Esztergom és Vidéke, 1988
1988. október / 8. szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATÖ Bős-Nagymaros ...És hogyan fest majd a turizmus Meglehet, mire ezek a gondolatok az olvasóhoz jutnak, a kocka el lett vetve. Marad tehát a remény, hogy mindaz, amivel az arra hivatottak kedélyeinket csillapítani igyekeztek, nem volt csupán időtnyerő ámítás. Persze, ettől még aligha csitulnak a feltornyosult kételyek, aligha fogyatkoznak az aggodalmas szavak, a város, a környezet féltése-fogalmaztatta mondatok. Hiszen ilyen időben hallgatni, amikor a nemzet egészét készteti állásfoglalásra a leendő döntés következménye, több mint közömbösség. Megfutamodás a jövővállalástól, -építéstől. Azok, akik az EKE által szervezett vitát végigkövették, bizonyára hiányérzettel távoztak — aggályaikra kimerítő választ ezennel se kaptak. Többek között arra se: idegenforgalmunkban nem kis szerepet betöltő városunk megmarad-e, megmaradhat-e a következő emberöltőkre is annak, legalább annyira turista-vonzónak, mint azt ma még látjuk, tapasztaljuk? Vagy netán a „lépcső" immáron csak lefelé vezet? A kincstári optimizmust nem mindenki osztja, főleg az esztergomiak nem, néhány „jobban informált" kivételével. Koditek Pál, a Gran Tours utazási iroda vezetője az átlagpolgárnál talán több ténnyel, adattal bír vízlépcső ügyében. Ennek ellenére az EKE-rendezvény végén se tűnt felhőtlenebb hangulatúnak. Veszélyben érzi talán Esztergom és vidéke idegenforgalmát? — Határozottan: igen. Az idegenforgalmát is. — Tehát több mindent. Részletezné? — Például az épületeit. Bár ma, itt, próbáltak megnyugtatni, hogy a talajvíz miatt ne fájjon a fejünk. Nekem mégis fáj, mert igenis úgy vélem — veszélybe kerülhetnek a város turisztikai arculatát meghatározó műemléki épületek, állaguk tönkremegy, így Esztergom turisztikai rangjából fölöttébb sokat veszít (het). A feltételes módot azért használom, mert a vízlépcső járulékos költségei között eleddig nem tűnt ki, hogy mennyit fordítanak állagvédelemre, szigetelésre, illetve, hogy az eztán következő nyilván gyakoribb felújítások költségeit ki fogja viselni. Szerintem logikus, hogy Esztergom számára állami garanciák szükségesek műemléképületei állagvédelméhez, azaz a városnak ezen épületek fokozott karbantartására, felújítására a jövőben külön pénzalapot kell kapnia! — És mi vár a víziturizmusára? — Kevésbé bíztaló jövő, hogy ne mondjam: halál. Mert miután megszűnik a Kis-Dunából való kihajózás lehetősége és a Dunán sportcélú kishajók számára hullámvédett kikötő építése se szerepel, ugyan milyen csodákban reménykedhetünk?! Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a dunai víziturizmus fejlesztésére országos koncepciót dolgoztak ki — nos ez » lépcső e tekintetben Esztergom számára csak visszalépést hozhat, ha minden az eddigi elképzelések szerint alakul. A város önerejéből nem lesz képes megvalósítani a sporthajó-kikötőt, a természet-alkotta eddigi kikötési lehetőségét viszont elveszíti. Tapasztala;, mondatja velem: a nemzetközi víziturizmus számára nem megoldás a tervezett csónakátemelő, mert annak igénybevétele idő- és költségigényes. Nincs kijelölve az üzemeltető szervezet, nincs megjelölve az üzembentartás forrása sem. Akkor pedig milyen fejlesztésről beszélhetünk? Szakmailag nézve, úgy vélem, ezen csak a palkovics-pad magasságában megépítendő hullámvédett kikötő megépítése segíthet, olyan, amely egyként szolgálja a határőrséget is. — Túl az idegenforgalom esélyvesztésein, mi aggasztja még e város polgáraként? — Alapvetően veszélyben érzem az összekapcsolásra tervezett esztergomi és táti dunaágak sorsát. A Kenyérmezői-patakból évtizedeken keresztül tonnaszámra érkezett vegyi anyagokkal szennyezett iszap és hordalék a táti ágba, főként a KÖGYO dorogi gyárából. Senkinek nincsen tudomása arról, hogy a gátépítés kapcsán a táti ág kotrásra is kerül, a szennyező anyagokat eltávolítanák. Miután az egyesített ágaknak minden természetes kapcsolata megszűnik a főággal, nyilvánvaló, hogy a szennyező anyag szétterülve Esztergom alá is eljut, tönkretéve ezt az ágat is. Ezen kívül a Prímás-sziget felső végére telepített ivóvízkutak vízminőségére az egyesített ágak szennyező vize komoly veszélyt jelenthet. Nem hiszem, hogy e feladat megoldása a szakemberek figyelmét elkerülte volna, inkább arról lehet szó, hogy ^takarékossági" okokból maradt el a táti ág kitisztítása. Ezt a kérdést más oldalról is meg lehet közelíteni. Ha a KÖGYÖ által kibocsátott szennyvíz nem fertőző, miért van szükség Dorog városban is biológiai szennyvíztisztító építésére, a megvalósuló égetőműben miért kell elégetni a szennyező iszapot? Ha a szennyvíztisztítót meg kell építeni, miért nem kell az évtizedek alatt lerakódott, a táti ágat már majdnem hajózhatatlanná tevő több tonna szennyező iszapot eltávolítani? Ez logikai bakugrás a laikus számára is! Lehet-e ezek után beszélni arról, hogy ezek az ágak vízisportolásra, fürdésre alkalmassá válnak? A szennyeződés eltávolítása nélkül szerintem nem! A Rozmár-telepi gátépítési munkák megkezdése előtt ígéret hangzott el, hogy e munkálatok eredményeként evezőspálya megépítésére is sor kerül. Ma már ennek megépítése is lekerült a napirendről mondván: ennek kiépítését fedezze az akinek szüksége lesz e létesítményre! Az előbb elmondottakból gondolom kitűnik, hogy a vízlépcsőépítés nem kifejezetten műszaki kérdés Esztergom számára, annak gazdasági hatásaitól nem lehet elvonatkoztatni. — Vannak-e garanciák arra, hogy Esztergom állami kárpótlásban részesüljön? E kérdéskör átvezet véleményem azon részére, mely szerint e térség lakosságát talán örökre elveszített értékeiért, turisztikai vonzástényezőiért, erkölcsi káráért állami garanciákkal alátámasztott kártérítés illeti meg. Az érintett dunaszakasz települései közül Esztergom veszít a legtöbbet. Nem tekinthető kárpótlásnak a városi csatornahálózat bővítése, a biológiai szennyvíztisztító megépítése, mert a 20-ik században ez már már a települések elemi szükséglete és joga. Felemlítésre került a táti szigetek hasznosítási lehetősége, mint előny. Kérdem én, Szlovákia legnagyobb cellulózgyárától és környezetszennyezőjétől légvonalban 500 m-re, lehet-e nyereségről beszélni? Ha komolyan vesszük a kárpótlás kérdését, az elszenvedendő veszteségekért a párkányi Duna-híd megépítése lenne a legnagyobb kárpótlás. A nemzetközi határátkelőhely szerepkörből származó turisztikai előnyök — nem beszévle a híd egyéb előnyeiről — a gátépítés okozta veszteségeket, elmaradó fejlesztési lehetőségeket enyhítenének. Az esztergomiak körében az utóbbi időben olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a kormányzati szerveknek szándékában áll a híd megépítése, de megyénk vezetésének egy része ezt nem nézi jó szemmel, mondván: egy új nemzetközi határátkelőhely léte Komárom eddigi pozícióját veszélyezteti. E hír valóságalapját én kétségbe vonom, viszont kétségtelen, hogy a. híd megépítésének ügyét szorgalmazni csak a megyei vezetés fokezote támogatásával lehet. Megépítése, mint erkölcsi kárpótlás, városunk lakosságának hangulatára pozitívan hatna. Személyes véleményem az, hogy térségünkben a gátépítés kapcsán sok műszakilag megoldható kérdés nem lett kellően rendezve, megválaszolva. Nem lehet tehát a vízlépcső hatásairól csak műszaki szempontból vitatkozni gazdasági és társadalmi hatások vizgsálata, figyelembe vétele nélkül. Az a néhány gondolat, melyet alkalmam volt felvetni bizonyítja azt, hogy még műszaki vonatkozásokban sem oldódott meg térségünkben minden feladat. Esztergomot, kétségtelen, veszteségek fogják érni a gát megépültével. A lakosságnak jogos igénye, hogy ne csak az esetleg keletkező egyéni károkat rendezzék, hanem a kormányzat tegyen meg mindent az egész város kárpótlása érdekében, legyen az anyagi vagy erkölcsi veszteség. A turizmust véleményem szerint a gátépítés kedvezőtlenül érinti. Összefoglalva: Esztergom fellendülő víziturizmusa megtorpan, műemléki épületeinek egy része tönkremehet, a város vízhez való eddigi természetes kapcsolatát elveszíti. Pedig a turisták millióit nem az épített környezet, sokkal inkább a természet eredendő szépségei vonzzák. (a b c) ESZTERGOMI BELVÁROSI KÁVÉHÁZ DISZKÓ szeptember 29-től naponta 21-02-ig. Remek szórakozásra várjuk kedves vendégeinket! Belvárosi kávéház, Esztergom