Esztergom és Vidéke, 1991

1991-10-31 / 40. szám

4: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE A jóléti erdőgazdálkodás nem új jelenség. Legfejebb az ezer arcú, ezer hasznú erdő jelenkorunkban előtérbe kerülő és egyre keresetteb­bé váló „mellékterméke". A szemlélődő, összefüggéseket ke­reső ember korán észrevette az erdő immaíeriális - tehát nem dologi, pénz­ben ki nem fejezhető - áldásait. Ennek első irodalmi megnyilvánulását az ale­xandriai Theokritősnél (szül. 300.) ta­láljuk. Az erdők, ligetek, tágas lege­lők, amelyeket jelenetei hátteréül né­hány sorral odarajzol, mindmáig hívo­gató és szelíd tájai. A környező termé­szetet Theokritos fedezte fel az iroda­lom számára. A klasszikus görögöt még nem ér­dekelte a táj, még túlságosan közel volt a természethez. Alexandria vi­szont, ahol Theokritos felnőtt korát töltötte, tipikus ókori nagyváros. Nincs „zöldövezet", csak sivatag ve­szi körül. A szicíliai származású The­okritos szívesen emlékszik vissza ifjú­korának erdős tájaira a nagyváros rab­ságában. Költészete még ma is magá­val ragadja a városi olvasót Az erdő, a táj szeretette - éppen jelenkorunk bizonyítja - inkább nagyvárosi vonás. Az után vágyódunk, ami hiányzik, ami messzire tűnt az életünkből. * A kései középkor tudatos erdősze­retetét, természethez fordulását már számos irodalmi emlék bizonyítja. Gondoljunk csak például Assisi Szent Ferenc és legelső rendtársai néhány írására, vagy olvassuk el ilyen szem­mel Janus Pannonius és Balassi Bá­lint természettel kapcsolatos verseit. Ezek részletesebb elemzése azonban inkább az irodalomtörténet, mint a szakirodalom világába tartozik. * A szoros értelemben vett jóléti er­dőgazdálkodás és a vele oly szorosan összefüggő környezet-, ill. termé­szetvédelem a legutóbbi évtizedekben indult virágzásnak. Ám tévedés volna azt hinni, hogy csak jelenkorunk tö­rekvése. Középeurópában - közelebb­ről a hajdani Osztrák-Magyar Monar­chia ausztriai területén -JosefSchöf­felt Mödling város egykori polgár­mesterét tekinthetjük első úttörőjének. Ó a híres Bécsi erdő megmentője (1970-ben bélyeget is adtak ki halálá­nak 60. évfordulója alkalmából). Jó­részt neki köszönhető, hogy 1905-ben már törvénytervezet készült a környe­zet, ill. természetvédelem érdekében. 1912-ben több természetvédelmi jel­legű egyesület megalakulásáról tudó­sítanak bennünket a korabeli lapok. 1913-ban már folyóiratuk is volt, 1914-ben pedig a „Hongondozási Egyesület" keretén belül Termé­szetvédelmi Szakállomást állítottak fel. Az I. világháború után újra működ­ni kezdett számos egyesület, és 1922­ben végülis megalakult a Termé­szetvédelmi Szövetség. Az első kon­ferenciáját 1923-ban tartotta Innsb­ruckban. A II. világháború megszakí­totta ennek tevékenységét ám már 1947-ben újra megtarthatta a háború utáni első konferenciáját A Szövetség alapelve világszerte megszívlelendő, sőt az egyedül járható út: „Az ifjúsággal megkedveltetni a ter­mészetben és a természettel való éle­tet. Természeti élményeken keresztül rámutatni az összefüggésekre és a ter­mészetesegyensúly jelentőségére." Amikor az 1867. évi kiegyezést kö­vető politikai-gazdasági-társadalmi fellendülés idején a turistamozgalom kezdetét vette Budapest székesfőváros környékén, az erdők több célú haszno­sítása és ennek keretében üdülőérté­kük céltudatos fejlesztése még isme­retlen fogalom volt. A kifejezetten pi­henési, kirándulási célt szolgáló váro­si erdők ugyan kialakulóban voltak már akkor (Budapest Sopron, Kő­szeg, Pécs és Debrecen), de a városok határán túl elterülő erdőkben még semmiféle jóléti-turisztikai berende­zést nem találtunk. Pilisünk azonban - ezt a lokálpatri­óta büszkeségével állíthatjuk - kivétel volt Dobogókő és környéke - a hazai természetjárás bölcsője - ugyanis ak­kor még a közalapítványi erdőbirto­kokhoz tartozott amelynek legfőbb kezelője a vallás- és közoktatásügyi miniszter, más szóval a kultuszminisz­ter volt. Ezt a hivatalt a szóban levő időkben gróf Csáky Albin töltötte be, aki maga is lelkes híve volt az akkor kibontakozó turistamozgalomnak. Személyes támogatásának is köszön­hető, hogy 1888. decemberében meg­alakulhatott az első fővárosi turista­szervezet. Ennek közvetlen előzmé­nyei - megint csak jogos büszkesé­günkre! - röviden az alábbiak: 1888. szeptember 23-án (egyes for­rások szerint 24-én) Dr. Téry Ödön, c.) a pilismaróthi erdőben levő Hoffmann-kunyhó a turisták részére megnyítassék s e célból az egyesület részére két kulcs kiszolgáltassék, d.) a mexikói, pilisszentkereszti, pi­lisszentlászlói és sikárosi erdőőri lak­ban levő erdőőrök az esetleges hozzá­juk betérő turistákat méltányos árak mellett élelemmel és éjjeli szállással elláthassák, stb." Mindezek meg is valósultak a gya­korlatban. ad.) a. Elsőként kiépült a jelzett tu­ristaúthálózat Dr. Thirring Gusztáv 1900. évi ,3udapest környéke" c. úti­kalauza már harminc (!) turistajelzés­sel ellátott útvonalat tárgyal a pilisi és a budai hegyekben, amelyek legna­gyobb része ma is használatos. ad.) b. A mexikói vendégszobát a turisták ténylegesen igénybevették. Erről a fennmaradt Vendégkönyv ta­núskodik. ad.) c. A Hoffmann-kunyhó felava­tása után az egyik kulcs az Egyesület budapesti helyiségében átvehető volt, amit ezt dr. Thirring Gusztáv fent em­lített útikalauzában olvashatjuk. ad.) d. Az erdőőrök által nyújtott szolgáltatásokról az iménti útikalauz­ban többek között ez áll: (a sikárosi) , János István erdőőr az ellátásról is jól gondoskodik, a MTE (Magyar Turista Egyesület) konzervraktárt tart itt" (fenn). Az említett turistarendeletb./pontja elrendelt még, hogy „az 1890. évben A JÖLETÍ ERDŐGAZDÁLKODÁS MÚLTJÁBÓL Dr.Thirring Gusztáv és társaik Dobo­gókőről lejövet hosszasan megpihen­tek a pilisszentkereszti Klastromkert forrásánál, és itt elbeszélgettek a helyi közigazgatási és társadalmi vezetők­kel. Itt és ekkor történt, hogy - áthatva a táj szépségétől - elhatározták egy Budapesten székelő, a középhegységi turistáskodással foglalkozó egyesület megalakítását. Ez még ugyanezen év decemberében meg is történi. A pi­lisszentkereszti Klastromkert, illetve a benne fakadó Klastromkút így neve­zetes turistatörténeti esemény színhe­lyévé vált, amit akésőbbiekben kőosz­lopra állított emléktáblával is megje­löltek. Az egyesület kezdetben nem volt önálló. Megszületésekor a „Magyar­országi Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya" lett a hivatalos neve. De három év múlva, függetlenné válva az előbbitől, „Magyar Turista Egyesü­let" néven önálló jogi személyként folytatja még nagyobb lendülettel munkáját. A gyorsan virágzásnak induló turis­tamozgalom - ma „társadalmi nyo­másnak" nevezzük a jelenséget - tá­mogatására már a következő évben megjelent az 1889. évi 19.701 számú un. turistarendelet. Ebben gróf Csáky Albin kultuszminiszter egyebek kö­zött engedélyezi, hogy „... a turistae­gyesület a.) az uradalmi (erdő)tisztek hozzá­járulásával a kérdéses útjelzéseket megkezdhesse és az útmutatókat felál­líthassa, b.) a (Pilisszentlélek) mexikói erdő­őri laknál egy vendégszoba turisták részére berendeztessék..., Pilis-Szent-Kereszt község határában fekvő Dobogókő közvetlen közelében egy egyszerű menedékkunyhó uradal­mi költségen felépíttessék". Ennek megtörténtéről nincs dokumentu­munk. Feltehetőleg ez azonos a dr. Thirring-féle utikalauz által emLtett Malva-kunyhó\ú, amely a Pilismarót Disznósárok felső részében, a Három­mezőrét közelében állt és Csupor Ist­ván közalapítványi erdőmester felesé­géről, Hoffmann Malvinról nyerte a nevét Az igényeket mindenesetre nem elégítette ki, mert 1898. évben felépült a közelében a dobogókői fa­menedékház. Arról is gondoskodott az Egyesület - ill. akkor még csak a Budapesti Osz­tály -, hogy a kirándulni vágyóknak megfelelő utikalauz is álljon rendelke­zésére. Még 1889-ben kiadják a „Ki­rándulók kalauza a Budapest - Szent­Endre vasút mentén" c. könyvecskét. Erről a korabeli Turisták Lapjában ezt olvassuk: tartalmazza a Szent-Endrei vasút állomásairól tehető összes kirándulá­sok leírását, a nyári menetrendet és egy át nézet es térképet. Ára 10 krajcár. Kapható a Szent-Endrei vasút állomá­sain, a kalauzoknál, valamint Buda­pesten Károlyi György papírkereske­désében (V. Dorottya u. 10.)". Még ugyanezen évben megjelenik ­ugyancsak a Budapesti Osztály kiadá­sában - a kitűnő térképész, Koguto­wicz Manó által szerkesztett első turis­tatérkép. Pontos címe: „Budapest kör­nyékének térképe turisták használatá­ra". Méretaránya 1: 50.000 volt és ötszörös (!) színnyomattal készült így ír róla a Turisták Lapja: „Ezen térkép, mely kizárólag ki­rándulók, turisták s utazók igényei­nek szem előtt tartásával készült, felöleli Budapest környékének azon részeit, melyek a turistaság szem­pontjából fontosak és érdekesek... Tartalmazza a turistákat és kirán­dulókat érdeklő összes részleteket, az összes közlekedési vonalakat s a turistautakat, feltünteti továbbá a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya által eszközölt összes útjelzéseket s minden egyéb tudnivalót, amire turistának szük­sége van. Ezenkívül magyarázó szö­veggel van ellátva, mely az összes kirándulások leírását adja, végül pedig a főváros környékén létező összes közlekedési vállalatok menet­rendek tartalmazza". A szervezett fővárosi turistatársada­lom első jelentősebb alkotása - a meg­alakulás 10. évfordulóján -aDobogó­kőn felépült famenedékház. Ez volt a pilisi-budapestkörnyéki hegyek első turistaotthona. Nagymértékben járult hozzá nemcsak a pilisi-, hanem az or­szágos turistamozgalom fejlődéséhez is. A telket Prokop Géza pilisszentke­reszti főerdész és felesége - mindket­ten a turizmus lelkes támogatói - aján­dékozták. A fa a Közalapítványi Erdő­gondnokság adománya volt Tervező­je Pfinn József építészmérnök (1861­1935), aki díjazás nélkül, önzetlenül dolgozott (ő tervezte egyébként a tát­rai ÖTTÓ melletti menedékházat és ugyancsak tőle származik a dobogó­kői Téry-emlékű tervezete is). Az épí­tési költség - felszerelés nélkül - 4.352 Koronát tett ki. A kétszobás, 14 hálló­helyes menedékházban létesült a tör­ténelmi Magyarország első hegycsú­csi meteorológiai állomása. A háza­vató 1898. június 5-én történt és báró Eötvös Lórándról - az Egyesület köz­ponti elnökéről - nevezték el. Eötvös korának haladó szellemű politikusa, kiváló tudós és aktív hegymászó (ma­gashegyi turista) volt. Az avatáson el­hangzott szavairól így emlékszik meg a korabeli beszámoló: ,Egyszerű, meleg, szívhez szóló hangon beszélt. Különösen azt emelte ki, hogy a megemlékezés ugyan min­dig és minden formában jól esik, de rendkívül hálás a mai megemlékezé­sért. E menedékházat • amely az ő nevét viseli - igazi, őszinte barátai emelték, akik vele egy gondolkodású­ak. Másrészt e hajlék nem díszes palo­ta, hanem egyszerű faalkotmány, a fel­írás is egyszerű rajta, idővel le fog onnan kopni. A házikó is elkorhad s az emléknek csak emléke fog megmarad­ni, és éppen ez az, ami legjobban tet­szik neki". A házikó azonban nem korhadt el. Jókarban és változatlan formá­ban élte át mind a mai napig a hosszú évtizedeket. 1963-ban a Ma­gyar Természetbarát Szövetség ké­résére műemlék jellegűvé nyilvání­totta az Országos Műemléki Fel­ügyelőség. Jelenleg turistamúzeum. Dobai Pál erdőfelügyelő

Next

/
Thumbnails
Contents