterhelés jegyzőkönyve, a hídpálya szintezési adataival együtt. Egy megismételt szintezés eredményéből olyan következtetéseket lehet levonni, amivel bonyolultabb vizsgálatok költségeit takaríthatjuk meg. Pénzt a köz pénztárából. - Konkrétan a Bottyán híd állapotáról mi a véleményed? - Nincs véleményem, mert nem vizsgáltam meg. Szemlélgetve, komolyabb hibát nem látok rajta; alaposabban át kellene nézni a dilatációkat, a felületét, és néhány kisebb vizsgálatra lenne szükség ahhoz, hogy konkrét véleményt mondhassak. -A híd építésével kapcsolatban emlékszel valamilyen érdekességre? - Rados Jenő - aki azt hiszem területi főépítész volt, - javasolta, hogy a város felöli hídfőbe építsünk be egy szobortalapzatot. A talapzat elkészült, de szobor nincs rajta. A Kolos híd elődjének hídfőjén valamikor állt egy szobor, Nepomuki Szent János szobra. Ezt a Kolos híd építésekor a nagyapám kivitette a Szent János-kúti kápolnához. Nem tudom, hogy megvan-e, de ha megvan, akkor jó lenne a már meglévő talapzaton elhelyezni. - Köszönjük az ötletet. Megbocsáss, de ki volt a nagyapád? - Bleszl Ferenc, a takarékpénztár igazgatója. Ő telepíttette a Kis-Duna parton terebélyesedő platánsort 1905-ben. - A híd és a platánsor, az unoka és nagyapja kezének a nyoma egy helyen, egy városon. így épülnek a dolgok egymásra. Fejezzük be beszélgetésünket ezzel a gondolattal: a dolgok egymásra épülnek és egymásba kapaszkodnak, ősök és fiaik mint híd a partra, part a parthoz, hidak által. Lejegyezte: Besey László TALÁLKOZÁS Reviczky János Állami Díjas hídtervező mérnökkel, az esztergomi Bottyán híd tervezőjével t Talán négy évtizeddel ezelőtt olvastam dr. Alpári Imre egy furcsa történetét, amelyet az orosz fronton, az első világháborúban élt át. Nem kis meglepetésemre, egy nagyon hasonló elemeket tartalmazó háborús történetet hallhattunk a televízióban nem régen vetített doni zarándokút alkalmából. Álljon itt összehasonlítás végett egymás mellett a két példa, a két világháborús történet! Dr. Alpári Imre visszaemlékezéséből tudhatjuk meg a következőket: Az esemény időpontja és színhelye az első világháború, 1916. aug. 30. Brusszilov, az orosz front. Vihar előtti csend. A befutott jelentések alapj án másnap minden addiginál hevesebb • támadás várható. A visszaemlékező szakaszparancsnoki teendői végeztével fáradtan fekszik fedezékében a szalmazsákjára. Pár perces alvás után arra ébred, hogy belép hozzá egykori iskolatársa, jóbarátja, akihez szinte ikertestvérként kötődött. Kitörő örömmel ölelte át barátját, akit a háború kezdete óta nem látott. Barátja, kissé furcsa módon, katonai díszegyenruhában, karddal, kitüntetésekkel érkezett, ami teljesen szokatlan volt a háború harmadik évében a fronton. A valamikori pirospozsgás arcszíne is halványnak tűnt. Beszélni kezdett: "Mi mindig őszinte barátok voltunk. Ezért * kellett, hogy most meglátogassalak. Te most érkezté] életed első nagy válsághelyzetébe. Segíteni akarok neked! Figyelj rám, és mindenben tégy úgy, ahogy kérem tőled. Vállamra tette a kezét és mélyen a szemembe nézett. - Holnap délután egy szuronydöfés szalad keresztül rajtad. Egy gránát légnyomásától elveszted az eszméletedet. De ne félj, melletted leszek. Magadhoz fogsz térni, és ekkor indulj előre az orosz állások felé. Hadifogságba kerülsz, de ott is melletted leszek. Másfél év múlva, egészségesen hazakerülsz. De lesz egy feladatod! Amikor átmész az üresen maradt csatatéren, egy haldoklón kell, hogy segíts! - Benyúlt az oldalzsebébe, egy arany amulettet adott át nekem. Ezt az amulettet jól ismertem, még gyermekkorunkból. Egyetlen pillanatra sem vált meg tőle. Ezután hozzám lépett, megölelt és indult kifelé. Utána ugrottam. „A lélegzetem elállt, amikor visszafordulva rám nézett mélységesen tiszta, szomorú szemével, bánatos mosolyával, és a kezeim között nem voh semmi fogható ... csak a levegőt markolásztam görcsösen ... És ő még mindig ott volt előttem ... Valami hideg fuvallatot éreztem, amikor a kezével megsimogatta az arcomat ... Semmivé vált, mint a pára oszlott szerteszét." Álom volt ez, vagy valóság, nem tudom. De az arany Mária - amulett ott volt! Barátom, aki meglátogatott, másfél évvel azelőtt esett el Horozsankánál, Galíciában. Még azon az éjjelen mindent megírtam a szüleimnek, és még sikerült hátraküldenem a futárral, hogy a hajnali szállítmánnyal továbbíthassák. Hajnali négykor megindult az orosz támadás. Elszabadult a földi pokol. Bekerítettek bennünket. A közelharcban szuronysebet kaptam, majd a mellettem robbanó gránát légnyomása óriási erővel vágott neki az árok falának. Elvesztettem az eszméletemet, de hamarosan magamhoz tértem. Megindultam előre az orosz állások felé. Még a szuronydöfés előtt valami rettenetesen megütötte a mellemet. Zubonyom zsebénél kis szakadás volt, az amulett akadt a kezembe. Megnéztem. Világosan látható volt rajta egy golyóütötte horpadás. Alig száz métert mehettem, amikor egy vérbefagyott eszméletlen embert láttam magam előtt. Még élt. Egyik tiszttársam volt. Iszonyú kínok között vállra vettem, rogyadozó léptekkel sikerült eljutnom vele az első orosz segélyhelyhez. Az amulettől egy percre sem váltam meg. Másfél év múlva csererokkantként kicseréltek. Amikor a vonatunk áthaladt az országhatárt jelentő hídon, kezembe vettem az amulettet és imát mondtam. Azután óvatosan a zsebembe csúsztattam. .Amikor a kicserélő táborban kiürítettem a zsebeimet, az amulett nem volt sehol. Pedig alig telt el egy kis idő a két esemény között. A zsebem többi tartalma hiánytalanul megvolt. Eltűnt, soha többé nem iattam. Sz volt életem első találkozása a megfoghatatlannal" - írja dr. Alpári Imre visszaemlékezésében. Ezután lássuk a másik történetet! Televíziós dokumentumfilm képei peregnek. Az autóbusz utasai - hozzátartozók, rokonok, barátok, túlélők - keresik fel az egykori borzalmak színhelyét, a Don-kanyart, ahol a második magyar hadsereg majdem maradéktalanul elpusztult. Erdélyi Béla egykori főhadnagy egy furcsa történetet mond a forgatócsoport riporterének mikrofonjába: „ - Parancsot kaptam, hogy századommal tartsak ki egy harcállásponton. Azt ígérték, hogy 13 órakor majd visszavonulhatunk. A parancs nem érkezett meg, de észlelni lehetett, hogy az oroszok gyűrűbe zártak bennünket. A visszavonulásra semmi kilátás nem volt. Mellettem egy zászlóssal, arcra borulva feküdtem a hóban, amikor egy honvéd kúszott mellém és azt mondta, hogy itt egy közeli horhoson (vízmosáson, árkon) ki tudunk jutni a gyűrűből. Indulatosan utasítottam, hogy ne zavaijon. Bosszantott, hogy egy tájékozatlan baka tesz hadműveleti javaslatokat. Még valamennyi ideig a hóban feküdve töprengtem, amikor az ismeretlen honvéd újra megszólalt mellettem és megismételte a javaslatát. Döntöttem. Kiadtam a parancsot: az első szakasz kezdje meg a kitörést a horhoson keresztül a második szakasz pedigbiztosítsa azelvonulásukat. Vállalkozásunk sikerrel járt, estére elértük a saját vonalainkat. A főtisztek nagyon örültek, hogy a század és az öt tiszt veszteség nélkül ki tudott jutni a gyűrűből. Másnap a parancsnoki értékelés után szerettük volna kitüntetni az áttörés értelmi szerzőjét, de a kitüntetésre, a jutalomra senki nem jelentkezett. A honvédet nemcsak én nem ismertem, hanem más sem. A mellettem fekvőzászlós határozottan állította, hogy ott semmiféle baka nem volt, oda senki nem jött. Én láttam, hallottam amit mondott, beszéltem hozzá. Azon az éjszakán álmomban is láttam. Aranyos díszítésű katonasapka volt a fején és mosolygott. Később is többször álmodtam vele. Mostanában már csak ritkábban. Álmomban, valahányszor megjelent, mindig mosolygott. Azóta sem tudtam rájönni, hogy valóban járt ott valaki, vagy csak egy furcsa vízió volt, de tény, hogy soha nem tudtam meg, hogy ki volt!" - Bányai (Következik: Kísértet járja be a fizikát!) * Az élet különös jelenségei (2) A tudomány határán