Esztergom és Vidéke, 1991
1991-01-25 / 3. szám
8 ESZTERGOM ES VIDEKE Hol az ellenfél? Régi igazság és öncsaló tulajdonságunk, miszerint általában azokra neheztelünk, akik őszinte véleményükkel fejlődésünket segítik, s azokkal vagyunk megelégedve, akik tetteinket helyeslik. Mégis nagyon sajnálom, hogy az 1990/21-ik számban „MEGTÖRTÉNT" címmel megjelent cikkem félreérthetővé válhatott. Ez bizonyára az én hibám, amikor nem sikerült kellően érzékeltetnem annak célját és lényegét, a közvéleményben megjelenő szempontokat, s a város helyzetén keresztül jövőjének lokálpatriotikus féltését. Az 1991/1. számban ez a körülmény sértett hangvételű választ váltott ki Brassai György képviselőnk részéről. Bánlaky Pál - hivatkozott cikkemmel összehangzó - szociológiai tanulmányát is bekapcsolva lehetne tovább vitatni, értelmezni az állításokat - talán nem haszontalanul - de hiszem és remélem, hogy most nem a jól begyakorolt pengeváltásokra, formalitások expozícióira van szükség elsősorban. Sokkal inkább arra, hogy a történésekből tudjuk levonni a tanulságokat és az erőösszpontosítás a város fejlesztése érdekében jól irányzott koncepciókban, hatékony cselekvésekben jelentkezzék, s ne forgácsolódjék parciális felületeken. Ez adhat hitelt a képviselői munkának és választ arra is, hogy az ígéretekből az európaiság irányába konkrét eredmények szülessenek. Egyébként sincs értelme kardot rántani ott, ahol nincs ellenség és az összekulcsolt kéz is erősebb az ökölbeszorítottnál. A hatalomtól pozícionált gondolkodásnál perspektivikusabb az egymást és együttműködést kereső gondolkodás. Tudnunk kell azt is, hogy az igazi ellenfél ma nem a másvéleményűekből vagy más pártbeliekből áll, hanem a félévszázados elmaradottságunkból. Ma ezzel kell megküzdeni, mert ha hibás az ellenségkép, akkor hibás a cselekvés is. Előttünk szeretett városunk, s lakóinak sorsa áll, éppen ezért, s bizonyára sokakkal együtt méltóbbnak olvastam volna képviselőnktől a fejlődésünkre, gazdagításunkra vagy az adóterhekkel kapcsolatos félelmek eloszlatására vonatkozó és progressziót tükröző sorokat. Sokak érdeklődésére tartana számot az is, hogy a választási programok után az új önkormányzatban miként alakulnak a konkrét rövid-, közép- és hosszútávú városfejlesztési programok és milyen városkép irányában gondolkodhatnak a városlakók? Végülis az idő az igazságot kézenfogva vezeti, tanít a történelem és ezért mindnyájunk érdekében reméljük, hogy a városfejlődés dinamikus eredményei indokolatlanná fognak minősíteni mindennemű korábbi figyelemfelhívó fejtegetést. Németh János — együtt, Mintha elfelejtettünk volna igazán, szívből nevetni. Jó, jó, tudom: Arisztid és Tasziló Jannal és a kanárival disszidált. Anyós nincs, csak „mama drága", aki hozza-viszi az unokát, mos, főz, takarít. Biztos, hogy az első anyós-viccre megszűnne a jószolgálat. A skótnak soha semmire nincs pénze, vicc-vámra sem. Maradna a saját termésű gyerekszáj, de azért ma még ez nem tanácsos, mert ugye a mai gyerek túlontúl okos, ezért aztán fején találja a szöget, amiért viszont az apja feje fáj, mert ugye a gyerek az nem, csak ő. Nagyon örültünk végre Hofinak, aki eredeti is volt, meg vicces is, amíg fentről rá nem jöttek, hogy nem is olyan vicces - nekik -. Árkus már tanult Gézából és parádésan csomagolta viccnek álcázott mondanivalóit pucér Ádám-Évákba, de azután ezekből is kilógott a lóláb, azaz a cenzúra által meghagyott maradék: na, legyen egyszer ünnepe a népnek is! Nevessen, már aki tud. Aztán beröpködött a Sas is és most már hárman fújták a maradékot: Géza prózában, Árkus talpig pucérban és Sas cédúrban. Nevetés hol volt, hol nem. De sebaj!A magyar ember nem volt humor híján soha, legfeljebb elhallgatta. Mint most is. De számára a legrosszabb aszfalton is termett téma; különben az egész élet egyetlen vicc, humor. Csak észre kell venni! De valahol a nagy útépítésben elvesztettük a fonal végét, megnémultunk és még nevetni is elfelejtettünk. Pedig valamikor elég volt csak annyit kérdezni: hallotta, hogy...? s másnapra az egész ország együtt nevetett. Mert a magyar mindig mindenhol megtalálta a humort, a jókedvet, még az akasztófa alatt is. Most ne találná meg? Hiszen igazában nem is olyan nagyon rossz a helyzet! Voltunk mi már ennél rosszabbul is. Vannak már általunk választott honatyák, akik néha ugyan elég mostohák, de legalább úgy veszekednek tornyos otthonukban, mint a válófélben levő igazi apák. Pénzünk is van már, rengeteg! Bizony: kaptuk, kértük, kölcsön. Tele is van velük minden bank! Hogy mi még nem láttunk belőle semmit?Látnak a gyerekeink, meg az unokáink, mikor majd fizetik vissza kamatostól! Aztán láss csodát: sok a hús, a tej. Ez is rég volt! És hogy mégis drága ? Nézőpont kérdése: havi százezerből vagy havi 3-4 ezerből „ nézzük". Elsőhöz nem kell kommentár, másikat megmagyarázza a mechanizmus. De még mindig jól állunk. Főleg magyarázatokban. Mert ha nem elég valakinek a fizetése, elmehet takarítani, nem szégyen az a pedagógusnak sem, a gyerek így is, úgy is neveletlen, mert nincs senkije, csak Nagy Bandó András. De az legalább van! Még sorolhatnám a humor-adalékokat, de műsoridőm lejárt. így csak arra kérek újra és újra mindenkit: tanuljunk meg újra nevetni és nevessünk sokat, együtt, újra, gyerekek!... Trexler Béláné Hónapokkal ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy nem írok több, városunk hiányosságait, felelősök mulasztásait kipellengérező cikket. Nem azért, mert jóval előtte, még a harmadik ilyesféle írásom után településünk hangadó pártvezére kijelentette, hogy nem akar a nevemmel találkozni a lap hasábjain. Rana rupta et bos. A hatalom szereti fitogtatni erejét, megmutatni kivagyiságát. S mit is ér a hatalom, ha nem ütök oda vele? De olvasóim is csömört kaphattak már a hiányok sorozatos felsorolásától, mondván: Ez a K. A. mindig csak kellemetlen dolgokat hánytorgat fel, ebből már elegem van! Elég látnom, még olvassak is róla? Aztán meg én is eluntam, látván, hogy az Illetékes nem olvassa a lapot, ha meg igen, engem utál meg, nem a szemetet, a piszkot, a törött, összetört... Ó, de hiszen megfogadtam, hát ne folytassam. Legyünk bizakodók ebben a borúlátó magyar világban. Itt van mindjárt polgármesterünk célkitűzése, amely szerint szeretné, ha Esztergom ismét rangos város lenne, mint régen. S íme, elég volt csak az óhaj kinyilvánítása, városunk már is rangos - cafrangos! A városközép minden házfaláról, buszmegállók üvegfelületéről, lámpaoszlopokról s elektromos elosztó-szekrényekről, azaz minden sima felületről felénk integetnek, lobognak, röpködnek a hónapokkal korábban felmázolt választási plakátok s hirdetmények. A jelszavak gyorsan elkoptak, már egyáltalán nem hatnak, legfeljebb éppen ellenkező irányban. Nem így a plakátok! Azok kitartanak, rátapadnak az üvegre, fémfelületekre, körülölelik a lámpatesteket. Persze lehet, hogy komoly kísérlet tárgyai. Kipróbálják, hány évtized múltán kopnak el, áznak le az utolsó cafrangig, s akkor megírhatják komoly taRangos városunk Röpködnek esőverten, felszakadtan - cafrangosan. Mióta mindezek zömét a pártok lelkes, fáradhatatlan hívei nagy-lelkesen felragasztották az említett helyekre, városunk arculata nem kívánt mértékben sokszínűvé vált. Házaink, üzleteink, kapuszárnyaink nem a maguk, építői, tervezői által megálmodott szépségükkel hatnak, hanem e tarkabarka, felszakadt, megkopott, régesrégen idejét múlt jelszavakkal tesznek csúffá mindent. nulmány keretében a papíranyag szívósságát, a ragasztóanyag minőségét, a festék színtartóságát, s ez jelentős kihatással lehet gazdasági életünk kiutat kereső fellendülésére. Mert ha nem így van, én a hatóság erejénél fogva már régen elrendeltem volna, hogy a plakátokat felragasztó pártok, egyesületek és a többi, 48 órán belül távolítsák el ragasztmányaikat, hogy ne csúfítsák, rándítsák tovább városunk arculatát. S ezt nem csupán a turistákra való tekintettel, hanem a lakosságot is szoktassa rendhez, tisztasághoz. Ahol minden tiszta, ragyog, ott a legmegátalkodottabb szemetelő is meggondolja magát. Ahol ellenben olyan telecsúfított a kapuszárny, mint a Kossuth utca elején, s ugyancsak ott már évek óta oly förtelmes látványt nyújt egy üres üzlethelyiség a maga sivárságával, mocskával, piszkos kirakatüvegével - elborzaszt, valahányszor előtte visz el az utam! - ott minden megfontolás nélkül hajítanak el csikket, tejeszacskót, papírhulladékot. Nemtörődömségével maga a hatóság zülleszti le a lakosságot abba az elszomorító állapotába, amelyben most vagyunk. ízléses, hosszanti irányban elnyúló hirdetőtáblákról kellene gondoskodni, s minden másutt plakatírozó pártot, egyesületet, üzlettulajdonost megbüntetnék, leszoktatnék városképünk elcsúfításáról. ICA.