Esztergom és Vidéke, 1989

1989. május / 5.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE FÓRUM 3 Miért szemetesek Esztergom utcái? Azt hiszem, nincs ennél többet elhangzó kérdés a városban. Nincs olyan baráti beszélgetés, egyesületi találkozó, jövőt érintő tanácskozás, amelyen e gond-gubanc ne vetődne föl. A város 30 188 lakója közül 29 126 biztosan kérte már lapunkat: tegyük szóvá. A szerkesztőség kutya kötelességének érezvén a dolgot, több ízben is fölvállalta a „megváltás" ügyét: hátha a mi ejnyebejnyénk olyan hatásos, hogy másnap minden cigarettázónak görcsbe rándul a keze, ha csikkét eldobni készül; mi több: minden kukaborogató suhancból karszalagos önkéntes közterület-felügyelő válik. De ez a paradicsomi állapot, mint azt Olvasóink is tapasztalhatják, nem következett be. Miért? — Mert ilyenek az esztergomiak! — kapjuk a rögtönítélő választ. Akik komolyabban utánagondolnak, grzik: az a bizonyos kutya mélyebben van elásva. Idősebb helybéliek egybehangzóan állítják: az ő gyermekségük, fiatalságuk idején nem volt virágosabb város a miénknél. Mostanság mégis a szabad szelek görgette szeméttől dekoratív a városkép. — Nyilvánvaló, hogy nem az egyes ember lett megátalkodott környezetszennyező: a társadalom hasonlott meg önmagával. — Hogyan?! — A szocializmus tette volna? Nem, er-' re egyértelmű nemet kell mondanunk: ez annak a társadalmi berendezkedésnek volt a következménye, amelye,t egyedül üdvözítőnek kiáltották ki, holott az messze volt a szocializmus igazi valóságától. Kiváltképp a helyi társadalmak szétzúzása okozott maradandó károsodást. A várost az ötvenes éveknek nevezett időkben az uralkodó ideológia részéről olyan fejbekólintás érte, amelytől máig sem tért igazán magához. Az „egyszerű" városlakó nap mint nap megélte: ebbe a városba úgy lehetett belerúgni, ahogy a hatalom kiskirályai akartak. S az ideológia helytartóiból az „ejtőernyős" vezetőkből ide kiváltképp sok hullott. A „fekete reakció" városát senki sem merte védelmébe venni. A szóbeszéd szerint kerek egy évtizedig egy fillért sem költöttek a város tisztaságára. A helybéliek szájának eme ítélete bizonyára nem igaz, de ahol e susmus szárnyra kelhetett, ott már ez is bizonyító erejű „szociológiai tény". Egy szó, mint száz: Esztergom ebek harmincadjára jutott — legalábbis ami a tulajdonosi tudatot illeti. Az „esztergomiság tudata" mélyen elfojtott indulattá lett. S az itt élők városszeretetüket jobbára csak a lelkük mélyén őrizték — őrizhették. A görcsök aztán egyre-másra oldódtak, néha egészen nagy lendületet véve, például az „ebek" az Esztergom Barátainak Egyesülete fölléptével. De a tulajdonosi tudat-hiány, amely az egész nemzetgazdaság rákfenéje, Esztergomot hatványozottan sújtotta. Miért vigyázott volna hát a jobbhíján itt élő polgár városára? Mostanában azonban új szelek fújnak: hallottuk-olvastuk: március 15-én a poszt-sztálinizmus végképp meghalt. Itt volna hát az ideje, hogy ne csak lakjuk — birtokoljuk is a várost: ki-ki a saját portája előtt kezdje... Sebő József (Utóirat: én már összeszedtem.) GIZI NÉNI SZÓVÁ TESZI: A Prímás-szigetről Csak dicsérni és megköszönni tudom Balogh Zoltánnak a Prímás-sziget sorsáról felvetett gondolatait. Szívvel-lélekkel csatlakozom hozzá, mert merem remélni, elképzelésem nem áll messze az övétől. És nem vagyok egyedül, nagyon sokan szeretnék ugyanezt megvalósítva látni. Tehát: legyen egy nagy füvesített terület, ahol fűre lépni, sőt lepihenni is szabad! Szabad volna rajta kisgyermekeknek leterített plédeken játszani; labdázni, tollasozni. Legyen a térség széle körbeültetve sima,, egyszerű faasztalokkal, fapadokkal, mint valamikor a régi Halász csárda előtt a Kis-Duna-parton, ahol nyugodtan meg lehet enni a magunkkal hozott zsíroskenyeret,, ahol lehet sakkozni, dominózni, kárI tyázni, de lehet olvasni, kötni, kézimunkázni, de még tanulni is. Mindezek közben a kisgyermekekre vigyázni, velük játszani. Aztán szombat, vasárnap legyen térzene. Kedves, kellemes, üde színfolt lenne a fúvószenekar, a schrammli. Hiszen van mindig szívesen, de sajnos ritkán hallható kitűnő városi zenekarunk, van remek, híres zenekar Csolnokon, Dorogon, Solymáron és még sok helyen, amikről én nem is tudok. De azt igen, hogy örömest eljönnének hozzánk néhány óránkat kellemessé tenni. S azt is merem állítani, hogy sokan szívesen, örömmel eljárnának egy kedves polkát, egy hangulatos keringőt a kiépített kis tánchelyen, egy-egy szép klaszszikus szám között. A zenepavilon mellett legyen egy kicsike házikó, ahol lehet pogácsát, kiflit, perecet kapni. Nó meg üdítőt, sőt sört is: pikkolót. Ha nagyon messzire akarnék elmenni, vagy inkább előre szaladni, akkor lenne még bográcsgulyás, halászlé, lángos, zóna pörkölt. Fele a vendéglői adagnak, fele áron. Elég is lenne. Kívánság csak az, ne a sziget végén legyen, távol, hanem valahol a hajóállomáshoz és a városhoz közel, s a kisgyermekek miatt könnyen elérhető helyen. Mert a hajóállomás környéke túlzsúfolt. Azért legyen ilyen közel, mert a távolság sokakat visszatarthat. Még egyet szeretnék: valamikor kedves sétahelyünk volt a Prímási Palota alatt Duna-parti Erzsébet-sétány, Erzsébet királyné szép mellszobrával. Már nem emlékszem rá, mikor (olyan régen!), ezt a szép szobrot a Bibliotéka lépcsője alatt láttam. Hozzuk ki — ha még megvan —, és tegyük ebbe a szép kis környezetbe, aminek a neve ismét Erzsébet-park legyen. Mert ez a park, ez a hely hiányzik Esztergomból. A nyugalom, a meghittség, az otthonosság, a pihenés egy kiflivel, egy üdítővel. Ahova reggeltől estig mindenki bemehet. És az már igazán jó lenne, ha végre nem a tervezőasztalnál döntenék el, hogy mi a jó a többségnek, eleve kudarcra ítélt nagyvonalú, de használhatatlan tervekkel. De van már remek sportcsarnokunk, tenisz- és futballpályánk, úttörőházunk, (uszodánk?). De nincs egy igazi, mindenki számára elérhető kedves kis szabad-otthon, egy kis pihenőpark. Ez hiányzik még, de nagyon! Én kívánom, hogy minél előbb legyen és nyíljon meg a mindenki számára nyitott, kellemes, kedves és szép Erzsébet-park! Trexler Béláné A Várhegyért... Akik közülünk nyugati irányban átlépik az országhatárt, s hazajövet nem messzebb, csak az ausztriai, bécsi kertek, közterületek ápoltságára, gondozottságára, üde zöldjére, s sokszínben pompázó virágágyásaira gondolnak, elszomorodva, lehangoltan érzik úgy, hogy a Várhegy és környéke a sivár magára hagyatottság képét nyújtja. S így van ez az év minden szakában. Kiemelve belőle csak a nyarat: a pusztuló fák, alattuk a letöredezett száraz gallyak, a szárazság okozta sárguló fű, a soha be nem fejeződő bontások és ásatások, a mindent kétszerre — első alkalommal rosszul — elvégzett munka, s a nyomukban nem hetekre, de hónapokra, avagy az enyészetig ott hagyott törmelék, az időnkint magasra nővő gaz, s a szertehajigált szemét — vigasztalan képet nyújt. Nem tagadom, a közelmúlt évek során tettek valamit érte, áldoztak is rá nem csekély összeget, de mindebből hiányzott a szív. A szív belső melege, hogy a magunk gyönyörűségére gondozzuk, ápoljuk, féltjük, a tulajdonunk, nem kényszerszülte módon tesszük csupán elfogadhatóvá az ide látogató százezrek miatt, hanem nézzétek: ez a mi dalos-virágos jókedvünk, benne ezeréves múltunk, történelmünk megbecsülése, Árpád-házi királyaink emléke, küzdelmes, nehézségekkel teli jelenünk ellenére is élni akarásunk, a jövőbe vetett hitünk..,! Túlzás, amit mondtam? Mindez beleképzelhető fűbe, fába, az egész körképbe? Én azt hiszem, igen és nem túlzás. Eszmények, ideálok nélkül mit sem ér az élet, nem juthatunk előbbre. Magám, az alábbiak szerint képzelem el a terület gondozását, rendben tartását. Két, napi nyolc órában dolgozó, becsületes ember alkalmazására lenne szükség. Ök végzett munkájuk megítélése alapján lennének felelősek a terület rendezettségéért. Elsődlegesen tisztázni kellene, hogy mely hónapokban van szükség itteni alkalmazásukra. Azaz mikor igényli e terület a közmunkát, s mikor nem lehet már tenni semmit a hideg miatt. Ugy vélem, március elsejétől szeptember végéig tart ez az idő. Legmunkaigényesebbnek s folyamatosan elvégzendő feladatnak a fűnyírást tartom. Ezt éppen az elmúlt nyáron egy házaspár igen szépen, s meglepően jól látta el. A lenyírt fű összegereblyézésével és elhordásával együtt. Természetesen kapcsolódik előbbi feladatukhoz nyári szárazság idején a füves rész locsolása. Részben a locsolócsövek csapra szerelése, s a szórófejek továbbvitele útján, részben pedig az el nem érhető területekre — szükség esetén — öntözőkocsik igénybevételével. Meglepetéssel olvastam a Műemléki Bizottság előző üléséről felvett jegyzőkönyvben, hogy a Várhegy egy részét a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság tartja karban, illetve „vállalata gondozza". Valóban? Tudnak is róla? Ha igen, nem szégyellik magukat a terület befásítatlansága, a fák állapota, gondozatlansága miatt? A gyalogutak melletti fasorból már csak kiöregedett, pusztulásnak indult néhány szánandó fa sínylődik. Gallyaik leszáradóban vannak, letöredeznek. A pótlásukul ültetett fiatal fák gondozása elmaradt, nagyobbik részük kiszáradt, illetve nem gyökeresedtek meg. Az emelkedő út oldalában levő fák állapota szánandó és riasztó, csak szégyelhetjük miattuk magunkat. Esztergom lakói, minden idelátogató hazai és külföldi látogatónk előtt. Nem a turisták, de a magunk kedvéért kellene életerős, viruló környezetet teremtenünk, a magunk igényéből eredően ! Kadosa Árpád Tisztelt Szerkesztőség! Az a véleményem, hogy gyö! nyörű, nagy múltú városunk — ahol annyi turista megfordul, és ! elviszi hírét a világba — eléggé elhanyagolt. Kevés a virág, és ami van, az is olyan gazban virít, hogy szinte ki sem látszik. Egyébként mindenfelé rengeteg a szemét, így a nagyon szép Duna-parti sétányon is, amely talán a város legnyugalmasabb helye. És mivé lett a szép Erzsébetpark? ... A Kun Béla lakótelepi szépen zöldellő pázsiton ugyancsak rengeteg a szemét. Itt sem utcaseprőt, sem parkgondozót nem látni. Pedig virágot is ültettünk a ház elé, és egyre többen követik példánkat. Én hiszem, ha itt egy ember kiállna: — Emberek, segítsünk! — akadnának segítői! Vagy itt a József Attila iskola. Nem lehetne a tanulókat környezetszépítésre szoktatni. Kevés olyan szép fekvésű lakótelep található az országban, mint a miénk. — A férjem 38 évet dolgozott föld alatt. Régi bányászlakásból költöztünk ide. Sokszor emlegetjük is, úgy érezzük, üdülünk. Csak hiányzik innen egy jó nagy ÁBC, mert mindent a városból cipelünk. Van. itt egy élelmiszerbolt, ami olyan kicsi, hogy ha öten bemennek, háromnak ki kell jönni, nem beszélve az áruválasztékról. De ebben az egész város nagyon szegényes. Akár van Bástya áruház, akár nincs ... Mindenért Budapestre kell utazni. Nemrégiben Jugoszláviában jártunk. Mivel nagyon kedves ismerőseim élnek ott, sohasem megyünk üres kézzel. Vettem volna ajándékot, de hiába jártam a várost, sehol sem kaptam, amit kigondoltam. Végül is Kiskunfélegyházán vásároltam be, ahol soha nem látott választékkal találkoztam (karácsony utáni időben!). Csak ámultunk. De más városokban, legyen az Győr, Eger, Miskolc vagy Nagyatád, ugyancsak jobb a választék, mint Esztergomban. A Bástya áruház mellett megmaradhattak volna a régi kedves kis boltok," ugyanis Esztergom vásárlókörzete elég nagy; a vidékiek, akik itt dolgoznak a gyárakban, mind itt vásárolhatnának be, ha volna hol és miből választani. Nem tudom, kire tartozik ez, de akárki légyen is, munkáját nagyon rosszul végzi, és ez nem csak az én véleményem, sokak nevében írom. Ma nagy divat az aláírásgyűjtés. Nem tudom, hány ív papír telne be?! Odor Lajosné Olvasom az Esztergom és Vidékét ... és örömmel tapasztalom, hogy műsorfüzetből szépen lassan valóban újsággá válik. Ugyanakkor örömömbe üröm is vegyül, amikor arról értesülök, hogy a szerkesztőknek nem áll szándékukban olyan írásokat is közölni, melyek nem Esztergommal, hanem mondjuk országos vagy nemzetközi témákkal foglalkoznak. Ugyanakkor, tudomásom szeI rint, fel akarják eleveníteni a réj gi „Esztergom és Vidéke" hagyományait. Furcsa ellentmondás ez. j A lap névrokonát és elődjét épp ! az tette irodalmi értékűvé, hogy bármilyen témával és műfajjal jelentkezhettek szerzőtársai. Nem voltak természetesen földrajzi korlátozások sem. így tudj ták elérni a bölcs szerkesztők, hogy lapjuk nem vált provinciális pletykahíradóvá vagy egyszerű programfüzetté. Ez a tendencia, mint köztudott, i 1948 előtt jellemző volt valamennyi helyi, városi lapunkra. Gondoljunk arra, hogy Ady Endre a Nagyváradi Naplóba verseket, politikai jellegű cikkeket, színházi kritikát, műbírálatöt, vitairatot egyaránt írt. Nem csupán Nagyváradról és Partiumi, erdélyi problémákról írt, hanem országos jellegű kitekintéssel vezette írásait. Sőt, még párizsi tudósításokra is tellett erejéből! Persze ehhez az is kellett, hogy szerkesztőit nem zavarta a vitathatatlan tény, miszerint Párizs nem Bihar megyében, hanem Franciaországban van. Tehát, ha valóban jó, és kelendő lapot, valódi újságot akarunk, nem szabad sem földrajzi, sem műfaji „cenzúrát" alkalmazni. A „vidék" fogalom 1989-ben már nem lokalizálható egy város közvetlen környékére. Nekünk, esztergomiaknak például feltétlen kötelességünk áttekinteni a Duna túlsó partjára és figyelemmel követni az ottani magyarság életét. Legalább a régi Esztergom vármegyéhez tartozó területek (Párkány és környéke) feltétlen figyelmet és rendszeres tudósításokat érdemelnének. Ugyanez vonatkozik a műfaji sokoldalúságra" is. Bármilyen kicsi is a megjelenési felület. Már csak azért sem lehet kifogás ez, mert a régi városi lapok sem gazdálkodhattak túl sok papírívvel, mégis nyitottak voltak. Igenis: minden számba — a tudósításokon kívül — kell glossza, tárca, humoreszk, vers és vitairat. Ezek nélkül nem újság az újság! Dezső László Egy városlakó zsörtölodései Járom a várost, és sok olyan dologgal találkozom, amely elgondolkodtat. Apró, de sok ember hangulatát érintő dolgok ezek. A Kiss János utca végén lakom, a város szélétől két háznyira. Az utóbbi időben sokszor gyalog vagy kerékpárral járok haza, így ráérek nézelődni is. A télen egy hét végén nagy csapat ember kezdte feltörni utcánk páros számú házai előtt a járdát. A sok gép, a munka intenzitása az ott lakók elismerését váltoita ki. Néhány nap múlva azonban megjelentek a jellegzetes „magyar munkavégzés" jelei. A kiásott árokba helyezett csöveket ugyan gyorsan betemették homokkal és földdel, de szokás szerint elmaradt az eredeti állapot teljes visszaállítása. Több héten át földkupacok gátolták a közlekedést a járdán. Februárban a legnagyobb fagyban néhány ember csákánnyal és lapáttal felfegyverkezve megkezdte a föld elszállítását, majd a betonozást. Azóta a járda félszélességben járható. Várjuk a jó időt, hogy jöhessenek az aszfaltozok. Már hallom az ilyenkor szokásos „hivatalos műszaki véleményt": „A munka technológiai sora előírja az ilyen hosszú várakozást, a beton és az aszfalt hidegben nem teríthető stb. stb.". Szerintem két megoldás is lehetséges: 1. Tanulmányozzák a más országokban, vagy akár Budapesten végzett gyorsjavító és hibaelhárító csoportok munkáját. 2. Megfelelő munkát a technológiailag is megfelelő időben kell végezni. Hogy lehet ezt másként is? Jó példa erre az utca másik oldalán végzett postai kábelfektetés. A Kiss János utca teljes hosszában összehangoltan és gyorsan dolgoztak a munkások. Két hét múlva nyoma sem volt tevékenységüknek. Minden visszaállítva rendben, károk nélkül. Örömmel tapasztaltuk, hogy a város különböző pontjain telefonfülkéket állít fel a Posta. Hamarosan üröm vegyült örömünkbe, mikor észrevettük, hogy egyes területek ebből kimaradnak. Nem tudjuk, mi indokolja például, hogy 200 méteren belül két fülkét is telepítettek a Fürdő Szálló és a tömegszervezeti székház körzetében, amikor segélyhívásra napközben több közintézmény is rendelkezésre áll, éjszaka pedig a szálloda portája igénybe vehető. Egyébként a Posta előtti fülkék kb. 5 perc alatt elérhetők. Ugyanakkor a város nyugati részében sehonnan sem lehet nyilvános fülkéből telefonálni, legfeljebb a Hősök teréről. Marad a telefonkötvény, ami viszont a lakosságra hárítja az anyagi terheket. A városba vezető főközlekedési út világítása műszakilag több éve megoldott. Karbantartása, felülvizsgálása enyhén szólva hiányos. Több lakó jelezte, hogy egyes j szakaszokon éjszakai sötétségben kell a járdán közlekedni. Ennek ellenére, ősz óta nem történt semmi. Március elején a Virágos utcától a város széléig hat lámpatest nem világított. Az utca lakóinak túlnyomó többsége idős ember, akinek fokozott veszélyt okoz az esti kivilágítatlanság. Hasonló gondot jelent ez a gyermekes családoknak is. Két általános iskolás gyerekünk hetente többször is sötétedés után jön haza a zeneiskolából. Ilyenkor mindig meg kell szerveznünk a kíséretet l a 3-as helyijárattól a lakásig. Folytathatnám a sort a nyitott I teherautón szállított szeméttel, 1 vagy a buszmegállókban található rendetlenséggel, de nem teszem, Tudom, hogy a városban végzett nagyszabású munkálatok i lakóhelyünk fejlődését, életkörülményeink javítását szolgálják. De nem mindegy, hogy ezt az ott élők milyen közérzettel kísérik. A leggondosabban megtervezett várospolitikai célok megvalósítását is rossz szájízzel fogadja a lakosság, ha a kivitelezésbe ilyen hibák csúsznak. Forró Sándor