Esztergom és Vidéke, 1988

1988. nyár / 6. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATÖ Extra Strigoneum non est vitae Amikor őslakos Lajos összehívta a Kerek Asztal lovagtársaságot Hajdan, van tán ötven, akarom mondani ötszáz esztendeje is, virágzott Esztergomban egy dicső lovagtársaság, a Kerek Asztal. Tagjai többnyire éltesebb korú férfiak voltak, akik nemes paripáikon poroszkáltak város szerin ide s tova. A „rézpatkósok" — ahogy a köznyelv emlegette volt őket, lovagmunkákkal szorgoskodtak a városért; ki-ki lázasan kereste a szívének kedves feladatot. A hölgyek gyámolítását például szerfölött jól látták el. A nők szava akkor még szent volt a városban, sóhajukat mind az egész Kerek Asztal ugrásra készen leste. A makadámutakon általhaladva minden pirospozsgás ókisasszonynak akadt lovagja, aki életét kockáztatva elkalauzolta a már akkor is vadul száguldozó kocsisok között. S a nagy nőtiszteletnek meg is lett az eredménye: bőséges gyermekáldás köszöntött a városra. A törökök kiűzetését követően alig húszegynéhány lélek szorongott Esztergomban, s e szám napjainkra bizony harmincezer fölé nőtt. Mit gondol a nyájas olvasó, a Kerek Asztal nélkül eljuthattunk volna-e ide? Az Asztal tagjai eredetüket Szent Györgyig vezették vissza, aki — mint az köztudott — a vár alatti mezőn verte le a pogány jöttmenteket. Azóta a György-rend sárkányokkal díszített keresztje a legmagasabb kitüntetés a városban... ... S az évszázadok során minden nemes hölgy könynyekig meghatódott a Kis-Duna-parton virágokat öntözgető páncélos vitézek látványától. E forró könnycseppektől lett oly naggyá a Duna. Nos, e dicső emlékezetű Kerek Asztal lovagtársaság az egyesületi törvény életbelépését követően, 1988. január 4-én ujjáalakult. A tisztújító közgyűlést az Ökör Kör épületében tartották. (A lepusztult épület sokáig üresen állt a buszpályaudvar tőszomszédságában.) A meghívott lovagok zörgő fegyverzettel csörtettek végig a városon — általános elismerést aratva. — Végre visszatért az Esztergomi szellem! — önállóságot! — Városállamot! — s más efféléket kiáltoztak a helybéliek. A lovagteremmé átalakított nagyteremben, amelyet az ősök kackiás bajszú arcképei ékesítettek, őslakos Lajosnak mint rangidősnek kellett csendet parancsolnia. Felbocsátotta sisakrostélyát, majd zengő, érces hangján így szólott: — Lovagok! — Esztergomiak! — figyelmezzetek szavamra! — Van már célunk, s van már vezérfonalunk a cselekvéshez! — Először is: új alkotmány kell! Ezt úgy érhetjük el, hogy újra felhúzzuk a városfalakat, s kikiáltjuk a lovagállamot, a Napállam mintájára. S a két év múlva esedékes követválasztásokon — amelyen áttörésünk szinte biztosra vehető — saját jelölttel indulunk. S akkor aztán jaj a kóborlovag jöttmenteknek! De addig is isteni segélykérésre van szükségünk. Mondjátok utánnam! Strigoniumról zengj nékünk múzsa, Kit örökkön énekelünk, s bennünk lakik; Mert életünk nélküle semmit sem ér, Kárhozat érje, ki nem érti meg! Miután az isteni segélykérést bevégezték, őslakos Lajos folyton folyvást való küszködésre szólította föl társait. — Ki-ki serkenjen fel, s lovagmunkával hódítsa meg polgártársai szívét! — Vállalkozzatok! — dörrent alá végül. A forró, vígadj magyar-hangulatban egymáson túltéve tették meg ajánlásaikat az újdonsült lovagok. — Én, Akaratos Alajos, a Sziget lovagja vállalom, hogy — hagyományainkhoz híven — a nőknek mindenkor segedelmére leszek. Nemrég leltük meg például Erzsébet királynő szobrát — most is ott porosodik a Vármúzeum udvarán. Eredeti helyén fogom fölállítatni, még ha a parképítők a hétfejű sárkány képében állnának is ellent — szólt vékony hangján egy pocakos öregúr. — Én, Hamary Henrik, a Búbánat lovagja vállalom, hogy a rámbízott völgyet paradicsommá változtatom, s igazi dollárkitermelő hellyé teszem — ajánlkozott egy farkaskacagányos mokány alak. — Én, Vizes Vendel, a Duna lovagja a szigeti csónakházak felújítását fogom szorgalmazni — közeledjen bár csónakon a Hétfejű — harsogta egy vékonydongájú sisakrostélyos. — Én, Hal Hugó, a Gát lovagja, az épülő Duna-gátat fogom őrzeni, s megakadályozok mindenféle szivárgást, lettlégyen az buzgár avagy cigánypatak — csobogta egy pulykatollas. — Ugrándy Ubul, az Utak lovagja pedig elintézi, hogy a 11-es út kerülje el a várost, mégpedig úgy, hogy Esztergomnak ne kerüljön egy kanyi vasába se — zörögte egy mellvértes. — Én, Hoó Ottó, az Előhegy lovagja a vaskapui sífelvonó felépítését akarom, míg a karom bírom — fuvallta egy zörgő csontú keszeg dalia. — A következő felugró, Könyvszagú Kázmér, a Kódexek lovagja volt: Én az új líceum építése fölött fogok bábáskodni, hogy elkészüljön a nyári határidőre — kuvikkolta a nagy pápaszemes alak. — Én, Kabhegyy Károly, a Kábeltelevízió lovagja öszszekapirgálom az elfekvő pénzeket, hadd legyen lovagállamunknak is önálló tévéadója! — mondta sugárzó arccal egy antennasisakos ifjonc. — Apropó, adó! — Én, Adós Aladár vissza fogom állítani a pilismaróti meg a dorogi vámot. S a város földjére lépni csak útadó ellenében lehet. Kivételt még Don Quijote lovaggal sem teszünk, ha netán erre kóborol. — A befolyó aranyakból, amelyeket saját képünkre és hasonlatosságunkra fogunk veretni, Kertvárost teljes egészében csatornázzuk. A maradék vámpénzt pedig hozzácsapjuk a leendő vásárcsarnok árához, ha ne adj isten a teho kevésnek bizonyulna — kerepelte Piarcz Pál, a Kofák hőslelkű lovagja. — Én, Hiszékeny Ember, a Telefonvárományosok lovagja ki fogom harcolni, hogy még ebben az évben minden sorstársam vágya teljesüljön — hallózta egy ábrándos képű kagylófejű. — Halló, ha jól értem, itt teljes várospolitikai koncepcióváltásról van szó! — szólalt fel Mellékúti Márk, az Utcanevek lovagja. Én a patinás utcanevekért szállok síkra, s boldogan halok meg, ha a szépapámról elnevezett Vizenyős köz ismét eredeti nevét viseli — szólott az elaggott fácántollas. — És az Ezeréves emlékművet is fel fogjuk állítani, ha a főördög személyesen lép is közbe, mert nincs hol fejet hajtani őseink árnyéka, akarom mondani emléke előtt — rebegte egyre szárnyalóbban öss Árpád, a Vár lovagja. — Továbbá újra lesz Kolos-kórházunk a városi kórház helyett, új röntgen osztállyal és mosodával! — ütött pallosa lapjával az asztalra dr. Medikus Mihál, a Csillagjósok lovagja. — Sőt új kereskedelmi centrumot is varázsolunk, ahol bruttósítás előtti árakon lehet majd mindenféle csecsebecsét kapni — a felhúzhatós miniegértől a valódi elefántig — hallatta hangját Harsány Oroszlán, a Háziasszonyok örömteli lovagja. — De felebarátaim! — az építendő uszodáról sem feledkezhetünk meg! — emelte föl szavát Nyeletlen Fejsze, az Úszninemtudók kacskakezű lovagja. — Hiába — emelkedett végül zárszóra a Veszélyes Székből őslakos Lajos, a Felhőállatok lovagja —, minket mégiscsak Esztergom földjére pottyantottak az istenek, s mi hűek leszünk e rögökhöz. Nemhiába mondogatták a régiek: még Ádám és Éva is itt látta meg a napvilágot, s váltig igaz a mondás: Extra Strigoneum non est vitae, azaz Esztergomon kívül nincsen élet. S a perc ihletett csendjében az igazabb szívűek látni vélték, amint őslakos Lajos a galamboktól körülvéve egy szamár hátán az égbe emelkedett. Sebő József