Esztergom és Vidéke, 1987

1987. április / 4.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 11 MŰSORFÜZET - KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ Sándor életművének bemutatása okán. Harmadik, örömteli feladatként a nagymarosi művésztelep Esztergomba történő telepítésének lehetősége csillant fel. Ebből azonban sajnos nem lett valóság. A mecénási kötelezettségét felismerő város — az említettek mellett — szorgalmazta a helyi művészek vásárlások, megbízások révén való támogatását, a városi tárlatok két évente történő megrendezését, a fotóbiennálé, s vele az úgynevezett experimentális (kísérletező) fotografálás pártolását, a városléptékű műemléki rekonstrukció feltételeinek megteremtését, a régi köztéri alkotások restaurálását és újak elhelyezését a köztereken. S határozottan állást foglalt amellett, hogy műalkotás nélkül ne épüljön fel középület. Vajon az új gimnázium tervezői gondolnak-e erre? Csak remélni tudjuk, hogy igen. A mögöttünk hagyott évtized mára valósággá érlelte akkori célkitűzéseink nagyobbik hányadát. Ma huszonhárom alap- és szövetségi tagot számlál az esztergomi művésztelep. A legtöbben a tágabban értelmezett képzőművészet valamely ágát művelik: Andráskó István, Barcsai Tibor, Földes Vilmos, Kaposi Endre, Kollár György, Nóvák Lajos, Prunkl János, Szabó István, Varga Dezső, Végvári I. János, Vertei József, Vincze László, festőművészek, grafikusok, Bárdos Annamária, Turcsányi Judit keramikusok, Koplányi Éva üvegtervező, Székely Ildikó ötvös, Balla András, Vigovszki István, fotóművész, Karácsony Tamás, Mujdricza Ferenc, Mujdricza Péter és Vukov Konstantin építőművészek, dr. Bodri Ferenc pedig művészeti szakíró. A szépprózát Nemere István és Onagy Zoltán képviseli önálló kötetek révén is, míg Zsalus Zajovits Ferenc és Gálné Flórián Mária novellákkal, illetőleg versekkel jelentkezik a megyei és olykor az országos fórumokon is. S ha mindezek mellet figyelembe veszszük az időnként itt alkotó, lapot is szerkesztő Vaderna József költő, és az európai rangú Csoóri Sándor jelenlétét szellemi életünkben, átérezhetjük: van teendőnk és felelősségünk a művészeti élet jövőjét illetően. Az a tény, hogy a tíz év előttihez képest szinte megduplázódott a városban, vagy annak szellemi hatósugarában élő hivatásos művészek száma, nem feledtetheti velünk, hogy időközben fájó veszteségek is értek bennünket, örökre búcsút vettünk Dévényi Iván művészettörténésztől, Székely Sándor keramikustól, s Martsa Alajos fotóművésztől. Az egymásra figyelő, s a városi, a megyei és az országos művészeti vezetéssel szoros kapcsolatban álló alkotók körül megpezsdült az élet. Négy műterem is épült — közülük egyet fotós, hármat festőművész kapott —, az elmúlt esztendőkben, segítve az alkotómunkát, s a közéletbe való bekapcsolódást. A Labor Műszeripari Művek műhelyt rendezett be alkotócsoportja számára. Néhány képzőművész szerény alkotóteret kapott a tömbházak alagsori helyiségeiben. Ám mindez nem jelenti, hogy megoldottuk volna feladataink nagyobbik hányadát. Festőművészeink egy része továbbra is nélkülözi a műtermet, keramikusaink, iparművészeink pedig a munka alapfeltételét jelentő műhelyt. A közeljövőben megkezdődik a Modern Galéria kialakítása, melyet várhatóan ennek az ötéves tervnek a végén vehetnek birtokba a látogatók, s talán a művészek is, ha sikerül létrehozni benne egy kollektív alktotóműhelyt. Gazdagodott, sokszínűvé vált a város kiállításpolitikája. A keresztény Múzeum, a Vármúzeum, a Balassa Múzeum és a művelődési központ galériája egyként szívesen adott otthont a városban alkotóknak, s mindazoknak a hazai és külföldi művészeknek.akik értéket képviselnek, és segítik az esztergomiak más városokban történő bemutatkozását. fgy fogadtunk kiállításokat az ausztriai Wellsből, a finnországi Espooból, a svájci Zugból, Olaszországból vagy éppen Szegedről, Hódmezővásárhelyről. Képzőművészeink - bár közülük csak Nóvák Lajos rendelkezik igazi művészeti kitüntetéssel, - Munkácsy-díjjal számos díjat nyertek a hazai és külföldi kiállításokon. Büszkén említhetjük közülük Koplányi Éva nevét, aki a Hélia D csomagolási tervéért két hazai és egy külföldi díjat is kapott. Többen pályáztak eredményesen a megyei, az országos és a külföldi ösztöndíjakért, így nyert Derkovits-ösztöndíjat Kollár György, s több alkalommal rómait Végvári I. János, hogy csak a legrangosabbakat említsük. A fotósok közül, az elmúlt években ketten lettek tagjai a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Balla András és Vigovszky István kiálítások sorával, s az előbbi önálló Esztergom-albummal is bizonyította tehetségét. Szép eredmények születtek a műemléki rekonstrukció, s a köztéri alkotások gyarapítása terén is. Az elmúlt évtizedben avattuk föl többek között Vígh Tamás Milleniumi emlékművét, Szabadi Veronika díszkútját, Kovács József Kun Béla-emlékoszlopát, Mészáros Dezső három plasztikáját, Vörös Béla két szobrát, Meggyesi Ferenc István királyát, Martsa István Mártír emlékművét, Borbás Tibor Babitsát, Marosits István Liszt Ferencét, Hadik Gyula Julián us barátját (a mű bizony több figyelmet érdemelt volna az őseinket kutató első út 750. évfordulóján), Csikai Márta Anya gyermekével s Andreas Papachristos Lyra című alkotását. Elhelyezésre vár Jószai Sándor díszkútja, Mészáros Dezső Rudinai Molnár Istvánt mintázó büsztje, Székely Ildikó bronz reliefje. Restaurálták barokk szobraink jelesebbjeit, a bazilika feljáróját vigyázó boldog Özsébet, Körősi Márkot, Szent László és Szent István királyainkat, valamint a szenttamási kálváriát. A letár természetesen nem teljes, ám mutatja a közterek esztétikus megjelenése érdekében tett erőfeszítések főbb irányait. Építőművészeink városszépítő tervei közül ehelyütt csak kettőt említünk a megvalósultak közül. Mindkettő Karácsony Ta más és Kund Ferenc nevéhez fűződik. Az egyik a Belvárosi Kávéház rekonstrukciója, a másik a Zalka Máté utcai Szilányi-ház, mely 1986-ban „Az Év Lakóháza" lett. Érdekes jelensége városunk művészeti életének az a fejlődés, amely a Babits Mihály halála; követő hosszú csend után az előző években következett be az irodalomba n. Nemere Istvánnak 1977 óta 23 müve jelent meg magyarul, s további 9 eszperantóul, s egy németül. Ma kétségtelenül ő az ifjú nemzedék egyik legolvasottabb írója. Onagy Zoltán kevésbé termékeny , ám nem kevésbé értékes személyisége szellemi életünknek. Mindketten több irodalmi díj és pályázat nyertesei voltak az elmúlt esztendőkben. öröm számunkra, hogy - bár egyelőre még kötet nélkül - mások is bontogatják szárnyaikat gazdag irodalmi hagyományokkal rendelkező ősi városunkban. E gazdagság előbb-utóbo feladatunkká teszi egy jó válogatás közreadását a dús termésből. Ennyi érték már tudatos sáfárkodást követel. Hisz a jelenből egyszer majd műit lesz, s a történelem könyörtelenül ítéli meg, miként munkálkodtunk, miként munkálkodtak azok, akiknek az értékek fejlesztését-gondozását adta osztályrészül a sors. A tét nagy, s a mérce magas. Dr. Bárdos István ARANYKÖPÉSEK A buta csodálkozik, az okos elismer. Inkább veszíts el tíz szeretőt, mint egy barátot. Z-f.