Esztergom és Vidéke, 1991

1991-10-15 / 39. szám

3: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Október 3-án nyilvános ülést tartott a Képviselőtestület, mely ezúttal 14 napirendi pont megvita­tására gyűlt egybe. Dr. Könözsy László polgármester köszöntötte a képviselőket és a megjelent ven­dégeket. Bevezetőjében módosító indítványt is tett: javasolta, zárt ülésen vitassa meg a testület a Do­bó Katalin Gimnázium 10.5 millió forintos, per alatt álló számlájának kifizetésével kapcsolatos napiren­det, ugyanakkor vegye le a napi­rendről a testület a pápalátogatás költségeinek felülvizsgálatáról készített jelentést, miután Vilmos Péter, a Pénzügyi Ellenőrző Bi­zottság elnöke az ülésen nincs je­len. Az új napirend megtárgyalásá­val a képviselők egyetértettek, míg a pápalátogatási költségek fe­lülvizsgálatát 11 szavazattal az ülés napirendi pontjai közt hagy­ták. Kund Ferenc alpolgármester terjesztette elő az előző ülésen már vitát kiváltott napirendet, a zárt­kertek hasznosítására, beépíthető­ségére készített rendezési tervja­vaslatot, melynek lényege: a tulaj­donosok(bérlők) csak a 4.000 m2 nagyságot elérő zártkerben épít­kezhetnek, de csak 30 m2 nagysá­gú faház építésére kaphatnak en­gedélyt. Az ezt meghaladó nagy­ságú területre egyedi elbírálással nagyobb - de szintén csak faház ­építmény is emelhető. A javaslat ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a 2.000 m2-nél kisebb zártkerben a tulajdonosok földfel­szín alatti(pince) építményt épít­hessenek. Erre ezideig nem volt mód. A sokakat érintő korlátozó rendelkezés célja, hogy a bel- és külterület közé ékelődött zártker­tek ne "kutyaólakkal" legyenek te­le, s hogy a Város jövőbeni fejlő­dése, terjeszkedése biztosított le­gyen. Élénk vita után, a sok ellen­javaslat dacára e jövőt célzó ren­delkezést elfogadták a képvise­lők.E napirendhez kapcsolódott dr. Balázs Lászlónak, a Gazdasá­gi Bizottság elnökének előterjesz­tése, mely a városi tulajdonban le­vő zártkertek bérleti díjának felül­vizsgálatára vonatkozott. Javasol­ta, hogy 1992-től a városi tulajdo­nú zártkertek bérleü díját és a díj­övezetet a következők szerint mó­dosítsa a testület: a Panoráma út­tól keletre eső városi zártkertek bérleti díja 2.- Ft/m2/év, míg a nyugatra eső területeké 1.­Ft/m2/év legyen. A Városhoz tar­tozó Helemba-szigeten 1 m2 terü­let bérleti díja jövő évtől 3,- Ft lesz. A testület a javaslatot egyhan­gúlag elfogadta. Bauer Lajosné pénzügyi osz­tályvezető terjesztette elő a követ­kező napirendet. Az 1990. évi pénzmaradvány módosítását in­dítványozta, tekintettel arra, hogy három középiskola részére a szak­képzési alap felhasználását saját hatáskörben kell engedélyezni. Ezt a módosítást a képviselők el­fogadták. E napirenddel szorosan összefüggő kérdést tárgyalt ezután a testület. Minczér Kálmán kép­viselő és Bacsa László tervcso­portvezető terjesztette elő Pilisz ­szentlélek község folyamatban le­vőberuházásánakproblémáját. (E két napirend között látszatra lé­nyegi összefüggés volt, mert a szakképzési alap visszapótlása 1.376 e/Ft. összegben a pilisszent­léleki beruházás terhére történt, mely nem más, mint Pilisszentlé­lek egészséges ivóvízzel való ellá­tása!) Minczér Kálmán hozzászó­lásában elmondta, hogy lakóhelye a megye legutolsó települése, ahol még nincs vezetések ivóvíz! Az áremelkedések, a műszakilag szükséges pótmunkák további 4,2 millió Ft-ot igényelnek, s ha e Ezután tárgyalta a testület a két ülés közötti fontosabb eseménye­ket. Dr. Könözsy László vezeté­sével szeptember 27-én városi küldöttség járt Sámsondi Kiss György helyettes államititkárnál, ahol előtárták a félbemaradt víz­lépcsőépítés okozta esztergomi gondokat. 1992-re a vízlépcső okozta károk helyreállítására a ví­zügyi ágazgat csupán 200 millió Ft-ot irányoz elő, így térségünkre sajnos nagyon kevés pénz jut. Jó hír viszont, hogy szeptember 29­én átadták az esztergomi szenny­víztisztító mechanikai fokozatát és megvalósul jövő év végére a biológiai fokozat is. A Polgármes­teri Hivatal átszervezésére készült javaslatot a KULTURINNOV el­készítette, melyet a bizottságok október 7-től folyamatosan meg­vitatnak. A pápalátogatás megszervezé­sével kapcsolatos napirend ismer­tetésére a polgármester Kipke Fe­renc koordinátort kérte fel. Kipke Ferenc röviden összefoglalta a Városházi tudósítás pénz nem lesz meg, a beruházás leáll. Ismertette dr. Kovács György Zoltánnak, a megyei ön­kormányzat elnökének fax-üzene­tét, mely szerint a megye 2 millió Ft. többlet-támogatást biztosít. A testület egyhangú szavazással - a tartalékalap terhére - megszavazta a még hiányzó 2,5 millió Ft-ot, így az utolsó "fehér folt" is eltűnt a megye térképéről. Napirenden kívül adott szót a testület Horváth Gézának, a Ma­gyarországi Romák Liberális Szervezete vezetőségi tagjának, aki tagja az ENSz Emberi Jogok Bizottságának is. Horváth Géza őszinte szavakkal tárta a képvise­lők elé a hazai cigányság helyze­tét. "Számítunk a többségi társa­dalom segítségére" - folytatta Horváth Géza, mert "e segítség nélkül a felemelkedés lehetetlen lesz." - mondta. Esztergomban is legfontosabb dolgunk a kisebbsé­gi önkormányzat megszervezése, amely politikai és szociálpolitikai feladatokat lát majd el. Tájékoz­tatta a testületet arról is, hogy a kormányzat az etnikumspecifikus oktatáshoz 14 ezer Ft-os fejkvótát állapított meg, de ezt eddig nem tudták igénybe venni szakem­berek hiánya miatt. Kérte a testü­letet, biztosítsanak ingyenes iro­dahelyiséget és segítsék Vadászi Lászlónak, a szervezet esztergomi képviselőjének munkáját. Mindszenty hercegprímás temeté­se és n. János Pál pápa esztergomi látogatásának szervezésével kap­csolatban felmerült teendőket, an­nak költségvonzatait. Hangsú­lyozta: az e célra juttatott 30,2 mil­lió Ft-os központi támogatás fel­használásáról a takarékossági szempontok figyelembe vételével döntöttek. Sok esetben azonnali döntés volt indokolt, hogy a fel­adatokat határidőre elvégezzék. Brassai György hozzászólásá­ban kifogásolta, hogy a dokumen­tációk egy része hiányos volt, egyes esetekben nem voltak kije­lölt műszaki ellenőrök, egyes megbízásokat a kivitelezők verse­nyeztetése nélkül adtak vállalko­zásba. Javasolta a számlák egy ré­szének műszaki szakértői felül­vizsgálatát, melyhez külső szakér­tő felkérését javasolta. Dr. Kö­nözsy László véleménye szerint a szervezők jó munkát végeztek. A jó gazdálkodást mutatja, hogy az összes bevételt számbavéve még 5J millió Ft. megtakarítás is el­könyvelhető. Vita után a testület 100 ezer Ft-ot szavazott meg mű­szaki szakértői feladatokra, a számlák utólagos ellenőrzésére. Juhász Józsefné képviselő ter­jesztette elő az 50 ezer Ft. feletti szerződéskötések tapasztalatairól készített értékelő jelentést. Megál­lapította, hogy javult az intézmé­nyek ezirányú tevékenysége, de szüksége van a Városnak 1-2 szer­ződéskötésben jártas jogi szakem­berre. A tájékoztatót 8 tartózko­dással, 1 ellenszavazattal fogadta el a testület. Esztergom-Kertváros felzárkóz­tatási programját Dr. Amon György írásban terjesztette a tes­tület elé. Az előterjesztés kiemel­ten foglalkozik a városrész kom­munális elmaradottságával, a volt szovjet laktanyák és a Palatínus tó kínálta lehetőségekkel. A képvise­lő javaslatot tett az 199l-es költ­ségvetés módosítására is: a sze­méttelep rekultivációjára tervezett 1,3 millió Ft. útépítésre és csapa­dékvíz elvezetésre kérte átcsopor­tosítani, melyhez a testület - az egész előterjesztést elfogadva­hozzájárult. Dr. Antalics Mihály írásos elő­terjesztésben kérte a 109/91. VII. 8-i határozat módosítását. Ekkor határozott a testület arról, hogy a Deák F. uti bölcsödét óvodává ala­kítják át, részben helyet biztosítva a fogyatékos gyermekek ellátásá­nak is. Az Egészségügyi Bizottság felmérte a városnak az óvodák helyzetét, s véleménye szerint az egész volt bölcsödét vissza kell adni az egészségügyi ágazatnak, hogy a kisegítő iskola és a városi logopédiai szakrendelés helyzete megoldódjék. A napirendhez Ba­logh Péter alpolgármester és Bánhidy László képviselő szólt hozzá. Igazolták, hogy a volt böl­csödé helyiségeire az óvodának szüksége van, de ugyanitt megfe­lelően megoldódik a fogyatékos gyermekek óvodai gondozása is. A kisegítő iskola és a városi logo­pédiai szakrendelés gondjait más helyen kell megoldani. A testület szavazással elvetette a módosító indítványt. Dr. Könözsy László javaslatára Vagyonátadó Bizottság felállításáról döntött a testület E bizottság feladata, hogy 6-8 hónap alatt felülvizsgálja és átvételre ja­vasolja az önkormányzatnak jutó vagyont A bizottság tagjai: dr. Ba­lázs László, Brassai György, dr. Horváth István, Horváth György, Juhász Józsefné, Szabó Sándor képviselők, dr. Könözsy László polgármester, a Polgármesteri Hi­vatal dolgozóiból kijelölt appará­tus, dr. Szilágyi István, a Telek­könyvi Hivatal volt vezetője. Szóbeli előterjesztésekben fog­lalkozott a testület az 1991. évi kulturális- és sportrendezvények­kel, az 1956-os forradalom városi ünnepségeivel, az Esztergom-Pár­kány közötti testvérvárosi kapcso­lat felvételével. E napirendek elő­adói Nagyfalusi Tibor és dr. Só­lyom Olympia voltak. A nyilvá­nos ülés 20.45-kor ért véget. Tudósított: Koditek Pál

Next

/
Thumbnails
Contents