Esztergom és Vidéke, 1987

1987. január / 1.szám

BALASSA MÚZEUM Egyik korábbi híradásunkban (1986. április) beszámoltunk arról, hogy múzeumunk régi esztergomi mesterségek hagyományanyagát és történeti emlékeit is gyűjti. Gazdag irGíanyag és tárgyi emlék áll rendelkezésünkre például a lábbelikészítő mesterség köréből. Ezek egy része a régi polgári lábbeliviseletre is rávilágít. A legrégibb esztergomi céhszabá'yzat éppen a csizmadiáké volt; 1473-ban nyert megerősítést. Ugyancsak korai eredetű a magyar és a horvát vargák céhszabályzata, hiszen ezknek első kiállítója II. Ulászló volt. A német vargák (suszterek) 1711-ben kapták kiváltságlevelüket. A vargalegények társulatainak okmányát 1622-ben erősítette meg a prépost és a káptalan. A csizmadia Isgénytársulat céhszabályát 1716-ban adta ki az öreg céh. Egy 1715-ös összeírás szerint Esztergom szabad királyi városban 7 csizmadia, 9 tímár és varga lakott, a Vízivárosban 2 csizmadia és 2 varga, a Szenttamás-hegyen 2 csizmadia és 1 varga élt. 1731-ben Szenttamáson 4 csizmadia, 1 varga, Szentgyörgymezőn 1 csizmadia és 1 varga dolgozott. Az 1840-es években 450 mesterember élt Esztergomban, ,k,özöttük különösen sok csizmadia". Az árszabályok fennmaradt irataiból tudjuk, milyen árukat készítettek az egyes iparágak. A XVIII. század első felében a tímárok ökör-, tehén-, borjú-, bivaly- és tinóbőrök kikészítésével foglalkoztak — ezeket részben festették is. A bőrök kikészítési munkálataihoz a Kis—Dunából merítették a vizet. Bocskor készítésével is foglalkoztak, bár ez eredetileg kizárólag a vargamesterek joga volt. A magyar vargák „halászoknak való" hosszú- és rövidszárú sarut, egyéb — polgári használatra szánt — sarukat, delicsizmát, delisarut (a „deli" szó eredetileg egyfajta szármagasság megjelölésére szolgált), bakancsot, bőrkapcát, bocskort készítettek. (A bőrkapca eredetileg harisnya formájú, kiegészítővel, pl. papuccsal hordott lábbeli volt, amely a XVII. század folyamán olvadt egybe a cipővel. 1710-ben az Esztergom városi hajdúk hosszúszárú bőrkapcát húztak bocskorukba. A varga legénytársulat céhszabályzatából tudjuk, hogy a legények évente egy-egy „szép kordován cüpellősse ", finom, kecske- vagy juhbőrből készült cipővel ajándékozták meg a céh atyamesterét. A magyar vargák készítettéb ki a csizmadiák számára a juhbőrt (kosbőrt), ökör-, tehén- és borjúbőrt, va.amint a lóbőrt. A csizmadiák vörös vagy sárga karmazsin (eredetileg vörösre festett, puha bőr) csizmát, sárga, vörös vagy fekete kordován csizmát (melyet szattyánnal; szömörcével cserzett puha bőrrel béleltek) és egyéb, hétköznapi viseletre való csizmákat készítettek, s ezknek javítását is e'végezték. 1712-ben megerősített céhszabályuk szerint a legénynek, ha mesteri vizsgát akart tenni, remekként egy papucsot kellett elkészítenie kapcával együtt. A mívesebb darabokat arannyal, ezüsttel borították, varrásukhoz selyemzsinórt használtak. A XVIII. század második felében a céh mesterremekként sárga topánka (női félcipő) és síkos csizma elkészítését írta elő. A XIX. század első felében három pár sárga csizmát kellett elkészíteniük. Forrásaink ekkor említik először a „ciklis csizmát", amely később az esztergomi és az esztsrgom megyei viseletben igen elterjedtté vált. A bényi viselet leírása szerint „a fasarkú piros csizma, a tiklis csizma - ha a sarok alá felhajtott patkó végén 4-5 karika van, a talp alatt, akkor tiklis csizma csergő-csikorgóval" — ez volt a menyasszony jegyajándéka. A német vargák (suszterek vagy cipészek) szintén készítettek csizmát, bár ez eredetileg tiltva volt számukra. Készítettek még kordován, borjúbőr és szattyán papucsot, bagaria (vörösfenyő kéreggel vagy fűzfacserrel cserzett erős bőr) és egyéb bőrből való cipőt. Egy 1706-os esztergomi hagyatéki leltár szerint módosabb polgárok cipőjén ezüst cipőcsatt is előfordult. Bár az árszabásokban nem szerepel, néhány adatunk van az ún. „botos" használatára is: 1710-ben ilyet húztak a városi hajdúk lábukra, mielőtt a bocskorba léptek. 1714-ben a városi tanács által a kontároktól elkobzott áruk között is szerepelt két pár botos. Ez a lábbeli eredetileg gyapjúszövetből vagy finom bőrből készült, hosszúszárú, bőrtalpú lábbeli volt, amelyet a kapcához hasonlóan kiegészítővel hordtak. A további kutatások során valószínűleg még gazdagodni fog az a kép, amely az eddigiek során kialakult e régi mesterségeket és a korábbi évszázadok lábbeliviseletét illetően. Az írásos adatok mellett segítenek ebben a törökkori viseletet képviselő régészeti leletek (különböző bőrleletek, vasalások, patkók) és a mai mesterek által is alkalmazott hagyományos technikai fogások megismerése. Ehhez kapcsolódóan a korábbi évszázadok kereskedelmi tevékenységéről, a vidék életében, ellátásában betöltött szerepéről is sok mindent megtudhatunk majd. Udvardiné Kövecses-V. Etelka A n K AZ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT JANUÁRI PROGRAMJA: 1987. január 29-én (csütörtökön) este 7 órakor: AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA 1. BÉRLETI HANGVERSENYE: BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOK Vezényel: SEAN DEIBLER (USA) yu a|i» VU fcl KISZ KÖZPONTI MŰVÉSZEGYÜTTES EGYETEMI ÉNEKKARA Karigazgató: Hollerung Gábor Műsor: HANDEL: VÍZIZENE CHERUBINI: REQUIEM A műsort ismerteti: KUTHY TAMÁS %, A/4 ,'<§„ .(ííifWÜ ,".§„ 0„, • r ,( ^fei^^V- w

1^ MINDEN KEDVES LÁTOGATÓNKNAK BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK! ...