Esztergom és Vidéke, 1987
1987. május / 5.szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFÜZET - KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ BALASSA BÁLINT MÚZEUM Régészeti kutatások Szentgyörgymező — Dunaparton 1980-83. között, majd 1986 őszén folyt feltárás ezen a területen. A leletmentő ásatást a nagy kiterjedésű lelőhelyen a bős-nagymarosi vízlépcső építését megelőző földmunkálatok tették szükségessé. A gyűjtések, terepbejárások, próbaásatások során az őskortól kezdve több régészeti korszak emlékanyaga került a Balassa Bálint Múzeumba. (Üjkőkori, kora-középsőbronzkori, koravaskori, későkelta-korarómai, későavar leletek, Árpád-kori tűzhelyek maradványai.) A most folyó munkálatok tovább gazdagították múzeumunk régészeti gyűjteményét. (Elsősorban őskori edénytöredékek, pattintott kovakő- és obszidián szerszám-töredékek valamint gazdag kelta kerámia anyag került elő a félig földbe ásott házak és a szemét - illetve hamusgödreinek töltéséből.) A lelőhely középkori életéről történeti források is szólnak. Ez a X.-XI. századi falusias jellegű településrészlet a középkori Szent György prépostság szolgálónépei településének szélével azonosítható. A prépostság első, hiteles említése 1230-ból való, temploma feltehetőleg XI. századi alapítású. (Egyben a prépostság szolgálónépeinek plébániatemploma is volt - többrétegű temető övezte.) A jelenlegi templom helyén épült, mely ma gótikus alapokon barokk stílusba átépítve áll. A templom körüli házak pincéi a középkori kanonoki házak maradványait őrzik. A templom és a házak 1543-1683 között pusztultak el. Szentgyörgymező központjától É-ra, a Duna-parton helyezkedik el az a lelőhelyünk, amely - jelenlegi tudásunk alapján - a X.-XI. században volt lakott. (Ez a tény is Esztergom eme városrészének korai kialakulására utal.) Az ásatások során félig földbe ásott, nyeregtetős, kisméretű gödörházakat találtunk, a sarkukban patkó alakú kőkemencével vagy nyitott tűzhellyel. (Néhányukban lesározott padlót, „meneteles" bejáratot, padkát és karólyukakat bontottunk ki.) A házak között vagy azok felhagyott gödrének oldalában - szabadban álló földbe ásott sütőkemencéket tártunk fel, többszörösen megújított sütőfelületük alatt pedig kavicsból vagy edénydarabokból készült alapozást találtunk. A háztartási hulladékot, a tűzhelyek hamuját szemétgödrökbe töltötték. A leletanyag zöme változatos formájú és díszítésű mázatlan agyagedények töredékeiből áll. A rendkívül sok állatcsonttöredék eddigi vizsgálata és néhány említésre méltó használati tárgy (pl. normannviking típusú sarkantyú-töredék, bizánci típusú ólom mellkereszt stb) élénk kereskedelmi kapcsolatokra utal. (Az írásos források tanúsága szerint lelőhelyünk közelében a királyi székhely egyik rév-átkelője keresendő.) Feltűnő a kevés vaseszköz, illetve a földművelésre utaló szerszámok teljes hiánya. 1986 őszén újabb házakat, tűzhelyeket, gödröket és vízlevezető árok részletét bontottuk ki. Az egyik ház szabad tűzhelyének hamujában egy X. századi aranyozott ezüst palmettás díszű lószerszám-veret feküdt. A sok edénytöredéken, állatcsonton, néhány malomkő-, tégla-, és fenőkőtöredéken Kívül a feltáráskor több orsógomb is előkerült. A következő évek során az ásatások — a lelőhely vízlépcső által veszélyeztetett részén — tovább folytatódnak. Lázár Sarolta muzeológus LÁBATLAN Rákóczi Ferenc Művelődési Ház Hétfő: 15-17 óráig számítógép szakkör. 17-18 óráig video-klub. Kedd: 18-20 óráig angol nyelvtanfolyam. 15—18 óráig csuhé szakkör. Szerda: 16-18 óráig aerobic tanfolyam. 16-22 óráig ifjúsági klub. Csütörtök: 16-18 óráig video-klub. 18-20 óráig angol nyelvtanfolyam. Péntek: 16-18 óráig aerobic tanfolyam. Szombat: 16-18 óráig video-klub. 18-22 óráig ifjúsági klub. Vasárnap: 15-22 óráig ifjúsági klub. NYERGESŰJFALU Május 1-i kulturális programok a Viscosagyár íjász sportszakosztályának pályáján. 11-12 óráig a Mikroszkóp Színpad műsora. 12.30-13 óráig térzene, a fúvós együttes részvételével. 13—15 óráig az Old Boys együttes műsora. 15-16 óráig bábműsor és karate bemutató gyerekeknek. 16.30-17 óráig a nyergesújfalui Barátság Kör asszonykórusának műsora. 17—19 óráig Szalai Tamás és együttesének műsora. Egész napos képző- és iparművészeti kirakodó vásár. Ötvös, bőrös, tűzzománc, fafaragó és keramikus művészek részvételével. Szervezés alatt álló programok: Lakberendezési kiállítás és vásár a Viscosa étteremben. Skála divatbemutató. Szabadidő ruhák bemutatója és vására az Ady Endre Művelődési Házban. (A pontos időpontot plakátokon közöljük.) Május hónapban nyílik meg a Nyergesi János-emlékház és gyermekkönyvtár. SZÁZ ÉVE ÍRTÁK Lassan hajts! Itt volna már az ideje, hogy a rendőrkapitányság, mint a köponti szolga™ biróság a legesélyesebb intézkedéseket tennék meg a sebes hajtás ellen. Esztergom utczái rendezettség és forgalom dolgában épen nem alkalmasak olyan riadalomra, a milyen vasárnap reggel történt. Egy párkányi kocsi lovai ugyanis a sebes hajtástól megbokrosodva őrült rohamban vágtatott végig a kispiaczon, a hol kirakatokat zúzott öszsze, kofasátrakat döntött le, sőt le is gázolt egy szegény munkás embert. Ezer szerencse, hogy több embe ré'et nem esett áldozatul a város legforgalmasabb pontján. A város közbiztonsága s a közönség érdeke múlhatatlanul megkövetelik, hogy a sebes hajtás ellen a legerélyesebb intézkedések lépjenek mielőbb életbe! Esztergom és Vidéke, 1887. május 19.