Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-08 / 9. szám

6: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Anomániák A harmadik napon már semmin sem csodálkoztunk. Hiszen két napon és az özönvízen már túl voltunk. Pedig örömmel költöztem haza családommal 22 év után Esztergomba. Bé­relhető lakás is akadt a Belvárosban. Nem mintha kellemes lenne az a tudat, hogy a hangulatos Hévíz utca helyén lakunk - de mit tehetnénk: okosabb, bölcsebb, előrelátóbb elmék lebontatták. Este kezdődött. Lefekvés idején, ahelyett, hogy álomra hajtanám festékgőztől terhes fejem - éppen a gusztusosán ízléstelen tapétát festettük át emberi színre, azaz: fehérre, - szóval lefekvés helyett a fürdőszoba-béli mosdó csepegő csempecsapját vettem szemügyre. Sajnos, szemrevételezés mellett meg is pisz­káltam, hátha egy mozdulat a franciakulccsal, és minden rendben. Az első mozdulatra azonban menetéből kirepült a repedt alkatrész, a mintegy 3-4 atmoszféra nyomású víz pillanatok alatt elöntötte a fürdőszobát, az előszobát, konyhát, a beépített szekrény alját, elindult a fűtés csövei mentén lefelé. A gyorsan előkerített gondnok rezignáltán közölte, hogy így megy ez már tíz éve, mivel nincsenek elzárócsapok a lakásokban, melyekkel szakaszolhatni lehetne, egyébként szerencsénk van, mert a hideg víz elzáróját - amivel az egész tömböt „vízteleníthetjük", a ház előtt helyezték el. A meleg vízé a húsboltban van ­eszerint viselkedjünk. Azóta egyébként mindig kapok húst, bármilyent. Mit tesz egy hajnali isme­retség! Ekkor született az anomániáim kifejezés, s ekkor határoztam el, hogy alkalom adódván közzé teszem őket. A szó egyébként összevonás eredménye: a tősgyökeres magyar anomália és mánia szavak zagyvaléka. Segítségével városunk zagyát kívánom deríteni. Lesz mit. Van mit! Rafael Balázs VADASZ VAGYOK! Zöld vadászruhában követem a vad nyomát, türelmesen várakozva a magaslesen vagy álcázott búvóhelyemen, míg zsákmányom végre megjelenik. Az én fegyverem azonban nem a puska, hanem a teleobjektíwel felszerelt fényképezőgép, töltényem pedig a fényérzékeny filmtekercs. Én csendben vadászom. Már a kioldó csattanása is elég ahhoz, hogy meghiúsítsa a felvételt, amelyre napok, hetek, vagy néha évek óta vártam. Legmegbízhatóbb segítőtársam a csend. Legnagyobb szerelmem az erdő és a vad. A trófea, amire mindennél jobban vágyakozom, egy olyan felvétel, amilyen még nem volt! Szekeres János Uri Geller, amerikai pszichológu­sokra hivatkozva, írta le a következő történetet: New Yorban élt egy nő, akinek a fia az USA Légierejének vadászpilótája volt és Koreában szolgált. Az anya a lakásban szoká­sos teendőit végezte, amikor csen­gőszót hallott. Ajtót nyitott és legnagyobb meglepetésére az ajtó­ban a fia állt katonai egyenruhában. Az anya a fia nyakába borulva örült a váratlan találkozásnak, hisz úgy tudta, hogy fia Koreában van. A fiú, amilyen váratlanul toppant be, olyan hirtelen, pillanatok alatt eltűnt. Az anya elvesztette az eszméletét, nagy nehezen a szomszédai találtak rá, akiknek elmesélte a történetet. Né­hány óra múlva (!) az anya értesítést kapott az USA Légierő parancsnok­ságától, hogy fia Koreában, gyakor­latozás közben életét vesztette. John G. Fuller parapszichológiai dokumentumregényéből (Kísértet a 401-es járaton) kiderül, hogy egy lé­gikatasztrófában meghalt polgári já­rat kapitánya és fedélzeti mérnöke rendszeresen megjelenik az utasok, a személyzet szemeláttára, a légitár­saság más gépein és figyelmeztetik őket a különböző műszaki hibákra. Ezek segítségével többször sikerült a katasztrófát elkerülni. A megjele­nésük olykor valóságosnak tűnt, úgy, hogy ezt világos nappal, intelli­gens, józanul gondolkodó, szakmá­jukban jártas szemlélők élő személyeknek tartották. Előfordult az is, hogy beszélni lehetett velük. A szemtanúk gyakran alapos műszaki ismeretekkel rendelkeztek. Megje­lenésük kapcsán soha nem keletke­zett kár, mindig segítőszándék vezette a „kísérteties lényeket". A szemtanúk száma nagy. Philadelphia egyik híres orvosát, dr. S. Weir Mitchellt este félálmá­ból egy halványarcú leányka hívta beteg anyjához. A leányka nyakában korall füzér, a fején viaszosvászon kalap volt. Az orvos felírta a meg­adott címet, és a leányka elment. Az orvos hamarosan megérkezett a megadott címre és ellátta a beteget. A vizit utáni beszélgetésben azt ajánlotta a beteg anyának, hogy éjjel ne küldjön érte ilyen fiatal lányt, ha­nem inkább felnőtt ismerőst kérjen meg a szívességre. Az anya megle­pődéssel hallgatta az orvos személy­leírását a kislányról. Ez valóban az én lányom, de ő már két éve halott! közvetlen bizonyítékát látják. A val­lás érdekét sem szolgálja, ha apró­pénzre váltja azt a bizalmat, amit a transzcendens kultúra követői hitük­kel táplálnak. A parapszichológiai jelenségek megítélésében mutatko­zó bizonytalanság szükségessé teszi, hogy beszéljünk ezekről a kérdések­ről és mondjuk el, hogy minden, amit tapasztalhatunk, az a természet része és törekednünk kell a termé­szetről alkotott felfogásunkat úgy felépíteni, hogy ezek a jelenségek megfelelő helyre kerülhessenek; a bizonytalanságot és döbbenetet feje­Az élet különös jelenségei (parapszichológiai esetek) A kalapja, a nyaklánca - nézze ké­rem - ott van a vitrinben. A vitrin kulcsa meg nálam van, senki nem vehette el onnan! Az említett három példa mind­egyike jellegzetes parapszichológiai eset. Ezekhez a jelenségekhez fűző­dő viszony eléggé vegyes. Akik haj­lamosak a természettudományos ismereteiket dogmatikusan kezelni, azok - elsősorban a nehézkes regiszt­rálás, a magyarázat hiánya miatt ­hajlamosak a jelenségek létezésének a tagadására. Másfelől pedig vallási fanatikus szekták ezeket az ördög művének, a problémákkal foglalko­zókat pedig a gonosz szellemmel cimboráló eltévelyedetteknek tekin­tik. A tudomány és a vallás közös ér­deke, hogy bizonyos tisztázatlan je­lenségek ne zavarják meg a vallás dogmarendszerét, és a tudomány pe­dig ne térjen ki a vizsgálatuk elől. Nem szolgálja a tudomány érdekét, ha a ma még megmagyarázhatatlan jelenségekben hívő emberek a vallás zi ki az alábbi vallomás, amelyet a problémával való első találkozás váltott ki (Élet és Irodalom 1981. máj. 23., Juszt-Zeley). „Sohasem hittem az ún. parapszi­chológiai jelenségek létezésében mindaddig, amíg kb. másfél éve, tá­vol a hazától, meghalt a fiam. Azon a napon kint kapálgattam a hétvégi ház kertjében, s úgy dél körül, ami­kor felegyenesedtem, valami furcsa mozgást kezdtem hallani. A szemem előtt karikák ugráltak, a fejem hirte­len iszonyúan fájni kezdett, s elszé­dültem. Akkor mintha lágyan hullámok ringattak volna, s mellettem ott rin­gott egyetlen fiam, akit már hét éve nem láttam. Felé fordultam, szóltam volna hozzá, de láttam, hogy sápadt, beesett az arca. Hirtelen a férjem leöntött egy pohár hideg vízzel, ezért föleszméltem. Másnap tudtam meg a menyem táviratából, hogy a fiam fürdés köz­ben vízbe fulladt. Gondoljanak ró­lam amit akarnak, de én, aki több, mint két évtizede, pontosan 28 éve tanítok fizikát és matematikát, ma sem tudok napirendre térni, s talán ez így lesz egészen a sírig!" 1990 májusában Ignatyenko szovjet parafenomén előadást tartott Budapesten. Az épület előtt valami­lyen szektához tartozó fiatalok gyü­lekeztek, szórólapokat osztogattak és azért imádkoztak, hogy Ignatyen- * ko kísérletei ne sikerüljenek. A szó­rólapok, a Biblia szavainak sajátos értelmezése alapján, arra figyelmez­tettek, hogy a parajelenségek kutatá­sa Istennek nem tetsző cselekedet, a sátánnal való cimborálás: „Az ember nagyon kíváncsi természetű. Min­dent tudni akar. Isten minden tudást, amire szüksége volt, a birtokába adott, de az ismeretek egy részét ­amely az ember számára veszélyes lett volna - visszatartotta. Ugyanak­kor azonban az Isten nem vette el az * ember elől azt a lehetőséget, hogy a visszatartott ismereteket is megsze­rezze. A megszerzés azonban egy kis kockázattal járt. Ugyanis azt mondta az Isten: ha ezt megszerzed, elválnak útjaink.... Valójában a go­nosz lélekkel kerültek kapcsolatba. Kapcsolatuk bizonyítására azután kanalakat hajlítgatnak, a jövőbe lát­nak... A szöveghez nincs mit hozzá­tenni! Legfeljebb annyit, hogy a parajelenségek éppen úgy a termé- ' szet részét képezik, mint a fizika, a kémia, a biológia bármely más jelen­sége, miért éppen ez lenne az ember számára veszélyes? Miért nem az atomfizika, amely olyan fegyvert adott az ember kezébe, amellyel a születése után ötven évvel már száz­ezerszámra szedte áldozatait? Vagy miért nem „tiltott gyümölcs" a hadi­technika bármely ága? -Bányai­(Következik: A tudomány határán)

Next

/
Thumbnails
Contents