Esztergom és Vidéke, 1991

1991-04-26 / 16. szám

7: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Hercegprímások utolsó háziorvosa Dr. Serédi Jusztinián, majd Mindszenty József bíboros hercegprímás háziorvosa dr. Rajner János kórházi belgyógyász főorvos volt, aki 1904-ben született Széplakapátiban. Édesapja gazdasági főintéző. Gyermekkori élménye nem mindennapi: 11 éves korában a harctérre vonuló testvérbátyja után kiszökött az orosz frontra és csak hónapok múlva került vissza. Pályafutását Esztergomban, a Simor kórházban kezdte mint alorvos, majd 29 éves korában bel- és tüdő főorvos lett. Később a Vaszary Kolos Kórház 120 ágyas belosztályának főorvosa, és egyben szív-specialistája. A hercegprímásokon kívül az egész esztergomi (városi) egyház-beleértve az Érseki szemináriumot is - „háziorvosi" teendőit is ellátta. Mindszenty bíboros emlékirataiban szeretettel emlékezik meg róla. A közéletben is tevékenyen résztvett; 1944 márciusában a nyilas-német uralom a várost mindenképpen kiakarta üríteni. A jelszó: minden idegen hagyja el Esztergomot! Serédi hercegprímás a legmesszebbmenően ellenállt és az ellenállásban hűséges segítőtársakra talált dr. Etter Jenő polgármesterben, dr. Eggenhoffer Béla kórházigazgatóban, valamint dr. Rajner János kórházigazgató-helyettes személyében. Az ellenállás végülis eredményes volt: Esztergomban egyetlen kitelepítés sem történt! Dr. Rajner Jánost istenfélő embernek ismertem; elveit, hitét még a Rákosi érában sem tagadta meg. Szakmailag állandóan képezte magát; az ország legkülönbözőbb részeiről, sőt felvidékről és Erdélyből is felkeresték a betegek. Ugyancsak elismert orvosként beszéltek róla a budapesti klinikákon is. 1956-ban a helyi Nemzeti Tanács igen lelkes, megbízható tagja volt. Tekintélyével és egyéniségével személyesen is hozzájárult a város békéjének, nyugalmának megőrzéséhez. A forradalom leverése után is a Nemzeti Tanács tagja maradt oly értelemben, hogy a közösséggel együtt segítette az elhurcoltak hozzátartozóit. Élete egyik legtragikusabb pillanata volt, amikor Mindszenty bíborost elhurcolták: dr. Rajner János éppen a palotában tartózkodott a bíboros édesanyjával együtt. Fájdalmasan mondta el később a részleteket, azokat a pillanatokat amikor a bíboros édesanyjától búcsúzott... Dr. Rajner nem csupán háziorvosa, hanem bizalmasa is volt a bíborosnak, így rajta keresztül ismertük meg mi, esztergomiak, Mindszenty nehéz hónapjait, napjait. Pályája 1965-ig felfelé ívelt, még Kossuth-díjra is felterjesztették, de a kitüntetést már nem vehette át. A harmadik szívinfartus után, 1965. április 11-én osztálytársa, dr. Mosonyi László dorogi származású orvosprofesszor, egyetemi tanár karjaiban halt meg. Esztergom közismert, szerény, mindenkin segíteni akaró orvosa így halt meg 26 évvel ezelőtt. Tisztelői, emlékezzünk! dr. Bády István 100 éves a Rerum Novarum APOSTOLI KÖRLEVÉL A MUNKÁSOK HELYZETÉRŐL Száz évvel ezelőtt kelt Rómában, „Szent Péternél, 1891. május 15-én, pápaságunk tizennegyedik évében" XIII Leó pápa apostoli körlevele a munkások helyzetéről (Rerum Novarum). Az ötven éves jubileumot országszerte megünnepelték. Hogy most, az új rendszerben, készül-e az egyház, vagy az állam - nem tudom. 1891-ben Magyarországon fölismerték a körlevél jelentőségét, a katolikus Szemlében Párvy Sándor, a Magyar Sionban Molnár János méltatta. Zichy Nándor, Prohászka Ottkár, Giesswein Sándor, Ernszt Sándor, Huszár Károly, Haller István, s a lelkes vezérek egész serege lépett akcióba a magyar keresztényszociális mozgalom megszervezésére. Esztergom szellemisége át van hatva az egyház szociális tanainak igazságától. Szociális téren, a Karitászt is ide értve, az egyháziak járnak elöl. A Magyar Sión volt a Rerum Novarum kiinduló helye. Innen kelt szárnyra Prohászka szelleme, itt működött Csernoch és e település adott kiváló erőket a szociális mozgalomnak, amelyből maga a „civil" város is kivette részét vitézi telkekre például 20 kat. hold adományozásával, tisztviselői részére 9 kat. holdon 55 családi ház a Riparia telepen 112 családi ház épülhetett a város által kedvezményes áron átengedett 21 kat. hold területen; a szegénygondozás, az elesett polgárok menedéke részére, a napközi otthonokban a szegény óvódás és iskolás gyerekek étkeztetése céljára a város polgárai telekkel, tüzlővel, pénzösszeggel járultak hozzá, illetve segítették az intézmények társadalmi munkáját. Létrehozták a STEFÁNIA anya- és csecsemővédő, valamint a tüdőbeteg-gondozó intézeteket, az iskolai fogászatot, a nép- és családvédelmet, amelyek mind a szegényebb réteget szolgálták. A város iparoslegényei közül Vodicska István, Romanek Miklós, Simon Miklós ellenállhatatlan, „agitátoroknak" bizonyultak. Nem árvult el napjainkban sem a Rerum eszméje, mert fiatal kutatók elemzéseiben él tovább! - Várady Évszázadokon keresztül volt réme Európa városainak és falvainak a „vörös kakas". Egy-egy tűzvész sokszor több ezer embert tett kárvallottá; nemcsak lakóhelye, de - esetleg emberöltők alatt felhalmozott családi vagyona pusztult el. A tűz lehetett véletlen műve, a főzés, a fűtés következménye; a XIX. század első felében, Magyarországon, sok esetben gyermekjáték következménye, de az egyéni és az egész társadalommal szembeni bosszú is gyakori motívum volt. A közösség - falu, város - megpróbált védekezni. Esztergomban, a XVIII. században, minden elfogadott új városi polgár - egyéb kötelességei mellett - egy bőr vödörrel kellett, hogy hozzájáruljon a város tűzvédelméhez. Bevett szokás volt, hogy a tűz helyére elsőként érkező - vizet hozó, esetleg lajtos kocsi tulajdonosa-jutalmat kapott! A céhek egységesen vettek részt a „vörös kakas" leküzdésében, a szükséges eszközök általában a céh atyamesterének házában voltak. II. József rendszeresen összeíratta a településeken lévő tűzvédelemmel kapcsolatos eszközöket: a fecskendőt, amelyet magyarra vízipuskaként fordítottak, a létrákat, a csáklyákat, a baltákat, a vizes kádakat, az éjszakai munkához nélkülözhetetlen zárt égőterű lámpákat. A járási főszolgabírák feladata volt, hogy az összeírások hitelességét a helyszínen ellenőrizzék. Már Mária Terézia szigorú szabályokat hozott a gom-Szentgyörgymezőn tűz pusztított. Hereczy András özvegyének, Hegedűs Ferencnek, Móczik András özvegyének és Bellay Györgynek volt tetemes kára. Az 1791. február 7-én készült összeírás tájékoztat a kárról. Hereczy András özvegyének a háza, pincéje (együtt 115 forintra értékei„A vörös kakas " pipázók összeírására és nyilvántartására, mint a tűz-okozás egyik legveszélyesebb forrására! Elterjedt a mondás: „keresd a nőt!" De a történésznek, különösen, ha korábbi századok anyagához nyúl hozzá, használhatóbb az a gyakorlat: „keresd a pénzt!" A száz-kétszázéves feljegyzések nem azért készültek, hogy a tűzesetet megörökítsék. Adócsökkentés, adómérséklés volt a szándéka mind a település vezetőinek, mind a járási tisztviselőknek. A vármegyei adófőkönyvből tudjuk, hogy kétszáz évvel ezelőtt, 1791. február 2-án, Eszterve,) valamint a házban levő személyes holmi és gazdálkodási eszközök pusztultak el. A teljes kárösszeget 145 forintra becsülték. Hegedűs Ferenc háza 130 forintot ért, elégtek a termelésben használt kocsijai, bortároló hordói, behordott termésének maradványa, egy 30 forintra értékelt tehene pusztul el, teljes kára meghaladta a 300 forintot. Móczik András özvegyének a kára még nagyobb: itt maga a ház értéke 300 forint volt, elpusztult, a termés mellett, két paraszt-kocsi, több köbméter fa, boroshordók (nem üresen), must taposó kádak, két szénahordó szekér. Á telIDŐLAPOZÓ jes kár több volt mint 600 forint. Bellay György kára, akinek a háza égett le teljesen, nem érte el a kétszáz forintot. A nemesi vármegye úgy döntött, hogy a négy károsultnak összesen 34 Ft 48 1/8 krajcár adót enged el. Azt hiszem, nem érdektelen - bár olvasóink tudják, hogy a kétszáz évvel ezelőtti forint-összegeknek, a maihoz semmi közünk nincs -, ha adunk némi támpontot: ezekben az években 20 krajcárért kb. 10 kiló kenyeret lehetett vásárolni Szentgyörgymezőn. A mezőgazdaságban dolgozó kapás napszámja (ha maga élelmezte magát) 20-25 dénár volt, a kaszásé, Szent István napja előtt, 25 dénár, (100 dénár= 60 krajcár). Ha az elmúlt századok krónikáját lapozzuk, tudnunk kell, hogy a „vörös kakas,, európai szimbólum volt. A magyarországi polgári fejlődés és átalakulás egyik első momentuma az, amikor a községek és városok létrehozták saját „Önkéntes Tűzoltó Egyesületeiket". A polgárosodás, a tűzoltás helyi megszervezése, az egyesületek: a demokráciát jelentették! szerkesztésében