Esztergom és Vidéke, 1989

1989. december / 12.szám

2 FÓRUM ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Packh János A BAZILIKA ÉPÍTÉSZE 150 éve halt meg. Az évforduló alkalmából az Országos Műemlé­ki Felügyelőség Építészeti Múze­uma és az esztergomi Keresztény Múzeum gondozásában kiállítás nyílt. Most Cséfalvay Pál megnyi­tó beszédéből közlünk részleteket. (Elhangzott a Keresztény Múze­umban, 1989. október 28-án.) Félő, hogy sem az esztergomiak, sem másutt nem ismerik ezt a ne­vet. Hildről csak egy kis utca van elnevezve. Kühnel Pálról, vagy Packh Jánosról azt hiszem, meg a legesztergomiabbak sem tudnak túl sokat. Csak az értők, a dolgo­kat összességében nézők lelkében fogalmazódik meg a hálátlan utó­kor szégyenérzete, mely arra kész­tet, hogy tenni keŰ valamit. Ezért szeretnénk az esztergomiak elé állítani mi, a nem is esztergomi származásúak, de szívünkben azzá váltak, a város varázsának egyik megálmodóját. Ez indította Vu­kov Konstantint, Pusztai Lászlót és csekélységemet arra, hogy meg­rendezzük ezt a kiállítást. 1796. május 7-én született Kis­martonban, a mai burgerlandi Eisenstadtban. Apja az Esterházy uradalom építési ellenőre, édes­anyja Kühnel Anna Mária. Packh unokatestvére volt Kühnel Pálnak, akinek nagyon fontos szerep ju­tott az ő életében. A nálánál 31 évvel idősebb, szintén építész ro­kon jó nagybácsinak bizonyult. Mint ismeretes, Kühnel Pál volt az esztergomi bazilika tervezője. Kühnel — aki eléggé beteges em­ber volt — az unokaöccsöt alkal­mazta segédjeként. Packh iskolázottságáról: 7 hóna­pot járt a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd Ringer József­nél Eszterházán gyakornokosko­dott (a soproni evangélikus temp­lom építőjénél). További két éven keresztül rajzolt Zitterbarth és Kasselik pesti építőmesterek mel­lett. Ezután, 1820 közepén veszi maga mellé Kühnel az esztergomi építkezéshez adjunktusnak. Ez a tanulmányi idő sem nem sok, sem nem kevés akkor, ha rendkí­vüli tehetség párosul határozott akaraterővel. Nos, Packhnál mind­kettő megvolt. Amikor Kühnel halála után, 1824-ben Packh lépett a helyébe, testvérén kívül szüleit is Eszter­gomba hozatta. Feleségül vette a prímás orvosának lányát, Krotky Máriát. 3 gyermekük született. Hihetetlennek tűnő teherbírás­sal dolgozott. A bazilika építé­sével egyidőben terveket készített több egyházmegyei templomhoz, valamint Pyrker kérésére az egri székesegyházhoz. Szinte úgy kel­lett lefékezni: Rudnay nem enged­te, hogy Eger főtemplomát is fel­építse. Szerencsés pályafutása Rudnay halálával 1831 szeptem­berében derékba tört. Az udvari kamara, mely ellenszenvvel visel­tetett mind a nagyszabású épít­kezéssel, mind Packh személyével kapcsolatban, mindent megtett, hogy az épület és az építész sor­sa ellehetetlenedjen. Ehhez járult az esztergomiak — s köztük né­mely káptalani tag — ellenérzése is, melyet Packh átlagon felüli fizetése, feleségének a tisztes pol­gári szintet meghaladó életvitele csak tovább táplált. Packh további élete nem volt más, mint egyre reménytelenebb küzdelem élete főművének megmentéséért, saját tisztességének megvédéséért, me­lyet a kamara építészei övön aluli ütésekkel megkíséreltek tönkre­tenni. Gondolok itt arra, hogy ké­pesítését és rátermettségét is két­ségbe vonták. 7 éven keresztül nem volt érsek, 7 éven át pusztult egy hirtelen félbehagyott épület. A helytartótanácsnak érdeke volt nem betölteni az érseki széket, mert széküresedés idején a jövede­lem a királyi kamaráé. Kopácsy József hercegprímás kinevezése után 1839 ősze a tervezgetés, a jövő évi előkészületek jegyében indult. Ekkor terítette le - mun­ka közben - a rablógyilkos fej­szecsapása, október 9-én. Az álta­la épített főszékesegyházi kriptá­ban temették el, két nappal ké­sőbb. A gyilkos hamis vádja alap­ján — mely szerint a feleség buj­tatta volna fel a gyilkosságra - a feleséget is letartóztatták pár nap­ra, s ugyanabban a börtönben volt, melyet férje épített a város meg­rendelésére. Az esztergomi bazilikával kap­csolatban nem akarok részletekbe bocsátkozni, csupán néhány lénye­ges, az ő elgondolásából megvaló­sult mozzanatra hívom fel a fi­gyelmet. 1") Hátrább tolta az egész bazili­kát. Eredetileg a dunai homlokza­tot a rezidencia alkotta volna, 3 oldalról körülvéve a főtemplo­mot. Ő kettéválasztva a reziden­ciát, közéjük illesztette a temp­lomtestet. Ennek egyik oka lehe­tett a kripta talajvizsonyai. Packh megoldása sokkal olcsóbbá és mo­numentálisabbá tette a kriptát is és a templomot is. 2) Az egész kriptát maga is élete legsikeresebb művének tekintette, Arcképén is ezzel festette meg ma­gát. 3) A Bakócz-kápolna olyan gonddal való áthelyezésére, mint amilyennel történt. 4) Ahogy a kripta építészeti bra­vúija nem látható, ugyanúgy a Sö­tétkapué sem. Tudjuk, hogy a pin­cerendszer röviddel elkészülte után kezdett repedezni. Packh a pillérek megerősítésével és ovális gyűrűk alkalmazásával erősítette meg a pincrendszert, mely mind­máig áll, hacsak a mai busz- és teherforgalom — melyre igazán nem gondolhattak 170 évvel ez­előtt szét nem rázza. 5) Az üreges tégla sikeres gyártá­sa és alkalmazása. Nem az ő talál­mánya, de az ő tökéletesítése nyo­mán terjedt el még osztrák terüle­teken is. A bazilika mellett legjelentősebb épülete Esztergomban a Szent An­na vagy kerek templom. Rudnay megbízására, 1828-ban kezdték építeni, 1836-ban fejezték be. Ha nem 43 évesen kell meghal­nia, bizonyára Hild mellett emle­getné a szakma is és a közvéle­mény is. KARÁCSONYI AJÁNDÉK-KÍNÁLATUNK! GRAN TOURS Esztergom Város Utazási Irodája KÖNYVEK: - Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai reprint sorozatból: Esztergom vármegye monográfiája 980,­Ft Nógrád vármegye monográfiája: 980,­Ft Bíró József: Erdély művészete (reprint): 195,­Ft Nemeskürty István: Mi magyarok: 230,­Ft Bíró Sándor: A „Mátrai lovagrend" (Egy recski fogoly emlékezései): 79,­Ft Mindszenty József a népbíróság előtt: 99,­Ft Ortutay András: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv: 130,­Ft Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei (szociológia): 45,­Ft KÉPEK, NYOMATOK, ÉRMEK: Tamási Péter: Esztergomi akverellek sorozat 250,­Ft Bajor Ágoston: Esztergomi viziváros (műnyomat): 300,­Ft Esztergom vármegye térképe (műnyomat): 30,­Ft Peternák Gusztáv: Szent István emlékérem: 4.200,­Ft Bajor Gizella emlékérem: 4.200,­Ft KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK ÖNNEK A A GRAN TOURS MUNKATÁRSAI! KISVÁROSI MÉLYÁRAMLATOK - Gondolatok Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei című könyve kapcsán — Manapság divatos a helyi társadal­makat emlegetni. Az európai tár­sadalomfejlődés évszázadai alatt létrejöttek a községi, városi ön­szervező közösségek, s ezek az egyén életének keretet adtak. Az önkormányzat táptalaján virág­zó életet éltek a különböző egye­sületek, körök. Csak a mi kis városunkban tucat­Ahol a színjátszók még látszanak... — Kiknek játszotok? Felléptek az iskolán és a diákszemléken kí­vül is? drJSöröss Gábor (Hell J.K.): — Igyekszünk mindenkinek ját­szani. Voltunk már vendégei Esz­tergom és a környék legtöbb kö­zépiskolájának, jónéhány általá­nos iskolájának, de intézmények­nek, vállalatoknak is. Felléptünk nyugdíjas találkozókon, fővárosi intézetekben mozgássérült és szel­lemi fejlődésükben visszamaradt fiatalok előtt, szerepeltünk nyári diák-építőtáborokban. Megyünk mindenhová, ahová hívnak, és „odatolakodunk" mindenhová, ahol — úgy érezzük — ott a he­lyünk. — A Hell-esek jóval hosszabb tör­ténetében több hivatalos elismerés, több sikerélmény feledtetheti a gondokat, a feltételek szűkössé­gét, mint az István „fiatalabb" csoportjánál. Vagy nem így van? Balázs Lászlóné (I. István): - Bi­zony „feledhetetlenül" sok a nincs és a „kellene": a hétről-hétre ma­kacsul elénk álló akadály. Nincs saját termünk. Tantermekben pró­bálunk, pedig a gyerekeknek szok­niuk kellene az igazi színpad „légkörét". Nincsenek munkaesz­közeink: kellene legalább egy smink-készlet, néhány alap-jelmez, magnó, kazetták stb. Az iskola kéthetente biztosít két órát a szín­játszó szakkörre, ez a minimumnál is jóval kevesebb. A színházban rendező, dramaturg, kellékes, sminkes, koreográfus, ügyelő stb, csinálja azt, amit a színpadvezető tanár egyesegyedül. Néha még botcsinálta íróvá is kell válnunk, ugyanis alig vannak nálunk aktuá­lis, az ifjúságot mélyebben érintő témákat feldolgozó, „kisinas"-szí­nészek által is előadható darabok. Szükség lenne a diákszínpadveze­tő-tanárok találkozásaira is, lega­lább városi szinten; esetleg egy­egy közös városi produkciót is csi­nálhatnánk együtt. Márcsak azért is, mert nálunk például még min­dig elég kevés a lánytanuló. El­képzelhetőnek tartom a Tanító­képző Főiskola színjátszás iránt érdeklődő hallgatóinak aktiv rész­vételét a középiskolai színjátszás­tottak sok nélkülözhetetlen em­beri értéket. Ezeknek nemcsak fo­galmi, de érzelmi alapját is kikezd­ve. A tanulás, a kulturálódás vá­gya, a mások iránti felelősség, a hazaszeretet érzése: — mindebből egyszóval a tartalmas élet igényé­ből magunkban és nézőinkben fel­színre hozni, amennyit csak tu­dunk: erre törekszünk. Sokszor tapasztalhattuk, hogy „csak" a tu­dat sivárodott el; az érzelmek és az ösztönök működnek, — szik­ránk lángra lobbantja őket. A gyerekek rengeteg művet megis­mernek, megtanulnak, elmélyed­AMATŐR MŰHELYEK (II.) ban: sokat jelentene a szakkör­vezető tanárnak egy-egy talpra­esett „szárnysegéd"... S.G.: - Minden, természetesen nálunk is jelentkező hiány és gond ellenére: a jutalom ott van magában a „tevékenységben" is. Micsoda rideg szó ez a vidám, ön­feledt próbákra, a fellépés izgal­mára és a siker mámorára! Amit mindnyájan — diákok, tanárok együtt — átélünk. Ugyanakkor, nekünk, pedagógusoknak azt is tudnunk kell, hogy a műsor, a „produkció" — legyen az sikeres vagy gyengébb — „csak" eszköz. Amit letennünk — bármilyenek legyenek is a körülményeink — nem szabad: olyan fontos célokat szolgálhatunk vele. Hivatásunknál fogva, számunkra a legelszomorí­tóbb, hogy az elmúlt évtizedek hazánk ifjúságában is elhalványí­nek bennük. Megismerik a közös munka örömét és értékét. Olyan munkáét, amely az egyéniségek­ből felépülő, tehát az igazi, ér­telmes közösséget feltételezi. A nyilvános jelenlétben és cselekvés­ben azt a fegyelmet gyakorolják, amely tagadja a vak kényszert, hiszen mindjén pillanata az ön­magukért és másokért, az Egész­ért egyszerre felelős figyelmet követeli meg. Röviden: a diák­szinpad tagjai — szinte észrevét­lenül — nemesednek, gazdagodnak emberi minőségükben. — Nem érzed úgy, hogy ebben a mai közegben kissé fellengzősnek hat, amit mondasz? S.G.: - Az, sajnos, meglehet; de hitelét egy évtized mindennapi tapasztalatai bizonyítják. A szín­pad tagjai szíves-örömest vállalnak minden olyan feladatot, amire mást kötéllel kellene fogni. És nemcsak a produkciókkal kap­csolatban, a különböző kulturális versenyekre, rendezvényekre való felkészülésben, hanem jóval tá­gabb körben: az ún. társadalmi munkákban is. így például a rá­szoruló nyugdíjas pedagógusok se­gítésében, városunk diákmozgal­mainak élesztgetésében, karácso­nyi ajándékgyűjtés megszervezésé­ben az erdélyi menekült gyerekek­nek. (Ami iskolánkból összegyűlt, egy kis teherautót megtöltött.) A színjátszóink nyolc éve minden nyáron ott vannak a Szelidi Táj­védelmi Körzetben, ahol a termé­szetvédő táborozásokon dolgoz­nak és műsorokat adnak. Ők azok, akik alapítóként vállaltak részt diákjaink Magyar-Finn Baráti Kö­rének létrehozásában. . . Sorol­jam még? — Bőven elég ez ahhoz, hogy a kívülálló örömmel és némi irigységgel úgy lássa: ti most is „mozgalomban" éltek... S.G.: - Ha nem is beszélünk róla, mi valóban így is érezzük. Játékkal és munkával „mozgal­mat" táplálunk, és táplálkozunk belőle. A három-négy év alatt, amig egy „társulatunk" együtt van: tagjai értékesebb emberré válnak. Ezt pedagógusként, rende­zőként befolyásolni, figyelemmel kísérni olyan öröm, ami feled­tetni tudja a szűkös körülménye­ket, az anyagi és erkölcsi megbe­csülés szerény mértékét. - Köszönöm válaszaitokat, mun­kátokat, hiteteket. A kérdez ö\ Nagy falusi Tibor nyi olvasókör, legény- és leány­egylet működött. A helyi nyilvá­nosságot itt — a mintegy tizenöt­ezres Esztergomban — néha három újság is képviselte. S ezeket egy egyedül üdvözítőnek hitt ideoló­gia jegyében — a pártállam kiépü­lésével egyidőben — fölszámolták. Mindezt egy anyagiakban és szel­lemiekben gazdag közösségi társa­dalom fölépítése érdekében. A cél: a csillagos ég! — hirdette Rákosi apánk. Nos, aztán nem minden úgy sikeresett, mint azt a bölcs vezér megálmodta. Jól el lehetne vitatkozni azon, hogy mikor vol­tunk távolabb Európától: 1939­ben,vagy 1989-ben. Napjaink útkeresése közepette ismét fölfedeztettek a helyi tár­sadalmakban rejlő értékek — már ami azokból megmaradt. Ezek föl­térképezésére vállalkozott Bán­laky Pál szociológus. Munkáiban nem állt meg a sztereotipiáknál: vidéken az életlehetőségek korlá­tozottabbak, a kisvárosi értelmiség nagyvárosokban szeretne élni, sok a helyi kiskirály. . . , hanem a munkás-paraszt-értelmiség kate­góriapárokra önkényesen fölosz­tott látszat-társadalom valóságos érdekviszonyaira volt kíváncsi. Például: kik és hogyan döntenek a helyi ügyekben. A „demokra­tikus centralizmus" ellenére alig néhány tucat ember szava a mérv­adó. Körülöttük található a „hold­udvar", az udvaroncok népe. Aztán: kik a dzsentri-utódok, miért e magatartás továbbélése? Miért féloldalas, torz a kisvárosi értelmiség? Miért mosolyogják meg a vidéki embert, ha Bartókot hallgat? - Mind-mind csupa eleve­nünkbe vágó kérdés. A vidékiség tüneteiről szóló ta­nulmánykötete tehát mindannyi­unk számára ajánlott olvasmány. Bízzunk benne, hogy Esztergo­mot boncolgató kötete is rövide­sen napvilágot lát — s benne nem félünk önmagunkra ismerni. (A kötet kapható a Babits Mihály Városi Könyvtárban és a Gran Tours utazási irodában.) Sebő József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents