Esztergom és Vidéke, 1989

1989. június / 6.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE IDŐLAPOZÓ & KÉT ÉVTIZED Könnyű az esztergomi fényképezőknek, akik két évtizeddel ezelőtt klubbá szerveződtek: biztosan maguk mögött tudhatják a fotóművészet húsz változatos esztendejét, azt a húsz esztendőt, amely az avantgard-mozgalmak kölcsönhatásában tellett el —látszólag a periférián, sokkal inkább azonban a legszilárdabb végvárban. Könnyű, mivel könynyedén beletalálták magukat a változó helyzetekbe, könnyű, mert maguk keltették a változásokat. Nem mondanám, hogy sorsot terveztek maguknak, azt azonban igen, hogy a sors rájuk akadt, mivel minduntalan igyekeztek az útjába keveredni, hátha használhatná készségüket, fölkészültségüket. És innét, nálunk ab ovo elkönyvelt reménytelen helyzetből, sikerült az egész magyar fényképezésre hatniuk, ezen a bázison megszerveződhetett afotóbiennálé, a korszerű magyar fotográfia — történetileg igazolhatóan — legjelentékenyebb bázisa, kelesztő kovásza és eredményeinek józan számbavételezője. Na igen. így könnyű. Házhoz jön minden, mindössze csalogatni kell. Olyan arcot kell mutatni, amely vonzó, s amely hiteles helynek bizonyítja a várost, a klubot, mint művészeti objektumot. Két évtizeddel ezelőtt fiatalemberek ismerték föl, hogy ez valamiképpen (naná, naná hogy munkával, szervezéssel, a sajt kiéneklésével) összehozható, hogy az ügy érdekében meg lehet találni a szövetségeseket. Akik vágják a megfelelő arcot, akik hiszik, éppen ez a megfelelő arc. Húsz esztendővel ezelőtt más volt a helyzet. Keményebb, élesebb volt a küzdelem; úgy tetszett, minden vérre megy. (Naná, naná, a mi vérünkre!) Eképpen a művészet harc volt, otromba verekedés, álorcát viselt az esztétikum. Ha sorompóba léptél a küzdőtéren, egyúttal etikai tettet vittél végbe. Istenem, a bohém héroszok. Hirtelenjében nem is tudnám megmondani, a jelző vagy a jelzett szó a hangsúlyosabb-e. Vélném, mindkettő együtt. És most mi is együtt vagyunk. Két évtized múltán. Úgyszólván hihetetlen, már-már áhítatot érzek amikor kimondom. Na és büszkeséget is, mivel jelentős hányadát együtt töltöttük. Civakodó hűségben, barátaim. Ebben az országban ezt kevés csoportosulás mondhatja el magáról; itt a mindennapos árulások voltak divatban. És nemcsak a politikában. Nehezebb húsz esztendő következik. Márcsak amiatt is, hogy az elmúlt olyan könnyű volt. Amiatt azonban méginkább, hogy ragaszkodni tudjunk továbbra is ahhoz, amihez eddig ragaszkodtunk. Hogy egy csipetnyit higygyünk az értékben, akkor is, ha eltökélt százak bizonygatják, idejét múlta. Gondoljátok meg, az elmúlt két évtized igazolt bennünket, az érték velünk volt, szavatolta tetteinket. Éppen most adnánk föl, amikor a többség nem látja értelmét? Tekintsük magunkat továbbra is élgárdának, különben szemfényvesztők tolakodnak a helyünkre. Olyanok, akik az utóbbi húsz esztendőt ellébecolták, most azonban a mártíromság koszorújára áhítoznak. Ti fényképezők vagytok, rendelkezhettek róluk dokumentumokkal. Hát higgyetek a saját szemeteknek, A masinátok szemének. Ez a hit aztán elegendő lesz az elkövetkező húsz évre, a többit meg majd meglátjuk. Fábián László ÉQBŐL ÁLDÁS.,. Fejszével a kezében, vagy szekercével ábrázolják a favágók, famunkások, ácsok védőszentjét Szent Wolfgang regensburgi püspököt. A magyar megfelelője Farkas, ünnepe: október 31. Az ónémetben Wolfgang farkasjárást jelent, és ez ráillett. Született a X. század első felében, majd tanulmányait Reichenauban végezte. (Ausztria, Raxalp-hegység lábánál található kis falucska.) Még most is ismerik a legendát: ahol Szent Wolfgang vándorolt és megpihent, ott a laba nyomát egy kő mindig megőrizte. A régebbi, középkori legenda szerint Wolfgang mindig a fejszéjének elhajításával jelölte ki, hogy hol kell templomot építeni. Pár hónappal ezelőtt éppen ácsokkal találkoztam, és ők mondták el nekem, hogy bizony az ácsnak el kell találnia a fát, illetve bele kell találnia a közepébe. így talán érthető, hogy miért éppen a „fások" patrónusa lett Szent Wolfgang. De visszatérve a tanulmányi évekre, hol életreszóló barátságot kötött Henrikkel, a későbbi trieri érsekkel. Együtt mentek Würzburgba, Trierbe, Henrik halála után pedig Einsiedelnbe, hol a bencések közé lépett. A pappá szentelés után folytatta tovább a „farkasjárást" és Magyarországra jött. Taksony korában elsőként hirdette az evangéliumot, de a magyar nyelv neki is problémát jelentett, így továbbment Regensburgba, hol már várta a püspöki szék. 1994-ben. A napokban temettük el az utolsó magyar királyasszonyt, nos Wolfgang pedig az első magyar királyasszonyt nevelte. Tisztelete hazánk területén Sopron környékén ismeretes még ma is. A város, a már meglévő Farkas-kápolna mellé, róla elnevezett pálos monostort építtetett. Máig élő szokás, hogy október 31-én a gyümölcsfákat bekötözik vagy bemeszelik, hogy a nyulak ne rágják meg. A bádogosok szerszámai: különféle vas- és fakalapácsok, lemezvágók, szarvasüllők. A védőszentjük: Szent Vince (Ferreri). Ugyanis az egyház több szentet tisztel Vince néven, pl. Leríni, De Paul, Kadlubek, zaragozai, vagy a híres Speculator. Ferreri Szent Vince a nagy egyházszakadáskor fél Európának volt keményszavú prédikátora. Valenciában született a „spanyol domonkos". (Sokan csak így nevezték a missziós körútjáról ismert papot.) A Szentírást nagyon jól ismerte, és szinte legtöbbször a halált, az utolsó ítéletet prédikálta. Hazánkban — magától értetődik —, hogy a domonkosok terjesztették tiszteletét. Vácott a domonkos templomban, mintegy az Ítélet angyalaként ma is látható. A szenteltvízzel való meghintés is kapcsolatban van Szent Vincével, és nemcsak a valenciai férfiak között él a mondás a mindig elégedetlenkedő, zsémbes aszszonyokra: „Igyál Szent Vince vizet!" A történet röviden: Egy aszszony elment a szenthez, hogy tanácsát kérje, ugyanis ha férje hazajön, morog, kiabál. Mindennapos a veszekedés. Mit tegyek? A szent adott neki egy kancsó vizet és a receptet. Ha haza jön a férjed és elkezd kiabálni, rögtön végy a szádba egy korty vizet, de vigyázz, le ne nyeld!" Az aszszony így is tett, és a férj szép lassan abbahagyta a morgást. Mindannyiunkra ráférne! Még egy érdekesség befejezésként. Ferreri Szent Vincét III. Callixtus pápa halála után 36 évvel már szentté avatta. Szinte az egyik leghamarabb szentté avatás volt ez 1455-ben. (A pápa nevéhez fűződik a déli harangszó is.) Jó volna egyszer leülni beszélgetni Párák bácsival és Leczki Gézával, aztán megnézni a bognárok és kádárok munkáját. Miért is szeretném? Nos, amit tudok az egész szakmáról — nem sok. A bognár elsősorban kerekeket készít, míg a kádár hordókat, kádakat... stb. A szerszámaik sem igazán egyformák, de valahol van egy közös kapocs. Na ez érdekelne engem. A bognárok védőszentje Alexandriai Szent Katalin. 6 áll a legelső helyen a bognárok körében, és nem csak nekik, hanem a középkornak is egyik legnépszerűbb női szentje, a 14 segítőszent egyike. Nála talán Szienai Szent Katalin ismertebb. De mivel a költőknek és a művészeknek kedvenc tárgya volt Katalin ábrázolása, így nyugodtan felveheti a versenyt a többi szenttel. A sok szép színes legenda közül a legismertebb, hogy 50 bölcscsel vitatkozott és megtérítette őket, ezért kerékbe törték, utána lefejezték. Innen a védőszent és pártfogó. Ábrázolásuk Nyergesújfalu és Dág templomában található. Alexandriai Szent Katalin a templom védőszentje. ö okosságánál fogva kapcsolatban áll a diákokkal, tudósokkal és az egyetemekkel is. 1833-ig a pesti egyetemen a jogi kar dékánválasztása Katalin napján, november 25-én történt. Várady László KRÖyVKG 1879. június l-jén indult útjára a dr. Kőrösy László alapította Esztergom és Vidéke. A lap több mint hat évtizeden át tájékoztatta olvasóit a város és környéke történéseirő

l. 1919. június 1. Az esztergomi Vörös Őrség, dorogi bányászala-1 kulatok, a Brandl-különítmény a j május 30-i sikertelen akció után 1 a dunai monitorok támogatásá-1 val elfoglalják Párkányt, a cseh légió alakulatait Érsekújváron túlra szorítják v

issza. 1189. június 4. III. Béla magyar király Esztergomban fogadja a szentföldi keresztes hadjáratra induló Barbarossa Fri- j gyes ném

et-róma

i császárt. 1739. június 6. Esztergomban a pestis egyre jobban pusztít, a város plébánosa nem vállalta a betegek látogatását és lelki gondozását. Az esztergomi ferencesek vállalják a feladatot: magyarul, németül és szlovákul beszélő barátok vég

zik a munkát. 1342. június 8. Róbert Károly király Márton mester, a dömösi egyház prépostja ügyében hoz határozatot

. 1331. június 9. Egy oklevélben az esztergomi Zsidód és Szenttam

ás települések neve szerepel. 1919. június 10. Az Esztergom Vármegyei Munkás- és Katonatanács helyi szükségpénzt ad ki, ismert nevén a Szokob-bankót. 1919. június 17. A diadalmas felvidéki hadjárat megszüntetéséről dönt a Magyarországi Tanácsköztársaság, az esztergomi alakulatok megkezdik a párkányig j árás kiürítés

ét. 1739. június 22. Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlése a pestisjárvány miatt nem a megszokott helyén, az Érseki Vízivárosban levő vármegyeházán (ma a Balassa Bálint Múzeum épülete) tartja gyűlését, hanem a Párkány járási Sárk

ány községben. 1289. június 23—26. IV. (Kun) László király a pápa szorgalmazására írásban kibékül feleségével és Ladomér esztergomi érsekkel. 1439. június utolsó napjaiban meghal Pálóczi György esztergomi érsek. Az Esztergomban őrzött szent koronát Albert király Visegrádra viteti. összeállította a Komárom Megyei Levéltár ,A REMÉLHETŐ ELŐFIZETŐK LAPKIADÁSUNK TÖRTÉNETÉBŐL Miközben — váltakozó sikerrel — kerülgetni kényszerült a kisebbnagyobb rangú hatóságok érzékeny szigorát, őrizgetve „önállóan tárgyilagos gyakorlati" irányát: a vidéki lapnak fenn kellett maradnia. „Független" létének egyedüli bizonyossága az a függőség volt, ami a polgárok előfizetői, vásárlói pártolásához kötötte. Csak úgy élhetett meg, ha minél többféle érdek szolgálatában volt képes — a lehető pártatlansággal — érdekes lenni. Ezért aztán mindegyik szerkesztő megpróbálta közönsége körét területileg is tágítani. „(...) bár szűk határa lesz lapunknak, de ebben minden lehető érdeket jelezni, képviselni óhajtunk" •— indítja útnak az Esztergomi Üjságot alapítója, Pongrácz Lajos, távolabbra ható törekvését is kifejezve, mely szerint „a több megyében fekvő főegyházmegye, és mind azon vidék és község szellemi közlönyéül óhajtja magát kinőni, melyek akár szellemi (egyházi, iskolai stb.) akár anyagi (gazdasági kereskedelmi stb.) összeköttetésben vannak Esztergommal. (...) minden előfizető-vidék speciális érdekeire is figyelemmel lenni, kötelességünknek fogjuk tartani." 1863. jan. 6. — Kiemelés itt és a továbbiakban is tőlem: N. T.) A szerkesztőváltáskor Haán Rezső siet megismételni, hogy „mert egy város érdekei szoros kapcsolatban vannak a közeli vidék érdekeivel", szintén főfeladatnak tekinti „kellő figyelemmel kísérni a vidéki élet társadalmi és szellemi mozzanatait." (1863. X. 4.) A szélesebb régió — a több lehetséges előfizető — meghódításának és képviseletének szándékát az alcím is kezdettől fogva tükrözi. Az induláskor „Feldunavidéki" — 1863. július 5-től „Felduna—Garam és Ipolyvidéki közlöny" lesz, majd október 4-e után — kisebb módosításokkal mindvégig — úgy jelenik meg mint „Több esztergomi intézet és a Barsi Gazdasági Egylet hivatalos lapja." Ez a törekvés amennyire szükségszerűnek kínálkozik, olyanynyira nehezen valósítható meg. A több és többféle érdek ugyanis különböző — össze is különböző — érdekek megjelenését, egyeztetését kívánja egyetlen újságon belül. Pongrácz Lajos visszaemlékezése — majd húsz év múltán — így taglalja az első esztergomi lapvállalkozás kényes „közönségpolitikai" helyzetét: „Persze, hogy mostanság, midőn helyi, vidéki lapokkal el van árasztva az ország, midőn a kis Esztergomnak is, az egyháziakon kívül, van két lapja, (Esztergomi Közlöny, Esztergom és Vidéke — N. T.) melyek mindegyike a maga emberségéből megél, végre most a sajtószabadság virágzó koraban élő —• az akkori újságstemplit sem ismerő — nemzedék, alig képes felfogni azon különféle akadályokat és nehézségeket, melyek egy vidéki, ehhez kisebb városi lapnak útjába gördültek, s valóban — ha szabad magam így kifejeznem — diplomáciai tudománnyal kellett bírni egy esztergomi lap kiadójának, mert ha szorosan egyházivá válik, tán fennállhat, de nem lesz olvasva a világi nagyközönség által, ha hivataloss á válik, azon időben elfordul attól a polgári és földbirtokos független osztály, sőt a hazafias érzelmű klérus is, ha pedig kizárólag ellenzékivé lesz, már ti. amennyire ez időben lehetett: ellenségévé teszi a megyei és városi tisztviselőket, a remélhető előfizetők nagy kontingenst adható osztályát." Haan Rezső, aki a visszaemlékezést lapjában közzéteszi (E-i Közlöny, 1882. febr. 26.), itt egy kesernyés lábjegyzettel aktualizálja Pongrácz régi gondjait: „Nem tudjuk, akkor mint álltak a viszonyok, de jelenleg bizony nem nagy contingenssel járulnak nevezett osztályok az előfizetők számának gyarapításához, amennyiben a megyei tisztikarból 7, a városiak közül pedig csak egy járatja lapunkat. Laptársunk meg még tán annyit sem számlál." A tisztviselői kar támogató hajlandóságával annak idején Pongrácz sem volt elégedett: „Jóllehet, lapom úgy előfizetési felhívása, mint annak első száma kedvezőleg fogadtattak, még a fővárosi sajtó által is, de az előfizetők csak felette gyéren jelentkeztek; különben a helyi körülmények szerint nyereségre nem is számíthattam. Az akkori idő politikai jellemzéséül legyen mégis feljegyezve, hogy úgy a megyei, mint városi tisztviselői kar aránylag is, lapom irányában visszatartó állást foglalt el. Ellenben valódi hazafias örömmel láttam mindjárt az első előfizetők sorában — a 16-dik volt — magát följegyeztetni Scito vszky János bíbornok-érseket éspedig egy példányra 100 írttal, azon reményének levélileg tett kifejezése mellett, hogy lapomat ,mérsékelt szellemben' fogom szerkeszteni, miről különben is az akkori sajtószabályok és hivatalos közegek eléggé gondoskodtak. Az ország Prímásának ezen, úgy személyem, mint világias jellegű lapom iránti mindenesetre szép tette ösztönül szolgált nekem annak, habár még mindig anyagi veszteséggel járó kiadására." Természetes, tehát, hogy mindegyik esztergomi szerkesztő lapja fennmaradásához kőszikla-alapnak tekinti a „Magyar Sión" pártfogásának megnyerését. Haan Rezső — még az Esztergomi Üjság élén állva — így iktatja ezt programjába: „(...) hozunk helyi s vidéld. híreket, mely rovatban fölmerülendő főbb mozzanatok között kiváló figyelemmel kísérendjük hazánk bíboros főpásztorának áldásteljes működéseit." (1863. okt. 4.) Amikor ezt a működést — Scito vszky bécsi útjaival kapcsolatban — a hazafiatlanság gyanújával árnyékolta be a nemzeti ellenállás, Pongrácz megragadta az alkalmat, hogy kis vidéki lapja — „úgy per tangentem" — a nagypolitikai játszmákban is közvetítő lehessen. Kezdeményezésére az érsek fölhatalmazta a szerkesztőt, hogy az ő nevében egy nyilatkozatot jelentessen meg, amely szerint Scitovszky bécsi útjai, tárgyalásai során „nem helyezte magát a nemzet kívánalmaival ellentétbe." (E-i Űjság, 1863. febr. 15.) Pongrácz büszkén emlékszik vissza rá, hogy miután ezt a közleményt számos fővárosi lap is átvette, ő a kancelláriától hivatalos dorgálást kapott. „S ezzel esztergomi lapom és szerkesztőségem legjelentékenyebb mozzanata szerencsésen be lett fejezve." Magának a lapnak a sorsa kevésbé szerencsésen alakult: a közönség pártfogása mindössze négy éven át tartotta életben. Az újság 2. — 1863 januári — számában kezdte közölni az előfizetők névsorát, március 8-án jutott el a 200-ig, április 12-én 250-nel fejezte be. Többnyire negyedévenként újították meg előfizetésüket (1,50 Ft-tal), az első években — úgy látszik — eléggé kitartó hűséggel. Haan Rezső legalábbis — 1863. december 27-én — „a folyton növekvő részvét s a méltány" nyugtázásával tesz közzé újabb előfizetési felhívást: „Nagy szavakkal, lármás ígéretekkel, bár hatalmunkban állna, nem akarjuk csalogatni az olvasót; ha van életrevalóság lapunkban, úgy kétségkívül nem fog hiányozni a pártfogás, ha pedig nincs, haljon meg — s mi a legnagyobb lelki nyugalommal dobjuk rá az első rögét. Ki barátja ügyünknek, e néhány szóból is meg fog érteni minket, s így nem marad egyéb tenni valónk, mint megnyugodni lelkes közönségünk eddigi meleg hajlamaiban." Nagyfalusi Tibor