Esztergom és Vidéke, 1991

1991-01-31 / 4. szám

6 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE IDŐLAPOZÓ 1944 Mezőnyárádról, a rend tanulmányi házából, ahol a VII. gimnáziumot kezdtem meg, a harcok közeledte miatt, elöljáróink hazabocsátottak bennünket. Október 14-én érkeztem Csévre. Hogy ne töltsem tétlenségben az időt, hamarosan jelentkeztem a közeli rendházainkban, s el is tudtam helyezkedni október-novemberben Péliföldszentkereszten, a teológus kispapok között, részint Nyergesújfalun. Mindkét házban segédkeztem a házi munkában. Mivel az iskola mindenütt szünetelt, Nyergesújfaluról is a diákok elmentek, s a ház körül volt mindig valami tennivaló. A karácsonyt szüleimmel együtt akartam tölteni, ezért december 23-án, szombaton, Csévre jöttem. Nagy várakozás volt a karácsonyi éjféli mise körül. Ezt már évek óta az esti órákban kellett megtartani, de az idén mindent megtettek, hogy a templom elsötétítése miatt a szentmise mégis meglehessen az éjféli időpontban. A plébános úr, Kurcz Béla ki is hirdette, hogy éjjel 11-kor lesz az első harangszó. Ha az elmaradna valami oknál fogva, annak lesz a jele, hogy éjféli mise nem lesz. Az esti órákban szokatlanul erős robbanások és közeli lövések zaja hallatszott. Tizenegy óra tájban hiába vártuk a harangszót. Erre édesapánk elhatározta, hogy benéz a plébániára, tudakozódni, mi van. Rövid idő múlva vissza is jött, mondván: mise nem lesz, mert itt vannak az oroszok! Már a tinnyei állomáson vannak... Aludni nem nagyon tudtunk az éjszaka további részében, mert mindenki azzal volt elfoglalva: jaj, gyorsan elrejteni valamit! Reggel aztán kezdtek szállingózni az első hírek, hogy az oroszok kilőttek egy vonatot, ami Esztergomból Budapestre ment. A lövés a mozdonyt épp a csévi megálló után érte. A vonat több utasa a faluba szorult. Ezek között volt egy jezsuita páter és hat nővér az esztergomi vízivárosi zárdából. A plébánián kerestek menedéket. Én elmentem a 8 órai kismisére, utána hazamentem, édesapámnak segítettem elrejteni, elásni élelmiszert és ruhákat. Egész nap ezzel voltunk elfoglalva. „Szép karácsonyunk lett." Napközben már lehetett látni a faluba vonuló orosz katonákat gyalogszerrel és lovaskocsikkal. Itt-ott géppuskaropogás. December 26-án hozzánk is jöttek orosz katonák A szobában egy orvos, az udvaron pedig kocsival több katona. Este sok részeg katona kellemetlen helyzetbe hozta főképp a fiatalabb nőket. Egyébként más kellemetlenséget, vagy kegyetlenséget nem tapasztaltam. A templomban minden szertartás, mint tegnap, harangszó nélkül volt. A menekült pap és a hat apáca, a plébános úr vendégeként, a plébánián maradt. Ugyanitt egy elsősegély hely létesült, többnyire a vonatról jött sebesültek számára. A kedvesnővérek vállalkoztak a sebesültek és betegek ápolására. Édesapám Róza nővéremet féltette, aki egyedül lakott a két kisgyerekkel, s ezért úgy döntöttünk; elmegyek hozzá aludni, mert nem lehet őket egyedül hagyni. 27-én és 28-án nagy, részint utcai harcok voltak. A németek Szentendre környékéről a hegyeken kóborolva, meg-megütköztek az oroszokkal. 28-án egy ház leégett. Sokan kiábrándultak a „felszabadítókéból mert rengeteg kellemetlenséget kezdtek okozni: raboltak, ittak, a lányok után szaladgáltak. 27-ről 28-ra virradó éjjel keveset aludtunk: hol az ágyban, hol a földön is. Gyakran vertek fel a katonák, majd egy súlyos sebesültet hoztak, azt kellett az ágyba helyezni. Bennünket a bunkerbe zavartak, de hová menjünk: a szenes pincén kívül nincs más hely, s a sebesültet Különben is csak úgy zúgott a fejem, mert éjjel nem aludtunk. Vigasztaltuk egymást: „Vojna bude kaput, budeme mnoho spat" (Ha vége lesz a háborúnak, majd sokat fogunk aludni). Este édesapám jött, hogy inkább Ő fog aludni Rózánál. Jobb az idős férfi ilyen helyen. 29-én reggel 4 óra körül, házunktól nem messze, az őr felszólítására nem állt meg egy gyalogosan az úton haladó idős orosz katona, ez hát rálőtt és az öreg bácsi meghalt. Reggel 4 óra lehetett, sötét volt. Nemsokára rájött a Szivek (Longa) Józsi bácsi, s vele együtt én is mentem eltemetni. Jött a szomszéd Schilling Pista is (Kanászko). Több orosz katona feküdt már ott, a temető sírjai előtt néhány méterrel egy sorban. 30-án se voltam szentmisén. Eddig a háborúnak csak távoli „élvezői" voltunk, most azonban sok mindenben erősebben érezzük a háborút, a nélkülözést. Még mindig vannak az erdőkben németek, civilek (talán nyilaPiliscsévi napok 1944 karácsonyától 1945 húsvétig Flekács Vendel szalézi papnövendék feljegyzései nem lehet ott hagyni, a gyerekek is itt vannak. Szüleimnél az orvos és a többi katona rendesen viselkedett. Szabó műhelyt is berendeztek, édesapámat is bevették a munkába. Sok foglyot hajtottak át a falun keresztül, magyart is, németet is. Egy német ruhába öltözött orosz katonát le is lőttek maguk az oroszok. Kezdik mondogatni, hogy a németeket Szibériába fogják vinni. Annak idején a németek bennünket ijesztgettek ilyen mondásokkal, mialatt ők a fiatalságot Deutschlandba kezdték hurcolni. A csévi fiatalság annak idején elbújdosott a németországi toborozók elöl, mert nem akart német lenni. Most látszik, milyen köpönyegforgatók a nyilasok; látszik, hogy nem komoly gárda, hanem szedett-vedett nép: amint az első orosz katona bejött a faluba, a nyilasok voltak az elsők, akik fogadták őket, mintha mindig az ő pártjukon lettek volna. Karácsony napján már „Éjen Horti" (Éljen Horthy) feliratok jelezték, hogy Szállási Honvéd csillaga immár letűnt. Szerencsénk volt, hogy nem a bécsi országút mellett lakunk, így egy kicsit legalább távolabb estünk az arcvonaltól. Jóllehet, el lehetünk rá készülve, hogy bármelyik pillanatban Csév is hadszíntérré válik. Érdekes, hogy repülőtámadás nincs. Karácsony napján, délután láttam Dorogot bombázni. Nemcsak hallani, hanem látni lehetett a lehulló bombákat. Azóta ebből semmi. 28-án az oroszok egy asszonyt fogtak el a németekkel. Állítólag Budapestről mentek Németországba, legalábbis oda indultak. Rózánál vallatták, németül. Reggel nem voltam szentmisén. Azt hallottuk, hogy a foglyokat a templomban akarják elhelyezni, Róza ettől tartva elhitette velem, hogy szentmise nem lesz. sok), magyar katonák. Különben a németektől sok mindent elszednek az oroszok: ruhafélét, dohányt, ékszert stb. Sokan elajándékozzák ezeket az elkobzott dolgokat a lakosságnak. Mi most talán örülünk ennek, de ha komolyan gondolkodunk, a Szentírás szavai jutnak eszünkbe: „Áhol a kincsetek, ott a szívetek.", „Ne gyűjtsetek földi kincseket, mert a rablók, tolvajok elvihetik." Fölöttünk is Damokles kardjaként lóg a halál. Most létezünk, s ki tudja, egy óra múlva talán minden „kaputt". Délben Kesztölcről hajtottak erre férfiakat, délután az újtelepen levő katonák gyorsan csomagoltak és menniök kellett. Innen is sok férfit, fiút vittek magukkal, valószínű valami munkára vagy halottakat eltemetni. Este megint nagy lövöldözés. 31-én későn keltünk A nyolcórai misének csak a végefelé értem a templomba. Utána a plébánián megnéztem a sebesülteket, Számuk már 11-re szaporodott. A magyar katonákat ide invitálták az oroszok. Itt volt a két Kara is (Pista és a Józsi), meg a védőnő. A munka is szaporodik, ha több a beteg. 10 órakor csendes szentmise volt. Ministráltam. A szokásos délutáni hálaadás elmaradt. Ha a jó Isten megsegít, későbben akarjuk megtartani. A következő éjjel már nyugodtabb volt, csak távoli ágyúdörgés hallatszott. 1945 Január 1. Szép újévünk mutatkozik. Ma sokkal több nép volt a templomban, úgy látszik azért, mert sok orosz katona már elment. Nagymisére egy orosz katona is bement. Utána a plébános úr megmutatta neki az első sebesült, katona-halottat. 100 pengőt adott az eltemetésére az orosz. Csak úgy szórta a pénzt. Délután édesanyám és a Róza elmentek a plébániára, vittek egy kis élelmet a betegek számára. Mesélték, hogyan járt a védőnő. Kifosztották az egész lakását, mivel nem volt odahaza. Éjszakánkat csak néhány repülő búgása zavarta meg. 2-án reggel nyugodtan elmentem szentmisére, majd a plébános úrral megbeszéltem, hogy amint lehet, ott maradok a plébánián. Megengedte. Ő Dorogra akart menni a kórházba, néhány dolog elintézése végett, főként az itt elhelyezett betegek és sebesültek érdekében. Nem tudott oda eljutni, szerencséjére, mert ott harcok kezdődtek. 3-án átjöttem a plébániára. 4-én és 5-én még mindig nem tudták elszállítani a betegeket. Két napja már nem voltak orosz katonák a faluban, de 4-én este újból jöttek. Erősen kezdtek sztálinorgonázni. 5-én egy katona elvitte az otthon kapott pokrócomat. Ellenkezésemre pisztolyával fenyegetett. Ma sok katona jött a faluba. 6-án mind megvoltak a szentmisék, szertartások, vízszentelés. 7-én Szentségimádás Kismisétől (8 óra) du. 3 óráig. A déli órákban sok orosz katona is volt benn a templomban. Este egy szomorú dolog: agyonlőttek egy asszonyt, Strbik Rózát. 7 lövést kapott, három árva maradt utána. A plébánia csendjét is elég gyakran felzavarták. A kedves nővérek nem tudtak mást mondani, mint „Sestricka, ranetí" (Nővér, sebesült); úgy látszik, a katonák ezzel megelégedtek és nem bántották őket. 8-án nem volt mise, mert a katonák a telefonhuzalt éppen a templomajtóban, a kilincsre erősítve húzták el. Amióta az oroszok bejöttek, nincs villanyáram, a rádiókészülékeket a katonák mindenütt összetörték. A főjegyző felesége és más úriasszony csévi ruhába öltözött, így védve érezték magukat, de az oroszok rájuk parancsoltak, vegyék fel a szokott ruhájukat, mert nem hitték el, hogy ők ilyen viseletben voltak mindig. Rideg Gizella védőnő lakását feltörték, mindent felforgattak, csak két dologhoz nem nyúltak: a feszülethez és a Mária szoborhoz. Sok mindent elvittek, összetörtek, de ezt a kettőt sértetlenül hagyták. 9-én a plébániára is jöttek orosz katonák Három jó, öreg bácsi. Különösen az egyik szeretett velünk beszélgetni, habár nem mindent tudtunk megérteni. 10-én odahaza jártam, egy néhány dolgot hoztam a betegek részére. Szegények, ők is, a nővérek is kezdenek türelmetlenek lenni, szeretnének már hazamenni. 11-én erős havazás volt s mivel a nap kisütött, a hó olvadásnak indult. Szeretnénk, ha elmúlna hamarosan a hó, hogy a front mozoghatna, s talán nem garázdálkodnának annyira az oroszok. Mindent visznek. Élelmet, sok helyen az eldugott ruhát stb. Nem tudom, hogy vélekednek most azok, akik annyira várták a dicső vörös hadsereget. (Folytatjuk)