Esztergom és Vidéke, 1990

1990. június / 11. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 LAPSZEMLE „MIVEL BIZONYTALAN AZ EMBERI EMLÉKEZET..." Esztergom határában, a Vízműnek és a ma már hihetően csak „ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok" egyik bázisa mellett, s feltehetően ezek területén is egy, a magyar történelem XI— XIII. századi időszakának kiemelkedő régészeti leletegyüttese található. Itt éltek és dolgoztak a középkori esztergomi kereszteslovagok. 1225-ben, több mint háromnegyedévezreddel ezelőtt egy oklevelet készítettek itt. Tucatnyi írástudó vette körül az írópultot, amelyen egy középkorian nehézkes mondatszerkesztésű iromány készült. A scriptor tolla alatt latinul sorakoztak a mondatok. „Quoniam. . „Mivel bizonytalan az emberi emlékezet és nem oldja meg a dolgok zavarosságát, szokásos a dolgokat, amelyeket az emberek között a törvénykezésben vagy a törvénykezésen kívül törvényesen intéztetnek, az iratok tanúságára bízni." A középkor emberét nem elsősorban az befolyásolta, hogy a jövőnek őrizze meg az iratokat, nem gondolkozott azon, hogy az általa készített iratnak, vagy amit megőrzött, van-e történeti értéke. Jogi, gazdasági bizonyítékokat őrzött meg. Mai világunkban az információ értékét nagyon sok szempontból lehet vizsgálni. Egy normális körülmények között működő gazdaságban és társadalomban a közvetlen információk, adatok megőrzése a gazdaságban és a társadalomban működő erők számára addig természetes és szükségszerű, amíg ezekre közvetlen szükségük van. Amikor ez a közvetlen szükségszerűség megszűnt, akkor már nem feltétlenül fontos számukra ezeknek az iratoknak, tervrajzoknak, hangszalagoknak, fényképeknek, mágneses kártyáknak stb. megőrzése. De a társadalom egészének, a társadalmat képviselő államnak az érdeke ennél is tovább terjed. Számára ezek nemcsak pillanatnyilag szükséges információk töredékét jelentik, hanem jóval többet, olyan forrásanyagot, amelynek felhasználására, elemzésére feltétlenül szüksége van. Ezeknek az információknak a megőrzése, törvényesen biztosított feltételek közötti kutathatósága, felhasználhatósága alapkövetelmény. Olyan alapkövetelmény, amit mind törvényekkel, jogszabályokkal, mind megfelelő intézmények fenntartásával biztosítani kell. Rendszerváltozás korát éljük, s ha nem lehettünk megelégedve az elmúlt évtizedek jogszabályozásával, anyagi és társadalmilag biztosított intézményi lehetőségeivel - akkor ismét gondolnunk kell a történelmi példákra. Egy-egy rendszerváltás a magyar történelemben az iratok pusztulásával járt együtt. A középkori levéltárakban az iratokat avval védték a rágcsálóktól, hogy zsákokba kötve a mennyezetről lógatták le. De a fosztogató, rabló katonáktól ez nem védhette meg az iratokat, akik melegedni az iratokból gyújtott máglyához telepedtek. Közismert az, hogy a kalapos király, II. József halálhírét Magyarország sok vármegyeházában avval ünnepelték meg,hogy a kor európai szintű népesség-összeírásaiból, kataszteri birtokfelvételeiből gyújtottak örömtüzeket. A ma élő nemzedékek számára már lehet átélt „francia forradalmi tanúság" az 1956-ban elégetett káderlapok, begyűjtési nyilvántartások stb. pusztulása. Nem kell levéltárosnak, szakmabelinek lenni ahhoz, hogy napjaink iratmegőrzéssel és inkább hat meg nem őrzéssel kapcsolatos ügyein elgondolkozzunk. A Magyar Televízió műsorában láthattuk a Fekete Doboz filmjét a pártiratok zúzdába kerüléséről. A magyarázat — szíve joga mindenkinek, hogy elfogadja-e. Én nem tudom elfogadni, annak ellenére, hogy elismerem: egy-egy anyagegyüttes rengeteg értéktelen, nem fontos, nem jellemző, megőrzésre nem szoruló iratot tartalmaz. Gondolkodjunk el a Kádár-iratok megjelnésével kapcsolatos, elsősorban a Népszabadságban megjelent információkon. Az iratok megszerzése és továbbadása ügyében elhangzott megyarázatok közt filológusnak kell lenni, hogy valaki eligazodjon. Egy biztos nemcsak az ideálisnak várható új jogszabályoknak, de a fennálló, a levéltári anyag védelmével kapcsolatos jogszabályoknak, de az MSZMP korábbi iratkezelési szabályainak sem felelnek meg. A végtelenségig lehet folytatni a sort. Czinege Lajos úgy nyilatkozott, hogy amikor eljött a honvédelmi minisztériumból, fontos iratokat vitt magával, de ha úgy alakul, majd igaza bizonyítására felhasználja, közreadja. Miniszterként nem volt magánember! Senki sem az. Persze nem lehet tudni, hogy az iratok eredetiek-e vagy másolatok. Uj levéltári törvény készül. Ez célként tűzi ki, hogy csak a közhatalom gyakorlása és a közfeladatok ellátása közben keletkezett dokumentumok tartós megőrzésre érdemes részét keh a levéltáraknak átadni. A nem köziratok fennmaradásáért a tulajdonos felel. A jelenleg életben levő jogszabályok, az 1969. évi 27. számú törvényerejű rendelet és a végrehajtásról szóló 30/1969. Kormányrendelet, valamint az ezeken alapuló jogszabályok betartása kötelező addig, amíg új — változó világunknak megfelelő — jogszabályok nem születnek. Napjainkban fokozott felelősség terheli a levéltárak dolgozóit, de ez a felelősség terheli az iratanyagokat létrehozó és őrző szervek, intézmények dolgozóit is. Ez a felelősség nemcsak a jogszabályok iránt kell, hogy megvalósuljon, hanem nemzetünk múltja és történelme iránt is. „Mivel bizonytalan az emberi emlékezet. . ." Ortutay András a Komárom-Esztergom megyei Levéltár igazgatója Megjelent az Érdek és Érték című lap 1990. májusi számában Aranymosás a Középkorban Fig. Agricola (1550) „Pannónia aranya — Az Aranymosás története a Kárpát-medencében". Evvel a témakörrel nyitotta meg dr. ARATÓ GÉZA 1990. június 1-én a Magyar Vízügyi Múzeumban az N.László Endre gyűjteményéből rendezett kiállítást. Folyóink, így a Duna mentén is folytatott ősi mesterség eszközeiből a kiállítást Szeder Balázs rendezte. A kiállítás novemberig lesz megtekinthető. Tehetséggondozás a középkori Esztergomban Az 1390-es évek elején az akkor már közel 400 éves esztergomi székesegyházi iskola mellett egy új intézmény, a szegény tanulók kollégiuma kezdte meg működését. A Collégium Cristit, vagyis a Krisztus Kollégiumot Budai János esztergomi kanonok, barsi főesperes alapította azzal a céllal, hogy szegény sorsú, de tehetséges diákok egyetemi tanulmányokat folytathassanak. Az alapító négy budai házával alapozta meg a kollégium vagyonát. Első elöljárója is Budai János volt, majd úgy állapították meg a vezetés rendjét,hogy új prezidenssé, s egyben új barsi fŐespereskanonokká csakis olyan jelöltet nevez ki az érsek, aki egykor a szegény tanulók kollégiumának volt a tagja. A kollégiumépület fennt a várban, a székesegyházi iskola és a barsi főesperes háza mellett állt. A növendékeket a mindenkori prezidens (előljáró) választotta ki az iskola diákjai közül, akik aztán pár évet alapos felkészüléssel töltöttek el az épület falai között, majd megkezdték egyetemi tanulmányaikat. A diákévek befejezése után, amikor már jövedeknezőbb állásokat töltöttek be a kollégium volt növendékei, kötelesek voltak „visszafizetni a Krisztus Kollégiumnak az összes költséget, amelyet az taníttatásukra fordított." Ezekből az összegekből azután újra néhány szegény tanulót tudtak egyetemre küldeni az esztergomi iskolából. 1399. április 28-án IX. Bonifác pápa megerősítette az alapítást, újra leszögezte, hogy a kollégium prezidense csakis volt kollégista lehet, aki teológiát, jogot, orvostudományt, vagy bölcsészetet tanult. A szegény, de tehetséges kollégisták közül ismerjük néhányukat név szerint is. Itt tanult például Kétházi Pál, aki Mátyás király követe lett, azután Pöstyéni Tamás, aki Budai János „Processus indiciarius" című jogi munkáját másolta le. A kollégiumnak könyvtára is volt, könyvei közül ma is megvan számos kódex a bécsi Nemzeti Könyvtárban. Bejegyzéseik igazolják, hogy hajdan Esztergomban a szegény tanulók forgatták lapjaikat. 1526-ban Liptay Péter barsi főesperes, tehát szintén hajdani kollégista, a közösség pénzét — ezer rajnai forintot — a török elől a bécsi egyetemre menekítette, majd két bécsi polgárnak adta ki 5%-os kamatra. Ez évenként 50 forintot jelentett, amely összeg 2-3, a bécsi egyetemen tanuló diák ellátását fedezte. A kollégium 1543-ig működött, az esztergomi vár eleste után szűnt meg. A meglévő készpénzből egy ösztöndíj-alapítvány lett a bécsi egyetemen, amely a XVII. század közepéig létezett. A 600 évvel ezelőtti, Budai János által alapított, Magyarország első „népi" kollégiuma lehetővé tette másfél évszázadon át számos szegénysorsú, de tehetséges ifjú számára a tanulást, az értelmiségivé válást. (Lásd Knauz Nándor: A Krisztus Társulat, Magyar Sión 1863. 345-360. old.!) Bánomyné Kovács Ildikó Délnyugat Pilis helynevei KOPANYICA E szlovák szó magyar jelentése: kapáló hely. A múlt század második feléig itt levő, de a Filoxéra következtében elpusztult szőllők — tudjuk — nyitástól takarásig sok kapálást igényeltek. (Dévényi Antal erdészetvezető k.). CIGÁNYPUSZTA A múlt század folyamán sem a falu, sem a szomszédos Pilisszántó nem fogadta be az erre vetődő vándorcigányokat, akik ezért itt - a két falu között - verték fel sátraikat és telepedtek le hosszaob időre (Dévényi A. k.). SOMLÓ (SOMLYÓ) A legvalószínűbb feltevés szerint a somlik, somlyik (= a dió, vadgesztenye, szelídgesztenye a zöld héjából kifejlik) ige folyamatos melléknévi igenévi alakjából származik. Itteni értelme: zöld erdőövezetből kiemelkedő, kopasz, sziklás hegytető. PIUSCSÉV A középkorban nem volt a mai falu helyén és határában jelentős település. A középkori Csév a mai Kiscsévpuszta mellett feküdt. A jelenlegi falut szlovák telepesek alapították a XVIII. sz. elején. Csév — 1954-től Piliscsév - etimológiája (szófejtéstana) nincs kellőképpen tisztázva. Brühl Antal községi jegyző 1864. ápr. 2-i jelentésében hivatkozik egy régi mondára, amely szerint a „Civitas Strigoniensis Esztergom vármegye" (Esztergom vármegye esztergomi polgársága) négy szó kezdőbetűjének összevonásából keletkezett a szó. Más — valószínűbb — vélekedés szerint honfoglaláskori, sőt ezt megelőző ősi magyar névvel állunk szemben. Dobay Pál KRÓNIKA 1740. július 4: Esztergom szabad királyi város tanácsa a Magyar Királyi Helytartótanács utasítása alapján kihirdeti, hogy a városban lakó görög keletiek is tartsák meg az ünnepeket. 1840. július 9: Esztergom szabad királiy város közgyűlése úgy dönt, hogy a plébánia épületen végzett városi munkák nem voltak haszontalanok, mert a plébánián eddig a levél- és könyvtár penészes helységben volt. Az átalakítás következtében a helyzet javult. 1290. július 10 után: Lodomér esztergomi érsek és az őt követő bárók hívására András herceg megszökik bécsi fogságából. 1740. július 13: Státtl József esztergomi serfőző engedélyt kap arra, hogy a vásárok ideje alatt a sört 3 pénzért méqe itzénként. A vásár után olcsóbban kell mérnie. 1740. július 20: Esztergom vármegye Nemesi Közgyűlése úgy dönt, hogy a Szent Tamás mezővárost és Esztergom szabad királyi várost elválasztó vízfolyás, a Hévíz patak, rendezésére, közös, vármegyei és városi bizottságot keh kinevezni. 1290. július 23: Lodomér esztergomi érsek királlyá koronázza Székesfehérváron III. Andrást. III. András birtokot adományoz az esztergomi Ágoston-rendi szerzetesek Szent Annáról elnevezett kolostorának. Komárom-Esztergom Megyei Levéltár VENDÉGEINK VOLTAK Itt járt a Pöstyéni Kamarazenekar Két éves kapcsolat köti össze az esztergomi zenészeket a felvidéki pöstyérdekkel. A 13 tagú zenekar Fekete Vince karmester, zeneiskolai igazgató dirigálásával újra sikert aratott városunkban, a kultúrházban megtartott hangversenyen. Ősbemutatóval kezdték a programúkat, hiszen Magyarországon most hangzott el először a szlovák Iván Hoffman darabja a „Szeretetet ígértünk egymásnak", mely annyira megtetszett a közönségnek, hogy a zenészeknek ismételniük is kellett. Ezután sorban követték egymást a klasszikus szerzők darabjai, Vivaldi: III. szimfónia (G-dur), majd a C-dur concerto két fuvolára, amit Feketéné és tanítványa Gyurkovics Éva adott elő. Teleman G-dur szimfóniája, Vivaldi 3. hegedűversenye (ezt kiválóan Fekete Vince játszotta), végül Manfredini X. szimfóniájával zárták pöstyéni vendégeink a nagy sikerrel megélt esztergomi szereplésüket. A koncert után meglátogatták az épülő zeneiskolát és baráti beszélgetésen vettek részt a tanárokkal, diákokkal és a városi zenekar tagjaival. Pl. JULIUSI NÉPSZOKÁSOK Közismert népi időjóslás, hogy ha június 8-án, Medárd napkor esik az eső, 40 napig esni fog utána. Több ilyen negyvenes napi (azaz amely a következő 40 nap időjárását megjósolja) jóslat van, de egyik sem ilyen elteijedt. A legenda szerint e napon kezdődött a 40 napig tartó özönvíz, valószínűleg ez a néphit eredete. Hosszú mint a Szentiváni ének — tartja a szólás arról, ami feleslegesen hosszúra nyúlik. A nyári napfordulót minden nép megünnepelte, természetes tehát, hogy pogány őseink is kivették ebből a részüket. A szokás a kereszténységre való áttérés után is megmaradt, most azonban már keresztény színezettel. A 24-én ünnepelt Keresztelő SztJános, vagy ahogy országszerte szlávosan nevezik Szent Iván előestéjén tartják. A szokásról már a XIV. századból maradtak fenn feljegyzések, Bod Péter is tudósít róla; lássuk mit ír: „A Magyarok midőn Keresztelő János Feje meg-találásának Innepének mondották, szokásban volt, hogy akkor nagy tüzeket tettek az erdő s mező szélekben, énekeltek, tántzoltak körülötte, üszögöket vittek az házakhoz, mellyeket fel-szurtanak az káposztás kertbe, hogy az hernyó a káposztát meg-ne egye; vagy a vetések közé, hogy a gabona meg-ne üszögesedjék." A hagyománynak tehát három fő eleme van: a tűzgyújtás, az azon való átugrálás és az ének. A hosszú énekben a közvélemény által egymásnak szánt párokat kiéneklik. A tűzgyújtásnak elsősorban bajelhárító szerepe volt, aki átugrotta, egészségét biztosította. Éppen ezért sok helyen nemcsak a házasulandó lányoklegények, de az öregek is átugrottak, sőt néhol a jószágot is átvezették, hogy füstje azt is érje. Persze ilyen, szinte népünnepély számba menő esemény alig eshetett meg baleset nélkül, innét a naphoz kapcsolódó másik szólás: elugrotta mint a per ki lány a férjhezmenést. Perken ugyanis állítólag egy lány rosszul ugrott, beleesett a tűzbe, s arca annyira összeégett, hogy emiatt soha nem talált férjet. 29-én, Péter—Pál napján volt régen az aratás kezdésének hagyományos ideje. Göcsejben az aratás előtt két gabonaszálat kötnek az aratók a derekukra, s ez ott is marad, míg magától le nem esik. Másutt, ha valaki, elsősorban a gazda meglátogatja az aratókat, a marokszedő lányok szalmakötéllel megkötözik, s csak valami pénzváltság ellenében engedik szabadon.