Esztergom és Vidéke, 1991

1991-01-11 / 1. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Szünet után ismét tánc... Mikor suttyó legénykoromban először merészkedtem el falum báljába, a bejáratnál illedelmesen megálltam, kalapom levettem, fizettem, s a kapott bilétát zöldkalapom zsinórjába tűztem. A döngöltpadlójú csűrben a banda játszott, a párok ropták a félfordulós alföldi csárdást, majd a pódiumon, a zenészek mellett álló bálkirály (mostani rangja: főrendező) intett a muzsiku­soknak: ácsi!... Halotti csend, a párok keble zihált, a finom por szállt, a bálkirály szűkszavúan annyit mondott: szünet!... s egy kis kihagyás után hozzá tette, hogy szünet után ismét tánc!... Isten tudja miért, de ezek után az évvégi ünnepek után, az új esztendőben, hogy először indulok falujárásra, minduntalan a hajdani bálkirály, Csornai Jóska jár az eszembe. Hallom biztató, serkentő mondását: szünet után ismét tánc!... Igen, elég volt a szünetből, az ünneplésből, a henyélésből! Jöhet a „tánc", ami jelen esetben a munka, az előttünk álló feladatok maradéktalan elvégzésére serkent. Sok, nagyon sok jut ebből erre az 1991-es esztendőre. Bizonyosan több a szokott­nál, s ami még inkább elgondolkodtató, hogy munkánk eredménye, a termelt és termesztett javak értéke nem is biztos, hogy hozza-szüli azokat a korábban biztosra várt eredményeket... mégis „táncba" kell állnunk! Tennünk, csele­kednünk kell feladatul kapott posztjainkon, hogy a nagy műhöz, az ország gazdasági válságból való kijutásához minél hatékonyabban járulhassunk hozzá városon és falun egyaránt. Ki így, ki úgy - kisebb vagy nagyobb tetteket vállalva abból, amit ma átmenetnek, vértelen forradalomnak, priva­tizálásnak, az európai házhoz-színvonalhoz való felzárkózásnak és ki tudná itt felsorolni, hogy mi mindennek neveznek... A bálkirály akkor, serdülő koromban nem csak azt mondta, hogy szünet után tánc. De azt is nagy hangon jelentette be egy bizonyos idő elteltével, hogy tánc után ismét szünet!... Erre a bejelentésre bizony most jó ideig kell majd várnunk. De igyekezzünk mindannyian alaposan rászolgálni az új esztendőben következő „szünetre"! Pilismarót v J /gazi téli mozdulatlanság, minden a legnagyobb rendben halad a Duna­kanyar nagyközségében, Pilismaró­ton. Mikor azonban a képviselő-testület tagjai alaposabban kürültekintettek a helységben, bőven akadt jegyezni való. Terepszemléjük első „állomásán", Kishábodon már jegyezték is: ennek a falurésznek valamint Újmarótnak új kereskedelmi egységeket kell kap­nia. De hova? Egy kis séta után az Arany János és a Táncsics utca sar­kán helyet is találtak. A terület meg­felelő, jogilag akadálya nincs az építkezésnek. Már pályázatot is írtak ki a létesítmény megtervezésére... Jól jött a községi honatyák latyakos idő­ben való sétálása, bőven kellett ke­rülgetniük a felgyülemlett vizet. Egyesek akadékoskodtak is, hogy ilyen vizenyős talajra nem lehet épít­kezni... Újabb javaslat született: le kell vezetni a vizet, egyengetni kell a talajt, de sürgősen... A képviselő-testület terepszemlé­jéből az Idősek Klubjának lakói is hasznot húztak. Az önkormányzatiak belátták: itt gyorsiramú korszerűsí­tésre, épületbővítésre van szükség. Mint kiderült, az illetékes minisztéri­um erre már 300000 forintot kiutalt, az önkormányzat is „beszáll" ennyi­vel, s akkor 1991 tavaszának végére át lehet adni rendeltetésének az épít­kezést... Egyik épít, másik rombol - állapí­tották meg keserű szájízzel a képvi­selő-testületi tagok a már említett klub udvarában. Ugyanis az iskolá­sok tavaly az udvart egyengették, fü­vesítették, de a téesz gépjárművei jól „letaposták" a gyökeret eresztett pá­zsitot... A közterület nem lerakat, sem sze­méttároló! Ez a megállapítás azután hangzott el, amikor a csoport a 1 l-es főút és a Rákóczi völgy bejárata közti területre látogatott. Ez a hely, ame­lyet a község kapujának is szoktak nevezni, most ideiglenes szemétlera­kat, de sok helyen díszeleg tűzifa, építőanyag meg ilyesmi. Hát ez lenne a község kapuja? Két hónap időtartamra szóló tár­sastánc tanfolyamot szerveztek Pilis ­maróton, részvételi díj 250 forint. Az iskolásoknak bábszakkört indí­tanak, ahol bábokat készítenek és ezekkel előadásokat is rendeznek. A Művelődési Ház szervezésében vers- és prózamondó kör indult a téli időszakra, minden iroda­lomkedvelőt szeretettel várnak. Rovatvezető: KISS JÓZSEF A jó értelemben vett lokálpatrió­taság nagy erőket tud mozgósítani. Példák sorát lehetne erre említeni íróink, poétáink, művészeink, tudósa­ink életéből, akik megfáradásaik után mindig szűkebb pátriájukba, szülőföldjükre mentek (mennek) „fel­erősödni". A példák sorolása he­lyettfoglal­kozzunk f most azzal, amit a dö­mösiek em­lít ettek ezzel kapcsolatban (de mondhatták volna ezt bármely magyarországi fa­luban, községben). Szinte felhábo­rodva kifogásolták, hogy évtizedek óta náluk - mármint Dömösön - nem születik senki. (?) Nem, mert az ál­dottállapotban lévő kismamákat szü­lés előtt Esztergomba szállítják, s a világrajött leány vagy legény első „hivatalos okmányában" az szere­pel, hogy született... bárhol, ahol szü­lőotthon van, csak éppen a falujában, községében nem. Ezen - javaslatuk szerint - feltétlenül kellene változtat­ni most, az önkormányzati törvény-, ben. Szüljön a dömösi, pilismaróti, táti vagy bármely falusi kismama Esztergomban, Győrben, Tatabá­nyán, Budapesten, de... anyakönyvi kivonatában szerepeljen az a helység neve, ahonnan szülni jött az anya. Lehet - mondták a dömösiek - hogy ez így el­Született.. ső hallás­ra most hökkene tet okoz. De éppen ilyen hökkenet immár évtizedek óta az ő számukra is, hogy miért nem lehet a dömösi újszülött dömösi, a maróti meg maróti és így tovább. Hát senki sem veszi észre, hogy a „ maszü­letett" vidékiek első hivatalos okmá­nya máris valótlanságot állít? Avagy észrevették (ami az előbbinél is sú­lyosabb hiba) és mégsem tettek, tesz­nek semmit ennek érdekében? Itt az ideje, hogy most, a nagy tisztázások idején ezen a téren is öntsünk tiszta vizet a pohárba! Melyik oltáron gyújtsunk gyertyát? Míg a táti községháza tiszta bejára­tától a szélesre szabott lépcsőkön az emeletre lépkedek, folyton az mo­toszkál bennem: lehet-e valaki prófé­ta a maga hazájában?... A meghitt hangulatú kis irodában középmagas, szakállas, ritkuló hajú, barátságos ember, a község polgármestere, Ká­tai Ferenc fogad. - Hogy lehet-e valaki próféta saját hazájában? - kérdez vissza. -Ezt már tőlem sokkal bölcsebb emberek álla­pították meg, hogy nem... Vállaltam ezt a „prófétaságot", mert hívott­megbízott a község lakosságának többsége. Mindezek ellenére tudom, sorsom a prófétaságban olyan mint Keresztelő Szent Jánosé volt. Bizo­nyíték? Alig csitult el a választások zaja, egyesek máris „fejemet köve­telték", aláírásokat gyűjtöttek elle­nem... - Sokat szenvedett helység ez a mienk - vesz mély lélegzetet a pol­gármester - amióta csak létezik. Bi­zonyítékul hozhatnám leélt évszázadait, mert több mint nyolc év­századra tekinthet vissza a falunk. A legismertebb gyötrelmei: 1685-ben például százezres tömeg ütközött itt meg, s borította hullahegy a környé­ket. AII. világháborúban minden ha­todik férfi elpusztult... Őseim, a svábok 300 esztendeje vándoroltak be ide, lassan kihal a nyelv, csak a nevek egyrésze utal a sváb eredetre... Szolgálólány és kőműves fia vagyok, akit szigorú vallásos nevelésben ré­szesítettek. így aztán a ferenceseknél való érettségi után a győri hittudomá­nyi főiskolára kerültem, de három esztendei sikeres helytállás után hit­beli okokból otthagytam a hittudo­mányi főiskolát... - Negyvenhetes születésű vagyok, tehát a II. világháborúról csak hallot­tam, olvastam. A politikából viszont mindig aktívan vettem ki részem. Nem, nem 1988-ban, nem a Nagy Imre temetésén öltöztem mély gyász­ba. Én 1968-ban tettem hitet, vallot­tam szint politikai nézetemről. Be is zártak a börtönbe és másik év „nagy évfordulóján" április 4-én szabadul­tam amnesztiával... Az MDF-be el­sők között léptem be, erre büszke vagyok... 1971-ben Tát-kertvárosba nősültem. Sokfelé dolgoztam, keres­tem a helyem, de a tanulásról nem mondtam le: tanító lettem, s nyolc évig Tatán oktattam, majd 1987-ben a fővárosban a gyógypedagógián pszihopedagógiai oklevelet szerez­tem, s ezzel Esztergomba kerültem. Innen hívott a táti lakosság többsége a polgármesteri székbe... Már hosszú ideje tudom, nem teljesen összetartó az én falum népe. Dolgos, szorgal­mas, sokat akar, szeret a fejlődéssel lépést tartani, de... soha sincs egyaka­raton még Isten imádásában sem. So­ha nem dönthetjük hát el jó előre, hogy melyik oltáron gyújtsunk gyer­tyát. Az új képviselő-testülettel elju­tottunk az első közös nagymiséig. Ott volt a templomban a választópol­gárok zöme is. Rájuk volt bízva ezal­kalommal is, hogy melyik oltárra irányítsuk tekintetünket... Remélem végre közösen is megértjük, hogy az Isten egy és oszthatatlan...

Next

/
Thumbnails
Contents