Esztergom és Vidéke, 1991

1991-08-02 / 30. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Órák óta ült a rakparton, bámulta a piszkosan hömpölygő folyót és szem­ben az épületek tarka tömegét. Miles Sucker ugyan nemigen tudta, mit lát, a kép megrekedt recehártyáján és sem­miféle gondolatot nem ébresztett ben­ne. Miles Sucker világa összeomlott, és nem érdekelte semmi más. Két napja nem volt odahaza. Föl­hívta Peggyt és azt mondta, hogy azonnal el kellett utaznia. Olyan átlát­szó hazugság volt, hogy Miles Sucker bizonyosra vette, Peggy azonnal tudni fog mindent, ha beadja neki. De ha így is volt, az asszony nem adta jelét, csak annyit felelt fáradt hangon: - Siess haza, Miles. Négy nap múl­va lejár az utolsó határidő. Miles Sucker tudta, persze hogy tudta. Tudta, hogy olyan mélyre süllyedtek az adósságokba, amennyire csak lehet. Hónapokkal el vannak ma­radva a ház részleteivel, nem is beszél­ve a mosógépről, a hűtőládáról meg a színes tévéről - neki ugyan nem kellett az az ócska zajláda, de Peggy ragasz­kodott hozzá, és akkor még Miles Suc­ker nem merte bevallani azt az új szen­vedélyét, ami idáig jutatta. Olyan hirtelen tört rá, mint a váltó­láz és körülbelül olyan reménytelen volt aztán szabadulni tőle. Ártatlanul keveredett bele, úgy háromnegyed éve egy kanmurin, ami történetesen fize­téSrfipra esett. Mindenét elvesztette az utolsó fillérig a kártyán. Az első leosz­tásnál tudta már, hogy ha nem áll mellé á szerencse, elveszett. A szerencse iftüg^ersze nem állt mellé; Miles Suc­kaf "olyan ember volt, aki sohasem nyer. Leszállt az este és a sötétséggel együtt elhalkult a város egyenetlen zsongása is. A szemközti parton ki­abba. Kétségbeesése abból a hétköz­napi tényből fakadt, hogy Miles Suc­ker egyre ritkában adott haza pénzt és egyre kevesebbet, ami jószerével arra alig volt elég, hogy egyik napról a másikra megéljenek, nemhogy az adósságaikat törleszthessék. Peggy nem mehetett dolgozni, mert ott volt a két kicsi, nagyszülők meg sehol a kö­zelben, hogy segítettek volna. Később Peggy kitört, elhordta mindennek Mi­les-t, még később fenyegetőzni kez­m < • \ Ili ; Péter Eastborougíi: iMíM^MxWemM g^úfl fények ritmikusan meg-megbot­lottak a folyó szelíd hullámain. A nap­közien sem túlzottan forgalmas rak­part mégjobban elnéptelenedett. Halk, alattomos szél kerekedett és Miles Skicker megborzongott. Előző éjjel egy barátjánál aludt, de ma már nem akaródzott nála tölteni az éjszakát. Egyébként neki is tartozott. De hol volt olyan ember, akinek Miles Sucker ne tartozott volna? Peggy, amikor rájött férje szenvedé­lyért, először kétségbeesett és könyör­gött, vegyen erőt magán, és hagyja dett, hogy otthagyja - de ezt maga sem gondolta komolyan. Hiszen szerették egymást. Végül Peggy teljesen apati­kussá vált, és ez volt, ami Miles Suc­kert legjobban megviselte, jobban, mint a korábbi kiabálásai, veszekedé­sei. Két hétig emberfeletti erőfeszítés­sel tartotta távol magát a Feneketlen kocsmától, ahol a pókerpartik nap mint nap zajlottak. Egész betege lett a dolognak, elment az étvágya, álmat­lanná vált - mígnem tegnapelőtt dél­után hagyta lábainak, hogy odakormá­nyozzák és úgy itta be a dohányfüstölt kékes színű, kissé áporodott levegőt, mintha a legtisztább hegyi levegőt szippantaná. Úgy érezte, aznap nyerni fog. Nyernie kell! De megint vesztett. Mivel alig volt nála pénz, eljátszotta előre kétheti fi­zetését. Későre járhatott már, nem tudta az időt, mert óráját már rég feltette és elvesztette, de a zajokból sejtette, hogy legalább este tíz körül járhat. Szemből, a túlpartról a Szent Pál szé­kesegyház toronyórájának ütései rap­szodikusan értek el hozzá, ahogy a szél sodorta őket. Miles Sucker nem tudta, mit tegyen. Szitálni kezdett az eső, így behúzó­dott a híd alá. Az autók hangja innen alulról furcsa, ijesztő zúgássá erősö­dött, ahogy megreszkettették a vastra­verzeket. A rakpart üresen és sötéten ásított. Fent a négyméteres kőfal fölött az úton is csak gyér fényt szórtak a ritka utcalámpák. Miles Sucker agyában körvonala­zódni kezdett valami. Valami, ami már egy ideje benne motoszkált, csaknem engedte felszínre jutni. De most akko­ra volt elkeseredése és oly kilátástalan a helyzete, hogy hagyta nekiszabadul­ni gondolatait. Miért...? Hát olyan képtelenség...? (Folytatjuk) Az információszerzésnek egy egé­szen különös esete az, amelyben nem találjuk meg az információ forrását, az informátort. A „hír" nem egy másik élőlény szétsugárzott jeladásainak a vételével, vagy a hibás műszaki beren­dezések működését kísérő jellegzetes hangok észlelésével függ össze. De hát akkor honnan származik az infor­máció? Mielőtt egy-két lehetséges vá­laszt bemutatnánk, nézzünk meg né­hány esetet. A két világháború között egy kato­nai parancsnok háza előtt minden reg­gel megjelent a szolgálati kocsi, amely őt a laktanyába vitte. Egy alkalommal - amelyre a korábbiakban nem is volt példa - az ezredes nem vette igénybe a kocsit. - Kisétálok a vasútállomásra és majd vonattal megyek - mondta a gép­kocsivezetőnek. A szolgálati gépkocsi azonnal indult vissza az állomáshelyé­re, mindennapi utasa nélkül. A váro­son áthaladva, az egyik mellékutcából megbokrosodott lovak eszeveszett vágtatással rohantak elő, a kocsin te­hetetlenül ülő gazda képtelen volt a lovakat fékentartani. A lovak nekiro­hantak a gépkocsinak, a kocsi rúdja oldalról éppen úgy ütötte át az ablakot, hogy az ezredesnek - ha a szokott he­lyén ül - talán az életébe is kerülhetett volna ez a balszerencsés összeütkö­zés. Nem szándékos cselekedetről volt szó. Mivel magyarázható ez az ösztö­nös magatartás, amely talán az ezredes életét mentette meg? Véletlen?... Dr. Press ing Lajos írta le a kővetke­ző esetet az Élet és Tudományban: „Leggyakrabban álmok formájában szoktak beszámolni a jövőbelátás ese­teiről. Dr. B., egy fiatal fizikus felesé­ge egy üzletember titkárnőjeként dol­gozott. Azt álmodta, hogy a munkaa­dója karambolozott. Három nappal később csakugyan bekövetkezett, mégpedig úgy, hogy a baleset számos körülménye állítólag megegyezett az álom részleteivel". Egy másik eset szereplője Mark Twain amerikai író. Ifjú korában hajó­inas volt, Henry nevű fivérével , a Pennsylvánia nevű gőzösön. Egy éj­szaka Mark Twain azt álmodta, hogy fivére érckoporsóban holtan fekszik egy szalonban és fehér virágcsokrot tart a kezében, amelynek közepén egy szál vörös rózsa van. A gőzös másnap induk New Orleansba, de Mark Twa­int A utolsó órában áthelyezték egy másik gőzösre. így a Pennsylvánián c^sakaz író testvére, Henry indult el. títk&bcn a Pennsylvánia kazánja fel­rijfrbftnt, sokan súlyosan sebesültek, többen belehaltak sérüléseikbe - így az író testvére is. Egy jótékonyságáról híres hölgy megsajnálta a szerencsét­lenül járt fiatalembert, érckoporsót ha összehasonlítjuk az eredeti famet­szetet az Apolló visszatérésének fény­képeivel, szembetűnő hasonlóságot vehetünk észre! Nostradamus - egykori feljegyzé­sek szerint - Anconában az utcán lebo­rult egy Félix Peretti nevű fiatal fe­rencrendi szerzetes előtt, „ószentsé­gét térdhajtással kell üdvözölnöm" ­mondta a meglepett járókelőknek. Pe­retti valóban V. Sixtus néven vonult be a pápaság történetébe! Ehhez hasonló­an Francesco Forgione, másnéven Pio atya két pápa trónrakerülését is meg­jövendölte. 1956-ban meglátogatta őt Roncalli bíboros. „Két év múlva Emi­nenciád az egyház feje lesz" - mondta a majdani XXIII. János pápának. Az élet különös Jelenségei (13) A látnoki képesség rejtélye Vett fteki és saját lakásán a szalonban ravatalozta!ta fel. Mark Twain a teme­tés dfltt érkezett. Testvére koporsóját éppen olyan környezetben találta, mint ahogy két nappal előtte álmában látta; a halott kezében virágcsokor volt és a csokor közepén a vörös rózsa. Veme „Utazás a Holdba" című re­gényének űrhajósai december 11-én indultak a Földről. Az Apolló-8 űrha­jót december 22-én lőtték ki Cape Kennedyről, amely nincs messze attól a helytől, ahonnan Verne hősei indul­tak. Qk is hárman voltak, mint az Ap­d!ló-£ legénysége. Verne űrhajója 2ÜÍ80Ö mérföld/óra sebességgel ha­ladt*" a valódi űrhajójé pedig 24200 merföld/óra volt. A regény hősei 25 mérföldre közelítették meg a Holdat, M Apolló-8 69 mérföldnyire volt a b01>%ó felszínétől. Mind a két űrhajó áCs&ndes-óceáhra érkezett vissza, és 1947/!/-ben találkozott az akkor még fiatal Karol Wojtylával. Amikor Pio atya megpillantotta őt, így szólt hoz­zá: Köszöntöm a Lengyelországból érkező jövendő pápát! Wojtyla 13. Já­nos Pál néven került a pápai trónra. A XX. század fizika eredményei fi­gyelmeztetnek bennünket arra, hogy óvatosan kezeljük érzékszerveink hí­radását a környezetünkről. Biológiai korlátaink megakadályozzák, hogy közvetlen formában hiteles képet nyerjünk a tér és az idő szerkezetéről. Az újkori fizika furcsa ellentmondásai oldhatók fel, ha számításba vesszük, hogy nem létezik külön tér és külön idő, hanem csak ezek szétválaszthatat­lan egysége. Miért nem jöttünk rá már korábban erre az alapvető temészeti tényre? Biológiai lényünk olyan, hogy egészen más szervek segítségével, eeészen más módon szerzünk tudo­mást a tér kiterjedéséről, mint az idő­ről. Ezek a temeszetben szétválasztha­tatlan dimenziók érzékszerveinkben szétválnak, különböző dolgokként fogjuk fel őket. Érzékelésünknek egy további fogyatékossága, hogy a ben­nünket körülvevő tér minden irányá­ból áramolhat felénk információ, míg az időérzékelésünk csak a múlt és je­len felé nyitott, a jövő felé nem! Ha a tér és az idő egymástól elválaszthatat­lan egységet képez, miért ne gondol­hatnánk azt, hogy nemcsak a tér, ha­nem az idő is adott teljes kiterjedésé­ben. Vagyis a különböző idejű esemé­nyek párhuzamosan adottak, s ezek szigorúan egymásutáni sorrendje a mi érzékelő képességünk fogyatékossá­gának a következménye. Éppen úgy, mint ahogy egy játékfilm minden rész­lete a vetítés előtt már egyidejűleg lé­tezik a szalagon. Egy technikai trükk segítségével a néző számára felbont­ják ezt a párhuzamosságot, s így az egyes elemekből időrendben követke­ző események lesznek Feltehetően vannak kivételes adott­ságú emberek, akik képesek az egy­szerre létező múlt-jelen-jövő folyama­tát korlátozás nélkül észlelni, mint ahogy mindannyian képesek vagyunk térben előre-hátra, minden irányba tá­jékozódni. Nem zárható ki az a lehe­tőség sem, hogy létünk un. paradimen­ziós tartományai töltenek be közvetítő szerepet ebben az észlelésben. De nem zárható ki, hogy a létezés egész folya­mata - a mikrokozmosztól makrokoz­moszig - egyetemes rendezőelvek ál­tal meghatározott és így bizonyos koz­mikus kísérőjelek, előjelek érzékelése felvillanthatja a jövő néhány rejtett ké­pét! Bányai Vége

Next

/
Thumbnails
Contents