Esztergom és Vidéke, 1991

1991-12-20 / 43-44. szám

9: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Amikor a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum szép kiállítású,, tudós kultúrával bevezetett és példásan jegyzetelt, kitűnő levélgyűjteményét forgatom, borongva tűnődöm a többnyire személyes indítékú híradások olvasása közben: valójában melyik a szorosabb kapocs, mi nyújthat biztatóbb anteuszi erőt. A sors véletlenéből kapott szülőváros igézete, netán az érett fejjel választott vidék. Amely a lehetőségek során Babits előtt és az emberi életben mindenki számára megadatik. Nála Szekszárd és Esztergom a két póluson. Közöttük Budapest, de előbb ifjúságának kényszerű munkahelyei. Ne döntsünk hirtelenjében és talán felelőtlenül. A döntések eseüegességét, a választások variációit módfelett körülhatárolják a sorshelyzetek. A köznapok szükséges sodrása, akár a történelmi fordulatok tőlünk mindinkább független kihívásai. Mózesék sem választották a legrövidebb utat a kivonulás során, hozzávetőlegesen négy évtizedig tarthatott az exódust követő peregrináció. Egy akkori teljes emberéleten át. Babits Mihály számára a szeh'd és termékeny dombokkal, a dombok vörös borával megáldott, árnyas lombsátrú Szekszárd a költő rövidke életében mindvégig a szülőváros, eszmélkedése első évtizedének otthona, majd a nyári szünidők feledhetetlen színhelye maradt. Lakóhely később sohasem, bár a költő életében egy kissé hálátlan szülőváros múzeumával, folyóiratával és közművelődésével mégis példásan ápolja nagy fia emlékét az elmúlt esztendők során. „A tág terek lakója... visszajár fészkébe...", és mindegyre újabb fészket teremt. A korábbinál jóval népesebbeket az egykori színhelyen. Az új fészkek körül új hívek ütnek tanyát, szívesen olvasom pl. Csányi László barátom Babitsról (ugyanígy másokról) szóló tanulmányait és adatközléseit. Legutóbb könyvét Babits átváltozásától (1990). Mellette megszólalnak más szekszárdiak is, ezúttal ez a levélgyűjtemény teremtett örömet az asztalom felett. A karcsú és szép kötet bevezető tanulmányában Vadas Ferenc elemzi elmélyülten és értően Szekszárd és költője kontextusának hajlékony történetét Az évszakok vagy a napfény változásaival, akár a felhők járásával körbeírható, a történelmi és a sorshelyzetekből adódóan gyakran változó és váltakozó kapcsolatot A levelekből mégis kitűnik, hogy a város egykori szülötte számára mindvégig „a család ősi fészke", az Édesanya, Nenne és Angyalka, köröttük a közvetlen rokonok, akár a „választottak" (sógorok, sógornők stb.) szívesen fogadó otthona maradt Támaszpont ahová a peregrinációk viharainak sodrából a tűzhely melegére vágyón bármikor hazatérhetett Az emeletes és mégis fehérre meszelt ház nyugalmába, a jól elzárt udvar, a feledhetetlen falak, az otthon almaillatai közé. A tizennyolc falépcső meghitt ívébe még akkor is, mikor már aligha csúszkálhatott volna le a korábban sokszor fényesre csiszolt mellvéddeszkán; meglazult izmokkal, keszeg tanárságában aligha tudott volna egy teljes ívre meglódulni a megkopott lépcsőzet egyetlen tartóoszlopának karcsú tengelye körül. Mindannyian hasonló fészekmelegre vágyunk megbújva az olykor régen elhagyott otthon egyazon ágyának jól ismert, idővel egyre szálasodóbb lepedői és meghitt illatú dunnái közé. A szárított levendula évenként frissítve most is ott lapul a szekrények vásznai között Az ágy lábánál megbúvó zsámoly még most is ugyanaz. A hírek pedig 1913 nyarától szaporán repkednek Szekszárd felé. Hasonlóképpen az aprócska hordó a szekszárdi vörössel, a befonható vesszőkosár a gyümölcsökkel a választott lakóhelyek és Szekszárd között A kosárban cseresznye és szilva, majd szagos szőlő és más finomságok az érések idején, jobban kibélelten és vaskosabb portóval a disznóölések után. Utóbb megüresedve vissza a „göngyöleg", másféle hírekkel megrakottan a hálálkodó levelek. Sajnálom szinte, hogy csupán a Szekszárdra érkezettek olvashatók a könyvben, bár az innen elindultak is bizonyára megtalálhatók lennének a Babits-hagyaték jól őrzött szerepel. 1924-től kezdődően nem véleüenül. Valamint az sem véleüen, hogy mindinkább Török Sophie veszi át a családi híradó szerepét. A köznapi beszámolókat rendre ő írja Szekszárdra, férje csupán néhány sort a leveleket kezdőn vagy éppen záradékul, szeretetéről biztosítva az otthoniakat De Esztergom nem csupán feladási hely, hiszen az itteni müiő, a ház és a kert mindinkább téma lett. A választott otthon a budapestiek mellé, a pihenés és alkotás boldogan épített színtere. Szívesen olvasom a levelekben a telek és a ház bővüléseiről szóló híradásokat a szekszárdi virághagymák itteni megfoganásáról szóló örvendezést Boldogan tudnék többet a Mama 1928 augusztusában és szeptemberében itt töltött négy hetéről - az Előhegy biztonságában és a Fürdő-szálló árnyas platánjai alatt. Szomorún olvasom a költő utolsó ismert levelét Édesanyjához Budapestről és betegségéről (1941 február vége), majd a Feleség riasztó beszámolóit Esztergomból férje állapotáról az augusztus 5-dikén déltájban feladott budapesti távirat előtt. „Mihály ma éjjel meghalt - Ilonka" - szól a szűk szavú értesítés. •dallá ringott bennem kétség és láz..." Babits Mihály (és TSrdk Sophie) szekszárdi levelei mappái között. Ha már eltűntek az első harminc év hazulra küldött híradásai. Szívesen forgatnám Nenne, Angyalka és a Mama, mások Szekszárdon feladott üzeneteit, akár az Édesanyának fia és a család érdekében magasabb címekre és jól csengő titulusokkal ellátott leveleit hiszen a gyakori hálálkodások során ezekről sem kevés szó esik. Nagyhírű fiának a Mama még pénzt is küldött 1940 karácsonya előtt! A válaszból kitűnik, az anyai áldás a legjobbkor érkezett. A bevezetőben közöltek után „Ilonka" (Török Sophie) fényképfelvételei színesítik az amúgyis színes 127 levél borítékjait a fotókból a könyvben néhány meg is található. Főként az Ildikó feletti öröm szép bizonyítékai. A levelek záradéka után itt az igényes és pontos Csiszár Mirella korrekt jegyzetei olvashatók, az 1938-tól feladottak mögött VendeUMohay Lajosné eligazításai. Nem ritkán hivatkoznak mindketten más forrásokra, több ízben eddig kiadatlan, nem éppen közismert adatokra is, pl. Török Sophie naplójegyzeteiből. Basch Lóránd, Belia György, Csányi László, Gál István, Illyés gyula, Szabó Lőrinc és mások munkái a levelekben leírtak jegyzeteinek fontosabb „adatbankjai". Épp ezért a kötet végén jó szolgálatot tett volna egy alapos bibliográfia. Budapest mellett az északolasz és délnémet városok, mellettük és közben Bécs és Prága, Újtátrafüred és Debrecen, Szeged, Gizellatelep, Dömös és más feladási helyek mellett a legtöbb postai bélyegzővel Esztergom Elképzelem, mit érezhetett az egykor „oly apás" gyerekhez annyira szigorú, majd mindinkább fiához édesedő Édesanya. Akit a költőfia ötvenedik születésnapját ünneplő Nyugat-esten Kosztolányi Dezső mutatott be a gratuláns közönségnek 1933. november 26-dikán. A Nyugat-barátok úgy ünnepelték Babits Édesanyját is, mint egykor Ady Lőrincnét talán. Az Édesanyjában feltehetően engedett a szorongás fia kényszerű és harsos nyugdíjazása, a még harsosabb nyugdíjmegvonás és mások után. Úgy érezhette: gyermeke révbe ért A levelekben természetszerűen kevés az „irodalomtörténeti adat", de annál több a szememben szinte egyenértékű „családi, köznapi adalék". Ezek nyomában nemcsak a beszámolókat írók sorsa, de műveik „mikroklímája" is szinte tapintható. Akár egy széltől megkínzott vakolatdarab, vagy egyegy „versbe hullott" őszi levél. Az örvendezések az időben érkezett, jófajta vörösborok (a hordó!), akár „a kinyílt, a 'másik'georgina" fölött. A levelekből tudtam meg, hogy az esztergomi kert virágtövei Nenne és Angyalka szekszárdi kertjéből valók, a télvégi hazalátogatások ajándékai, korábban a szülőház pincéjében várták a tavaszok érkezéseit. Majd az „esztergomi birtok" silány földjében találtak érlelő tanyát miként megéneklőjük is. Ezért sem lehet számunkra e tájon érdektelen ez a sok-sok személyes és családi apróságokkal fűszerezett szakértő gonddal megformált levélgyűjtemény. Ha már szerencsénkre a sors véletlenéből és a költő akaratából Esztergom lett a választott menedék. A szekszárdi könyv, az ott élők munkássága számunkra példa is lehet feladatainkra és a jóra való restségünkre intő emlékeztető. Ha már a költő pihenő városa, sok-sok gyönyörű vers és tanulmány ihletője, szülőhelye lett Esztergom egykoron. A két város példásan nemes összefogására Babits születésének centenáriuma idejében szívesen emlékezem. Az összefogásból egy gyönyörű kéziratos mappa született többek között, majd külön a budapesti nyomdásztanulók és városunk közös áldozatából a Babits és Esztergom című könyvecske, amely azóta az esztergomi diákok breviáriuma lett, a nyomdásztanulók és tanáruk, Téglás János kitűnő Babits-sorozatának egyik darabjaként. Erről a sorozatról, eleven folyásáról és idei kötetkéiről majd szívesen írnék beszámolót. De az egykori esztergomi jóbarátnak, Einczinger Ferencnek a Babitsék által híven megőrzött, ma a Széchényi Könyvtár Kézirattárában található levelei (Téglás János gyűjtötte ki, küldte el számomra a másolatokat) kiadásra félig előkészítve az egyik fiókom vaskos dossziéjában lapulnak reménytelenül. Hasonlóképpen Einczingemek az esztergomi egykori sajtóban megjelent írásairól gyűjtött cédulák, többé-kevésbé teljesen. Babits nem véletlenül választotta és szerette meg Einczingert legkivált az esztergomi barátok közül, a város és a korabeli hazai kultúra szoros és virágzó kapcsolatáról nem kevés adalékokkal szolgálhatnának kötetbe gyűjthető beszámolói, tanulmányai. Akár a két háború közötti harmadfél évtized itteni pezsgő művelődési és művészeti életének (kiállítások, ásatások, irodalmi estek és előadások stb.) jeles példájaként. Meglep, hogy a levelekben több ízben említett, így a szekszárdi rokonság számára is becsült Einczinger Ferenc életadatai (1879-1950) mennyire hiányosak a Beszélgető-füzetek és a levelek jegyzeteiben. Rajtunk is múlnék, hogy ez talán másként legyen. Hasonlóképpen (mondjuk) a Babitskörüli esztergomi miliő más és további adatai. Akár a helyi Babits-emlékülések előadásainak kötetkiadásával is. Tudomásom szerint ketten is megírták az esztergomi Babits-ház és -múzeum történetét bár önálló kötetkiadásról nem tudok. És szívesen lapoznék egy bibliográfiai összeállítást akár egy újabb antológiát a Babits és Esztergom témaköréből. Bizonyára gyorsan gazdára találnának az elképzelt dokumentációk a költő szekszárdi és esztergomi, országos és világszerte szétszóródott táborában. Ha nem csupán „ünnepi", de alapos és pontos, korrekt és tovább hasznosítható szakmunka születik. Miként a szekszárdi levélgyűjtemény, akár a nyomdásztanulók kitűnő dokumentációjú kötetei. Bodri Ferenc