Esztergom és Vidéke, 1988

1988. január / 1. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATÖ Vaclerna József: „Esztergom" versciklusából Műterem a padlástérben hazányi platánfák koronázzák az ablakot a barátság a cserépkályha zöld sóhajtása festőállvány: éppen üres bennem haldokló lányok arca látszik sorban mintha diavetítésen a falon szuette faszobor barokk torzó magyarok Nagyasszonya :a másik oldalon járom ökrök gyönyörű ékszere igavonó barom ez a nép mint én vagyok körben a képeken .szemmagasságig felrobbanó színek és formák mennyi feszültsége van 3l szétomló létnek? Leülsz a piros kispadon sebhelyek árnyéka Bazilika fáj ahogy lengnek a fák fáj a kilátás behorpad a tér önmagadért boltívek ábrándja matrica kisvárosi ima minden megfordítva agyad mögött megkövült csigalépcső zugalom-zúgás dal tekeredik fölfelé .ahogy zuhan a kimondhatatlan Hát fekete mise lett a koronázás? A magyarok hányadik utolsó vacsorája, melyre meg sem hívtak? ... — Jó voltam a szertartáshoz bohócnak. Elég lett volna ide egy zongora is, félhangokkal. Feketén. Sértse meg Isten magasságos fülét, aztán a szentségekét, meg a főurakét. Tiszta harmónia vagy káini lüktetés. No, nem! Kérem a kocsimat! Kereke zötykölődjön a lét billentyűin, mint •egy bíborszagú, többesszámban kifejezett káromkodás! Esztergom körbe-körbe város megvetemedett ellipszis Eszter mondom gombolom körbe gondolom gom-gom gomb hatalmas mérges gomba körbe-körbe spóra tudatalatti galóca Eszter te kabóca keresztelkedő eső a dombra felhődiktatúra Eszter mondom gumibotgom mennyi üres év az ég helybenjárás fővárosa körbe-körbe történelem körívek tetszhalottja félreketyegő óra országmutató j a Seregély g ej. A kupola homorú ívén. Kifeszített íj a veszteség. Harang kong a madárban, s hitvány súlyunkat ingatja a szél. Széchenyi hintója zörög lassan imbolyog kifelé a világszabadságból az elmegyógyintézetig át a városon először öngyilkoson az úttalan nyomon A házakon az árvíz mutatóujja testetlen iniciálék férfinyak magasság halak úsznak az erkélyig és vissza mint a félelem a sóhajtásokban a Duna szarkofágja a főtér hirtelen felemelkedik a mutatóujj égnek mered akár az intés aztán mintha görögkeleti ikon vízszintesre ejtené kezét marad a megcsonkított irányjelzés Egy elfeledett régi írás A Babits-kúria Babits Mihály az idén is Esztergomban nyaralt. De nem is nyaralás volt ez az itt-tartózkodása, hanem a második otthon felkeresése. Villaszerű kis háza van az Előhegyen, ide jön el nyaranta, hogy megpihenjen. Nem a szekszárdi dombokra megy, ahol első hazája van, nem a mecseki városba, ahol diákéveit töltötte, hanem Esztergomba, az Előhegyre, ahonnan a szent bazilikát látja, a Nagydunát és azt a kis várost, amely a magyar történelem fő jeleneteit pergeti le szemei előtt. Itt volt és mégsem láttuk. Dolgozott, csinosította a vityillóját. Lám, máma az emberek villára áhítoznak a szőlők között, Babits Mihálynak t. , elég a vityilló Ms. Se nem villa, se)oú&Ji nem vityilló, csak vityilló. Szép is — J odafönn nála. Évről évre bővítget, teraszokat készítget és lépcsőket építget. Esztergomi munkásoknak ad munkát. Tudja, hogy nálunk nagy a nyomorúság. Az idén is felkerestük. Nem azért, hogy írjunk róla, nem is tudja, hogy ezek a sorok megjelennek, csak hallani akartuk a szavát, hogy tudjuk: van Esztergomnak egy neves lakója, aki a mi városunkat választotta, és akinek írásaiban Esztergom is tartalmat, ihletet és értéket kap. Nekünk ez büszkeség, mert ha egy író, költő, művész Esztergomot választja, akkor a mi városunk nem lehet a mindennapok városa. Értsük meg hát, és tanulják meg végre, hogy idegen föld szülötte többet tart Esztergomra, mint mi. Talán mi is megfogjuk lassan szeretni Esztergomot, ha látjuk, hogy nagy emberek látnak értéket benne. Sokan jönnek a Babits-kúriára és mindenki tudja, hogy hova megy, miért jött Esztergomba. Nekünk az is a szokásunk, hogy a legtöbbször nem tudjuk, ki van itt közöttünk és hogy ezeket a nagy embereket mi vonzza ide. Itt volt a nyáron Jaschik Álmos festőművész tanár úr is, aki szintén Esztergom kincseibe, szépségeibe temetkezett. Csak hallanák, hogy milyen szeretettel beszélnek a mi városunkról. Mi pedig vakon járunk, nem tudunk örülni itt semminek és nem szakad vége a panaszainknak. Pedig hát találnánk itt utakat, amelyek jobb napokhoz is vezetnének. Miért vagyunk restek és miért vagyunk közömbösek az új gondolatok, eszmék iránt? ... A Babits-kúria csöndesen néz le előhegyi szőlőföldekről Esztergomra, meghúzódik és figyel. Kezdetnek elég lenne nekünk az is, hogy végre örülni tudjunk: látnak bennünket és ezt a várost, tudják már sokan, hogy van egy Esztergom, ahová érdemes eljönni. Esztergom és Vidéke 1930. okt. 12.