Esztergom és Vidéke, 1991

1991-05-24 / 20. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE FORUM STRIGONIENSE Szerkeszti SEBŐ JÓZSEF A VÁROSI SPORTFÓRUMRÓL A korábbi tanácsi rendszerben a sport albizottság jól működött, érvényt tudott szerezni az esztergomi verseny- és tömegsport elvárásoknak. Az élsport támogatása a megyei tanácsi fórumon dőlt el, és ott is megfelelően támogatták szakosztályaink. Dr. Partali László megyei sportigazgató mindig figyelemmel kísérte sportegyesületeink működését, és ahol az eredmények megfelelőek voltak, oda megfelelő támogatást is juttatott. így az Esztergomi Vasas birkózó szakosztálya, a SZIM evezősei, a MIKROMED röplabdásai, de a tenisze­zők, cselgáncsozók is mind-mind részesülhettek ebből. Az önkormányzati törvény életbe lépte után nagyobb szerepet kaptak a helyi képviseletek. Esztergom sportja azonban szinte megbénult; a képvi­selők temérdek teendőik közepette csak itt-ott fordítottak figyelmet a sportvezetők kéréseire, a „hivatásos" városházi tisztviselők pedig saját se­beiket „nyaldosták", mit sem törődve a vergődő szakosztályokkal. Mígnem Mármarosi Győző, a SZIM Vasas szakosztályvezetője, Szeke­res János, a Dobó gimnázium DSK elnöke, Maróti József, a városi DSK elnöke össze nem fogtak - és meghirdették a városi sportfórumot. A sport­csarnok tanácskozóterme megtelt a közel harminc résztvevővel, akik mind-mind egy-egy sportegyesületet, szakosztályt, sportágat vagy iskolát képviseltek. A városházáról Balogh Péter alpolgármester, Rozgonyi Mik­lós sportvezető volt jelen. Eljött Tatabányáról dr. Partali László a sporti­gazgatóság vezetője, és beszámolt a megyei közgyűlés mellett működő sportkollégium működési rendjéről, szervezetéről és összetételéről. Java­solta, hogy az esztergomi városi sportélet további hasznos működtetése érdekében feltétlenül társadalmi szevezetet kell létrehozni. Enélkül lassan háttérbe szorul a sport ügye. Rajta kívül elmondta véleményét Balogh Péter, Szekeres János, Török József, Mráz Rudolf, Pálos Imre, Szerencsés Tibor, Gál Kálmán, Márma­rosi Győző, Maróti József, Tóth Kálmánné, dr. Nagy József, Vörös László, Kiss Rigó László dr., Baranya István. A fórum résztvevői közös elhatározással az alábbi javaslatot juttatták el a polgármesterhez: 1. Az önkormányzat működtessen egy szakmai tanács­adói társadalmi testületet, 12 fővel a személyekre szóló javaslat is meg­történt. 2. Legyen ez a „városi önkormányzat sportkollégiuma". 3. Javasolják, hogy a kollégium tagjait a polgármester bízza meg, illetve kéije fel a feladatok elvégzésére. A fórum résztvevői, megelégedettséggel távoztak, mert remélik, hogy a sport a városi önkormányzattól is megkapja a neki kijáró megbecsülést... (pálos) n T rv t'Kji //(ívv. mtá^föó Kép a jövőből: Ezeket a plakátokat még a nagyfaterom ragasztotta! (Földes Vilmos karikatúrája) A Vitéz János Tanítóképző Főiskola testnevelői vállalkoztak arra, hogy idén Esztergomban rendezzék meg a III. Egyetemi és Főiskolai Tábort. Meghívták erre az ország 19 állami főiskolájának és 8 egyetemének 2-2 legalkalmasabb hallgatóját. A nyári táborának programja egy hétig tart, neves Magyar Olimpiai Akadémia egyetemi tanárok előadásaival, sportvetélkedőkkel, kötetlen sportolással, mo­derntánc-tanítással, turisztikával, kirándulásokkal, múzeumok látogatásával, sőt még balatoni fürdőzést is beiktattak tervezetükbe. Mint Hargita Gábor testnevelő, főiskolai adjunktus elmondta, a múlt évi táboro­zás Visegrádon nagyon jól sikerült, melynek akkor is a Magyar Olimpiai Aka­démia volt a fővédnöke és patrónusa. Most is várják Schmitt Pál olimpiai bajnokot, a MOB elnökét, aki a közelgő barcelóniai olimpiáról fog szólni. Erre nem csak a tábor résztvevőt, hanem a város érdeklődő polgárait is szívesen látják! 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Vízszintes: 1. Felirat Szent István dénárján, 12. Nem tavaszi s őszi!, 13. Római 55, 15. Fordítva: lengyel sci-fi író, 16. Városrész a Várhegy alatt, 21. Szólmizációs hang, 22. Török katonai rang volt, 23. Indu­latszó, 25. A tanítóképző legelső igazgatója; az intézet mai épülete a róla elnevezett utcában áll, 26. ... mars! (Rajta lódulj!), 27. Határozott névelő, 29. Sürgess, 33. Növény, 34. Fordítva: a Keresztény Múzeum híres festőjének szignója, 35. Taga­dó szó, 36. Május első vasárnapja, 40. Szent Istvánt követte a trónon. Függőleges: 1. Esztergom elődjé­nek neve a római korban, 2. Római és , 3. Ilyen sóval sózzák a termő­földet, 4. Hal páratlan betűi, 5. For­dítva: énekszám, 6. Nos páratlan betűi, 7. Szövetség, 8. Kén és ittri­um vegyjele, 9. Szakadék Dobogó­kő közelében, 10. Származik, 11. Szénhidrogén fajta, 14. Múlatás, 17. Lármás, 18. Szűz latinul, 19. Szita, 20. Csípős, 24. Emberek laknak benne, 28. Rövid idő múlva, 30. Muzsika, 31. Krisztus vérét felfogó kehely, 32. Szlovák Nemzeti Párt, 33. Legfőbb testrésze, 35. Napot pá­ratlan betűi, 36. Régi római pénz­egység, 37. Kettőzve: népszerű ügyességi játék, 38. Kiütés (ökölví­vásban), 39. Acél páratlan betűi. Beküldendő: a vízszintes 1, 16, 25, 34, 40, a függőleges 1, 9. A helyes megoldást beküldők kö­zött három esztergomi témájú köny­vet sorsolunk ki! Beküldési határidő: május 31. Készítette: Szendy Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents