Esztergom és Vidéke, 1991

1991-10-31 / 40. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE fiíltfllll I1S11I Fiala János 47 éves, nős, három gyermek apja. Technikus, a Granvisus szerszámüzemének vezetője. Gépipari, műszeripari munkásságát korábbi közös munkahelyünkön megismerhettem. Szakmájában mindig igényes volt. Igazságérzetét, hazaszeretetét, bátorságát azonban csak felnőtt fejjel, 1989. június 16-án "tárta" elénk; akkor, amikor eredeti 1956os forradalmi, véráztatta zászlóval jött Budapestre, a Hősök terére. Utána Esztergomban, az október 26-i sötétkapui megemlékezésen mondott szívszorító emlékezést, a szemtanú hitelességével. Most, az '56-os magyar ifjúság októberi forradalmának 35. évfordulóján, az ünneplés ismét összehozott bennünket. Csillogó szemmel, fiatalos hévvel, teljes átéléssel beszélt: - Itt születtem Esztergomban, a Szent Anna utcában nőttem fel félárván. Édesapán orosz fogságban halt meg, 1945-ben. Családi tragédiánk, hogy nagyapám viszont az első világháború áldozata lett. A Petőfi iskolában ért az októberi forradalom; ebből az iskolából különösen Vincze Béla bácsira emlékszem hálás szívvel. 25-én, a délutáni óráktól már a Széchenyi tér is benépesült. A fővárosi eseményeket beszélték mindenütt. Egy motoros jött és kiabálta, „azonnal oszoljanak"! Alig tudott elmenekülni, megindult a tömeg. A városházára zászlókért, majd „aki magyar, velünk tart!" skandálással a Hősök terére, utána az Erzsébet parkba, a Sobieski szoborhoz, s végül fel, a Sötétkapuhoz vonultunk. Mindenütt a Nemzeti dal, a Himnusz hangzott. A Sötétkapunál fegyveres őrök álltak a sorompónál. Tüzparancsuk volt: ki átlépte volna a sorompót, arra lőttek volna. Hazamentünk. 26-án indultunk az iskolába, de kilenctől hazaküldtek. Cserép Jánossal a Széchenyi téren maradtunk, ahol már nagy tömeg pu jobb oldalánál állt meg. És az autóbusz is, a fegyvertelen forradalmárokkal szemünk láttára ment. A buszt követte a tömeg, lassan befelé. Mi a bejárathoz értünk, amikor bentről iszonyatos dörrenés, géppuska-sorozat hallatszott. Futásnak eredtünk a kanonok sor felé. Felülről harckocsi döngetett lefelé, nem tudta a kanyart bevenni, elsodorta a kőfalat is. Féltünk, reszkettünk. Akkor merészkedtünk vissza a kapuhoz, amikorjöttek a mentők, az autók. Szörnyű állapotú holttesteket, fejbelőtt fiatalembert, lőtt sebekből vérző nőt láttunk. Segédkeztünk. Ezek az események mind ártatlan áldozatokat követeltek itt Esztergomban és mindenütt az országban. Majd a levert forradalmat súlyos megtorlások követték. - Sajnos, 1956 októberének tiszta eszménye a mai napig nem vaEGY FORRADALMAK 1956-RÓL ÉS 1991-RŐL volt. A városháza erkélyéről gipszszobor repült ki, majd a börtönből a politikai foglyokat szabadította ki a tömeg. Megindultunk a Kossuth utcán a mozi irányába, mikor mögöttünk feltűnt három harckocsi. Az egyik a posta-közön lement a Duna partra és onnan a Sötétkapuhoz, amásik a főúton csinált utat magának és haladt felfelé, a harmadikat a tömeg a Lőrinc utcában megállította, elfoglalta. A barátommal a kis-Duna partján, a Liszt Ferenc utcán át, a Balassa szobor mellett jutottunk fel a Sötétkapuhoz. Ott haladt el mellettünk egy katonai autó, - karszalagos, átállt katonákkal, - mely felérve, a kalósulhatott meg! - Az elmúlt évi szabad választáson megtörtént ugyan a politikai rendszerváltozás, de a gazdaságinak csak halovány nyomai láthatók. A kádári évtizedek aparátcsikjainak, pártbürokratáinak, gazdasági vezetőinek jelentős része igyekszik átmenteni korábbi politikai hatalmát, összefonódását a ma gazdaságába: a Kft-be, az Rt-be, a többi társasági formába. Természetesen mindezt a korábbi társadalmi vagyon, azaz a mi milliárdjaink kárára teszik. Az elvtársakból átvedlett urak „áldásos" tevékenységére jellemző az esztergomi, de nyugodtan mondhatom, hogy az országos helyzet is. Ahelyett, hogy új piacokat kerestek volna, versenyképes árukat állíttatnának elő a rájuk bízott gyárakban, üzemekben, nem, nem ez történik: utcára dobják a dolgozóikat, alkalmazottjaikat- szakképzettségükre, tudásukra való tekintet nélkül! A lehetetlenülés állapotába hozva gyerekes családokat. Mindezt gátlástalanul, az orrunk előtt teszik. Mert ők aztán tudják, hogy milyen "érdekvédelmi szervezeteket" hoztak létre 1956 után. Mondjuk ki nyiltan, hogy ma az üzemi dolgozókat senki, semmi sem védi! Hallottam olyanról, hogy egy héten belül bocsátották el mind a két kereső szülőt, egy családból. Hogy egy ilyen család majd miből fog megélni, miből fút, miből fizeti a rezsit, miből iskoláztatja a gyermekeit? Ez őket egyáltalán nem érdekli! Találkoztam olyan esettel a fővárosban, hogy felmondtak a feleségnek, s rá egy hónapra a férjnek is. Az hazament és felkötötte magát! Mindez nem érdekli őket, sőt talán még rá is ,játszanak". Mert „minél rosszabb, annál jobb" elvet vallják. Mert tudják, hogy az utcára kerültek nem őket teszik felelőssé, hanem a demokratikusan megválasztott kormányt és a parlamentet. Nekik így szuper. Ok a Kft-jeikkel, az Rt-jeikkel vannak elfoglalva. De egy biztos: az elszámoltatásnak el kell jönnie! Mégha késik is. Ez a parlament, ez a kormány a mi ügyünk is. Akkor majd ténylegesen mondhatjuk, hogy a rendszerváltozás befejeződött. Ezt pedig majd az „elvtárs-uraknak" is tudomásul kell venniük, ha tetszik, ha nem! - fejezte be Fiala János. /OSI/ Egyre nehezebben viselem, ha valakiről úgy kezdődik egy megemlékezés: méltatlanul elfeledett... Talán csak azért, mert igen ritkán, - vagy talán sosem - találkozni oylan megemlékezésekkel, hogy „méltatlanul heroizált". Most mégis, e sorok papírra vetésének perceiben kénytelen vagyok úgy emlékezni (emlékeztetni) e lánglelkű ferences barátra, mint történelmünk olyan nagyságára, akit bizony méltatlanul felejtettünk el, vagy felejtettek el velünk. Hiszen János barát is része lett annak az oktalan oktatásnak és közgondolkozásnak, amely elhallgatásokon vagy csonkításokon nyugodott az elmúlt évtizedekben. (Ami ezt illeti, nyugodjék békében!) Úgy maradt ő el a nándorfehérvári diadal napjának felem lege tésébol Hunyadi János mellől, mint II. Rákóczi Ferenc „Cum Deo pro patria et libertate" jelszavából a „cum Deo". (Istennel...) Az itáliai Capestranoban született 1386-ban, egy német származású nemes fiaként. Jogász, bíró majd kormányzó Perugiában, mígnem egy, a városban lezajlott lázadás után börtönbe kerül. Kiszabadulván szakít menyasszonyával és belép a Ferenc-rendbe, annak is szigorúbb, sodorja legnagyobb jelentőségű tevékenysége színhelyére, Magyarországra. Pápai küldöttként érkezik 1455-ben a magyar főúrak hívására ide, a Káipát-medencébe, azzal a feladattal: toborozzon keresztes seregeket a fenyegető törökveszély elhárítására. obszerváns irányzatát választva, hogy éljen tisztaságban, szegénységben és engedelmességben Istenért és a kereszténységért. A kereszténységért, melyet külső és belső veszedelem egyaránt fenyegetett azokban az évtizedekben. Belülről a huszitizmus, kívülről pedig a visszatarthatatlanul hódító török. Nyughatatlan, igazságot kereső és tenni akaró természete A magára maradt Hunyadi János méltó társra talál benne. Lelkesítő, olasz nyelven elmondott és itthoni rendtársai által tolmácsolt beszédei nyomán ezrek ragadnak fegyvert, hogy megmérkőzzenek a kereszténységért, Európáért, a művelt világot fenyegető török invázorral. Hunyadi János karddal, Kapisztránói János magasra tartott kereszttel a kezében vívja döntő, egyben végső ütközetét Nándorfehérvárnál 1456. július 21-én. A sors kifürkészhetetlen iróniája, hogy mindketten a csata színhelyén kirobbant pestisjárvány áldozatai lettek. Kapisztránói János nem sokkal élte túl Hunyadit, 1456. október 23-án Imit meg Újlakon. Itt is temették el, sírfelirata napjainkig fennmaradt. Bár október 23-án sajnos, van (hála Istennek, már lehet) mire emlékeznünk, szenteljünk neki is néhány percet, hogy ne csak a ferences kolostor imaóráinak adorátióiban, az oratórium csöndjében tudják: ki is volt az a Kapisztránói János, akiért szintén megkondul a déli harangszó, és akinek nevét máig viseli a magyarországi ferences provinciák egyike, amelyhez történetesen épp sz esztergomi is tartozik. Varga Péter