Esztergom és Vidéke, 1991

1991-09-20 / 37. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE n OSZI PILLANATKÉPEK BENCZE ZSOLT: BÖGÉS ELŐTT - MÉG BÉKESSÉGBEN SZEKERES JÁNOS: A GYŐZTES. A nyomaték kedvéért megint felmutatta az injekcióstűt, pedig arra már tán nem is volt szükség. Traeger gépiesen engedelmeskedett, a kesztyűtartóból elővette és hátranyújtotta a fegyvert. - Ne bámulj hátra! - intette Miles Sucker - nem ajánlom. Aztán már csak egy-két fojtott utasítást adott az útirányra vonatkozóan; Traeger pedig, mint akit hipnotizáltak, pontosan követte őket. Egyetlen szót sem szólt többet. Miles Sucker feszültsége engedett; nem gondolta volna, hogy ez ilyen könnyen megy! Megleckézteti ezt a hólyagot itt, meg azt az egész impotens bandát odabent, ugyanakkor rendbehozza saját életét is! Csak a bőre viszketett egyre jobban a harisnya izzadságától átnedvesedett anyaga alatt. Bal kezében szorongatta az injekcióstűt, másikban, a jobban, a zsákmányolt revolvert. Bár nem tudott bánni vele, biztonságérzetet adott, hogy nála van. Egy elhagyatott, régi kőbányához irányította a furgont, a helyszínt régóta ismerte, és valami okból kedves volt számára ez a kopár, gyér növényekkel benőtt, kihalt vidék. - Most megállhatsz - suttogta reszelősen - Aztán lassan szállj ki a kocsiból, és siess amögé a szikla mögé. Úgy tervezte, átül a sofőrülésre és egy darabig, míg taxi közelébe jut, a furgonnal hajt vissza. Bőven egérutat nyerhet, míg Traeger telefonközeibe jut innen. Ám Traeger nem mozdult. Hideg, keskenyvágású szemében nyoma sem volt már rémületnek, amint a visszapillantó tükrében kereste Miles Sucker tekintetét. - Gyerünk már! Szállj ki! - sürgette kissé idegesen Miles Sucker. - Vagy akarsz egy-két barátságos AIDS-virust? Legnagyobb megrökönyödésére Traeger nyugodtam megfordult és szemtől szembe, közvetlen közelről álarc borította képébe nevetett. - Ennyi elég is a játékból, Miles Sucker! - jelentette ki megvetően és jeges düh csapott föl pillantásában - Hülyét csináltál belőlem, de most már elég. Te fogsz itt kiszállni, és biztosíthatlak, nem úszód meg szárazon ezt a kis tréfát. A revolver meg nincs megtöltve, hiA fegyver nemhogy töltetlen nem volt, de ki is volt biztosítva. Traeger a lövés erejétől szinte megemelkedett az ülésen, majd neki vágódott az ajtónak. Homlokán kerek lyuk robbant és a férfi groteszk pózban merevedett mozdulatlanná, félig lecsúszva az ülésről. Miles Sucker azt hitte, álmodik. Aztán azt gondolta, ez Traeger bosszúja, rögtön megmozdul és a szemébe nevet, diadalmasan, lekicsinylően. Aztán meg rájött, hogy Dan Traeger meghalt, és az is eszébe jutott, hogy ő lőtte le. Akkor aztán rászabadult a pokol. Az iszonyat, a hitetlenkedés, a szörnyülködés, a rettenetes páPeter Eastborouglu Halál! szerencse (4.) ába hadonászol vele! Ami ezután történt, annyira illogikus volt, hogy maga Miles Sucker sem értette. Először elöntötte a fásult elkeseredés - miért is sikerült volna? Pont nekem?! -, aztán hihetetlenül rövid idő alatt villantak át rajta Traeger élesszemű felismerésének rettenetes következményei - a szégyen, rendőrség, meghurcoltatás -, legvégül meg a föllobbanó, utálkozó harag: a szarházi, neki bezzeg sikerült, úrrá lett a helyzeten! Mindezek nyomán Miles Sucker mintegy szimbolikus utolsó aduként felemelte a töltetlen fegyvert és a két gunyorosan csillogó keskenyrésű szem közé célozva meghúzta a ravaszt. nik. Mielőbb ki akart kerülni a kicsiből, de a makacs ajtó ezúttal nem engedelmeskedett remegő kezének, úgyhogy a másik oldalon pattant ki, és gondolkodás nélkül futásnak eredt. Nem tudta, merre és meddig szaladt, arra tért észhez, hogy a pisztolyt még mindig a kezében szorongatja és a harisnya már elviselhetetlenül tapad az arcára. Mindkettőt ledobta, épp ahol volt, utánaküldte a fekete cérnakesztyűket is. Első épkézláb gondolata az volt, hogy hivnia kéne a mentőket, de rögtön elvetette, mert tudta, hogy Traeger halott. Aztán a rendőrség derengett fel benne, értesíteni kellene őket, bűntény történt... De azonnal tudatosult benne az a valószínűtlen tény, hogy itt ő követte el a gyilkosságot. Gyilkosságot! Egyszerre kijózanodott. Igen, sikerült, amit eltervezett. De erre nem számíthatott. Idegenkedve vizsgálgatta jobb kezét, amivel elsütötte a revolvert. És a pénz...! Remegő lábakkal megállt, és kényszerítette magát, hogy összefüggően gondolkodjék. Mi legyen...? A baj megtörtént, de... de senki sem tudja, hogy ő a tettes. Kinek használ, ha föladja magát? Legfejebb a bűnügyi statisztikának. A maga sorsát tönkreteszi egy életre, csak azért, mert ez a hülye Traeger blöffölt a fegyvert illetően... És mi lenne Peggy vei meg a srácokkal? Erről megint eszébe jutott a pénz. Az a rohadt pénz...! Semmi nem oldódik meg, ha otthagyja. Hiába volt minden! Hiába cipeli egész életén keresztül ennek a szörnyű esetnek az emlékét, hiába vált gyilkossá! És mi lesz velük...? Az adóságokkal, a házzal, mi lesz? Peggy, a gyerekek... Muszáj, egyszerűen muszáj visszamennie! A puszta gondolattól is összeszorult a szíve, a gyomra a torkába ugrott, de visszafordult. Mintha ólomból lettek volna a lábai, lassan vánszorgott, pedig sietni akart. A furgon ugyanúgy állt, de az ajtaja... megmozdult! Miles Sucker úgy érezte, a tarkóján égnek mered a szőr. Ez... lehetetlen! Traeger meghalt! Torkát akaratlanul valami halk vinnyogás hagyta el. (Befejezés a következő számban)